Max nálam maradt addig, amíg el nem kellett neki utazni a kanadai nagydíjra.

Minden napra kitalált valami programot, és minden nap, eljött velem dolgozni. Nem érdekelte meddig kell ott lennie neki, meg hogy mennyire unalmas volt. Mindezt pedig azzal indokolta, hogy én is voltam már kint vele a nagydíjon, ami pedig az ő munkahelye, ekkor persze én csak nevettem rajta, hiszen a két hely még csak egy lapon sem említhető egymással.

Ma pedig az első szabadedzést nézzük a nappalimban Oliverrel, az ő ölében Caramel pihent, az enyémben pedig Süti. Köztünk egy tál popcorn, egy tál gyümölcs, chips és M&M-s. Az asztalon két pohár, egy üveg szénsavas víz, és egy üveg narancslé.

- Vizet- nyújtja ki kezét az asztal felé a mellettem ülő férfi, elhúzva a szóban szereplő magánhangzókat.

- Szobaszervíznek nézek ki?

- Hé, én egyrészt vendég vagyok, másrészt az ölemben van ő is.- mutat a kiscicára, aki valóban még mindig az ölében aludt.

- Valahogy nem igazán szoktad zavartatni magad azon, hogy nem otthon vagy, Caramel pedig nem kel fel, ha kiveszed az öledből.- nyúlok a vizesüveg felé, és töltök magamnak egy pohárral, majd meg is iszom azt, a poharat pedig visszahelyezem az üvegasztalra.

- Borzalmas házigazda vagy.

- Te meg nem vagy vendég.

- Mia, milyen barátaid vannak neked?- néz a bejárat felé, így én is arra fordulok, Mia pedig éppen akkor kezdi el levenni a lábbelijét, hogy be tudjon jönni a lakásba.

- Aranyosak,- feleli barátnőm még mindig a bejáratnál állva- de miért is?

- Nem ad inni.- mutat rám vádlóan Oliver.

- ÉN? Hát ott van az asztalon.- mutatok az említett helyre, amikor Mia is a szobában tartózkodik.

- És pohár is van, szóval ha nem baj, én kiszolgálom magam.

- Csak nyugodtan, érezd magad otthon.- mutatok az asztal felé, majd a TV-re kapom a tekintetem, hiszen kezdetét vette a mai első szabadedzés.

- Nagyszerű, mostmár poharam sincs.- áll fel Oliver az ágyról, visszateszi oda a cicát, amely eddig ölében helyezkedett el, majd a konyha felé indul, hogy hozzon magának poharat, amíg viszont távol van, barátnőm elfoglalja eddigi helyét a kanapén.

- Na nem,- méltatlankodott a férfi, amikor visszatér a nappaliba- ott én ültem.- mutat Miára.

- Pontosan, múlt időben, ugyanis mostmár én ülök itt.

- Komolyan ezek után merje nekem valaki is azt mondani, hogy nem ismerem el a női egyenjogúságot, amikor olyan szintű női diktatúrában élek, hogy ezt már nem lehetne überelni.

- Nincs is barátnőd, akkor mégis hogy élhetnél abban?- nézek rá furcsán, az ő kezében pedig megáll az éppen felemelt pohár, és vizes üveg.

- De a helyett is itt vagytok nekem ti.- folytatja eddigi cselekvés mintha mi sem történt volna.

- Aha- nézek rá elég furcsán, ő pedig leül a szőnyegre, corgim pedig azonnal odarohan hozzá, és az ölébe fekszik.

- Amúgy, miért is ennyire fontos nekünk ezt nézni?- mutat a TV-re- Eddig beszélnünk se szabad róla, az apád miatt.

- Most se miatta nézzük.

- Mi biztos nem...- jegyzi meg melletted Mia.

- Én se.

- Akkor te miért?- néz fel rám Oliver a szőnyegről.

- Igen Sofi, te miért is?- néz rám a mellettem elterülő barátnőm is, aki a kezében lévő cicával van elfoglalva. Na igen, ő pont nem találkozott Maxszel, amikor itt volt, és mindketten úgy gondoltuk jobb is úgy, nem azért, mert nem akarjuk neki elmondani, csak még nem most. Szóval most improvizálok valamit.

- Megígértem Pierrenek, hogy nézem a mai futamot.- Oliver csak bólintott, és nézte tovább a TV-t, de barátnőm nem nyugodott bele ilyen könnyen.

