-Miért gyilkolnak a könyvemből...? -Kérdezte elhaló hangon, és ajkai megremegtek.

A két fiú felé kapta fejét, és Dazai elképedve nézte hol a hullát, hol pedig a kissé kétségbeesett lányt. Ranpo csupán nézett maga elé, és elővette szemüvegét. Biztos van erre valamilyen magyarázat. A legjobb, ha minél hamarabb megoldja ezt az ügyet, és nem törődik a lánnyal. Azonban a kissé rémült arca az Írónőnek valahol mélyen mintha kissé megérintette volna. Megrázta gyorsan fejét, és felvenni készült volna szemét, mikor Dazai megszólalt.

-De, ha ez a te könyved, akkor tudjuk, ki a gyilkos!- próbált optimista lenni, a lány azonban megrázta fejét.

-Valahol az első könyveim között volt az eset, és azóta temérdeket írtam...Sajnálom, de erre nem emlékszem...-hajtotta le fejét, és belül elszégyellte magát. Ő írta a könyvet, és nem emlékszik rá? Pont erre? Csupán a neve ugrott be, ahogy elnevezte: Yoshiki Korai. Azonban ezzel nem megy semmire. Ranpo azonban kirángatta gondolataiból.

-Megoldom az ügyet, és nem kell agyalnotok. A képességem erre van kitalálva. - mondta magabiztosan és kissé öntelten, Yumiko azonban szólásra nyitotta volna száját, de a fiú már felvette szemüvegét. Szinte már megjelentek körülötte a szavak, és magabiztosan bámult a semmibe. Azonban nem mozdult. Nagyjából öt percen keresztül, mint egy élettelen szobor, meredt magabiztosan a semmibe, majd dühösen lecsapta szemüvegét a földre.- Francba! 

-Mi a baj, Ranpo? - rezzent össze Dazai a tárgy földhöz vágásakor. Ritkán látni Ranpot dühösnek, általában megfontolt, higgadt, és öntelt, azonban most kihozták sodrából.

-Nem tudok rájönni...!!-tépi szinte haját idegességében, a lány pedig rosszallóan megrázza fejét.

-Azt szerettem volna mondani, Ranpo-san, hogy ez az egyik legösszetettebb gyilkosság, amit valaha írtam. Nehéz lesz megfejteni. 

-Nem!! Akkor is megfejtem! - makacskodott a barna kalapos, Yumiko pedig mellélépett, és megfogta vállát, mire feléfordította fejét.

-Ranpo-san, ez nem fog egyedül menni. Össze kéne dolgoznunk..- hozta fel a témát, ő azonban elhúzódott tőle.

-Egyedül is menni fog! Elvégre, én vagyok az iroda legjobb detektívje!- fordult meg, és elindult egyenesen a főnök felé.

-Makacs...-sóhajtott Dazai, majd az Írónőre nézett.- Te mihez fogsz kezdeni?

-Információkat gyűjtök. -osztotta meg szándékait, majd odalépett egy vele egykorú, barna hajú rendőrfiúhoz. -Jó napot! A Fegyveres Nyomozóirodától jöttünk. A nevem Kurokawa Yumiko. Beavatnál kérlek az ügy részleteibe?- mutatkozott be kedvesen, a rendőr pedig elpirult kissé.

-N-Nos hölgyem, egy Ötvenes év körüli férfit találtunk, mint láthatja, a gyóntatószékben. Két lövés végzett vele, és egy keresztet rajzoltak homlokára a vérével. Az ujjlenyomat alapján nemsokára kiderítjük az áldozat személyazonosságát. Ha szeretné, megadhatom a telefonszámom, és tájékoztatom önt minden információról.- Yumiko elkuncogta magát, és bólintott. Tudta, mire megy ki a fiú játéka, de a világért se ellenkezett volna a kedves közeledésének. Mit ne mondjon, a romantikus magánélete romokban, és valaki legalább közeledik felé. De már előre tudja, hogy csak az információkkal fogja keresgetni. A barna hajú rendőrfiú gyorsan elővett egy cetlit, és ráfirkantotta a telefonszámát, és a nevét, majd ciánkék csillogó szemeivel odanyújtotta kissé remegő kezekkel Yumikonak, aki egy kisebb aranyos nevetéssel elvette a papírt, és megnézte a nevet.- Hoshiumi Tamaki. -olvasta a nevet, majd lágyan rámosolyogva intett neki, és odalépett a holttesthez. Mivel egy halvány részletre sem emlékezett, így muszáj volt valamennyit utánanéznie. Felhúzta kesztyűit, hogy ne hagyjon ujjnyomokat, és elkezdte az áldozat elemzését. Legelsősorban a testtel kezdte. Megmotozta, hátha van nála valamilyen aprócska jel, azonban semmi. Megnézte az arcát: Ekkor vette észre, hogy a szemei csukva vannak. Vajon segítséggel csukták le? Elővette púderét, és óvatosan megfújta szemhéját. Semmi. Tehát önszántából csukta le. Azonban észrevett egy aprócska nyomot- Márha lehet a tényt nyomnak nevezni-. Ugyanis a férfi ujjai összefonódva hulltak ölébe. Imádkozott. Halála előtt Istenhez imádkozott. Minden bizonnyal tehát menekült. Azonban, ki lehet titokzatos üldözője? Yumiko nem válaszolt semmit, csupán lassan kilépett a fülkéből, majd szemeivel egy adott pont felé kezdett haladni.

