Ahogyan lassan felült pólójáról a földre estek a kidobott, csillogó kacatok. Az esővízben azok fémesen megcsillantak, s mint egy tengernyi mozgó ékszer vissza estek a megannyi többi közé tompa hanggal. A férfi mereven ült, s pillantása ütközött Kimberly pillantásával. Szőke haja az esővíz miatt most lelapult a fejére, kék szemei fénytelenül, mereven a lányt pásztázták miközben elgondolkodott. Kim nyilvánvalónak találta hogy az ismeretlen épp gondolkodik azon hogy hogyan köszönhetné meg a váratlan megmentést, ám szép szavak helyett valami teljesen mást kapott válasznak:   

" Miért mentettél meg? " - Tört elő belőle hűvösen a kérdés. A lány a goromba reakciót megmosolyogta, és egy rövid idő után így válaszolt:

" Mert rászolgáltál arra hogy megmentselek...."- Fejtette ki egyszerűen.Közelebb húzódott hozzá s megfogta a jég hideg kezét. Az android döbbenten nézett a kézre mely az övén pihent, s egy pillanatra elcsöndesedett. Nem számított efféle közvetlenségre. Megszokta már a távolságtartó,lenéző embereket. Kereste a megfoghatatlan szavakat ugyanekkor, s az érzést, hogy most hálás legyen-e vagy inkább szomorú. Még nem döntötte el, még nem tapasztalta se a hálát se a szomorúságot. Miközben megszorította Kim kezét gyengéden még mindig ezeken gondolkodott, ám kettőjük közül a lány szólalt meg előbb:

"Te több vagy valami szemét darabnál. Jóval több!" - Folytatta lelekesen.- " Ezért mentettelek meg. Ezért kell velem jönnöd. Itt nem maradhatsz! Csak beolvasztanának...."- A férfi ingatta a fejét egy pillanatra. Mintha nem akarta volna elhinni egyetlen szavát sem a lánynak. Ami azt illeti,Kim látta rajta hogy nem is hisz neki. A szemetet nézte maga körül akaratlanul is,melyben ült, ami teljesen körül vette őt, s arckifejezése a sterilről hirtelen az elkeseredettbe fulladt. Hogyan is hihetett volna Kimberlynek amikor egy nagy halom roncson ült már ki tudja mióta? Hogyan hihetett abban a gondolatban hogy rászolgált a megmentésre, mikor akiket szolgált eldobták őt, egyenesen a kukába?  

" Ebben honnan vagy annyira biztos?" - Tört elő belőle a kérdést, s megint felpillantott a lányra. " Biztos vagyok benne. Hisz itt beszélgetünk nemde? " - Vágott egy grimaszt Kim.- " Nem szoktam a szeméttel beszélgetni...úgyhogy következtetésképp te nem is vagy az. "- Az android erre nem válaszolt. Logikus volt a feltételezés, de nem akarta megerősíteni egyenlőre. Nem tehette, bár úgy érezte hogy igaz....Fel akart állni, ám a törött lába miatt visszaesett a kupacba abban a minutumban.  A szeméthegy hangosan csattant egyet ahogyan ráesett, s pár fémkanna megreccsent a súlya alatt. Kim oda akart volna kapni, hogy ne essen akkorát, de már mindegy volt.  

" Minden.. rendben? " - Tette fel tétován a bekövetkezett csöndbe a lehető legrosszabb kérdést ami legelőször eszébe jutott. 

"Furcsa hogy ezt kérdezed..." -  Válaszolta a gépezet, s kortalan arcán egy penge éles mosoly jelent meg.- " Te is tudod biztosan,eltörött a lábam...elferdült egy tartó pillérem...megütöttem magam, emlékszem arra mi történt... leestem...onnan felülről. ..." - Felnézett a magasban lévő ledobó csőre, s pillantását követte Kim is. - "Node  akárhogy is..."- Folytatta.- "Nézz körbe! Megérdemlem vagy nem.. ez most mind nem érdekes... Hisz ez egy szerviz folyosó! Zsákutca. Innen még soha nem sétált ki semmi sem a szemétből. És tudod miért nem? Mert ami itt van annak már többet nincs értelme. Mint ahogyan nekem sincs több értelmem a gyárban. Kiszolgáltam a feladatom, és halálra lettem ítélve. - Felemelte a kezét mely még percekkel ezelőtt a semmibe kapaszkodott, s ökölbe szorította azt: mintha egy halovány emlékkép mégis előásta volna magát a sérült memóriájából. -  " Mások azt mondták már semmire nem vagyok jó.... öreg vagyok.. " - Mormogta halkan, ezúttal kerülve a lány mindent átható pillantását. - "És ha te innen elviszel bajba kerülsz. Butaság volt az hinned hogy megmenthetsz... De köszönöm...Menj haza kérlek."- Folytatta immáron a szemeibe nézve.- " Nem akarom hogy bajod essen miattam. Nem érek annyit. Nem érek én semmit sem."- Ahogyan befejezte a mondatot, Kim elszomorodott. Egyetlen másodperc is elég volt ahhoz hogy tudja hogy az apja cége tette ezt ezzel a gyönyörű kreálmánnyal. Képesek voltak elhitetni vele hogy immáron ő már nem jó semmire sem, és csakúgy kidobták mintha egy élettelen fadarab lett volna.

