Hajnali három is elmúlhatott, Ranpo azonban még mindig a könyvet olvasta, hatalmas izgalommal. Hasonfekve lapozott, és szinte itta a könyv minden szavát. Egyáltalán nem érezte magát fáradtnak. Kis hálósapkája már rég valahol a futonon hevert, miközben olvasás közben mindig helyet, és fekvőpozíciót változtatott. Nem gondolta volna, hogy egy könyv lehet ily módon érdekes. Nagyjából fél óra múlva lapozott volna, mikor meglepődve tapasztalta, hogy nincs több oldal. 

-Ennyi...?- értetlenkedett - Hisz még bőven voltak rejtélyek! 

Felült kis ágyán, és maga elé meredve gondolkodott. Az Írónő leírta a végkifejletet, azonban rengeteg kisebb rejtélyt hagyott maga után, melyre nem adott megfelelő választ. "Hisz megoldhatná"- gondolta- "De most valamiért nem tudja." A könyv közepén aktiválta "képességét", azonban nem találta el a gyilkost. Állát megtámasztotta kezével, és hunyorogva töprengeni kezdett. Tömérdek variációt talált ki, melyeket egy papírra irkált le, s közben újabb és újabb megoldásokon gondolkodott. Egészen addig, míg a nap első sugarai be nem sütöttek hálószobájának ablakán, mely felkeltette figyelmét. Ránézett órájára, és meghökkent. Reggel 6 óra. Nem érzékelte cseppet sem az idő múlását, talán a folyamatosan munkálkodó agya miatt. Hirtelen álmosság fogta el. Feltápászkodott futonjáról, és kiment kis nyitott konyhájába, hogy elkészítse kávéját. Rendkívüli esetnek számított, mikor ilyen keserű folyadékot fogyaszt. A fekete "élénkítőbe" 4 kanál cukrot tett magához híven, elvégre, tagadni sem lehetett, Ranpo meglehetősen édesszájú. Töltött bele egy-két kortynyi tejet, majd kanalával megkeverve azt, ajkaihoz emelte fehér bögréjét, és belekortyolt a koffeinbe. Megborzongott kissé, mivel azt a kesernyés ízt még így is érezte, de inkább itta tovább a kávét. Az immáron üres bögrét a mosogatóba tette vissza, megtöltve egy kevéske vízzel, hogy ne száradjon bele az ital maradványa, majd pár kekszet bekapva visszaindult hálószobájába. A kávé kellőképp felkeltette, így több életerővel nyitotta ki szekrényét. Kék csíkos pizsamáját levéve magáról felvette alsónadrágját, majd megkeresve barna nadrágját, beleugrott a ruhadarabba. Fehér ingét magára vette, és gombolgatás közben elmélkedett. Dolgozni megy, tehát minden bizonnyal ott lesz Kolleginája is, vagyis a rejtélyekről megkaphatja a választ! Szemeiben megjelent az izgatott csillogás, és immáron kapkodva erőszakolta magára fekete mellényét, barna, csípőig érő, nyomozós köpenyét magára kapta, fejére nyomta sapkáját, és az immáron 4 teleírt lapot szorongatva ugrált ki házából vidáman, s indult Irodája felé. Fejben már tervezgette, hogy fog elé állni, és megkérdezni, mikor is bevillant neki egy aprócska gond: Nem tudhatja meg, hogy elolvasta a könyvét. Ugyanis, folyamatosan inzultálta, hogy nem jók a könyvei, most pedig elé állna..? Emellett ő, a nagy nyomozó nem tudta megoldani a kis rejtélyszálakat? Végig dicsekedett a lánynak, mekkora lángelmével van egy társaságban, most pedig kérdezze meg...? A boldogsága egy pillanat alatt elszállt, és helyét átvette a nyugtalanság. Nem léphet elé. Mégis, muszáj tudnia, mik voltak azok a kis rejtélykék..

Életkedvtelenül nyitotta ki az Iroda ajtaját, s felnézve csupán Atsushit, Kunikidát és Tanizakit látta bent.