Nem hagyhatja, hogy az Írónő ismét legyőzze. Megalázó számára, és rémülettel töltené el. Megközelítette Ranpo a kapitányt, és szóba elegyedett vele.

-Jó napot, Kapitány! -mosolygott rá magabiztosan, az úr pedig bólintott.- Mit lehet tudni az ügyről?

-Tehát..- kezdett bele a fekete hajú rendőrfőnök- Egy nagyjából ötvenes évek körül járó Férfi, halál oka egyértelmű, azonossága ismeretlen. Szerintünk az egyik itt dolgozó lehetett a gyilkos.- Ranpo bólogatott, bár belül nem értett egyet. Egy pap? Túlságosan ellent mond a kettő egymásnak. Emellett, az az "Írónő", ahogy nevezi magát, nem írna egy pap gyilkosról. Túlságosan vallásos. Emlékezett vissza a lány folyamatos keresztvetésére. Egyszóval, az ügy maga az értetlenség egyenlőre. Fél szemmel a hullát elemző riválisára tekintett, majd váltott még pár szót a rendőrrel, és elköszönve ment arrébb. Valahogy ez az ügy nehézségek okoz számára. Zöld szemeivel ismét a gyóntatófülkébe tekintett, azonban a barna hajú kolleginája már nem volt ott. Körülnézett, azonban nem látta sehol. Talán feladta, és hazament? Már épp indult volna kifele a bejárathoz, haladva a padsorok között, mikor felnézve meglátta az erkélyen női társát, amint egy rendkívül idős úrral beszél. Oldalát fúrta a kíváncsiság, így megkérdezve az egyik helyszínelőt, elindult az erkélyhez felvezető, keskeny lépcsőn. Amint felért, rájött, miért pont azzal az úrral beszélgetett a nő. Az idős ember olykor-olykor válaszolt neki, szünetet tartva a régi felmosón megtámaszkodva. Pár perc után felemelte felmosóvödrét, és elköszönve Yumikotól indult el egy másik ajtó felé. Yumiko a díszes márványkorláton támaszkodva tekintett le az oltárra, és a padokra, valamint az emberekre. 

-Tudom, hogy te vagy az, Ranpo-san. -mondta oda sem nézve, a nyomozó pedig mellélépve szintén rátámaszkodott a márványkorlátra, ő azonban a hatalmas freskót nézte, a plafonon.

-Azt hinné az ember, Isten házában nem mernének gyilkolni.- motyogta gondolatát, a lány pedig sóhajtott.

-Azt hinné az ember, a könyv a műveltség növelésére szolgál, nem pedig gyilkosság ötletadására..-lehunyta szemeit, és csend telepedett közéjük, bár már ez a pár mondat is, mintha javított volna helyzetükön, és a közöttük húzódó "konfliktuson". 

-Mit mondott az úr?- tért a lényegre a barna kalapos, az Írónő pedig sejtelmes mosolyra húzta ajkait. Feléfordította fejét, és smaragd, kissé huncutan csillogó szemeit ráemelte.

-Érdekel? -kérdezte kuncogva, a fiú pedig bólintott. A lány a korlátot fogva dőlt hátra, majd ismét vissza, és kissé közelebb hajolt hozzá.- Akkor együtt kell dolgoznunk. Ketten többre vagyunk képesek.

Ranpo hallgatott. Előrebámulva gondolkodott, elfogadja-e a lány ajánlatát. Pár perc múlva, enyhén megrázta fejét.

-Nem lehet. Riválisok vagyunk. -mondta, Yumiko pedig unottan nézett rá.

-Ez csak szerinted van így. Én nem tekintelek riválisnak.

-Lenézel?! -kapta felé fejét felháborodottan, és szembetalálta magát a lány mosolygó arcával. Enyhén elpirulva fordította vissza fejét, és zavartan folytatta- Mármint, miért...?

-Nem nézlek le, Ranpo-san.-kuncogott, és egyik tincsét füle mögé tűrte- Barátként tekintek rád, mégha ellenségeskedő is vagy velem. -Ranpo lehajtotta fejét, a lány azonban méginkább elmosolyodott.- Dazai-san mesélt rólad. Azonban, hidd el, nem fognak téged elküldeni az irodából. Elvégre, még mindig képes vagy a szemüvegeddel megoldani az ügyet.