" Ezt jobb lenne ha befejeznéd. " - Fújta ki a bennragadt lélegzetet, majd felállt s a kezét nyújtotta feléje.- "Nem hagylak itt. Tudom hogy a Cég tette ezt veled. Az apám ott dolgozik. Magas pozícióban, úgyhogy eleget tudok róluk. Eleget ahhoz hogy tudjam, te is fontos vagy.És jobb lenne ha összeszednéd magad. Gyere... kérlek.. "- Előre nyújtotta a kezét, és kihúzta magát. Fiatal arca most egészen komoly volt és elszánt, és az android tisztelte eme elszántságot. Megfogta a kezet, majd felállt. Nehezén állt meg egyhelyben, de végre mozgásban volt. Odalépett Kim mellé, és ahogyan ezt megtette rátámaszkodott a társa vállára. A lány azt hitte hogy nagyon nehéz lesz, de alig volt súlya... talán azért mert a férfi csak az egyensúlya miatt fogótszkodott bele, talán mert valóban könnyű volt. Ezt Kimberly nem tudta volna megmondani. 

" Köszönöm. " - Mondta végül ki a megmentett.

" Szívesen... tudod van egy barátom.. elviszlek hozzá. Tuti meg tudja szerelni a lábad.Bízok benne. " - Válaszolta a lány ahogyan kifele igyekeztek bicegve a kicsi és elhagyatott mellékutca fogságából. Úgy gondolta hogy James már csak ért az ilyesmihez. Jól lehet a fiúnak világ életében nagy volt a szája, és szeretett lódítani is, de valamennyire mégis konyíthatott az ilyenekhez. Minden lódításnak meg lehet a valóság alapja - gondolta magában ahogyan elhaladtak az utolsó oszlop mellett is s kiléptek a főútra.

-" Csodálom hogy ezt megtetted értem..."- Szólalt meg a férfi egy kis idő múlva.- "Habár nem volt túl logikus lépés, mégis, elképesztően bátor cselekedetnek bizonyult, egy nem felnőttől. "

" Hé! Majdnem felnőtt vagyok, jó! " - Csattant fel hirtelen Kim, s szemei szikrákat szóltak. Így sem kedvelte hogy egyesek sokkal fiatalabbnak nézték a koránál. A csapatból is folyamatosan őt szekálták ezzel a dologgal.  

" Akkor majdnem felnőttől. "- Egészítette ki magát az android szinte azonnal. - " Szóval elmegyünk ehhez a baráthoz? " 

" Igen, el." - Kim bólintott s lekanyarodtak balra. Az eső már nem zuhogott annyira, s a levegő is kezdett felmelegedni. Az épületek sötét falai mintha vidámabbak lettek volna a nap első aranyos sugarában. És habár az eső még mindig szemerkélt, de legalább a nap átszivárgott a vízcseppeken, megtörve azok egyhangú szürkeségét. 

" Hogy hívnak? Én Kimberly vagyok. " - Mosolyodott el haloványan a lány. 

" CRY1120" - Érkezett a válasz majdhogynem unalomkeltően lassan.

" Ez nem egy név!" - Ráncolta a homlokát a tizenéves ahogyan meghallotta a betűket és a számsort. - " És most akkor hogy hívjalak, CRY? Ugyan már.. Nem foglak így hívni. Corey leszel. És pont. " - Vetette oda, miután Corey majdnem megszólalt. - " Nem vitatkozol... elmegyünk James-hez, és ő összerak. Aztán kiagyaljuk mi legyen veled. "

" Én megmondtam hogy csak a baj lesz velem. " - Dörmögte oda válasznak Corey, akinek alapvetően nem tetszett az egész. Se az hogy Kim felébresztette, se az hogy most a kihalt utcán sétálnia kell, tönkrement lábbal. De a lány hajthatatlan volt. Egy pillanatra megállt mikor belátták az egész főutat s kék szemei felcsillantak.

