Ábel

Senkit sem láttam az étteremben. Mintha az egész hely egy kísértet tanya lett volna. De közben fel volt díszítve, és az asztalok is meg voltak terítve.
- Csak úgy közlöm mindenkivel - kezdtem fennhangon -, hogy elég volt a szívatásokból! Szülinapom van! - caplattam fel idegesen a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, mire leordították a bőrt is a fejemről.

- MEGLEPETÉS!!
- Srácok - néztem körbe hitetlenkedve - nem kellett volna.
- Dehogynem! - vágta rá Max. - Apci huszonnyolc éves lettél! - nyomott a fejemre egy idióta party sipkát. Mire mindenki hatalmas röhögésben tört ki.
- Mivel megint hallgattuk a "nem kell semmi szülinapomra" dumát - mutatott apa idézőjelet a levegőbe. - Ezért a kedvencedet főztük.
- Palacsintát? - kérdeztem szórakozottan.
- Igen a kedvedért nyolcan fok melegben palacsintát sütöttünk - forgatta a szemét Tatyi. Most sem viselte a szemüvegét. Pedig tök jól áll neki...

Palacsinta volt a vacsoránk. Imádom a palacsintát. Ha úgy akarom édesen eszem, ha úgy akarom sósan. Nincs még egy ilyen étel az tuti. De természetesen nincs szülinap torta nélkül.
- Azt hallottam - állt meg az ajtóban Mary néni -, hogy itten valakinek ma van a születésnapja e - nézett rám.
- Így van - biccentettem nevetve.
- Úgyhogy összedobtam egy kis tortát - lépett vissza az étterembe és egy három emeletes tortával jött ki.
- Egy kis tortát? - kérdeztem röhögve. - Milyen a nagy?
- Nem kötöm én azt az orrára - tette le elém a tortát.
Előkaptam az öngyújtómat, meggyújtottam a gyertyát és a tűzijátékot is.

Tatjána

Régen láttam Ábelt ennyire boldognak. Haragudtam rá, de valahol legbelül nagyon boldog voltam.
Nem bírta levakarni a mosolyt az arcáról a tűzijáték fényében. Amikor pedig elfújta a gyertyát, hatalmas tapsban törtünk ki.
- Ugye kívántál? - kérdezte Roni hirtelen.
- Igen - nevetett fel. - Ha most nem kapunk cukormérgezést akkor soha - mutatott az asztalra.

Az este további részén is nagyon jól éreztük magunkat. Főleg amikor újra előkerült az UNO kártya pakli. Klaus megkeverte a kártyákat és mindenkinek osztott, majd felcsapott egy kártyát.
- Háhá, rablás - vette vissza a színkeverő kártyát, abban a pillanatban. Majd lerakott még egyet. - Rablás! - jelentette ki és megint felkapott egy színkérős kártyát.
- Na jól van már - fonta össze maga előtt a karját Ábel sértődötten. Klaus még egyet felfordított, de azt már nem rabolta el. Az csak egy sima kék hármas volt.

Max rá is rakott egy piros kettest.
Hazel egy piros hatost. Nem kellett sokáig várni máris elkezdődött az etetés.
- A szülinaposnak kettő! - vágta rá Roni a piros plusz kettes kártyát.
- Ne már - húzott fel Ábel szenvedve két kártyát.
- Én tegnap tizenhatot vettem fel! - emlékeztette Klaus.
- Jó, akkor Tatyinak is kettő - tette rá egy ugyanolyan lapot.
- Köszi, kihagyom - raktam a kupac tetejére egy sárga plusz kettest.
- Hat - dobta az asztal közepére a kártyát Kathe.

- Én vegyek fel hatot? - kérdezte Dini bá sértődötten. - Móni, nyolc.
- Áhhhh neeem - nevetett Móni és lerakott egy zöld plusz kettest.
- Bocsi, Klaus - vett ki Hazel óvatosan egy lapot a paklijából. Egy színkérő plusz négyes volt.
- Milyen színt kérsz? - kérdezte Klaus magabiztosan.
- Mondjuk - gondolkodott el - kéket.
- Sárgát akartál mondani, ugye?
- Nem, kéket - rázta a fejét.
- Baszus - dobta le Klaus a pakliját és felhúzta a lapokat.
- Megint te leszel a szarosz haver - veregette meg Max a vállát.