-Jó reggelt, Ranpo-san! Hogyhogy ilyen korán? -kérdezte értetlenül a szürke hajú Atsushi, a fekete hajúnak pedig bevillant egy ötlet.

-Atsushi-kun.- mutatott az említett felé kinyitva szemeit, melyek ravaszul csillogtak.- Szükségem van rád.

-Jó reggelt mindenki! -lépett be fél-háromnegyed órával később Yumiko, széles mosollyal. 

-Jó reggelt! -köszöntek a többiek, Ranpo pedig észrevétlenül Atsushira nézett, és bólintott felé.

-Y-Yumiko-san...-állt a lány elé kissé ijedten a szürke hajú, a lány pedig érdeklődve nézett rá, majd a papírkákra, amiket a fiú keze között szorongatott. -Öhm...-egy pillanatra elgondolkodott, mi is a szövege, majd félénken folytatta- Elolvastam egy könyved...

-Tényleg??- kérdezte az Írónő csillogó szemekkel, és szinte látni lehetett a szivárványt a feje fölött.- Melyiket?

- "Ezt nem beszélték meg"- gondolta Atsushi, és Ranpora nézett, aki a lány háta mögött felmutatott egy lapot, melyre "A halottak emlékére" volt felírva. Nagyot nyelve olvasta el, majd nézett vissza a lányra.

-H-Halottak emlékére..és...öhm....Vannak..kérdé..sek...-nézett a lapokra, A lány pedig meglepődve nézte a lapokat, majd nyugodtan leült Ranpo mellé- azaz helyére-  és bólintott Atsushinak, hogy kezdheti.

- Sz-szóval a 65. oldalon volt egy bizonyos ismeretlen halász -kezdett bele- és nem derül ki, hogy hogy került oda, vagy hogy kicsoda, és miért tud ilyen dolgokat.

-Atsushi, teóriákat írtál? -szakította félbe őt Yumiko, a tigrisfiú pedig ijedten nézett fel a jegyzetekből.

-M-mi az a teória? -kérdezte halkan, az iroda minden tagja pedig fejbecsapta magát.

-Leírtad, szerinted miért van úgy? -kérdezte másképp a lány, a fiú pedig elolvasva a jegyzeteket bólintott.- Az a teória, drága.

-É-Értem..- bólintott, a barna hajú Írónő pedig elégedetten támasztotta meg összekulcsolt kezein állát.

-Akkor ha nem baj, mindent megmagyarázok. Én úgy írok könyvet, hogy az olvasók gondolkozzanak. Hátrahagyok rejtélyeket. Kíváncsi vagyok, miket találnak ki. A képzelőerejükre. Tehát a rejtélyekre, melyekre kidolgoztál teóriákat, nincs megoldás. - mosolygott.

Ranpo kikerekedett szemekkel figyelte a mellette ülőt. Nincs megoldás? Dehát annyit agyalt rajta! muszáj, hogy legyen! 

-És te mire gondoltál a rejtélyeknél? -kérdezte meg Ranpo, aki felékapta fejét. Épp nyitotta volna száját válaszra, mire a telefonok elkezdtek csörögni. A bent dolgozók sietve kapkodták a telefonokat, és jegyzeteltek, hogy hol, és mikor történt az eset.

-Ranpo! Esetetek van! -kiáltott Kunikida nekik, Yumiko pedig sietve pattant fel, és elvéve Kunikidától a cetlit, melyet a szemüveges nyújtott felé, elindult kifelé az épületből.

-Merre-merre~? -ugrott mellé a barna kalapos, szokásosan, csukott szemmel.

-Ezt már régóta meg akartam kérdezni.- állt meg egy pillanatra, és Ranpora nézett. -Hogy tudsz csukott szemmel is menni, úgy, hogy nem vágódsz el a földön?

-Kitapasztaltam.- von vállat, majd öntelten elmosolyodott.- Elvégre, egy brilliáns nyomozó vagyok!

