Már Londonban vagyok, és próbálok egy taxit leinteni, ami a szakadó esőben elvisz a repülőtérről az otthonomig, éljen a londoni időjárás.
Szerencsére fél óra múlva már a lakásomban voltam, és még volt öt órám a munkaidőm kezdetéig, ami pont elég, hogy kiegészítse a repülőn megejtett kevésbé alvásomat. Mivel Max a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel ha hazaértem, így beállítottam egy ébresztőt, és dobtam egy SMS-t a hollandnak, mert másra már nem volt energiám, utána pedig az ébresztőig lenémítva magam mellé dobtam a készüléket az ágyra, ahol jelenleg keresztben feküdve nyom el az álom.

•

Papír papír hátán, kb ez jellemezte a mai munkanapomat, Mia már hazament mire én odaértem, ám a papírjaimat senki nem vitte el. Legalább három tucat lap állt az asztalomon, három oszlopban. Ittlévő betegek, érkezett betegek és távozó betegek. A távozókkal kezdtem, mivel azokat csak alá kellett írni, a többit a kezelőorvosuk intézte, majd az ittlévő betegek papírjain csak ellenőriznem kellet, hogy minden adat stimmel-e az eddigiekkel, ám a beérkező betegeknél már más volt a helyzet. Állapot felmérés, iktatás, felvétel az osztályra, látogatás és megfelelő kezelőorvos kihelyezése. Így a nap végére lett két betegem, elmentek öten az osztályról, összevesztem két ápolóval, megittam három kávét, de kijelenthetem, hogy kilenc órára itthon voltam, ekkor pedig meg is csörrent a táskám alján a telefonom.

- Igen, tessék?- motyogom fáradtan a készülékbe.

- Szia Sofi- nem néztem meg ki hívott, rossz szokás, így kellemes meglepetésként ért a pilóta kellemes hangja.

- Szia Max.

- Milyen napod volt?

- Ah, borzalmasan hosszú, és végtelenül unalmas, de Ane jövő héten velem kezd dolgozni.- na igen talán ez volt az egyetlen pozitív pillanat a mai napomban, amikor megtudtam ezt a hírt.

- Ennek örülök, de ha fáradt vagy, akkor nem is zavarlak.

- Szoktál te olyan Max?

- Ez költői kérdés volt, igaz?- erre csak elnevettem magam, majd előkerestem pár gyümölcsöt, kihangosítottam a telefont, és már neki is álltam a vacsorám elkészítésének, ami gyümölcs saláta lett, közben pedig Max elmesélte, milyen napja volt neki, és én is elmondtam kicsit részletesebben az enyémet, majd tízkor letette a telefont, mondván ő fáradt, hát akkor én milyen nyúzott lehetek, és hogy majd holnap hív. És valóban igaza volt a hollandnak, még ha magamnak nem is vallottam be, de a tükörbe nézve, szinte hátraléptem egyet a látványtól, még jó hogy holnap sem kell korán mennem, így lesz időm teljesen kialaudni magamat.

Reggel hét óra, és valaki csenget, aki ilyenkor zaklatna, annak vagy van kulcsa vagy nincs az országban, így nem tudva ki az, felkaptam a kötösömet, majd az ajtóhoz siettem, és ki is nyitottam azt, ahol egy fiatal postás futár állt velem szemben. Amikor teljesen kitártam az ajtót, és felléptem a küszöbre, tetőtől talpig végigmért, mielőtt még összehúzhatam volna magamon mégjobban a köntöst, melyet én csak egy szemforgatással díjazam. Megköszörülte a torkát, és csak utána szólalt meg, ám még ekkor is rekedt és vékony volt a hangja, maximum 18 éves, igazán jó kedd reggel, mit ne mondjon az ember.

- Ön Mrs. Berger?- még egy torok köszörülés, majd folytatta- Mert akkor csomagja érkezett asszonyom- az ajtófélfának dőlve hallgattam a fiút, és csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy el ne nevessem magam, asszonyom.

- Igen én vagyok Miss Berger- hangsúlyozom ki a vezeték nevem előtt szereplő szavacskát.