- Pierrenek?

- Igen.

- Gaslynak?

- Igen.

- Max csapattársának?

- Igen Mia, Pierre Gaslynak, aki Max Verstappen csapattársa, és az Aston Martin Red Bull Raising Team pilótája, neki ígértem meg.

- Hát persze...- nyilván nem hitte el, de mivel nem is firtatta tovább, így én sem mondtam ezután semmit, hanem ismét a szabadedzésnek szenteltem minden figyelmemet, ahol mára különböző csapatok autói köröztek is a pályán.

- És ezek után ez a Pierre gyerek miatt, minden futamot végig kell néznem?- fordul felém Oliver.

- Úgy csinálsz, mintha minimum pisztolyt szorítottam volna a fejedhez, hogy ha nem nézed velem, akkor főbelőllek.

- Nem, de kés az volt nálad.

- Ember ebédet csináltam,- háborodok fel- rágjam össze a hozzávalókat?

- Akár.- bólint mostmár nekem háttal a férfi.

- Jó, akkor neked majd megrágom a spagettit, mielőtt a tányérodba rakom.

- Kössz anyuci.- dönti rá a fejét a térdemre, és onnan figyel tovább- Na és drága Sofi, miért is nézzük mi ezt a Pierre gyereket a TV-ben?

- Ugyanmár te évszázados barom, nem őt nézzük, hanem Verstappent.

- Igen,- vágom rá- mi? Nem!

- Mi van?- fordul felém mostmár ismét Oliver is, és Mia is engem néz, csak amíg a földön ülő döbbenten, addig az ágyon terpeszkedő barátnőm mindentudó önelégült vigyorral.

- Semmi, csak Mia hülye.- dobok az említettnek neki egy párnát.

- Akkor most mi a fene van?- néz értetlenül a földön ülő barátom.

- Sofia ismeri Max Verstappent, ahogy Pierre Gaslyt is, de nem miatta nézzük a szabadedzést, hanem Verstappen miatt.

- Sofi?- néz rám furcsán Oliver, hiszen még mindig nem érti.

- Nem.- jelentem ki, de Mia persze rákontrázik.

- De igen!

- Mia, nem. Felhívjam Pierret?- veszem elő telefonomat zsebemből.

- Igen kérlek.

- Hát az nehezen fog menni.

- Mert?- kapjuk mindketten tekintetünket Oliver felé.

- Mert éppen ott megy, és hacsak nem tudsz bekapcsolódni a rádiózásukba, akkor maximum a szabadedzés után beszélsz vele.

- Nem baj, a mérnökei is tudnak velem beszélni.- istenem csak add, hogy Max vegye fel, vagy Christian, mondta amikor itt volt, hogy szabadedzések ideje alatt egy helyen van a telefonja Pierrével, és ha most ő nincs a pálya akkor nagy valószínűséggel ott van, ahol a készülékek.

- És ők tudják?- húzza össze szemeit a lány.

- Gondolom. Na hívjam vagy ne?

- Persze.

- Oké.- kikerestem a telefonszámot, és rányomtam a hívás opcióra, majd imádkoztam.

- Igen, tessék, ez- hál istennek, Max vette fel, így azonnal félbe is szakítottam.

- Szia Max, bocsi hogy zavarlak, tudom, hogy Pierre kint van a pályán, de talán említette neked, hogy a mostani futamot én is követni fogom, tudod egy fogadás.- a vonal végén csend van, csak Max levegővétele hallatszik, itt pedig csak a tévés kommentátor hangja töri meg a csendet.

- Szia Sofi, persze hogy mondta, de van valami baj? Vele kellene beszélned? Mert ha nagyon sürgős szerintem be tud jönni, ez csak egy melegítő kör.- istenem először bele se akart szólni, most meg be nem áll a szája.

- Jaj, nem kell,- szerencsére Mia szakította félbe a holland monológját- folytassa nyugodtan, csak add át neki az üdvözletem, és bocsi, csak miattam zavart meg téged Sofi.

- Semmi baj Mia, de nekem most mennem kell, sziasztok.

- Szia.- köszöntünk el egyszerre, majd ki is nyomtam a hívást.