Yumiko mosolyogva megforgatta szemeit, majd ahogy elhaladtak egy sikátor előtt, besandított egy pillanatra, majd immáron komolyan haladt tovább.

Nem kellett sokat sétálniuk, hamar beértek egy kisebb zsákutcába, amit a szokásos kordonok elkerítettek a kíváncsiskodók elől. Yumikoék beléptek, felmutatták jelvényüket, majd a falbaszúrt holttesthez léptek. 

-Ismeretlen férfi, húszas éveiben járhatott, és egy ismeretlen anyagból készült tárgy a falhoz szögezte.- tájékoztatta őket a rendőrfőnök.

-Eléggé erősen nyomta a falhoz.- jegyezte meg Ranpo, ugyanis ahol a holtat a falhoz nyomták, a falon repedések keletkeztek körös-körül, és sok helyen a vakolat is leesett. A barna hajú írónő közelebb lépett a hullához, majd a kesztyűjét felhúzva az őt tartó tárgynak a  végét kezdte elemezni, mely csupán 20 másodpercig tartott. Ellépett a halottól, és sóhajtott.

-Áldozat neve Sakai Murakabe. életkor: 23 éves. Családja nem volt.- osztotta meg az információit a meglepett emberekkel.

-Honnan tudod, Kollegina? -kérdezte Ranpo, a barna hajú lány pedig frusztráltan a hajába túrt.

-A lényeg, hogy ismertem. A gyilkosságról. -terelte a témát- A maffia egyik emberére akarják kenni az ügyet.

-Tessék? 

-Jól hallotta, Rendőrfőnök. A haláleset meglepően hasonlít Akutagawa egyedibb kivégzésére, vagy Gin kivégzésére, azonban ha jól megfigyeljük, akkor a bemeneti szög alapján a támadó olyan 180 cm körül lehet.- magyarázta az Írónő- Akutagawa Ryunosuke 172 cm magas, Gin pedig... 167-8 körül lehet. -méricskélt képzeletben.

-És honnan tudsz ilyeneket? - nyitotta ki furcsálva szemeit Ranpo. Ennyi mindent tudni a maffiáról figyelemfelkeltő mindenki számára.

-Mint mondtam, utánanézek dolgoknak. De ne a részletekben vessz el, hanem segíts megoldani az ügyet...-forgatta meg szemeit Yumiko, Ranpo azonban folytatta.

-Azért tudsz ilyeneket, mert megfigyeled őket? -kezdett el teóriákat alkotni Ranpo- Netalántán régen kém voltál, és utánuk kutattál? -egy pillanatra mintha megvilágosodott volna- Akutagawa eltitkolt testvére vagy!

-Befejezted..?-nézett unottan és idegesen rá a lány, mire befejezte. -Köszönöm.

-Akkor megoldanák végre az ügyet?- topogott lábával a rendőr, Yumiko pedig nekirohant volna abban a pillanatban a falnak önként.

-Szerinte én mi a Jóistent akarok csinálni? -akadt ki, majd vett egy mély levegőt, és higgadtan folytatta némán a vizsgálódást az áldozatnál guggolva.

-Mit keresel? -guggolt le mellé társa, megigazítva kalapját.

-Ellenséges szervezet nyomát. Mindenki hagy valahol valamit.- keresgélt a földön, hátha ráakad valamire. Nemsoká egy kisebb cigarettacsikket talált.- Ez még szinte friss. 

-Vigyük el kivizsgáltatni! -vette volna el a főnök, de Yumiko eltartotta tőle.

-Főnök úr, nyugalom! Megvizsgáltatjuk, minden bizonnyal a minta nem fog egyezni senkivel. mondta nyugodtan Yumiko, majd zöld szemeit a főnökre kapta- Vagy tán sietős a dolga?

-Nem...

-Akkor ne kapkodjon! Bőven ráérünk. - folytatta tovább az elemezgetést, egy kis tasakba téve a csikket. 