- Elnézést asszonyom, vagyis hölgyem- szegény már azt se tudta merre nézzen, így gondoltam megkönnyítem a helyzetét, és a csomagra mutattam.

- Ez gondolom az enyém.

- Igen hölgyem, kérem írja alá- tette orrom alá az átvételi papírt és egy golyóstollat, én pedig odafirkantottam a nevemet.

- A torkodra pedig vegyél mentolos vagy citromos cukorkát- szúrtam még egyszer oda, amikor visszaadtam neki a papírt, igaz hogy fiatala, és nem tehet róla, de utálom, hogy felkeltenek, a fiú pedig már pirosabb volt mint a paradicsom, lehajoltam és felvettem a nagy dobozt, majd még egyszer visszafordultam a még mindig ott álló fiúhoz- Legyen szép napod.- mosolyogtam rá, majd becsuktam az ajtót az orra előtt.

A nappaliban a dohányzó asztalra helyeztem a bontatlan dobozt, majd a kanapén helyet foglalva, egy olló és Süti társaságában kezdtem el azt bontani. A kutyus két manccsal felugrott a dobozra, így először őt távolítottam el róla, majd felnyitottam a hatalmas dobozt. A legtetején egy kártya volt, rajta már az ismerős kézírással.

Ha megkaptad, hívj fel!
                                            E.

A kártyát félretettem, majd felfedeztem a doboz további tartalmát, voltak benne konzervek, kisállat kajával, egy csokor szárított levendula, és egy állat hordozó, amit, amint kiemeltem az ajtaja ki is nyílt, és az ölembe pottyant egy kis összegömbölyödött szőrpamacs, vagy más szögből nézve egy kiscicus, ekkor azonban a mellettem lévő kiskutya morogni kezdett, és a cica a lábamba mélyesztette karmait.

- Na de Süti- szóltam erélyesen a kutyára, aki fülét farkát behúzva sétált el a kanapé másik végébe, és ott duzzogott, én pedig felvettem az ölemből a már ismét nyugodt állatot.- Na ki vagy te?- fordítottam magam felé a nyakában lévő bilétát- Caramel, hát a színed nem éppen olyan- néztem a hamuszürek kis jószágra, aki ismét letelepedett az ölemben, és már aludt is tovább, én pedig telefonomat vettem a kezembe, hogy teljesítsem a kis kártyán kapott utasítást, és már tarcsáztam is.

Kicseng, kicseng, kicse...

- Te vettél nekem egy cicát?- szólok bele azonnal, ám a vonal másik végéről nem jött azonnal válasz.

- Neked is jó reggelt drágám. Ezek szerint megérkezett Caramel?

- Igen egy futárral együtt, aki úgy mért végig, mintha még nem látott volna fehér embert. De ez a cica valami eszméletlenül aranyos.- simogatom meg a kisállatot, de már láttam magam előtt, hogy nem ugyan az fogott meg bennünket a mondanivalómból.

- Hogy mit csinált?- lett azonnal éber a hangja a pilótának, a hangok alapján a holland vagy felült, vagy felkelt.

- Azt, hogy Caramel nagyon édes, igaz picikém?- simogatom meg a kisállat buksiját ismét, ő pedig belesimul a tenyerembe.

- Nem a cicáról, a futárról.

- Ja arra a 18 éves fiúra gondolsz? Átvettem a csomagot, utána pedig rácsaptam az ajtót. Tudod jó tanárom volt.- utalok vissza egyik reggeli incidensére.

- Kirúgatom.- háborodik fel a pilóta azonnal.

- Nem, nem fogod, csak nem küldesz nekem több csomagot reggel 10 előtt.

- Az már délelőtt van- nevet a vonal másik végén, amit csészecsörömpölés követ.

- Nem, Németországban addig van reggel, amíg meg nem reggelizel.

- De te ha jól tudom Londonban élsz.

- Hát még én is úgy tudom,- nevetem el magam én is- de lélekben lehetek német.- erre már a holland is felnevetett.

- Sof, nekem mennem kell, mert Charles-szal találkozom.

- Leclerc igaz?

- Igen a

- A Ferrari pilótája, tudom.

- Te mész ma valahová?

