Sziasztok😊
Íme a következő rész, vegyétek és vigyétek!
Kellemes olvasást 😉

- Hű... - motyogja Blake zöld arccal. Az idegen fiú úgy ereszti el a kezünket, mintha undorodna tőlük - az arca pontosan erről árulkodik.

Csodálkozva szemlélődöm, de legelőször a "sofőrt" csekkolom. Egy fél fejjel magasabb nálam és tiszta sötét. Mármint a külseje. Fekete a haja, a pólója, a gatyája és a cipője. A halálfejes felső felett barna pilóta dzsekit hord, a szemei olyan sötét barnák, hogy szinte már feketének hatnak. Sápadt bőrén világítanak a lilás karikák, néhány helyen átütnek az erek.

Szó nélkül viharzik el mellettem, válla durván meglöki az enyémet. Kitrappol a fák közül, én pedig úgy látom, mintha az árnyékok nyújtóznának a fiú után.

- Hé! - szólok utána halkan, de nem figyelve semmire megy tovább.

- Ne foglalkozz Nicóval. Kicsit fura srác, van rá oka - szólal meg mögülem Blake. Az arca már nagyjából vissza nyerte a normális színét. - Gyere, elviszlek a Nagy Házhoz! Kehirón már vár.

- Várj már! Blake! - utána ügetek. - Kérlek, mesélj! Mi ez a hely? Hova megyünk? Miért hoztál ide? Ki az a Kheirón? - kétségbeesett arcomat látva kedvesen megveregeti a vállamat.

- Igaz is... Ne haragudj! - szólal meg bocsánatkérően. - Akkor elölről!

- Az megköszönném.

- Néha az istenek szerelmesek lesznek halandó emberekbe... És kavarnak. Ha egy istent keresztezel egy emberrel, mit kapsz?

- Félistent..? - felelem bizonytalanul.

- Pontosan!- bólint Blake. - Ez a hely a félvéreknek, hősöknek, héroszoknak lett kialakítva, hogy biztonságban legyenek - nem hagyja, hogy kérdezzek. - Egy félvért tizenhárom éves kora körül kezdik megtalálni a szörnyek. A szaguk alapján. Minél erősebb az adott illető, annál töményebb a szaga, és annál több monsztörke veti rá magát. A Nagy Triász gyerekei jól megszívták.

- Szóval büdös vagyok? - vonom le a következtetést, mire a tesóm megrázza a fejét.

- Ezt csak a szörnyek érzik. Darcy, el kellett hoznom téged a halandók világából.

- Miért?

- Azért, mert bőven túl lépted a "határt" az életkorodat tekintve. Nekem az volt a dolgom, hogy vigyázzak és figyeljek rád. A táborba pedig nyaranta jöttem.

- Ó! Ide járkáltál el olyan sokat? - nézek rá meglepetten. Emlékszem, ennyit kérleltem régen Blake-et, hogy nem nyaraljon egész nyáron nélkülünk. De mindig csak egy kedves mosollyal hárított.

- Uhum. Sajnálom, hogy nem mondtam el, de a létezésünk titok. Darcy, egy vagy közülünk, te is egy isteni szülővel rendelkezel - mondja komolyan, amire meglepetten nézek fel rá... és valamiért nagyon boldoggá tesz a tény.

- Azta! Komoly? - még én is érzem, mennyire lelkes a hangom.

- Igen. Ez átok és áldás egyben. Innentől kezdve minden megváltozik! Nem lesznek többé nyugis napjaid, csak itt, a táborban. A varázsfalon kívül állandó veszélyben leszel majd.

- Mi..? - máris nem tetszik annyira a helyzet. - Ezt hogy érted?

- A szörnyek vadászni fognak rád, és meg akarnak majd ölni. De nyugi, itt - mint mondtam - kapsz fegyvert és rendes, hősöknek járó kiképzést. Ezen kívül kiderítjük, ki az isteni szülőd, és az ő bungalójában fogsz lakni.

- Bungaló?

- Nézd! Azok ott! - mutat a völgybe. Egy hatalmas ház, óriási eperföldek, aréna, tó, folyó, és egy tér, amin U alakban vannak elrendezve a házikók. - Mindegyik istennek, vagy kisistennek van egy sajátja. És nekünk az ott az úti célunk! - bök a babakék, három emeletes épületre.  

- Az összes ilyen istennek tudnom kell a nevét? - kérdezem meghökkenve. 

- Igen. Ez egyféle tisztelet mutatás. Meg a családi vonalakat sem árt beseggelni. Sőt...

- De én csak a három főistent tudom! - ellenkezek rémülten. Családi kapcsolatok?! Arról csak annyit hallottam, hogy össze-vissza van.