-Ön bizonyára még nem dolgozott velünk.- mosolygott a főnökre Ranpo, és mutatóorrával játékosan megtörölte orrát.- Elvégre, mindig más rendőrfőnököt kapunk. Ne aggódjon, Kolleginával mi mindent kézben tartunk! Ön addig igyon kávét, vagy üljön le pókerezni valakivel!- adott tanácsot Ranpo, a férfi pedig idegesen, szikrázó tekintettel meredt a nyomozóra.

-Meghalt valaki! Maga meg azt mondja, "pókerezzek"?! Magának egy cseppnyi embersége sincs?! Ilyen undorító embert sem láttam még...

-Gonoszság! -ugrott hátra drámaian Ranpo, és lenézett társára- Kollegina, szerinted is undorító vagyok? - kérdezte "halálán".

-....Aha......persze...- válaszolt oda sem figyelve Yumiko, ki az áldozat cipőjét tanulmányozta. Ranpo szívére tette kezét, mintha eltalálták volna, és fájdalmasan felsóhajtott.

-Ez fájt! Így nyilvánítani engem! Ilyennek! Csalódtam benned, Kollegina! -mondta drámaian, Yumiko pedig aprót bólintott, még mindig másra fókuszálva. Ranpo ravaszul elmosolyodott, új csínyén. Felvette előbbi drámai arckifejezését, és sóhajtott- Pedig épp randevúra hívtalak volna!

-...Ja, bocsi, eddig hozzám beszéltél? Nem figyeltem. -fordult felé Yumiko , és kis jegyzetfüzetébe írogatott.

-"Francba, nem vált be.."-morgott magában Ranpo.

-Tudják mit? Menjenek innen. Megvagyunk nélkülük is. - intett a mérges főnök, hogy tűnjenek onnan.- Majd a maffiára írjuk az esetet, tehá-

A két nyomozó mosolyra húzta ajkait, és összenéztek egymással.

-Nem kell. Tudjuk, ki a gyilkos, Uram.- rázta fejét Ranpo még mindig huncutul mosolyogva.

-Ha kell, házhoz hozzuk! -Bólintott Yumiko, a főnök pedig meghökkent.

-Csakugyan? És ki az, ha szabad megtudnom?- érdeklődött, de megrázták fejüket.

-Titok, uram. Meglepetés~ -kacsintott a fekete hajú, és kézen fogva lány kollégáját, elhagyták a helyszínt.

-Szerintem ugyanarra gondolunk.- Jelentette ki Yumiko, Ranpo pedig kuncogott.- Kíváncsi leszek az arcára.

-Tegyünk úgy, mintha nagyon keresnénk az elkövetőt.- ajánlotta Ranpo- Fél 11 van, mondjuk, délután kettő körül visszamegyünk.

-Rendben.-bólintott Yumiko, majd a kezükre nézett enyhe pírral.- És addig így fogunk sétálni?

Ranpo értetlenül lenézett, majd elvörösödve kapta el kezét. 

-Öhm, nem! -nevetett zavartan, a lány pedig kuncogott. Ranponak ismét eszébe jutottak a kis rejtélyek, melyekről még mindig nem kapott magyarázatot. Rásandított a mellette haladó lányra, majd ismét becsukta szemeit. Meg merje kérdezni? De akkor lelepleződik! Nem tudhatja meg, hogy elolvasta a könyvét! 

-Hova menjünk?- kérdezte az Írónő, a fiú pedig vállatvonva tudatta vele, hogy "fogalma sincs". Yumiko sóhajtott, majd egy pillanatra felcsillantak szemei.- Elviszlek egy remek helyre, ami szinte biztosan tetszeni fog! 

Nagyjából 20 perc séta után Yumiko kinyitotta egy kávézó ajtaját, és belépve köszönt a bent levőknek, majd elfoglalta szokásosan a hátsó boxot, Ranpo pedig beült vele szembe.

-A szokásosat, Írónő? -jött oda hozzá mosolyogva a fiatal pincérnő, a lány pedig bólintott, majd Ranpora nézett.- Megbízol bennem, vagy kérsz étlapot?