- Dolgozni- nevetem el magam ismét, majd az ajtóhoz megyek, mert ismét csengetnek.

- Te ha ez az a futár, akkor nem Leclerchez megyek, hanem mégis Londonba.

- Szia drága- ölelem meg az ajtóban álló barátnőmet.

- Szia te kis világjáró. Monaco még mindig ugyan olyan csodás?

- Ez csak természetes.

- Miért van a telefon a kezedben?- néz rám értetlen fejjel barátnőm, amíg lepakolja a kezében tartott papírzacskókat.

- Ja csak telefonáltam.- néztem rá a készülékre, amely már fekete volt, jelezve, hogy a holland megszakította a hívást, és küldött egy üzenetet.

Legyen szép napotok Miával!

Na igen azt viszont megbeszéltük, hogy egyenlőre senkinek nem kell tudnia arról, hogy együtt vagyunk. Elég ha mi ketten tudjuk.

- Sofi ki az az E.?

- Hogy ki?- fordulok hátra a barátnőmhöz, aki a nappaliban a dohányzó asztalnál áll, kezében a kis cetlivel, amit az asztalon hagytam.

- Aki azt írta, hívd fel ha megérkezett a csomag. Csak nem vele telefonáltál?- néz rám csillogó szemekkel.- Tőle kaptad ezt az édes kis állatkát?- emeli fel a kanapéról a kis gombócban alvó cicát.

- Caramel, ugye milyen aranyos?

- Igen, hát ki ez a kis cuki gombócka? Ugye milyen aranyos vagy drágám? Kérsz enni igaz?- emeli fel az egyik konzervet, elvesz a szekrényből egy tálkát, majd tesz neki bele az ételből, majd a kisállatot elé helyezi, ő pedig helyet foglal a megszokott helyénél, az ebédlő asztal mellett, felemeli az egyik kávét, iszik egy kortyot, majd az asztalra teszi- Majd beszámolsz erről a bizonyos E.-ről, de most mesélj, hogy kerültél te Monacoba, és ott hogy került mögéd a félmeztelen Verstappen, aki mellesleg a beteged.

- Nem, nem az.- löktem el magamat az ajtófélfától, majd én is elvettem a megérdemelt reggeli kávémat- És meghívott, hogy menjek el a futamra, én meg- rántottam vállát- gondoltam miért is ne?

- Ennyivel nem úszod meg ugye tudod?- mutat rám, majd ismét ölébe veszi Caramelt.

- Süti irígy lesz- mutatok a lába mellett köröző, és nyüszítő kutyusra.

- Jól van kis drága,- vette fel a másik kezébe a kis corgit- téged is nagyon szeretlek, te is kapsz ám enni.- kelt fel, és tett az ő tálkájába is ennivalót, és ott is hagyta a két állatot együtt, hogy visszaüljön az asztalhoz, miután kezet mosott.- Tehát ennyire jóban lettél Max Verstappennel?

- Danyiillel és Alexanderrel is jóban vagyok, Max miért lenne más?- vállat ránt, majd egy kiflit vesz elő az egyik papírzacskóból, a másikat pedig elém tolja, megreggelizünk, miközben a lány kifaggat a monacói utamról, majd én a szobámba mentem, hogy felöltözzek, ahová az újdonsült kis lakótársam is követett, amikor pedig az ágyamra ültem ő is felmászott utánam, így én kezembe vettem, melyet barátnőm a szoba ajtajából meg is örökített.

- Nézd milyen cukik vagytok- teszi arcom elé a készüléket, majd hirtelen el is vesz onnan- El is küldöm neked, meg Olivernek is.- letettem a macskát, majd csak utána esett le, hogy mit is mondott az előbb Mia.

- Hogy kinek?- hirtelen lemerevedett, majd remélve, hogy nem vettem észre újra a telefont kezdte el nyomkodni.

- Hát neked.- próbák könnyed hangot megütni, ám ez nem sikerül neki, mivel hangja megremegett.

- És Olivernek, miről maradtam le?- kérdezem, amikor felveszem a telefonomat az ágyról, hiszen jelzett, hogy üzenetem érkezett, valóban édes kép lett, melyet le is mentettem, azzal a szándékkal, hogy majd elküldöm Maxnak.

