Sétáltam, leültem, felkeltem, pisiltem, kezet mostam, ittam, leültem, elmostam a poharat, sétáltam, ablakot nyitottam, ismét leültem, majd végre kinyíta az ajtó, de csak a pilóta lépett be azon, majd be is csukta maga után, és a nappaliban termett előttem, a csomagokat letéve a folyosón.

- Mark?

- Mennie kellett.- csak lehajtott fejjel bólintok, tehát elment, pedig ő is tudja, mennyire ki voltam az előttem álló holland miatt, és most, amikor kezdene minden jó lenni, csak így itt hagy, se szó se beszéd.- Valami baj van?- guggol le elém, kezeit térdeimre helyezve, én pedig csak nemlegesen megrázom a fejem, de még mindig nem emelem meg azt- De látom, hogy van valami- puhatolózik, én pedig nyakába csimpazkodva ölelem meg őt- Hé nincs semmi baj. Én csináltam valamit?

- Itt alszol nálam?- emelem fel hirtelen eddig vállába fúrt fejemet, és nézek vele farkasszemet, bizonytalan.

- Szeretnéd?

- Ha te nem akarsz nem kell...- hülye ötlet, kudarcra volt ítélve, gondolkodnom kellene mielőtt beszélek.

- Te szeretnéd?- néz mélyen a szemembe, ami most semmilyen érzelmet nem tükröz, a csalódottságon kívül, én pedig félve, de bólintok, az ő íriszeiben, pedig megnyugvás és öröm tükröződik- Akkor itt alszom, csak lemegyek a dolgaimért- áll fel, és hagyja el a helyiséget, majd a lakást is. Talán meg kellene kérdeznem miről beszéltek a bátyámmal. Talán...

•

Max éppen zuhanyzik, én pedig a kanapén ülök felhúzott térdekkel, laptopommal az ölemben, és éppen Ane ajánlását gépelem, amit holnap át is adok a főnökömnek. A háttérben a TV halkan hallatszik, de már-már szinte elnyomja azt a víz csobogása. Begépeltem egy oldalt, majd azt ki is nyomtattam, aláírtam, majd a táskámból kivett irattartóba helyeztem, hogy holnap biztosan ne felejtsem itthon. Zseniális munkaidőmnek hála, holnap tízre kell bemennem a munkahelyemre, így hatig kell majd bent maradnom.

- Min gondolkozol?- a hirtelen hangtól kicsit megugorttam, hiszen megijesztett a mögém lépő pilóta, aki ezt egy kis kacajjal konstatálta.

- Mikor mész el?

- Most elküldesz?- fordít magával szembe, és komoly arccal próbál figyelni, ám ajkai szélén a mosoly jelei bújnak meg.

- Nem innen,- ingatom a fejem- hanem Londonból.

- Áh tehát már a városba sem jöhetek?- próbál továbbra is komoly lenni.

- Te hülye- taszítok rajta egyet, ám csak egy lépést tesz hátra, de azt sem az én megmozdulásom miatt, hanem saját akaratából, ajkai pedig végre megjelenik a hatalmas mosoly.

- Nem tudom még, de vagy még ma kellene, amit nagyon remélek, hogy nem talál ki Horner, vagy holnap este sajnos el kell mennem.- csak bólintok- De ide megyek csak Monacoba, bár ezt gondolom tudod, és ha szeretnél, akkor eljöhetnél megnézni, akár csak a futamot is, de csak ha szeretnél.

- Nem tudom, hogy mikor vagyok ügyeletben, azt pedig nem cserélhetem el, sajnálom.

- Akkor majd egy másik alkalommal, de Monacoba egyszer el kell jönnöd velem, az a hely valami eszméletlen.

- Igen tudom, voltam már ott, vagyis nem konkrétan ott, csak átutazóban, de ezt már mondtam.- a bátyámmal voltunk ott, hajót vett, és kimentünk a nyílt tengerre, a keresztgyermekeim esete után, ott voltunk egy hétig.

- Ugye nem azzal a társasággal, akiknek vitted volna az italt, már ha kiadták volna- nevetett, engem pedig még a feltételezés is megmosolyogtat, bárcsak úgy lett volna.

- Nem- rázom meg a fejemet mosolyogva, ő pedig ezt csak bólintással vette tudomásul.

- Haragszol Markra, amiért elment?

- Nem, annyira, csak meglepett, azt hittem beszélni akar velem.

- Valahová nagyon sietett, konkrétan le kellett vele mennem, el a kocsiáig, hogy el tudja mondani, amit akart.

- Holnap este majd felhívom.