Ranpo egy pillanatra elgondolkodott. Nem ismeri a lány ízlését, így nem tudja, mit rendelne neki.

-Te mit kérsz?-érdeklődött Ranpo, Yumiko pedig halványan elmosolyodott. Bólintott a pincérnő felé, aki szélesen elmosolyodott.

-Egy forró cappuchino,tetejét fehér, és fekete csokoládé- darabkákkal megszórva, vastag tejszínhab réteggel, egy színes, csíkos szívószállal, és egy fém, kiskanállal, mellyel a felső réteget le lehet enni. Hozzá kis, édes karamellaízű kekszekkel. -mondta fejből az Írónő menüjét, Ranpo pedig meglepődött. Múltkor még az írónő hadovált arról, hogy ne egyen édességet, erre ő ilyet fogyaszt! Elképzelte a menüt, és szinte érezte, hogy a nyál összefolyik szájában. A cappuchino-ban nem volt annyira biztos, de a pincérnőre nézve bólintott.

-Kérek akkor egy ugyanilyet!- a felszolgáló bólintott, majd elsietett, egyedül hagyva a nyomozókat. Ranpo gúnyosan elmosolyodva nézett a vele szemben ülőre.- Itt mondod, hogy cukorbeteg leszek, erre törzsvendégként menüzöl ilyet. Szégyelld magad.-csóválta fejét rosszallóan, de mosolyogva.

-Nem azt mondtam, hogy ne egyél édességet, hanem azt, hogy mértékkel.- nevetett az Írónő- Egy szóval sem tiltottam meg neked.

-Aha, persze, én nem így emlékszem...-igazította meg barna kalapját a fiú, majd a levegőbe szippantott.- Már értem, miért vagy törzsvendég.

-Nyugalom, csend, és finom illatok. Emellett a kis menüm. -Sorolta a pozitív dolgait a helynek a barna hajú, és kinézett a hatalmas ablakon.- Emellett, ha eltűnök, csak Dazai tudja, hogy idejöttem. És már te.- fordítja vissza fejét Ranpo felé, és rámosolyog, a fiú pedig a szalvétával kezd zavartan babrálni, enyhe pírral arcán. Nem kellett sokat várni, már érkezett is a két cappuchino, a kis kekszekkel. A pincérnő letette eléjük a kérteket, és meghajolva távozott. Ranpo csillogó szemekkel nézte italát, majd felnézve elmosolyodva figyelte Yumiko-t, aki gyermeki örömmel fogta meg kis kanalát, és elkezdte a csokoládészórásos tejszínhabot leenni cappuchino-járól. Yumiko felpillantott a fiúra, majd meglepetten mosolygott.- Mi az?

-Semmi.- rázta meg fejét a fekete hajú mosolyogva, majd ő is elkezdte elfogyasztani a tejszínhabot a sajátjának tetejéről.

-Figyelj, Ranpo, mutatok egy trükköt, hogy nem lesz a kávé vagy a cappuchino kesernyés. -vette kezébe Yumiko az egyik kekszet, és megvárta, míg ráfigyel a kollégája.- Beleharapsz a kekszbe, és azonnal utánaiszol kávét. -beleharapott a kekszbe, és piros kis szívószálával az italba kortyolt, majd aranyosan mosolyogva rágta meg a kekszet.- Isteni!

Ranpo követte példáját, majd meglepetten nézett a lányra.

-Ez tényleg finom! -állapította meg, és még egyszer elkövette ezt a sorozatot. Nem gondolta volna, hogy a kávét lehet édessé tenni.

-A másik, amit ki kell próbálnod, a Jegeskávé.- mesélte Yumiko, miközben mindketten fogyasztották italuk és kekszük.- Az kávé, és vaníliafagylalt vegyítve! Nagyon finom!

-Legközelebb azt kérünk akkor. -bólintott csillogó szemekkel a fiú, és ezt követően másfél órán keresztül beszélgettek folyamatosan, különbözőbbnél különbözőbb dolgokról. A csokoládétól elkezdve az Irodáig, Dazaitól a macskákig, Poirot-tól Edgar Allan Poe-ig, mindenről szó került.