- Hát, mi csak, mi- nem tudja mit is mondjon, mintha az anyja lennék, akinek nem mert valamit elmondani.

- Jó, nem az én dolgom,- legyintettem ő pedig látszólag megnyugodott- de az sem a tiéd, hogy hogy öltözök fel- dobtam neki egy párnát, amire nem számított, így nekicsapódott, én pedig nevetésben törtem ki, amit persze ő nem díjazott, csak megforgatta szemeit.

- Na akkor ha a gazditok ennyire gonosz, akkor gyertek ti is drágáim. Süti, Caramel- emelte fel a két kis hazikedvencemet- Nem tudom mi ütött a gazdátokba, hogy mindketten étel neveket kaptatok.

- Hé az egyiket nem is én neveztem el!- szólok utána.

- Persze én is ezt mondanám.- legyint egyet lemondóan, majd tovább sétál, én pedig befejezem az öltözködést.

Adtunk enni és inni a kisállatoknak, majd elindultunk mindketten dolgozni, ma autóval mentünk, mivel szakad az eső, mintha dézsából öntenék.

- Amikor jöttem, még csak felhők sem voltak,- hitetlenkedik Mia- most meg...- mutata a vízben tocsogó utcákra.

- Ilyen az élet kincsem- nyitom ki az autóm központi zárját, majd esernyőinket kinyitva sétáltunk el a járműig, és szálltunk be abba. A közlekedés miatt tíz perc volt az út a kórházig, ahová szintén esernyővel jutottunk el, a portán már ismertek bennünket, így azonnal bent is voltunk.

- Ma műtök- fordul a lány azonnal jobbra, de nem megy el, hanem megáll velem szemben- Te mit csinálsz?

- Jön egy új lány az emeletre, neki mutatom meg, mit hogy kell.- rázom meg kicsit az ernyőmet.

- Akkor szép napot.- lép elém, és ölel meg.

- Sok sikert.- indulok meg a lépcsőn fel a megfelelő emeletre, amikor beértem az irodámba tudatosult bennem az, hogy még van fél órám Ane érkezéséig, így elkezdtem rendszerezni az asztalomon heverő papírokat, ami 10 percet vett igénybe. Időm volt, így elmentem lefőztem magamnak egy adag teát, majd visszaindultam az irodába, a betegeimet nem tudom megnézni most, mivel éppen a délelőtti vizit folyik, így az asztalom mögötti széken foglalok helyet kezemben telefonommal, melyen még mindig ott van Max reggeli üzenete, mert nem nyitottam meg.

Legyen szép napotok Miával!

Erre mégis mit írjak vissza? Mia a műtőben van, én pedig ez után megyek két olyan fiatal beteghez, akiknek egy reálisan igazságos világban semmi helyük nem lenne itt. Nagyon szép nap, mit ne mondjon az ember. Inkább elküldtem neki a képet, amit barátnőm csinált rólam még reggel.

Na igen én már a megszerkesztett változatot kaptam, mivel Mia egyik hobbija a fényképezés és azoknak retusálása, így a képeim nagyrészét, amit ő csinál, csak utómunkálatok után kapom meg, ám még le se zárom a telefont, már kapom is rá a választ.

Az én két kis drágám. Habár egy ilyen kép babával jobban nézne ki...

Na majd nemsokára...

HOGY MI?

Akaratom ellenére is felnevettem, így ha valaki látna nem tartana éppelmélyűnek főleg nem úgy, hogy egyedül nevetgélek egy szobában, még jó hogy nincs itt senki. Egyenlőre.

3 hónap múlva születnek meg az ikrei, az egyik nénikémnek. Miért mit hittél?

Hát mondjuk azt, hogy Charles már két perce az arckifejezésemen röhög... De hogy-hogy van időd beszélni, nem dolgozol?

Anet várom, hat perc múlva kell, hogy itt legyen.

Hidd el akkor már az ajtó előtt vár.

Régebb óta ismeri a lányt, mint én, így  talán már ennyire ki is ismerte őt, én pedig bízom benne.

Akkor jobb lesz, ha megnézem.

Ja, engem meg itt hagysz Charles-szal...

