- Szúr, véd, vág, pörög! Shelter! Ne baszd már el ennyiszer! - üvölt rám a kardforgató tanító.
Az edzőpályán vagyunk, amit nagyjából sikerül megtisztítani az újabb vihar rombolása miatt keletkezett természetes hulladéktól. Kettesével állunk elszórva a vizes, szalmás homokon.

- Bocsánat... - felelem halkan. Újra támadó állásba helyezkedek, a velem szemben álló vívó társam lemondóan sóhajt.

- Újra! Elölről! - ordít a kardforgató. Mi pedig egymásnak ugrunk.
A társam támad, én kivédem. A pengéje lecsúszik az én kardomról, és azzal a lendülettel csap felém. Oldalra vetem magamat, a csajszi vigyorogva karcol egy X-et a nyakamra. Össze szorítom a szememet és fájdalmasan megnyekkenek. A vérem kibuggyan és végig folyik a bőrömön.

- Hpf! Pondró! - von vállat, és hátat fordít nekem.

Elegem lesz. Egész héten mindenki engem gyepált, és sértegetett. Nem esik túl jól, hogy "lepondrózott", de az, hogy hátat fordít nekem, mintha nem lennék ellenfél a számára - ami amúgy igaz -, kivágja a biztosítékot.
Dühösen talpra ugrok, letörlöm a véremet, és amikor ő meglepetten felém fordul, a vöröslő kezemmel arcon vágom. Felszisszen, a többi küzdő pedig megáll, és a tanítóval együtt ránk mered.

- Ez mi volt, Shelt- - nem fejezi be, a szemem sarkából látom, hogy az egyik - nálunk kicsit idősebb - hérosz megfogja a vállát, hogy jelezze: fogja be a száját.

- Így játszunk? - vigyorodik el hidegen a lány. - Jó. Védd magad, cafka! - visítja, és nekem ront. Felemelem a kardomat, és megállítom a felém suhanó pengét. Nem túl eredeti ötlet, de oldalra rúgok, és hasba találom. Köhög kicsit. - Ennyi? Ennyit tudsz? Megrúgtál?! - kacag fel. - Azt hiszed, hogy csak azért, mert kettő isten ismert el sajátjának, már különb vagy nálunk?! Attól még ugyan olyan béna maradsz!

A fogamat szívom, mert igaza van. Nem értek semmihez - jó, az igaz, hogy mostanában Will-lel szoktam néha kotyvasztani, és sokat dicsér. De önmagam megvédésében és a harc minden formájában csapnivalóan rossz vagyok. Ha jól emlékszem, pont három napja neki támadtam egy gyakorló bábunak, lebirkóztam, és elégedetten felálltam. Az a szar pedig a lendület miatt vissza pattant, és kupán vágott.

- Na?! Mi lesz?! Támadj, te kis keverék! Korcs vagy a félvérek között. Apollón és Hádész kicsi lánya - elváltoztatott hangon gúnyolódik. - Mondd csak, inkább a szexi Blake-re hasonlítasz? Vagy arra az idióta di Angelóra?

És itt elpattan a cérna. Neki rontok, orrba vágom, a sebesült testrészéből ömleni kezd a vér. Rám vigyorog, és letörli.

- Megint egy pofon. Ne sértegess!

- Nem. Te ne sértegess engem! - szólok rá. A pengém megcsapja az ő kardját, és újfent egymásnak ugrunk.
Illetve ugranánk, mert engem is, és őt is két kéz fog le. Rángatózni kezdek.

- Eressz! Hadd verjem szét a kis tyúkot! - üvölti kapálózva az ellenfelem.

- Elég lesz! - parancsol rá egy lány. Szőke haja, szürke szemei és szigorú arca van. A "rab" a kezei között rögtön engedelmeskedik. - Menj vissza a bungalódba! Ezt később megbeszéljük!

A távozó rám vicsorog, és elhagyja a terepet.

Megrántom magamat, szabadulni akarok.

- Engedj már el! - csattanok fel dühösen.

- Állj le. Fejezd be a hisztit - morogja. Nem enged el, kivonszol a tömegből. - Elképesztő, hogy egyszer a büdös életben van külön edzésünk, és te máris fesztiválozol.

- Nem én kezdtem! - dühöngöm. - Hova viszel?!

- A gyengélkedőre. Majd a bátyád leszid.

- Miért, nem ez történik éppen most is? - kérdezem gúnyosan. Fúj egyet, és a fejét rázza.

- Én nem vagyok a bátyád.

- Akkor hagyjál! - kirántom a kezemet az övéből.

- Ne legyél gyerekes!

- Kopj le, Nico! - dörrenek rá. Arra számítok, hogy elviharzik, de minimum lekever nekem egy sallert. Ehelyett féloldalas, halvány mosolyt villant.

- Ne lopd a szövegemet! Na, indíts, Shelter!

- Ne parancsolgass, di Angelo! - de azért engedelmesen a gyengélkedő irányába megyek. Pár perc után megérkezünk, mire hirtelen megfordulol, és menekülőre fogom.

- A-a. Oda be! - mutat az ajtóra, én pedig dühösen tarppolok be.