- Nem tudom miért nem lehetett hinni Sofinak Mia.- szólal meg Oliver a padlóról, de ő is a TV-t nézi, ahogy én. Max éppen most száll be a kocsijába, majd gurul ki a pályára, ha két perccel később hívom, most nem tudom mi történt volna, de hogy Mia nem lenne ilyen nyugodt, az biztos.

Mindkét szabadedzést végignéztük, most pedig magam ülök a kanapén, vagyis nem teljesen egyedül, mert itt van velem Caramel és Süti. Max számára egyik szabadedzés sem sikerült a legjobban, dehát majd holnap talán jobb lesz. Elkezdek összepakolni a nappaliban, majd kikapcsolom a TV-t. A két kisállat a kanapén alszik, így én is elmegyek lefürödni, ma viszont nem a zuhanyzás mellett teszem le a voksok, így elkezdem megengedni a kádat vízzel, mikor pedig elegendőnek nyilvánítottam a benne lévő vízmennyiséget beledobtam egy levendulás fürdőbombát. A ruháimat ledobtam a fürdőben lévő szekrényre, majd beleereszkedtem az illatos meleg vízbe. Hátra döntöttem a fejem, majd így próbáltam kipihenni az elmúlt pár napot. Pár perc múlva a telefonom csörgésére keltem fel, majd elvettem a karórámat a szekrényről, hát ezek szerinte nem csak pár perc volt. Fél tíz van, de legalább a telefonom nem csörgött már. Lábammal megnyitottam a meleg vizet, és ismét visszafeküdtem, a telefonom pedig újra megszólalt. Ekkor pedig már a kutyusom is nyüszítve tolja be az orrával az ajtót, szájában a telefonommal. Én pedig egész testemmel leereszkedtem a víz alá, hogy a fejem se legyen ki, de Süti nem hagyta abba a félénk nyüszítést, ahogy a telefon se a csörgést. Majd egyszer csak mind a kettő abbamaradt, én pedig ismét kidugtam a fejem a víz alól. Bár ne tettem volna, ugyanis ismét rákezdett mindkét zajforras, így kihajoltam és megsímogattam a kutyus fejét, aki azonnal meg is nyugodott.

- Tedd le szépen azt drága, és menj vissza aludni.- ezzel óvatosan le is eresztette a készüléket a padló csempés, majd lassan kiment a fürdőből, de az ajtónál maradt egy résnyi hely, ahol a corgi be és ki jutott.

- Igen?- szólok be kissé ingerülten a készülékbe, meg sem nézve ki hív.

- Neked is szia Sofi.- szólalnak meg a vonal másik végén, fáradtan és letörten- Úgy volt hogy kilenckor hívsz.

- Basszus, bealudtam, a kádban.

- Egyszer bele fogsz fulladni.- neveti el magát végre a velem beszélgető személy.

- Hé tudok úszni!- tiltakozom azonnal.

- Alva?

- Ki tudja milyen rejtett tehetségem van?- szállok ki a kádból, és imádkozom nehogy dobjak egy szép kis hátast a vizes lapokon, de szerencsére egyben eljutok a törölözőmig.

- Majd meglátjuk- nevetett továbbra is.

- Most meg akarod nézni, hogy belefladok e a vízbe? Hát így szeretsz te engem?

- Az első kérdésre nem a válasz, a másodikra pedig igen. De most én kérdezek.

- Csak tessék.- közben magam köré csavartam a törölközőt, ami testemet fedte, a mai roháimat a szennyeskosárba dobtam, és a hálószoba felé vettem az irányt.

- Ha te a kádban voltál, akkor ki vitte oda neked a telefont?

- Bassza meg, a víz a kádban maradt- csaptam maga homlokon, majd visszalépkedtem az előbb elhagyott helyiségbe, hogy kihúzzam a kádban felejtett dugót.

- Sofia zseniális vagy, végre feldobja valaki a napomat.- hallatszódott a vonal végéről az őszinte nevetés.

- Ennek igazán örülök,- léptem ki ismét a fürdőszobából, és a szobámba sétáltam pizsamát keresni, így a telefont ledobtam az ágyra kihangosítva, és kinyitottam a szekrényt, ahol azonnal ráesett a fejemre egy oda nem illő darab, én pedig ijedtemben sikíottam egyet, így azonnal abba is maradt a vonal végén hallható beszéd.

- Sofi, min történt, van ott valaki, rendben vagy?

