Íme az újabb rész, remélem, tetszeni fog! 😊

- Micsi, Dárszi? - hajol be a képbe a bátyám, aminek következtében elrontom a Subway Surfben felállni készülő rekordomat.

- Áh! - motyogom, és kinyomom a telefonomat. - Ezt most miért?

- Nyugi, húgi! Csíplek! - két kezéből pisztolyt formáz és rám kacsint. Igen... ezzel szokta levenni a lábáról a lányokat.

- Én is - kuncogom.

A bátyám, Blake.
Kedves és jó fej srác, mindig mindenben segít. A menő fiúk közé tartozik, és a szőke hajával, barna bőrével meg kék szemével a lányok kedvence. Egy kicsit egos, de semmi baj sincs vele. Imád barátkozni, és nem tudom, hogy hogyan csinálja, de mindig mindenki kedveli -a diszlexiája és az ADHD-ja ellenére! De komolyan!

A nevelő anyukám, akit nagyon, de nagyon szeretek, Melody. Hét éve ő talált meg a Jalapenó-gyorsétterem kukájában turkálva. Haza hozott és a családjába fogadott, minden zokszó nélkül. Az összes agymenésemet elnézi, és igyekszik minél jobban a segítségemre lenni.

A nevelő apukám, Alessio. Olasz férfi, a család eltartója, és nem mellesleg ő amolyan "apa-maci" szerű. Lehet dögönyözni. Engem, és Blake-et a sajátjának fogadott, mert sem én, sem pedig a fent említett hülye gyerek nem vagyunk a vér szerinti leszármazottai. Mindhármunkat nagyon szeret, és Melodyhoz hasonlóan ő is mindenben minket támogat.

És itt vagyok jó magam... Darcy. Egy hiperaktív, diszlexiás kölyök, akinek komolyan hangulatingadozási problémái vannak... Igyekszem kezelni, de nem megy! Egyik pillanatban még jó a kedvem, a másikban már mindenki tartja a három lépés távolságot. A hangulatom általában az időjárástól függ. Ha süt a nap, jó kedvű vagyok, de ha borongós az idő, vagy esik az eső, rendszerint a sarokban ücsörgök és Woo-doo bábokkal játszok.

...

Nehogy elhidd!

Még valami!
Ős ellenségeim a kerti törpék...

- Vacsora? - kérdezi Melody bizonytalanul, miközben az étkező asztalra teszi a salátát, a pirítóst meg a virslit.

- Paradicsom sali?! - ugrik fel Blake a nyálát csorgatva.

- Van, csüccs! Darcy, eszel velük, igaz? - néz rám kedvesen. Eltűnődök, végül sután bólintok, és letelepedek a helyemre.

- Alessio?

- Sokáig dolgozik... - biggyeszti le a száját Melody. - Jó étvá- Blake, villa!

- Mof mié?! - kérdezi ő teli szájjal, miközben paradicsom karikákat tömköd a pofazacskójába.

- Mert csak! - Melody megpróbálja felölteni a "szigorú anya" nézését, aminek következtében Blake felröhög, és vissza köpi a paradicsomot.

- Fúj, basszus... - sziszegem, és egy törlőért nyúlok. De, nyilván túl gyors vagyok, és fellököm az asztalra készített tejet (??). - Nos... - kezdem ártatlanul, és figyelem, ahogy a fehér boci-iszi a virslik közé folyik, és "összetejeli" őket.

- Fúj, basszus! - ismétli meg Blake a szavaimat hangosan vihogva, én pedig felhorkanok és röhögni kezdek. - Jó étvágyat! - közli még, és leborul a székről, Melody pedig elképedve figyel minket, a szája széle néha megrándul, mintha maga is viccesnek találná a helyzetet.

Hangosan röhögve dőlök előre, és bele fejelek a mustárba, amit a virslihez nyomtam még pár perce.

- Istenek! - vihog fel Blake, és Melody is megbotránkozva vigyorogni kezd.

- Na, elég! - kiáltja el magát a nevelő anyánk, de ő maga is majdnem kacag. - A paradicsom-ágyú meg a mustáros fejű fogja be a száját és egyen már! - de amikor erre sem figyelünk, megunja és Blake természetesen méz szőke tincsei közé önti a maradék tejet. - Tisztelt vendégeink! Tájékoztatjuk önöket, hogy a vacsorának vége van, megkérjük a szőke úriembert, hogy fáradjon a fürdőszobába, és szedje le magáról a svédasztal maradékát! Köszönjük! - kommentálja Melody.

***

- Darcy... alszol? - a szőke hajat megvilágítja a Hold, ahogyan a bátyám bedugja a fejét a szobámba.

- Nem. Gyere csak! - suttogom vissza a sötétből. Halkan közelebb surran, és takarón kívül befekszik az ágyamba. Gondterhelten néz rám. - Mi a baj? - kérdezem. Tudom, hogy azért jött, mert ha van valami, olyankor szoktunk éjnek évadján bemászni a másik mellé az ágyba.

- Bukok matekból, meg fizikából - motyogja aggodalmasan. - Ha meghúznak, akkor repülök a suliból!

- Blake...

- De komolyan! Ez lenne a negyedik suli, ahonnan kirúgnak, Dee! - panaszolja. Megmosolygom a becenevet, még az leső nap adta nekem, amikor Melody haza hozott. - Az ősök nagyon ki lesznek bukva!

- Dehogy lesznek - nézek rá. Tekintetemet szomorúan csillogó szemével viszonozza.

- Tényleg... Bárcsak dühösek lennének! - kívánja Blake. Ő is sokszor úgy érzi, mint én. Hogy a fogadott szüleink túl kedvesek és nem érdemeljük meg. És ez hatalmas lelkiismeret-furdalást okoz mindkettőnknek...

- Hm - válaszolom, és megsimogatom Blake puha haját. Tudom, hogy szereti. - Aludj, Blake! Fáradt vagy! - ezúttal is igazam van, alig simítok kettőt a tincsein, már alszik is.

A szemeim nekem is lassan elnehezednek, és valami olyan nyugtalanító érzés fog el, hogy egy darabig nem alszok majd itthon.