Kathe

Ketten maradtak a játékban. Klaus és Mogyi. Egyértelműen Klaus-nak szurkolok. Ő az egyetlen normális ember ezek között.
- Sárgát! - tette le Klaus a színkérő lapját.
- Nincs kínaim nem érted? - húzott fel Mogyi egy lapot. Klaus tett egy sárga nyolcast, mire Mogyi rátett egy piros nyolcast. - UNO! - jelentette be boldogan.
- Nekem meg nincs komcsim! - húzott fel idegesen egy lapot. Majd szorosra fogta hosszú haját.
- UNO, UNO - tette le Mogyi az utolsó lapját, egy piros hatost.

Játszottunk még egy-két kört, de egyik sem volt nagyon izgalmas. Már bőven elmúlt éjfél, lassan újra felkel a Nap. Úgyhogy úgy döntöttünk bedőlünk az ágyba.
Roni és Tatyi már aludtak, de én nem tudtam lehunyni a szemem huzamosabb ideig. Mivel a hercegnő, kisasszony, báró, úrnő, alias Hazel Jones, úgy döntött ő letusol. Minek?

Apró pizsamában, törölközővel a fején lépett ki a fürdőszobából.
- Nem tudtál volna inkább reggel tusolni? - kérdeztem halkan.
- Le akartam mosni magamról a koszt!
- Ja, akkor az rád fért - nevettem.
- Amúgy akkor meg az lett volna a problémád! - vágta oda velősen. - Neked úgyis mindennel csak bajod van!
- Összekeversz magaddal! - fröcsögtem.
- A királylepkét nehéz összekeverni a molylepkével! - röhögött fel.
- Lányok! - ült fel Tatyi, a szemét törölgetve. - Aludjatok! - szólt ránk halkan.
Csak sértődötten a fal felé fordultam, nem is tudtam aludni.

Ábel

A kölykök úgy horkoltak, mint két jóllakott medve. Vagy mint, két expressz vonat. Nem tudtam aludni. Nem feltétlenül a horkolástól, inkább a gondolataim nem hagyták nyugovóra térni. Előkaptam Tatyi ajándékát. Agatha Christie - Gyilkosság az Orient expresszen. Egy igazi klasszikus, de eddig még nem olvastam. Ultra gáz, tudom. Teljes szívemből sajnálom. De itt az ideje, hogy behozzam a lemaradásom.

Csupán néhány oldalt olvastam, amikor hirtelen elnyomott az álom. Niki jelent meg előttem, az óceán parton.
Max és Klaus tanította, hogy ki lehet lépni az álmokból. Persze, nem sikerült.
- Ne, ne menj el! - futott elém. - Csak boldog szülinapot akartam kívánni - vett elő a háta mögül egy muffint, rajta egy szál gyertyával.
- Köszönöm - vettem el a sütit.
- Kívánj valamit! - lépett közelebb hozzám. Tatyi szemüvegét viselte. Inkább csendben maradtam, meg sem említettem. Elfújtam a gyertyát és kívántam. Ebben a pillanatban a muffin eltűnt. Még azt meg akartam enni!!
- Máris teljesült a kívánságom? - kulcsoltam össze ujjainkat. Csillogó szemmel nézett rám.

- Lehetetlen dolgokra felesleges elhasználni egy kívánságod - húzta mosolyra a száját. Mintha csak hallaná a gondolataimat. - Örökké hálás leszek neked, hogy kiderítetted ki volt Ruby gyilkosa - próbálta elengedni a kezem, de én görcsösen szorítottam. -De el kell, hogy engedj - suttogta. - Én meghaltam - tette hozzá. Ekkor hatalmas hullámok csaptak össze a fejünk felett, mi ketten pedig egy csónakban egyensúlyoztunk.
- Mi ez az egész NICOLE COLLINS? - ordítottam teli torokból.