- Igen, igen,- vettem mély levegőket, hogy minél előbb lenyugtassam magam- igen, csak rám esett valami.- szorítottam a ruhát, ami fejem landolt, a mellkasomhoz, még mindig szapora légzés mellett.

- Mi? És azt mondod jól vagy? Szóljak valakinek, hogy menjen el?

- Nem, nem kell, csak egy póló esett rám,- veszem el magam elől a ruhadarabot- de ez nem az enyém.- nézem a kezemben lévő holmit.

- Ja, a szekrényed felső polcáról esett ki?

- Igen.

- Akkor azt én hagytam ott.

- Hellooo, Maxika mi jót csinálol drágám?- lépett be valaki a szobába, és kezdett el Maxhoz beszélni, elvékonyított hangon- Ugye nem csalsz meg engem, életem?- ekkor már jobban hallottam, a hangot, gondolom elvette Maxtól a telefont, vagy csak közelebb ment hozzá.- Ki az a S.C. egy fekete szivecskével Max? Sziaa ki vagy te szép hölgy?- szólt mostmár bele az idegen a telefonba.

- Leclerc, add azt ide.- szólal meg hangosabban a holland, mint a normál hangszíne.

- Charles Leclerc vagyok, Max egyik haverja, te a barátnője vagy? Nem mondta, hogy van neki, de amilyen boldog és kiegyensúlyozott, biztos van neki, és mivel te nem a testvére vagy, így vagy a csaja vagy a pszichiátere lehetsz, de gondolom az mellé nem tenne szívecskét, bár amilyen bolond az én kiszívem néha.- ecseteli elméleteit a monacói pilóta.

- Nincs is pszichiáterem!- hüledezett a háttérben Max, nálam pedig itt szaladt el a cérna, elkezdtem nevetni a helyzet abszurditásán.

- Szia Charles, Sofia vagyok.- próbáltam abbahagyni a nevetést, ami pár másodperc múlva ugyan nehezen, de sikerült is.

- Sofia, Sofi, Sof, So, vagy milyen becenév?- kíváncsiskodik a monacói.

- Nekem bármi megfelel.

- Add azt ide Leclerc, mert bajok lesznek.- hallom a holland hangját ismét közelebbről.

- Azok ott már vannak, ahogy hallom- nevetek ismét, amiben most a velem éppen beszélgető pilóta is csatlakozik hozzám.

- Az istenért Charles, akkor legalább hangosítsd már ki.- adja fel végül Max.

- Oh szóval mégiscsak a csajod.

- Barátnő, ha kérhetem.

- Neked bármit drága Sofia, neked meg akkor kihangosítom ezt a drágát Maxika. Amúgy nagyon szimpatikus.

- Ne hívj így...- nyomkod valamit a készüléken, majd leteszi az asztalra azt- Nem mennél ki?- kérdezi már nyugodtabban a holland, sejtéseim szerint a monacóitól.

- Nem.- jelenti ki ezt a legtetmédzetesebben.

- Charles kérlek.

- Sofia zavarok?

- Engem ugyan nem.- válaszolom, miközben egy újabb falat ételt teszek a számba.

- Te mégis mit eszel?- csap le az első témaváltási lehetőségre a holland, ami valljuk be, kicsit sem átlátszó...

- Nutellát, de dolgozom is közben.- vettem az ölembe a laptopomat, és kapcsoltam fel azt- Szóval megérdemlem.

- Irigyellek- hangzott Leclerc reakciója kései vacsorámra, amit még az időeltolódás is tetőz.

- Ilyenkor?

- Most vagyok éhes.

- Miért nem vacsoráztál?- akadékoskodik Max.

- Ettem, kínai levest, de miért is hagytad te itt a megtámadómat?- térek vissza beszélgetésünk azon részére, amikor Charles még nem volt jelen.

- Mit?- csap le erre azonnal a monacói pilóta a kérdésre.

- Neked semmit, reméltem hogy megtalálod.- intézte mondata második felét, remélhetőleg, nekem.

- Összejött.- vetettem magam hátra az ágyon, és becsuktam a szememet, a telefont pedig a hasamra tettem és kihangosítottam, a laptopomat, pedig a mellettem lévő üres helyre, hogy ahhoz se keljen felülnöm.

- Igazán?

- Ühüm, most éppen Max illatú pólóban fekszem.

- Max, milyen rajongóval jöttél össze?- nevetett a másik pilóta.