Szeretnél helyettem dolgozni? Ma csak két új beteggel kell beszélnem, meg Anet körbevezetnem.

Inkább maradok Charles-nál, de azért köszönöm.

Erre már nem írtam semmi, csak az ajtóhoz sétáltam, és kitártam azt, mely mögött valóban ott állt Ane.

- Gyere csak beljebb- mosolyogtam rá, és félre álltam az ajtóból, hogy ő is beléphessen azon.

- Jó napot.

- Csak, szia- mosolygok rá, majd helyet adok neki az asztalommal szemben lévő két szék egyikén.

- Akkor, szia.- mosolyog ő is- Nagyon köszönöm, hogy megírtad az ajánlást.

- Ugyan nem tesz semmit, kellenek a kitűnő munkatársak az én körzetembe is.

- Áh ezen az emeleten te vagy a főorvos, igaz?

- Igen, és én kértelek ide, ha nem baj.

- Tökéletes.- mosolygott rám a brit lány- És mit fogok csinálni?

- Először mellettem, az én betegeimmel fogsz foglalkozni. Most csak kettő van, még engem sem ismernek, majd 15 perc múlva mehetünk el hozzájuk, akkor van vége a vizitnek, addig elviszlek bemutatlak a többi munkatársának, de először írjuk alá a szerződést, persze ha neked ez megfelel- helyezem elé az egy oldalas papírt két példányban, én már aláírtam mindkettőt, ahogy a lány is tette- El sem olvasod?

- Te írtad nem?

- Szinte ugyan az, mint az enyém, csak jobb munkaidővel.- ezen mindketten nevetni kezdünk, majd Ane elém csúsztatja az egyik papírt, a másikat pedig elteszi.- Akkor mehetünk?- állok fel székemből, és elindultam ki a folyosóra, ahová Ane is követett, majd az enyém mellett lévő szobába nyitottam be.

- Jó napot, hölgyeim!- mosolyogtam a helyiségben tartózkodó nőknek, melyet nagyrészt viszonoznak- Be szeretném mutatni önöknek az új kolléganőjüket, Anet. Az első héten velem fog dolgozni, utána pedig önre bízom Maria. További szép napot! Érted pedig visszajövök, amikor mennünk kell Ane.- indultam ki a nővérszobából, majd a folyosón átvettem pár dosszíét az éppen irodámba tartó orvostól, és ismét az irodába szorultam be, a papírokkal.

Húsz perc múlva ismét elindultam a folyosón korzózni, majd az ápolók szobályába léptem be, ahol már csak Ane volt bent, ő pedig azonnal fel is kelt, és indult utánam. Az első ajtóig, ami előtt megálltam nem váltottunk egy szavat sem, de az ajtó előtt szembefordítottam magammal a fiatal nőt.

- Dolgoztál már ilyen helyen?

- Nem, még nem- bólintottam.

- Az itt lévő betegek, nagy valószínűséggel, valamilyen maradandó szellemi vagy fizikai károsodással távoznak innen, persze nem mindenki, de sajnos elég sokan. Ezt nekik is el kell mondani, most. Ha nem bírod ki, akkor hivatkozz valamire, bármire, és gyere ki.- magyarázom a lányka azt, amit itt mindenkinek elmondanak.

- Rendben.- nagyot nyelt, de azért bólint és mosolyt erőltet magára, én is rámosolyogtam, majd beléptem a kórterembe, ahol egy 21 éves fiú feküdt bent, a mögöttem érkező ápoló ismét mély levegőt vett, de még mindig mosolygott.

- Joe,- rám kapta az eddig TV-n pihenő tekintetét- szia- mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam felé, először csak végigmérte azt, két ezüst karperec, egy karóra, az ujjaimon pedig két gyűrű pihent. Ismét a szemembe nézett felvont szemöldökkel, bármit is akart mondani, inkább csendben maradt, és megfogta a felé nyújtott kezeim- Sofia vagyok, az orvosod, ő pedig Ane, az egyik velem dolgozó ápoló, ő fog neked segíteni az itt töltött időd alatt.

- Férje is van, vagy magának vesz ilyen drága ékszereket?- kérdezi ismét a TV-t nézve.