- El kell, hogy engedd a múltat Ábel - suttogta a fülembe. Teljesen kirázott a hideg. - Tépd szét a fényképemet - magyarázta.
- Honnan tudod, hogy...?
- A bal ingzsebedben hordod - vette ki cselesen. - Ég veled! Örökre... - Majd azzal a mozdulattal a vízbe dobta. Hirtelen ugrottam a fénykép után az óceánba.

Csurom vizesen, zihálva ébredtem fel.
- Csak egy álom volt - ültem fel.
Hirtelen ugrottam fel az ágyról. Felkaptam a tegnapi ingem a földről és a bal zsebébe nyúltam. Nem volt ott a fénykép.

Max

Egyedül nyammogtam a kis pogácsámat az étteremben. Ezek még mind döglöttek. Hát borzasztóak. Kathe volt csak fent. Egy napágyon feküdt és olvasott. Nem tudom mióta ettem azt a nyamvadt pogácsát, a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Tina és a gyilkosa. Majd egy új elméletem támadt.

Ekkor ült le velem szembe Apci, és Papci. Vagyis Dini bá.
- Van egy elméletem! - kezdtem rögtön.
- Neked is jó reggelt, Max - motyogta Papci. Apci pedig hozott két kávét.
- Jó reggelt, kölyök - borzolta meg a hajam.
- Apci! Van egy elméletem! - kezdtem bele újra.
- Azt hittem haragszol rám - ült le komótosan, megkeverve a kávéját.
- Tatyi haragszik majd helyettem is - nevettem. - De mondom a lényeget. Mivel a felvételeken nem látszik semmi különös, így nem este hanem reggel történt a gyilkosság - vezettem fel. - A torony lehet csak elterelés! - csaptam az asztalra. - A gyilkosság itt történt a hotel előtt.
- Gyanúsítottad is van? - kortyolt Apci a kávéjába.
- Még nincs - ráztam a fejem.
- Sziasztok! - huppant le mellém Roni. - Én is be akarok szállni a nyomozásba! - jelentette ki, rögtön.

Tatjána

Kissé megkésve indultam az étterembe. Felkaptam valami lenge felsőt és egy rövid nadrágot. A szemüvegemet kerestem volna, de sehol nem találtam. Kivételesen fel akarom venni, és nincs sehol. Ez komoly.

Rohantam a lépcsőn, amikor a földszinten egy olyan féregbe botlottam, aki emberi alakot öltött. Estrella De la rosa.
- Jó reggelt! - mosolygott rám kedvesen. De láttam a szemében, hogy meg tudna folytatni egy csepp vízben. Nyugi, ez kölcsönös.
- Neked is - vágtam oda, és mentem volna tovább.
- Csak két kérdésem lenne - állta utamat hirtelen.
- Mondd - fontam keresztbe a karom magam előtt.
- Szerinted gáz, ha egy csaj hív randira egy csávót?

Max

A két nyomozó mosolyogva nézett össze.
- Veronika - kulcsolta össze az ujjait Papci. Majd megtámasztotta rajta az állát. - Ez nem neked való dolog.
- Apa ne már! De Tatyi is nyomoz! - vágta rá.
- Tatjána halottkém - magyarázta. - Te inkább készülj az érettségire.
- Akkor kiderítem egyedül! - rohant el.
Ez tényleg egy villámlátogatás volt.

- Ha itt a parton történt a gyilkosság - tért vissza Dini bá az eredeti témához -, hogyhogy nem hallottuk a lövéseket? Hiszen Tina mindkét fülét lelőtte.
- Erre nem gondoltam - ismertem be, elszégyellve magam.
- Semmi baj. Majd belejössz - mosolygott. - De az viszont lehetséges, hogy reggel történt a gyilkosság. Hiszen este senki sem hagyta el a hotelt - gondolkodott.