- Hidd el, Sofi minden csak nem Forma 1-es rajongó.- nevetett a holland is.

- Hogyhogy, nem szereted az F1-et Sofi?- kérdezi Charles, és hallom a szuszogását a telefonban, gondolom közelebb hajolt.

- Valójában nem magával a sporttal van bajom, csak egyetlen személlyel.

- Ha bajod van Maxszel, akkor nem tudom miért vagy vele együtt, igazán megértjük ha nem bírod, mi is csak éppen elviseljük.- mondja halál komolyan a monacoi, és hallom, hogy valami csattan egyet- Ezt mért kaptam?- emeli meg hangját hihetetlenkedve.

- Nem velem van baja te majom.- háborodik fel a másik férfi.

- Ember nem is gondoltam komolyan.

- Nagyon ajánlom is, hogy ne gondold.

- Na jó, akartok még valamit, vagy befejeztem a munkám, és alhatok, mert tudjátok nekem reggel hatra dolgozni kell mennem.

- Ne, még ne tedd le,- szólal meg azonnal a holland- Charles vagy húzzál kifele, vagy kuss, de inkább az első, ha lehet.

- A másodikat választom, ha nem baj.

- Jaj istenem, Sofi nem baj?

- Nem,- jelentettem ki semleges hangon, vettem ismét magam elé a laptopomat, és inkább elkezdtem befejezni a mai utolsó zarójelentésemet, amit holnap ki kell nyomtatnom, és ki kell adnom. Hallok egy számomra értelmetlen kisebb vitát, majd csörömpölést- ugye mind a ketten éltek még?- csapom le a gépem tetejét, amint elmentettem a befejezett munkám.

- Igen, és Charles már megy is, igaz?- sziszegi a holland pilóta.

- Jah,- válaszol kicsit flegmán a minacói- szia Sofia.- folytatja kedvesebben.

- Jó éjt,- hallom ahogy távolodik, de még utána szóltam- Charles, most éppen mennyire utálsz?- kérdésemet egy nevetés követte a háttérben, majd a válsz is érkezett mellé.

- Majd a következő futamon behajtom rajtad, és neked is jó éjszakát.- köszönt el a monacoi, majd egy ajtócsapódást követően ismét Max szólt bele a telefonba, immár egyedül.

- Nem igaz, ha egyszer elkezdi beszélni, nem tudja abbahagyni.- morog az orra alatt a vonalban maradt pilóta.

- Max, mi volt az a csörömpölés?

- Csak egy kis indító Charlesnak.- adja meg a szeirnte logikus választ.

- Jézusom, mit csináltál vele?

- Csak egy váza volt, nem olyan nagy szám.

- Úr isten, még nem is ismer, de már utál.- temetem tenyeteim közé arcom, bár ő ezt nem látja.

- Nem, csak megtanul kopogni, és amúgy se találtam el, túl jók a reflexei.

- Hát, még szerencse, mit csináltál volna ha eltalálod?

- Agyrázkódással kórházba viszem.- nevet a holland pilóta- Ütöttebb már nem lehet.

- Max ez nagyon nem vicces.

- Jó, jó, bocsánat.- fejezi be nagy nehezen a nevetést- De a lényeg, hogy megtanul kopogni, képzeld el ha itt vagy és mást csinálunk, ő meg csak így benyit.

- Ezt most inkább nem képzelem el, ha nem probléma, és akkor remélem zárnád az ajtót.

- Az, de ez gondolom csak a második része miatt van így. Na nem baj, holnap mikor mész dolgozni?

- Reggel hatra, de csak délig leszek.

- Soha nem dolgozol nyolc órát?

- Most kiritizálod és lenézed a munkámat?

- Én nem, csak egy munkahely

- Várjál, valaki kopog.

- Nálad nem tíz óra van?

- De,- álltam fel és az ajtóhoz sétáltam, ahol valaki valóban dörömbölt, majd ki is zártam azt, ami előtt a bátyám állt- Mark?

- Sofi? Már fel sem ismersz?- nyom egy  puszit a homlokomra, majd el is lép mellettem be a lakásomba.- Kivel telefonálunk?- veszi ki kezemből a készüléket a testvérem, miután levette a cipőit, és bedobta a táskáját a már szinte saját szobájába. Kihangosítja a készüléket, és így szól bele- Szia Emilian, hogy s mint?