-Te ismered Edgar-t? -lepődött meg Yumiko, Ranpo pedig mosolyogva kihúzta magát.

-Mindig hozzám jön, hogy oldjam meg az ügyeit.- dicsekedett, a lány pedig bólogatott.

-Én az egyik "Írós-találkozón" találkoztam vele először. Azt mondta, a krimijeim olyanok mint egy lepedő.- mesélte értetlenül Yumiko, majd felnevetett.- Mai napig nem tudom, ez mit jelent!

-Poe-kun érdekes ember, meg kell hagyni.- bólintott Ranpo mosolyogva- Egyszer megkérem, hogy zárjon be téged is egy könyvébe!

-És ha nem tudok kijutni? -veti fel az ötletet elgondolkodva Yumiko- akkor örökre bent maradok.

-Akkor utánad megyek, és az Ultra Levezetésemmel kihozlak. -mosolygott a fiú- Elvégre, a kis Kollegina ne unatkozzon bent!

Yumiko felnevetett, és füle mögé tűrte egy tincsét. Nagyon jól érzi magát Ranpo társaságában. Megnevetteti őt, és tudnak miről beszélgetni. Felnézett az órára, majd a fiúra meglepetten.

-Fél 2 van. -mondta meglepve, Ranpo pedig szintén meghökkent.

-Pedig nem is beszéltünk sokat. -vont vállat. Még szeretett volna beszélgetni a lánnyal, jobban megismerni, mégiscsak a kollégája! De még a hűvösre kell zárniuk a tettest. -Akkor, kapjuk el a gyilkost!

Mindketten kifizették a rendelésüket, majd elhagyták a kávézót, és a kapitányságra indultak.

Yumiko és Ranpo a kihallgatószobában tartózkodtak, és a rendőrfőnökre vártak. Yumiko az asztalon ülve lóbálta lábait, de óvatosan, nehogy szoknyája fellibbenjen, Ranpo pedig egy széken ülve dobálta sapkáját a magasba, majd elkapta. Nemsokára benyitott a Főnök is, majd körülnézve értetlenül nézett rájuk.

-Azt mondták, itt van a gyilkos.- csukta be maga mögött az ajtót, és a nyomozókra nézett.

-Már itt van, igen.- nézett fel a földről Yumiko, és az úrra mosolygott.- Már, itt van.

-Hogy értik? -értetlenkedett, Ranpo pedig még mindig unottan dobálta sapkáját.

-Főnök-Bácsi, ne játsza a hülyét, köszönöm.- nyafogott a fekete hajú fiú- Tudjuk jól hogy Ön tette, ismerje be, és legyen vége.

-Aljas rágalom! Hogy tehettem volna én?- kapta fel a vizet a vádlott, majd gúnyosan, és kihívóan elmosolyodott.- Nincs vádjuk. Ha én is tettem volna, mivel bizonyítják, Hm?

Ranpo sóhajtva nézett kollégájára.

-Nem fogja elfogadni, hogy elkaptuk, mi? -Yumiko lemondóan rázta fejt Ranpo kérdésére, mire a fiú sapkájának dobálását abba nem hagyva kérte társát- Kollegina, kérlekszépen, magyarázd el neki, miből jöttünk rá.

-Rendben.- nézett a főnökre.- Tudja mivel árulta el magát? Azzal, hogy nagyon akart sietni.

-Tessék?- kérdezte a főnök, Yumiko pedig rácsapott az asztalra, amin épp ült.

-MONDOM NAGYON AKART SIETNI! Azt hiszi, a "Tesséktől" majd valami máshogy lesz? Hát elmondom: NEM! - akadt ki az Írónő, majd nyugodtan folytatta- Első: A cigarettacsikknél nagyon akarta azt a kis csikket. Második: Sietni akart. Harmadik: Ideges volt. Ekkor mentünk bizonyosra. Ranpo-san játszotta az idegesítőt, hogy felkapja a vizet, és kimutassa a foga fehérjét. -mosolyodott el a lány, a férfi pedig elképedve kapkodta fejét.- Akkor pedig, leleplezte magát.

