Sziasztok! 😊
Itt is az újabb rész😇 remélem, tetszeni fog, kellemes olvasást! 🤗

Ez a nap baromira nem úgy alakult, hogy azt én elterveztem.
A haditerv a következő volt! Felkelés, reggeli, indulás, suli - lehetőleg rossz jegy mentes nap -, nyomás haza, lecke, szabadidő, pihi, vacsi, fürdés, alvás.
Hát... nem így lett, pedig nem kértem nagy dolgokat - szerintem.

A napom rossz része ott kezdődik, amikor reggel hatkor az eső csendes kopogására kelek.
Megpróbálok halkan kimászni Blake mellől, amiből az lesz, hogy a lábam elakad a fejében (!!!), és pedig A Figaro házasságát néhány másodpercben előadva - alias WÁÁÁ! - elterülök a padlón.

- Jó reggelt, Dee - mondja a bátyám csak úgy mellékesen. És közben csodálatosan szórakozik.

- Hát... jobbat! - morgom és a fájó kis lábujjamat simogatom. Ouch...

- Nekem jó napom lesz ma is! - már nyoma sincs a tegnapi érzelgősségének, újra felölti a macsós énjét. - Hey, húgi! Jó a rózsaszín csipkebugyid! - vigyorogja perverzen, mire megugrok és törökülésbe varázsolom a magamat. - Bár nekem a fekete jobban bejött...

- Na, húzz a francba! - motyogom piros arccal. - Egyáltalán! Honnan tudsz te ilyesmiket?!

- Nem kéne nyitott ajtónál fürödni...

- Kéjenc! Kukkoltál! - támadok rá, és egy párnát felkapva kezdem püfölni - A! Jó! Édes! Anyád! Áldjon! Meg! Te! Perverz! Szatír! - kiáltozom és harciasan csapkodom a fejét a párnával.

- Szatír? - néz rám kicsit komolyabban.

- Az! - jelentem ki dacosan.

- Áh... - amikor megunja a szórakozásomat, egy egyszerű mozdulattal maga alá gyűr, minden erőlködés nélkül szedi ki a párnát a kezemből, majd a sarokba dobja. - Ezt még gyakorold - tanácsolja, felugrik és kirohan a szobámból. - Én fürdök először! - üvölti.

Amikor felfogom, mit mondott, rémülten vetem magamat utána. Ha Blake megy először, és elfoglalja a fürdőszobát... Akkor mehetek a szomszédba tusolni, mert egy élet, mire onnan elődugja az orrát...

A ruháimat megragadva, visítva támadom meg a mellékhelyiséget, és pontosan Blake szőke tincsei előtt csapom be az ajtót, majd egy őrült "MUHAHAHAAAA!" kiáltással vetkőzni és fürdeni kezdek. De pechemre a bátyám szereti az Agymenők című sorozatot...

Három kopogás.

- Darcy!

Három kopogás.

- Darcy!

Három kopogás.

- Darcy! - kiáltja be, fájdalmasan jól utánozva Sheldon hangját.

- Húzz már el! - rendezem le az ügyet.

- Hm, szóval azt akarod, hogy elmenjek? - kérdezi perverz hangsúllyal, amire a szememet fogatom. - Melyik melltartódat vitted be? A sárga SUNSHINE feliratosat, vagy a fekete masnisat? - hallom a hangján, hogy vigyorog.

- BLAKE! - üvöltöm türelmemet vesztve. - Egyiket sem, de ha nem fogod be, mindkettőt lenyomom a torkodon!

- Ó, szóval nem lesz rajtad kebelemelntyű? - vihogja.

- Te magasságos... Atya... Úr... Isten... - sziszegem az orrnyergemet dörzsölve.

- Naaa! Csak annyit, hogy milyen színű! - kérlel.

- Miért, rajtad milyen színű a boxer? - kérdezek vissza, hátha így lekopik. Ó, dehogy! Én kis naiv!

- Supermanes! És a te cicfixed?

- Rózsaszín. Halvány - adom meg magamat morogva. - És most! Engedj ki! - kicsapom az ajtót, ami orrba csűri Blake-ket, aki egy zsugor szaltóval csapódik a falnak - placcsan! -, és a nóziját tapogatva lefolyik a padlóra.

- Mint mindig, finom és nőies... - nyögi orrhangon, és négykézláb bemászik a fürdőszobába - szándékosan seggbe rúgom. - És segítőkész! - leheli és becsukja az ajtót.