- Dit is niet waar.- hangzik a válasz a vonal végéről.

- Maar helaas...- fejeztem ki én is nemtetszésemet, az esettel kapcsolatban.

- Te tudsz hollandul?

- Veletek nem lehet még beszélgetni se, majd holnap délután beszélünk Sof, cső Verstappen.- adja vissza kezembe a telefont, és megy be sajátjává avanzsált vendégszobámba.

- Te tudsz hollandul?- hangzik ismét a kérdés a vonal másik végéről, melyre az előbb nem adtam választ.

- Csak picit, azt is csak a miatt, mert sokat olvasok.

- Hány nyelven beszélsz te?

- Nem tudom, sokon, de ha nem baj, akkor én elmennék aludni, de reggel majd felhívlak.- sétálok vissza a szobámba, és vetem le magam az ágyra.

- Neked vagy nekem reggel?

- Neked.- ásítok bele a készülékbe.

- Aludj, mert még csinálsz nekem valamit holnap, amit nem kellene.- nevet, majd hallom ahogy ismét benyit hozzá valaki- Megyek, ja pár perc, ha akarsz.

- Jó étvágyat, és jó éjszakát.

- Honnan tudod hogy enni megyek? Lehet valahová máshová megyünk.

- Ühüm.

- Nem igaz, más nő már leszedte volna a fejem ha ilyennel poénkodok.

- Más nő most ott lenne veled.- suttogom magam elé bűnbánóan.

- És halálra idegesítene, pontosan ezért van nekem egy intelligens nem pedig idegesítő barátnőm, aki képes magáról gonskodni és akit hagyok aludni. Jó éjszakát Sofi.

- Jó éjt Max.- ezzel kinyomtam a hívást, a telefont pedig feltettem tölteni, engem pedig pár másodperc után el is nyomott az álom.

5:24-kor kezdett el csörögni az órám. Kiemeltem az ágyamból, majd a konyha felé vettem az irányt. A szokásos útvonalamon mentem végig. Nappali, villany, TV, kávéfőző, majd babzsákfotel. Elfogyasztottam a reggeli koffein adagom egy részét, majd visszaindultam a hálóba öltözni. Magamra ráncigáltam a ruháimat, a táskába beledobtam még egy termosz teát is, hiszen az idő ismét lehült. Háromnegyed hatkor indultam el le az autómhoz, ma azzal indulok el dolgozni, mivel lóg a lába az esőnek is. Beszállok a járműbe, a táskát az anyósülésre dobom, majd elindítom a kocsit, és kihajtok a még kihalt londoni utcára. Mivel az út csak pár percet vesz igénybe, így nem kapcsoltam fel a rádiót, és ahogy később észrevettem, pontosabban amikor leparkoltam, a lámpákat is elfelejtettem felkapcsolni végül, ilyen az, amikor az ember álmosan vezet. Leparkoltam a nekem fenntartott parkolóhelyre, majd besétáltam a munkahelyemre, ahol már a két betegem várta az érkezésmet. Múlt héten egy kórterembe helyeztük át őket. Azóta szinte egy másodperc nyugalom sincsen az emeleten. Szegény Ane lassan már idegösszeroppanást kap.

- Sofi én ezt nem bírom tovább!- támad le azonnal a fiatal nő, ahogy leemelem a lábam az utolsó lépcsőfokról. A kezembe nyom egy mappát, majd megindul lefelé a lépcsőn- Iszom egy kávét utána talán visszajövök.- rohan tovább Ane, mielőtt még utána szólhattam volna, már lent is volt minimun egy emelettel lejebb.

- Istenem, megfojtom valamelyiket, még be sem érek, de már most csak róluk hallok.- vágom be a kórterem ajtaját, ahol éppen hevesen vitatkoznak a bent fekvők- JÓ REGGELT!- kiáltom el magamat, erre mindkettő felém kapja a fejét- Hallom ma már korán reggel remekelnek,- dobom a szoba közepén lévő asztalra a mappát- na felkelni!- mutatok a székekre, majd kifordulok az ajtón, és elindulok az irodámba. Ledobom a cuccaimat, és visszamegyek a két már összekászálódott beteghez- Ane egyszer idegösszeroppanást fog kapni tőletek, ahogy én is. Szóval, ha nem probléma akkor este nyolctól reggel nyolcig itt bent kuss van, mert ha nem, akkor valakinek nagyon fájni fog. Na akkor most pedig ami miatt eljöttem ma ilyen korán. Ma jön hozzátok két gyógytornász, nem nem mond semmit, hanem végighallgat- emelem fel mind a két kezemen a mutató ujjam, mielőtt még mind a ketten beleszóltak volna a mondandómba- nem mintha szükségetek lenne rá jelenleg, de ez a megszokott eljárás.