-Kollegina világosan elmondta, hogy NEM a maffia a tettes.- kapta el utoljára a kalapját Ranpo, majd sunyi mosollyal felnézett a rendőrre.- Ön azonban azt mondta, "Nem baj, majd a maffiára írjuk az esetet". Emellett megfelel a magassága. 183 cm.

A férfi ökölbe szorította kezeit, és észrevétlenül nyúlt volna pisztolyáért, mikor Yumiko lágy, nyugodt hangon megszólalt.

-Nem ajánlom. A kollégái az üveg mögül figyelik Önt. Emellett nálam is van fegyver. 

-Ha az idegesítő társát lőném le, egy emberrel már kevesebb lenne.- szűrte ki idegesen fogai közül, Yumiko azonban halkan nevetett.

-Mire előkapja, nekem már elől lesz.-a mondatát csend követte, majd Ranpo elkezdett visszafojtottan nevetni. Yumiko unottan nézett társára.- Perverz.

A rendőr azonban kihasználva a pillanatnyi előnyét, gyorsan előrántotta pisztolyát, azonban mintha elsült volna valami. Ideje sem volt felnézni, kezében levő pisztolyáról az asztalon ülő komoly arcú nőre nézett, kinek inge félig ki volt gombolva. Érezte, amint hasából folyik valami, s fájdalmasan összeesve markolt a vérző területre.

-Mondtam, hogy elől lesz. -csóválta fejét rosszallóan a lány, Ranpo pedig kikerekedett szemekkel nézett fel a lányra, majd az arcánál kissé lejjebb vezette tekinteteit.- Ranpo- ne bámulj, mert téged is lelőlek.

-Te hibád...-fordította el durcásan és egyben vörösen égő arcát a fiú,és ölében heverő sapkájával kezdett babrálni.

-L-lehlövötth egy rendőrt...-kapkodta a levegőt a férfi, és hunyorogva nézett a nyomozók felé.

-Azonban Ön támadott volna. Tehát önvédelem volt. Remélem minden társa látta ezt. -nézett a tükör felé, s nemsokkal később négy rendőr lépett be rajta, és megbilincselték főnöküket.- Azért ölte meg szerencsétlent, mert el akarta kapni a maffiát.

-Azoknak a rohadékoknak bűnhődniük kellett volna...-Yumiko odalépett a gyilkos elé, és felemelte fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.

-A Maffiát egy olyan piti kis ember, mint maga, nem tudja elkapni. A maffia erős. Sosem kapják el őket.- mondta ki végső szavait, majd visszagombolta ingét, és egy zsebkendőt elővéve tisztogatta pisztolyát.

-Köszönöm.- mosolygott a lányra Ranpo, majd követte a kijárat felé elindulót.

-Nehogy már lelőjék a "kis Kollégám" -mosolygott a lány, és felnevetett kijelentésén.

-Elloptad a szövegem! -kerekedtek ki szemei, Yumiko pedig nevetett.

-Te pedig Atsushit bíztad meg, hogy a kis jegyzeteid olvassa fel.- Ranpo megállt, és lefagyva nézett a lányra.

-Te...tudtad...?- kérdezte, Yumiko pedig rámosolygott.- De honnan?

-Ranpo, azt hitted, vagyok annyira retardált? -nézett rá unottan az Írónő- Úgy csillogtak a kis szemeid, mikor vártátok a válaszom. Emellett kérdezted a véleményem a rejtélyekről.

-Amit azóta sem kaptam meg.- sóhajtott Ranpo, majd Yumiko mellé lépett.- És? Te mit találtál ki a rejtélyekhez?- Leplezni sem próbálta, ez járt egész nap fejében. Yumiko kedvesen ránézett, majd elmondta válaszát:

-Semmit, mivel nem gondolkodtam rajtuk.