- Vagy - húzta le Apci a kávéját - az ablakon mászott ki. Ott nincs kamera - emlékeztetett.
- Ajj - fogtam a fejem. - De ott este is ki lehet mászni!! - csaptam az asztalra. - Nem lehet, hogy öngyilkos lett? Kiugrott az ablakon!
- Nem! Hallottuk volna! - röhögött Ábel. - Meg amúgy is hogyan tudod megvágni a saját hátad?
- Valahogy biztos. Még sose próbáltam - vontam meg a vállam. - És ha egy ufó ölte meg?
- UFÓ??!! - fogta Apci a fejét.
- Én már bármit el tudok képzelni - nevettem. - Vagy a Lockenessi szörny?
- A Secyhselle-szigeteken?
- A Secyhselle-szigeteki szörny!! - fejtettem meg a rejtvényt.

- Nyugalom - zengett Papci mély hangja. - Max-el kihallgatok pár vendéget, ti pedig Tatyival - fordult a fia felé - keresették meg végre a bizonyítékokat!
- Ez nem túl jó ötlet - Apci elég finoman fejezte ki magát.
- Nem érdekel - vágta rá. - Profik vagytok, nem? Tegyétek félre a magánéleti problémáitokat! - nevetett fel, adva egy kiváló tanácsot. Felállt, megitta a maradék kávéját. - Oldd, meg ezt az ügyet! Bizonyíts végre, hogy alkalmas vagy erre a feladatra! - halkult el a hangja. - Ne hozz rám szégyent. Megint - nézett még egyszer a szemébe. Ábel kábán bólintott. - Tízkor legyél a konferencia teremben!
- fordult felém.
- Igenis, kapitány! - szalutáltam. Papci csak a szemét forgatva, komótosan elsétált.

Tatjána

- Ez a huszonegyedik század - nevettem fel. - Nem, nem gáz. Inkább menő - tettem hozzá.
- Köszi - villantotta meg fehér fogait. - Mit szólnál hozzá randira hívnám Ábelt? - kérdezte hirtelen. Meglepett a kérdés. Egy pillanatra le is fagytam.
- Miért érdekel a véleményem? - próbáltam kicselezni a kérdést.
- Csak szimplán érdekel - vágta rá.
- Azt csinálsz, amit akarsz - léptem az ajtóhoz, és a partra mentem.

Valami megcsillant a homokban. Egy üveg volt. Óvatosan nyitottam ki. Egy "Happy birthday" feliratú papír volt benne. És... A szemüvegem, és egy fénykép Nikiről. Arról a Nikiről. Itt valami nem stimmel. Inkább semmi sem stimmel.
Visszadugtam mindent az üvegbe és a srácokhoz rohantam.
- Most találtam a parton! - tettem le eléjük az üveget.

Ábel

Óvatosan vettem ki mindent az üvegből.
Egy papír, egy szemüveg, egy fénykép.
- Ez Niki fényképe? - kérdezte Tatyi halkan.
- Igen - nyeltem egy nagyot. - Ma reggel nem találtam.
- Én sem találtam a szemüvegemet - vette fel a fejére. Tényleg jól áll neki. - Hogy került ebbe az üvegbe?
- Nem tök mindegy? Nyissuk már ki a levelet! - ugrált Max a széken, mint egy bakkecske.

Az egyik oldalán egy "Happy birthday" felirat volt. A másikon pedig egy rövid levél spanyolul.
- Fordítsd le! - követelte Tatyi.
- Annyit ír, hogy legyünk tízkor a toronyban - néztem rá.
- Legyünk? - kérdezett vissza.
- Igen - biccentettem. - Te és én.
- Na akkor mégis van olyan, hogy ti ketten? - kérdezte Max szórakozottan.

- Profik vagyunk. Félre tudjuk tenni a magánéleti problémáinkat - idéztem apa szavait. - Megoldjuk ezt az ügyet.
- Azt akarod, hogy apukád büszke legyen rád? - vonta le egyből Tatyi a következtetést.
- Nem. Magamra akarok büszke lenni - javítottam ki.