- Akkor ezzel kell együtt tornáznom?- mutat a lány a vele szemben ülő fiúra.

- Nem. Vagyis nagy valószínűséggel nem kell, sem együtt, sem külön, mint mondtam ez csak a megszokott eljárás. Azonban ti eddig is járó betegek voltatok, így ez csak a jelentés miatt szükséges.

Még fél óráig bent voltam velük. Elvégeztük a reggeli vizitet, megbeszéltem mindkettővel, melyikőjük kb mikor fog távozni innen, és hogy utána mit is kell nekik rendszeresen enniük, milyen orvosságot meddig szedjenek majd, és mikor kell nekik vizsgálatokra jelentkezni. Amikor már ismét az irodámban ültem felhívtam Anet, hogy visszajöhet, a két kedvenc betege lenyugodott, vagy legalábbis most nem az ő idegeit eszik majd, hanem a gyógytornászokét, így ő is visszatért a megszokott helyére. Körbejártam vele a betegeket, majd ekbocsájtottuk azokat, akik már mennek el innen, vagy haza, vagy egy gyógyfürdőbe. Mikor ezzel is megvoltam, úgy gondoltam, már felhívhatom Maxet. Vagy háromszor hívtam, de nem vette fel, nekem pedig mennem kellett. Nagyon remélem, hogy semmi baja sincs neki, és csak sok dolga van a mai szabad edzés, és időmérő miatt. Dobtam egy SMS-t Pierrenek, hogy ha találkozik Maxszel, akkor mondja meg neki, hogy hívjon fel, majd indultam egy délelőtti vizitre. Mikor a harmadik betegtől jöttem kifelé, rezegni kezdett a telefonom.

- Befejezzem én?- néz rám Odet, az eddig velem vizitelő munkatársnőm.

- Igen kérlek.- adom neki át az eddig kezbem tartott mappákat.

- Fontos?

- Sajnos nem attól, akitől vártam, de ahogy nézem igen az.

- Rendben, de ugye nem állásajánlat?- neveti el magát, és indul el a következő betegszoba felé, én pedig elindulok vissza az irodába.

- Mia, gyere ide légyszi.- kiabálok át a másik szobába, ahol a többi orvos, és ápoló kávézik, majd már át is jön hozzám a kolléganőm.

- Mi történt?- lépte át a küszöböt majd belevetette magát az egyik székbe, ami az asztalon előtt kapott helyet.

- Te is kaptál ilyent?- fordítom felé a már laptopon megnyitott E-mailt, ő pedig olvasni kezdte. Pár másodperc múlva hátradőlt a széken.

- Ez,- mutat a gépemre- ha ez komoly. Akkor nagyon remélem, hogy nem leszek hülye, de ez csak a te dolgod.- áll fel az eddigi helyéről, és visszasétál oda, ahonnan az előbb jött be, az én szobámba.

Hátradőltem a székemben, és a gépemen megnyitott E-mailt néztem. Majd a telefonomra kaptam a tekintetem, ami rezegve jelezte, hogy SMS-em érkezett.

Sofi, mi sem tudjuk, hogy hol van Max, reméltem, hogy te tudod, de azonnal írok, hogy ha visszaért.

Köszönöm Pierre, sok sikert a mai napra.

Ezzel vissza is raktam a készüléket az asztalra, majd ismét a laptopon megnyitott E-mailt kezdtem el vizslatni.

Kedves Miss Berger,
Látva eddigi munkáját, és több kiváló eredményét, nagyon örülnénk, ha ön is a mi csapatunkat erősítené, mint kiváló orvos. Természetesen eddigi posztjának megfelelő állást ajánlanánk fel önnek. Már azzal is megtisztelne bennünket, ha csak átgondolja az ajánlatunkat. Ha esetleg további információk érdekelnék, kérjük jelentkezzen ezen az E-mail címen.
Tisztelettel a FIA elnöksége!

•🦋•