" Csak azt mondtad hogy nem helyesled azt hogy kihúzlak innen. Az más. Nem ugyan az.A többi meg már történelem. " - Legyintette jókedvűen Kim. - " Amúgy nem értem még mindig. Miért dobtak téged ki? Normális ember ilyet nem tesz... nah jó,apám lehet, de ő közismerten nem tisztel semmit és senkit szóval...(?) Nem jössz? Gyere, ne csak ácsorogj ott!" - Elhúzta őt s tovább mentek. Kim bele se gondolt hogy az android csak akkor látta a telepet a saját két szemével. Nem gondolta hogy számára, bárki számára is lehet még  a telep maga a felfedezetlen csoda.

" Ne haragudj.. csak még sosem láttam ezt. Csak térképeken....És nem tudom miért tettek ilyet..." - Válaszolta hűvösen Corey, kerülve Kim pillantását mintha nem szeretne erről beszélni, vagy nem lenne kellemes emlék a dolog. - " Elmúlt felettem az idő... hmm, ez könnyen meglehet! Nem vagyok már túl gyors,lehet ezért. Nem tudtam már teljesíteni amit a gazdáim akartak. Lomha öreg rozsdás fémkacattá váltam..."

" Most úgy beszélsz tényleg. " - Morogta oda Kim. - " Nem, nem Corey! Azért dobtak téged ki mert nem becsültek meg téged eléggé...ez a baj mostanában a gyárban. Néha ott kell diákmunkát meg gyakorlatot csinálnom..utálom mert mindent aminek lenne értelme eltüntetnek. Dunsztom sincs miért, de így van... Első generációs android vagy? "- Corey némán biccentett egyet reakció gyanánt, de azért még gyorsan hozzátette:

" Ősöreg."-  Ahogyan előre mentek a poros főútra a lány folytatta volna a beszédet, (lereagálva társa borúlátó felszólalását) mikor valami lepattant a falról előttük. Az egyik magasabb épület falának csapódott, és apró elektromos kisülést generált. Kim megállt. A lövedék nem messze esett le a lábától. Még fel sem fogta mi történt, hátra lépett egy fél lépést mikor érkezett a következő sorozat... Tudta hogy hátrébb kellene menni talán, hogy ott ahol állnak nem lehet már biztonságos. Szinte érezte hogy ha nem tesz semmit sem, komoly bajba kerülhetnek de a lány leblokkolt. Társa azonban ennek ellentétje volt: reflex szerűen megragadta Kim kezét s behúzta őt az egyik idő-jelző oszlop mögé. A koppanások sokszorozódtak, majd hirtelen elhallgattak. 

" Mi... mi volt ez ?! Még soha nem láttam ilyet. " - Nyelt egyet Kim, s úgy érezte szíve a torkában dobog. Legszívesebben futott volna ijedtében olyan gyorsan ahogyan csak tudott volna, de Corey visszatartotta őt. Visszafogta s így nem tudott egy tapodtat sem moccanni. A lövések végleg elhallgattak s a férfi csak ezek után válaszolt. Elengedte Kimet, s nekidőlt a hatalmas oszlopnak. 

" Bármi is volt, elmúlt." - Válaszolta mély,dallamos hangján sokkal nyugodtabban mint amilyen akkor Kim volt. - " És most azt ajánlom menjünk a barátodhoz, mielőtt még visszatér ez a valami. "- Szótlanul egymásra néztek, így Kim előre tudott menni. Még mindig rémült volt, így akaratlanul is szorongatta Corey kezét. Azonban még mielőtt ezt megtette volna  elgondolkodott: a lövedékek lepattantak az épületről az igaz,ám még mielőtt lezuhantak volna a földre szikráztak egyet a házfalon. Amit látott, azt hirtelen nem is tudta összekötni a fejben. A gondolatot a valósággal. Mert ha a ház külseje szimulált volt, a nekikoccanó valami igazi lehetett. De hogyha az szikrát okozott a ház falra akkor az épület is ott van, csakhogy a fala fémből állhat. Furcsa benyomása volt. Előre indult, s úgy gondolta megtartja magának a gondolatait ami (valljuk be) nehezebb volt immár a számára mint máskor. Soha nem volt vele senki sem, senki olyan akire vigyáznia kellett. Hátra nézett Corey-ra aki pillanatok alatt odalépett melléje, s bicegve is de követte őt.  Sietniük kellett James-hez, bármi is történt ezt mostmár mindketten jól tudták....