És kedves - teszem hozzá magamban, és az ajtó mögé állva kinyitom azt. Egy nőies sikoly, és "Rohadj meg, Darcy!" és egy csattanás jelzi, hogy elkezdtük a mai napot is.

Sirály!

Fél óra múlva a suli irányába baktatunk.

- Az előző pólód jobb volt - jegyzi meg Blake.

- Az lehet, de VALAKI ráborította a müzlijét - vonok vállat.

- Szeretetből - vigyorog.

- Kuss - legyintem le.

Amikor beérünk, minden ugyan olyan nyugis, mint amilyen szokott lenni - ezért imádom ezt a sulit. Már folyosót szeljük a tesómmal, amikor ledermed. Kérdőn nézek rá, mire egy vigyort villant, megfogja a kezemet.

- Jé, Darcy, elkenődött a sminked! Menj, igazítsd meg!

- Blake, nem sminkeltem ma...

- És így is milyen szép vagy! - közli egy erőltetett mosollyal, és belök a lányvécébe.

- Mi- Hé! - dühösen fújtatva próbálom kilökni az ajtót, de azt hiszem, hogy a bátyám előtte áll. - Ez rohadt szar vicc! - közlöm vele dühösen, de nem válaszol. - Engedj ki, hallod?! - a hangom visszhangzik.

- Blake - hallom meg a másik oldalról a halk, tartózkodó hangot. Ő is mondja a fiú nevét, de a csengő "kicenzúrázza", így nem hallom, de a tesóm oltári feszült, ezt leszűröm. - Hát te meg? Nem a táborban kéne lenned?

- Kéne - feleli hanyagul a fiú. - De mint látod, nem vagyok ott. Miért a lányvécé előtt beszélgetünk? - kérdezi kekeckedve.

- Itt jó a... levegő! - hazudja be. Ó, de szarul csinálja...

- A levegő - ismétli a bátyám beszélgető partnere szórakozottan. Van valami furcsa, kegyetlen elutasítás a hangjában. Szinte érzem, hogy azt használja védelemként.

- Igen! Mi a francot keresel itt? - támad neki Blake ingerülten. - Mondtam, hogy szálljatok le óra!

- Remek. Kheirón meg mást mondott.

- Az engem nem érdekel! Darcy nem megy sehova!

- Meglátjuk... - feleli lezserül a társa. - Apropó... mondtam, hogy néhány napig az osztálytársa leszek?

- Mi? Miért?

- Mit tudom én! Azt hiszed, foglalkozok a táborvezetők hülyeségeivel? Azt tudom, hogy érte küldtek, mert egy bizonyos Blake Shelter nem képes eljuttatni őt a Félvér Táborba!

Félvér Tábor? Tessék? És ki ez a fiú? Miért zárták rám a vécé ajtót?

- És most engedd ki... Meg fog fulladni abban a bűzben - veti oda csak úgy mellékesen, és elsétál a kihalt folyosón. Amint megérzem, hogy Blake már nem tartja az ajtót, dühösen kilököm, és felnézek a tengerszínű szemekbe.

- Ez meg mi volt? - szegezem neki a kérést. A kihalt folyosón az elfojtott mérgelődésem hangosnak tűnik.

- Semmi - kínos mosolyt villant.

- Blake, bezártál az istenverte vécébe! - tromfolom le.

- Darcy, akarsz táborozni? - néz rám, az összes huncutság eltűnik a szeméből. Hirtelen nem tudom, mit kéne felelnem, meglepetten tátogok.

- A-az iskola közepén vagyunk, áldjalak meg! - hápogom.

- És? Én kettőből, te háromból buksz! Nem mindegy? Ott legalább biztonságban leszünk.

- Biztonság? Te miről beszélsz? - dörrenek rá.

- Tök jó buli lesz! Haverok! Kiképzés! Kapsz saját fegyót! - mondja megjátszott lelkesedéssel. Meglepnek a szavai,

- Blake, én nem tudok barátkozni... A kiképzés minek? A fegyverrel pedig, amilyen szerencsétlen vagyok, a saját fejemet nyisszantanám le!

- Jaj, ugyan már!

- Nem! - jelentem ki fapofával, dacosan, és hajthatatlanul.

- Istenek... Mintha Nicót hallanám... - morogja, amire tőlem egy értetlen pillantást kap. - Később elmondom. De akkor máshogy fogalmazok: Darcy el kell mennünk abba a táborba!

- Testvéri parancs? - nézek fel rá kicsit unottan, ne tudom, hogy ezzel nem vitatkozhatok.