- Estig dolgozol?- csodálkozik.

- Tíztől, hatig.- bólogatok, majd ismét helyet foglalok a kanapén, és magamra húzom a bolyhos púder színű takarót, a pilóta is befészkeli magát mellém, és magára húzza a takarómat- Naa, így hűvös van.- nézek rá enyhén tátott szájjal.

- Igen?- néz le rám, én pedig csak bólintok.

- Mi a...- a térdhajlatom alá nyúlt, a hátamat fogta meg, majd az ölébe emelt, és így térítette ránk a pokrócot. Átkarolja a derekamat, a fejét pedig a nyakhajlatomba fúrta.- Álmos vagy?- túrok bele a hajába, ő pedig csak belemotyogott valamit a vállamba.- Hát persze ezt aztán tisztán értettem.

- Mondom nem akarok holnap elmenni- támasztja meg inkább állát a vállamon, és úgy folytatja.

- Mert? Nem azt mondtad, hogy haza mész?

- De, de nem akarok- fúrta vissza fejét eredeti helyére.

- Te durcás nagy gyerek.

- Te most gúnyolódsz rajtam?- fordít úgy, hogy szemébe tudjak nézni, felvonta a szemöldökét, és úgy figyelte az arcomat, én pedig hatalmas mosoly mellett nemlegesen rázom a fejemet.- Így állunk?- bólintottam, ahogy ő is, ezután pedig elkezdett csikizni, én pedig nevetésben törtem ki, de bárhogy, is kérleltem nem hagyta abba.

- Neheh légyszih- lassan már folytak a könnyeim a nevetéstől, egy pillanatra abbahagyta, én pedig kézfejemmel letöröltem a könnyeimet.

- Sajnálsz?- mosolygott rám, én pedig ismét nemlegesen ráztam meg a fejem, de mielőtt még ismét belekezdhetett volna ismételten a kínzasomba, kigurultam az öléből, de mielőtt földet értem volna, beleütöttem a könyökömet az üvegasztalba, a pilóta pedig ijedten nézett le rám.

- Jól vagy?- leguggolt mellém, én pedig ismét nevetésben törtem ki, ám az ő szeméből még mindig pánik sugárzott, éppen ezért sikerült megemberelnem magam.

- Igen,- veszek mély levegőt- igen jól vagyok. De ez,- mutatok a kezemre- holnapra kék és lila lesz.

- Még a végén azt hiszik bántottalak.- nevetett, s nyújtotta a kezeit, hogy felsegítsen, hiszen ő közben már felállt.

- Hát igen, be is pereltetlek majd Oliverrel.- mosolyogtam negédesen a hollandra.

- Oliver ügyvéd?- futott el, a borzalmasnak sem mondható viccem felett, mert ez még attól is rosszabb volt.

- Igen az, az egyik legjobb Londonban, nekem is ő a jogászom.- csak bólint, majd egy hatalmasat ásít.

- Tehát, Mia és te orvosok vagytok, a bátyád és Oliver jogászok, apukád Forma 1-es pilóta volt, és anyukád?

- Lakberendező volt, de már nem dolgozik, csak a saját lakásukat díszítgeti, meg a kertjüket rendezi.- ismét csak bólint, és egy hatalmasat ásít mellé.- Nem vagy te kicsit álmos?

- Kicsit se- ellenkezik, majd ismét ásít egy hatalmasat- talán egy ici-picit.- megkerestem a távirányítót, majd kikapcsoltam vele a TV-t, és elindultam a szobám felé, ő pedig követett.- Én hol alszom?- lép elém egy pillanatban, én pedig a szoba közepén lévő ágyra mutatok.- Ennyire jó volt velem aludni?- húzza fülig érő mosolyra a száját.

- Megszoktam- vágtam semleges arcot, és megvontam a vállam.

- Igen?

- Talán- mosolyodtam el én is.

- Borzalmas vagy.

- Nem te vagy az első, aki megjegyzi ezt- nevetem el magam, miközben felhajtom a takarót, ami az ágyat fedi.

- És én vagyok az első, aki veled ebben az ágyban alszik?- vonja fel egyik szemöldökét, majd ő is megismétli előző cselekedetemet, csak az ágy másik oldalán.

- Igen,- nézek szemébe, amiben valami furcsa fény villan meg, talán büszkeség, de ez nem sokáig marad ott, mert az a megjegyzésem, amit akkor teszek, amikor helyet foglalok a fekhelyemen, talán a mai nap maradék önbizalmát is sárba tiporja- a többieket a vendég szobába viszem, hogy ott aludjanak.- ezzel le is kapcsoltam a lámpát a helyiségben, és hátat fordítva Maxnak, próbálkozom meg az elalvással.