- Magadtól vagy ilyen bunkó, vagy valaki fogja a kezed?- veszem el tőle a kapcsolót, majd elcsapom a készüléket.

- Magának nem kellene tisztelet mutatnia?

- Drága kisfiam, a tisztelet egy érme, ha csak az egyik oldala van neki meg, akkor nem ér semmit.- forgatom meg szemeimet, majd a papírjait kezdem el lapozgatni, elég bunkó tudok lenni azzal, aki velem is az volt.

- Bocsánat.

- Ja. Nem ezért jöttünk, ha jól tudom, ön joghallgató Mr. Morton, 21 éves és agyhártyagyulladással van itt bent.

- Igen Dr...- sandít rám, hisz nem tudja teljes nevem.

- Berger.- motyogom oda neki, remélve, hogy nem hallja meg, vagy ha mégis, akkor nem tudja ki is az a másik Berger, akitől a nevem örököltem.

- Mint a...

- Igen, igen, mint az a volt Forma 1-es pilóta...

Még fél óráig beszélgettem az igazán pofátlan, és felvágott nyelvű fiúval. Jó ügyvéd lesz belőle az is biztos, amikor befejezi az egyetemet.

- Na eddig, mi a véleményed drága?- fordulok Ane felé, amikor megyünk a másik betegszobába.

- Pofátlan egy beteg.- ezen csak nevetni kezdek, szegény lány még nem tudja hová keveredett.

- Ez csak a jéghegy csúcsa, bár legalább ért az ékszerekhez,- nevetem ismét el magam, amihez most Ane is csatlakozik- de őt rád bízom, azt csinálsz vele a megjegyzései után, amit akarsz.

- Ezt mégis hogy érted?

- Majd rájössz arra is, de menjünk, ha itt fejeztünk, akkor te haza is mehetsz.- nyitok be a következő szobába, ahol egy 23 éves lány fekszik a betegágyon.

- Szia, te vagy Adele, igaz? 

- Igen, jó napot!- ül fel azonnal a lány.

- Csak szia,- mosolyogtam rá, és a kezemet nyújtottam felé- Sofia vagyok.

- Én Adele, dehát ezt már tudod.- nevetett, amely köhögésbe ment át, így a még félig fekvő helyzetből ülőbe állítottam az ágyát.

- Jobb?

- Igen, köszönöm!

- Ez csak természete,- mosolygok a lányra- Adele ő Ane, ő fog segíteni nekem, és persze neked is.- fogom meg a lány kezét- A maga betegségét gyorsan, és egyszerűen ki tudjuk kezelni, ha maga is elég erős lesz hozzá. Az lesz Adele?

- Bármit megteszek doktornő.

- És én is bármit meg fogok tenni érted, amit csak lehet drágám.- mosolyogtam rá, miközben leültem az ágya szélére. Még háromnegyed óráig voltunk bent a lánynál, aki határozottan kellemesebb idő volt, mint az előző betegnél töltött.

- Jól vagy Ane?- nézek a fiatal nőre, már kint a folyosón.

- Igen.

- Nem volt túl meggyőző. Most van ebédszünetem, megiszol velem egy kávét?

- Igen, az most nagyon jól esne.

- Akkor 10 perc múlva indulunk, rendben?

- Rendben.- ment be Ane a nővérszobába, én pedig a saját irodámba léptem be.

Háromnegyed óráig voltam egy kávézóban Aneval, mindent ábeszéltünk, először azt, hogy milyen lesz itt dolgoznia, utána pedig minden mást, ami nem a munkával kapcsolatos. Miután ettünk egy süteményt, és ittunk egy kávét, Ane haza indult, én pedig vissza a kórházba, ahol összeállítottam a két fiatal beteg új kezelését. Este mielőtt hazamentem volna, még megnéztem a két fiatalt, majd csak utána mentem le a kocsimhoz, és mentem haza. Felsétáltam a lakásomig, ahol a két ott hagyott házikedvencem fogadtatása elmarad, így elindultam megkeresni őket, a nappali szőnyegén feküdt Süti, az ő hasán pedig Caramel. Én pedig alduhatok magam...

•🦋•