- Helyes - kapta elő a hajó kulcsát a zsebéből. - Akkor indulhatunk? - pörgette meg az ujján.
- Megoldjuk ezt az ügyet, még a héten - mondtam elszántan.
- De ma szombat van! - ráncolta a homlokát Max.
- Pontosan, kölyök. Holnap bilincselünk - jelent meg egy mosoly az arcomon.

Roni

Apával megint veszekedtünk, de a téma nem változott.
- Nem mész sehova! - jelentette ki apa megint. Körbe körbe járkált a szobába.
- De rájöttem, hogy hol rejtették el a bizonyítékokat - csúszott ki a számon. Basszus.
- Na és hol? - fonta össze maga előtt a karját.
- " Nagyon rossz nyomon járnak. Sötétben tapogatóznak.
Az óceán hullámai közt keresgéljenek inkább.
Ott meglelik a megoldást." - idéztem fel.

- A világítótorony, igen - bólintott.
- Nem csak az - suttogtam.
- Akkor mi?
- A szörfös bódé, ahol szörfdeszkákat lehet bérelni - magyaráztam. - Az óceán hullámai közt - magyaráztam.
- Most rögtön odamegyünk - jelentette ki, büszkén.

Tatjána

Nem olyan régen indultunk el a világítótorony felé, mégis úgy tűnt, mintha órák óta dobálnának a hullámok. Én élveztem a csendet. Nem olyan régen szereztem meg a hajós jogsit, eddig csak kisebb hajót volt alkalmam kipróbálni. Amúgy elég gáz is lenne balatoni lányként, ha nem lenne hajós jogsim.

Ez egy igen luxi hajó volt, Ábel mégis a korlát mellett állt. Ekkor néztem felé. Totál sápadtan maga elé meredt, és alig tudott megállni a lábán.
- Jól vagy? - kérdeztem rögtön.
- Asszem nem - ejtette ki nehezen a szavakat. Egyenesbe kormányoztam a hajót, majd mellé siettem, és leültettem a földre. Teljesen leverte a víz.
- Nem tudtam, hogy tengeri beteg vagy - vettem elő egy üveg vizet a táskámból.
- Inkább óceáni beteg - mutatott körbe, de abban a pillanatban elernyedt a karja.
- Nem érünk rá viccelődni! - guggoltam mellé. - Idd meg!
- Ki vagyok én? Aliz csodaországból? - kortyolt egy nagyot az üvegből.

- Még! - mutattam az üvegre. Ivott még egy kortyot. - Ezt pedig edd meg! - vettem elő egy összenyomódott kekszet a táskámból. Szó nélkül teljesítette. Jó fiú.
- Ha most meghalok, el kell, hogy mondjak valamit - kezdte halkan. Közel hajolt hozzám, és kezét az arcomra tette.
- Te hülye vagy. Nem fogsz ettől meghalni! - nevettem.
- Ja, akkor nem mondom el - hajolt el hirtelen.

- Mondd már el! - huppantam le mellé.
- Nem!
- Mondd már el!
- Nem!
- Mondd már el!
- Nem!
- Mondd már el!
- Nem!
- Szemét vagy!
- De azért szeretsz - vágta rá.
- Már nem - suttogtam. - Szembe köpted saját magad. Undorodom tőled - magyaráztam.
- Ne túlozz! - szólt rám egyből. Igen, ez túlzás volt. Tudom.
- Szólj, ha megint rosszul lennél - álltam fel hirtelen és a kormányhoz mentem.
- Rosszul vagyok. Bűntudatom van - jelentette be.
- Bűn és bűnhődés, Dosztojevszkij már régen megírta - vágtam rá eszesen.

Ábel

Amikor megérkeztünk a világítótoronyhoz, leesett az állunk. Nem túlzok. A lépcső mellett Estrella állt, pincér egyenruhában.
Kissé óvakodva mentünk felé.
- Kövessenek! - villantotta meg fehér fogait.
- Te írtad a levelet? - kérdezte Tatyi rögtön.
- Lehet igen, lehet nem - vonta meg a vállát.

Remélem tetszett! Jövő hétvégén hozom a következő részt! ❤️