Érzem hogy ő is befekszik az ágyba, a matrac lesüpped, a takaró elhúzódik kicsit rólam. Egy ideig csend és nyugalom van, már kezdem azt hinni, hogy a pilóta alszik, így már én is majdnem elalszom, ám ekkor elkezd forgolódni mellettem a holland, fészkelődik, mint aki nem találja a helyét, majd egyszer csak hirtelen fejem két oldalára teszi a kezeit, és így fölém tornyosul, nekem pedig e miatt egy kisebb sikoly hagyja el a számat.

- Tudod mit nem értek?- már megnyugodtam, így ismét csak álmosan tudom megrázni a fejem nemlegesen.- Engem miért nem tették akkor oda?

- Nem lehetne ezt reggel Max?- dörgölöm meg szemeim álmosan, ő pedig továbbra is engem figyel, ugyan abban a testhelyzetben.

- Nem.

- Még hogy én vagyok borzalams- motyogom ezt inkább magamnak, mintsem neki. Az oldalamra fordulok, becsukom a szemeim, ám ő még ekkor sem fekszik vissza saját helyére, így inkább elmondom neki, mielőtt még annyira álmos lesz, hogy így alszik el, és rámesik- Mert ismerem a bátyámat, az a szoba jelenleg úgy nézhet ki, mint a háborús övezet- ez volt a jelenlegi leghihetőbb dolog, amivel elő tudtam rukkolni, mert hogy miért nem a vendég szobában alszik, ami biztos hogy olyan patyolat tiszta, hogy a földről lehetne enni? Nem tudom, de érzem, hogy a holland vissza ereszkedik mellém, engem pedig elnyom az álom.

Reggel egy telefon csipogására keltem, nem az enyém volt az, viszont amikor megpróbáltam felkelni, hogy elnémítsam a zaj forrását, valami megakadályozott abban. És hogy mi volt az? A pilóta kezei, melyekkel a csípőmnél fogva húzott magához.

- Az enyém,- motyogja bele a nyakamba- mingyárt abbahagyja, ha nem akkor pedig lenyomom a telefont az illető torkán holnap.- osztja meg velem a terveit, majd kicsit mocorgott mögöttem, hogy fejét még jobban bele tudja fúrni a nyakhajlatomba, majd ismét egyenletesen kezdett el szuszogni, és valóban a telefon is elhallgatott, most azonban az enyém kezdett el csipogni- Ez nem az enyém- emeli fel nehézkesen mellettem fejét.

- Nem, ez az enyém- próbálkozom meg ismét a felkeléssel, ám a kezek még mindig a derekamon vannak.

- Majd ő is békén hagy, ha nem akkor az ő telefonja is a torkában landol.

- Ez ébresztő óra.

- Mégis mennyi az idő?- ül fel mellettem hirtelen, ezzel engem is magával von, mert a kezei még mindig rajtam pihentek.

- Csak kilenc, nyugodj meg- döntöm neki fejemet a mellkasának, ő pedig ismét körén fonja a karjait.

- Akkor alhatunk még, nem?

- Nekem dolgoznom kell, neked pedig megy a géped.- keltem mostmár ténylegesen fel.

- De addig még aludhatnánk, egy picit.

- Nem.- dobtam neki egy párnát- Na kelj fel, rendeltem reggelit.

- Pizzát szoktál reggelizni?

- Péksüteményt és kávét.

- Akkor felöltözöm.- tette helyére a párnát, a már bevetett ágyon, majd be is sétált a fürdőszobába, ahonnan már felöltözve lépett ki, én pedig léptem be mellette ruháimmal a kezemben- Ha ezt tudom, én is most megyek be- én csak rácsaptam az ajtót az orrára. 

Lezuhanyoztam, felöltöztem és elvégeztem a reggeli rutinomat, majd kiléptem folyosóra, ahol a holland az ajtónak támaszkodva állt, és a folyosón beszélgetett valakivel.

- Ühümm, és Sofi hol van?

- Minek keresed te Sofit?

- Mert ez az ő lakása?- erre rácsapta az ajtót.

- Max! Te mégis mit csinálsz?- nézzem hihetetlenkedve a pilótára, majd az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt- Nathan- mosolyogtam a futárra, aki már többször is megfordult nálam a reggeli órákban, amikor kirendelem a reggelimet- sajnálom Max viselkedését, még nem ismered.