- Úgy is mondhatjuk - bólint, és az arca eddig ismeretlen szigort tükröz.

- Jó... - motyogom megadóan. Blake komoran bólint, aztán szétnyitja a tenyerét és egy kis fényszálacska úszik ki a levegőbe. - E-ez meg...? - nézek rá döbbenten. - Blake, mi a fene vagy te?!

- Apollón fia! - vigyorog szélesen. - Menjünk! - köpni-nyelni nem tudok, hagyom, hogy a csuklómnál fogva rángasson magával. Néha megáll, körbe néz, és tovább vonszol. Közben magyaráz. - Görög mitológiát vágod, nem?

- Ja... - adom a bő választ.

- Zsír! Na! Az istenek, istennők, mitológiai szörnyek, meg egyéb finomságok léteznek, és még ma is vannak.

- Mi? Vá- Au! - a bokám kifordul kicsit a lépcsőn, de azért csak tovább húz.

- Futás, futás, a táborvezetők már türelmetlenek! Megyünk haza, pakolunk, szólunk Melodyéknak, és iszkiri táborozni! - én még transzban vagyok, így reakció helyett neki vágódok a falnak. - És leszel szíves nem meghalni az út alatt! - közli gyorsan, és belökdös a házunkba.

Jé, mikor értünk haza?

- Hát ti meg? - dugja ki a nappaliból a fejét Melody.

- Megyünk táborozni! - közli a tesóm egyszerűen, mire a nő készséggel felugrik, és lenyom a kanapéra.

- Itt maradsz, én pakolok! - azzal felrohan az emeletre. Nagyjából fél óra múlva két nagy táskával robog le - az enyém és Blake-é. Felrángat a kanapéról, és sürgetve a cipőim irányába taszigál. - Édesem, légyszíves csipkedd magadat! Blake!

- Igen? - éppen a Diótörőt próbálta eltáncolni cipőkötés közben, féllábon.

- Hogy mentek?

- Nicóval - majdnem beborul a szekrény mögé. Melody nyugtalan pillantást vet rám.

- Jó ötlet ez?

- Teljesen! - biztosítja a bátyám - Kész! - rohanva puszit ad Melody arcára. - Darcy! - szól oda nekem és kinyitja az ajtót.

A barna hajú nő rám néz, a szeme könnyes kicsit, az arcán anyai féltés.

- Küldj majd Írisz üzenetet! És vigyázz a sárkányokkal, meg a küklopszokkal.

- Várj, mi?! - nézek rá elképedve.

- Légy ügyes! És Darcy... - ránézek. - Választanod kell! Ne hagyd magadat befolyásolni!

- M-mi? - nézek rá kétségbeesetten, de Blake a csuklómnál fogva kihúz az utcára. - Várj! Ne, adj még egy percet! - könyörögk neki.

- Az kéne még csak! Már tudod, hogy félisten vagy, így olyan erős a szagod, ha a környéken maradunk, letarolják a város!

- Félisten? Mi van?! És kik?

- A szörnyek! - rohanás közben kezd el magyarázni a félistenekről, a szagukról, a szörnyekről, istenekről, a táborról... mindenről! És nem vagyok egy hülye gyerek, de még így is csak a fele ragad meg a fejemben.

- És hova megyünk? - kérdezem lihegve, amikor hirtelen egy sikátorba ránt. - Mi? Ugh! - majdnem orra bukok.

- Csss! - szól rám az előttem haladó, és kikerül egy hordót (??).

- Végre... - súgja a hang. Megismerem, ő volt az a fiú, akivel Blake a vécénél beszélt, a hangja, ha lehet, még zárkózottabb. A sötét szemek izzanak az éjszakában.

Mi?! Délelőtt van!

- Miért van sötét? - kérdezem, automatikusan halkan.

- Mert én úgy akartam - feleli a hang hanyagul. - Gyertek már! - értetlenül figyelem, ahogy Blake megfogja a fiú kezét.

Wut?!

- Volnál szíves feléledni? - kérdezi az ismeretlen gúnyosan és sürgetően. - Ne legyél olyan, mint egy halott! - valamiért van egy olyan érzésem, hogy ezt a mondatot sokszor szokta mondani...

- Tessék? - nézek rá kábán. A sötétben a szemei izzanak - nem szó szerint-, és ez megijeszt. Morog valamit, és megfogja a kezemet - a bőre hűvössége meglep.
De az, ahogyan beránt miket az árnyékok közé, a sötétbe és hidegbe, még jobban ledöbbent.