- Egyenlőre elég. Meglátod, pár nap, és mindenki neve a fejedbe száll!

Megérkezünk a kék házhoz. Út közben mindenféle furcsa dolgot látok, de mindent nagyon érdekesnek találok. És most, hogy a verandán állunk, egy lovon ülő férfi jön ki a házból.

Mik vannak! - gondolom. - Lóval jár a budira is?

Aztán, amikor konstatálom, hogy nem rajta ül, hanem ő maga a ló - félig. Végig mér minket, átható tekintete engem tanulmányoz, mintha máris azt nézné, vajon kinek a kölyke vagyok.

- Blake! Örülök, hogy újra köztünk vagy! - kezdi szívélyesen. - Látom, sikerrel jártál.

- Igen, de csak mert Nico-

- Az lényegtelen! Megjöttetek! Ez a fontos! - beinvitál minket a házba, ahol a jó hűvös van.
Egy limonádé, egy mozgó, de kitömött párducfej, és egy flegma táborvezető kíséretében röpke másfél óra alatt elmagyarázza, amit tudnom kell, majd utunkra enged.
Kifelémenet még annyira kába vagyok a tengernyi infó miatt, hogy majdnem elgázolok egy lányt. Nálam kicsit magasabb, és egyszerűen gyönyörű. Barna, tépett hajában toll díszeleg, a füle három helyen van kilyukasztva, a szemei meghatározhatatlan színűek.

- Áh! Piper! - szólal meg Blake.

- Blake, szia! - mosolyodik el a lány. - Vissza jöttél?

- Mint látod.

- Örülök! - kedves arccal néz rám. - A húgod? - bizonytalanul bólintok, a szépsége annyira megzavar, hogy ügyetlenül pukedlizek egyet. Piper leginkább Melodyra emlékeztet engem: kedves, közvetlen és gyönyörű. 

- De aranyos vagy! - neveti. - Sajnálom, rohanok, de később még látjuk egymást! - int, és elsiet a nappali irányába.

- Mi pedig megyünk, meglátogatjuk a többi tesómat! - lelkesedik Blake, engem meg elfog az irigység. Több tesó? Rajtam kívül?

- Te Apollón fia vagy? - kérdezem gyorsan, és nagyon figyelek a hangomra. - Igaz?

- Igaz - elmosolyodik, és látom rajta a büszkeséget. - Te is nagy valószínűséggel hozzánk fogsz kerülni! - lelkesedik, amire a fojtogató rossz érzés alább hagy. - Te is Apollón-gyerek leszel!

- És ti mit tudtok? - nézek rá kíváncsian.

- Nos, főként gyógyítunk. A gyengélkedőn felcserkedünk - meséli. Látom hogy erről az egész dologról már évek óta beszélni akar velem, és most egyszerre kezdi el mesélni az élményeit, amit én szívesen hallgatok végig.
Egy napsárga ház előtt állunk meg. Tetején egy szélkakas - napot formál -, a hozzá tartozó kertben néhány fiú és lány munkálkodik. Mind nagyon, de komolyan nagyon hasonlítanak Blake-re.
Szőke hajuk, bronzos bőrük, égszínkék szemük és kedves arcuk van, amihez csillogó, fehér mosoly társul. Bár Piper nyomába sem érnek, még így is mindenkit nagyon szépnek találok.

- Blake! - kiáltja az egyik lány, és a nyakába ugrik. Meglepetten figyelem a jelenetet. - Végre! Már nagyon vártunk! Úgy volt, hogy csak nyáron jössz! Mindegy is! Így jobb volt! Wáá! - elengedi a bátyám nyakát és rám néz. Csinos arca vidáman sugárzik. - Anne vagyok! - vigyorogja lelkesen és határozottan kezet ráz velem. - Jé, te annyira cuki vagy! - közli velem. - Van is egy barátnőm, Aphrodités, majd elviszlek hozzájuk! Szerintem nagyon jól szórakoznátok!

- Anne... Állj le! - kéri egy mélyebb, mosolygós hang. - Még csak most jött a kisasszony - ekkorra már az összes Apollónos félisten körülöttünk áll, egy kis helyen rést nyitnak. Egy fiú sétál hozzánk - meglepő módon neki sötétbarna haja van. - Szia! Roy vagyok - mutatkozik be. A kezét nyújtja, amire bizonytalanul megrázom. A fiú figyelmesen méregeti a kezemet, végül elengedi. - Örvendek.

- Úgyszint' - bólintok kicsit.

- Na, bemutatkozás, bla-bla! Menjünk, a barátnőm biztosan vár minket! Blake, megbocsátasz? - és mielőtt bármi mást mondhatnék, Anne megragadja a csuklómat, és az elfuserált Barbie-ház irányába kezd vonszolni.

Hát ez... gyors volt...