- Semmi baj- mosolygott ő is rám- a reggeli- emelete fel a papír zacskót, és a papír kávés poharakat. Én pedig a pénztárcámat kerestem, de az még mindig Maxnél van.

- Csak egy pillanat- emeleten fel mutató ujjam, majd elvettem a felém nyújtott tárgyakat, és bementem a nappaliba, ahol Max terpeszkedett a kanapén- Max nálad van a pénztárcám. Visszaadnád, hogy kifizessem?- felnézett rám, majd felállt.

- Majd én.- lép el mellettem, és kimegy a bejárati ajtóhoz, vált pár szót a fiúval, majd kezet fog vele, miután átnyújtja neki a kihozott étel és ital árát, becsukja az ajtót, amikor pedig megfordul hirtelen hátra lép egyet.- Megijesztettél.

- Elmondod, hogy mégis miért csaptad rá az ajtót?- mutatok a bejárat felé.

- Csak nem volt szimpatikus- rántja meg vállát nemtörődöm módon.

- Oh és mostmár az?

- Nem,- közli szárazon- reggelizhetünk?

- Bolond vagy Max Verstappen- nevetem el magam hisztérikusan, majd elindulok felvenni a nappali kisasztalára lerakott zacskót és kávés poharakat.

A pilóta pedig követ a konyháig, majd levesz két tányért a falon lévő szekrényből, és az asztalra helyezi azokat.

- Ezek után, bármilyen férfi a közelembe jön, azt ellenségnek titulálod?- kérdezek rá, már a reggeli elfogyasztása közben.

- Igen.

- Ugye tudod, hogy csak 17 éves?

- Mi?- kapja rám hirtelen a tekintetét- Te ezt honnan tudod?

- Ismerem a pékség tulajának a lányát, gimiben osztálytársak voltunk, onnan tudom. Ugye nem gondoltál semmi másra?- néztem rá grimaszolva.

- Nem, vagyis nem akartam mást gondolni.- javítja inkább ki magát, majd folytatjuk az evést.

- Köszönöm, hogy elhoztál- nézek a mellettem ülő hollandra, aki a kormányon pihenteti a kezét. A reggeli után ragaszkodott hozzá, hogy elhozzon a kórhazig, mondván útba esik neki a reptérig, ami nem igaz, de nem vitatakoztam inkább vele.

- Ez természetes.- mosolyog.

- Akkor én megyek is- viszonzom mosolyát, majd kiszállok az autóból, de még visszafordulok, és bekopogok az ablakon, a pilóta pedig leengedi az üveget, amire én rátámaszkodom és úgy nézek be a járműbe- ugye tudod, hogy ha megint nem hallok rólad hat hónapig, akkor soha többé nem szeretnél a szemem elé kerülni, a bátyámé elé meg pláne nem?

- Igen, erre már magamtól is rájöttem.- jegyzi meg, majd mikor ellököm magamat az autótól még utánam szól- Sofi, ezt itt felejtetted- adja a kezembe a pénztárcámat, int még egyet, majd már le is hajt.

Amíg megyek be, kinyitom az előbb visszakapott tárgyat, hogy visszategyem bele az irataimat, de nem az a látvány szembesül velem, ahogyan odaadtam Verstappennek, vagyis inkább ő elkobozta tőlem. Beledobom az irataimat, majd kiveszem belőle a nem oda tartozó papírokat, miközben bemegyek a kórházba. Felmegyek a megfelelő emeletre, és be az irodámba, ahol csak ledobom a felesleges holmimat, és szétnyitom a kettőbe hajtott papírokat, az első lap egy kézzel írt papír, a másik kettő pedig nyomtatott, így először azokat veszem szemügyre. A felső egy oda-vissza repülőjegy Monacoba, a második belépő a Forma 1-es futam helyszínére.

Gondoltam megelőlegezem az ittléted feltételeit, hátha...
                                                           E.

A papír hátulján egy hotel címe és neve szerepelt, valamint, hogy milyen foglaláshoz kérjek ki kulcsot. Mikor ezt is elolvastam, és ráhelyeztem a másik két papírra, a telefonom egy SMS érkezését jelezte.

Na akkor, mit mondasz?

A holland küldött üzenetet, én pedig előtúrtam valahonnan fiókom aljaból a beosztásomat, hogy megnézzem, mikor vagyok én a hétvégi ügyeletre beosztva.

•🦋•

Amikor ezt megláttam, legalább háromszor frissítettem a Wattpedot, hogy biztos jól írta e ki... Ilyenkor jövök rá, hogy miért is éri meg, nap nap után írni, mert vannak, akik szívesen olvassák, azt amit én szívesen írok.
Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetet!❤️