-Nem attól félek, hogy kirúgnak. -rázta fejét, a lány pedig figyelt. Ranpo sóhajtott, és kezével megtámasztotta fejét.- Azon aggódok, hogy nem fogok megfelelni magamnak. Itt vagy te, aki szintén hamar képes nyomozni, és félek, nem tudok megfelelni eléggé.

-Hm...Megfelelési kényszered van. -hunyta le szemeit Yumiko, és folytatta- Nekem egy könyvem kiadásakor van ilyenem. Félek, az embereknek nem felel meg eléggé.

-Sosem olvastam a könyveid. -vágja arcába a fájdalmas igazságot a kalapos, Yumiko pedig felháborodva néz rá.

-Tök szép idillt teremtettem, muszáj volt belerondítani? -azonban amint meglátta a mosolygós ajkakat, ő is lenyugodott. ismét visszafordult, és a lent dolgozókat kémlelte.

-Nem fogok veled dolgozni még. Szeretném magamtól megoldani ezt az ügyet. Ha már a "Te könyved". -közölte szándékait, az Írónő pedig kiegyenesedve, megsimítva vállát elhaladt mellette a lépcső felé, de még visszanézett sejtelmes mosolyával.

-Én is nyomozni fogok az ügyemen. -majd elindulva a lépcsőn, eltűnt a fiú zöld szemei elől.

Yumiko kiérve a templomból elnevette magát. Végül nem árulta el Ranponak, mit árult el neki a gondnok, azonban az információ számára hasznos lesz. Megnézte telefonján az időt, majd gyorsan elindult az iroda felé. Nemsokára két óra lesz. Ha eléggé siet, és megoldja helyesen az ügyet, végez este hétig. Azonban, ha lenne társa, talán hamarabb is kész lehetne. Azonban most egyedül fog dolgozni. Útközben sietve tárcsázta az újonnan szerzett telefonszámot, és a kicsöngő után a rendőrfiú hangja csendült fel.

-Moshi-Moshi?

-Szia! Kurokawa Yumiko vagyok! Van már valami hír az áldozat kiléte felől? -kérdezte a nő, és befordult egy sarkon.

-Y-Yumiko-san! Öhm...Az áldozat neve- remegett meg kissé a hangja, és a lány hallott, hogy a vonal túlsó végén Kollégái nevetnek a félénk fiún. -Yoruma Kou. 57 éves, családja nincs. A Mafu-autószalonban dolgozott, mint igazgató. -számolt be az információról.- E-egyenlőre ennyi, majd hívom ha-

-Rendben, Köszönöm, Hoshiumi Tamaki-san! Visszhall.- tette le a telefont, és belépve irodájába, levetette magát tegnap megmutatott asztalához. 

-Hol hagytad Ranpo-sant, Yumiko-san? -kérdezte Yosano, Yumiko pedig bekapcsolta gépét.

-Önmaga nyomoz.- motyogta hallhatóan, és elkezdett kutakodni az illető után. Yoruma Kou. Ahogy Tamaki-san mondta, 57 éves, és nincs családja. Azonban, miért hallott már róla? Túlságosan ismerősen csengett neki ez a név. Azonban nem tudta, miért. Mint olvasta, nem volt priusza. Tehát tiszta. Azonban, miért oly ismerős? Elvégre, most látja először. "El kéne olvasnia a könyvét..."-Futott át agyán, de rögtön elhessegette gondolatait- Nem fog csalni! kideríti az igazságot. Telefonját elővette, és ismét tárcsázni kezdett egy számot, mire egy eléggé érdekes hang szólt bele. -Szervusz, Fundo-chan! Kérdezhetnék valamit? 

Atsushinak a név hallatára libabőrös lett a háta. Nem bírta a fazont. Őrült volt, és veszélyes. Azonban Yumiko csak beszélt a telefonba, ujja körül tollát pörgetve.

-Igen! Persze, kapsz. Mit tudsz Yoruma Kou-ról? Miért ismerős a neve?- kérdezte az eszközbe, és szorgosan jegyzetelni kezdett. -Tényleg! Köszönöm, Fundo-chan, küldetem a jutalmad. Viszhall~- fejezte be a hívást, és nyújtózkodott. -Már tudom, miért csengett ismerősen a neve.

Akárcsak ő, Ranpo is kutakodott. Azonban ő az elhunyt munkahelyén. Amint belépett, egy szőke hajú alkalmazott szinte azonnal felé is sietett.

-Segíthetek valamiben, uram? -kérdezte szorgalmasan, Ranpo pedig felmutatta jelvényét.

-Igen. Kikérdezni.

A fiú nem szólt semmit, csak elvezette a nyomozót a többi munkáshoz, ahol majdnem mindenkit kikérdezett. Egy ember ugyanis hiányzott.

-Ki hiányzik? -fordult segítője felé, aki a neveket böngészte.

-Öhm.... -bökött rá egy névre- Funo Hanase-kun. De nem értem, miért gyilkolták meg Yoruma-samat, hisz majdnem mindenki szerette.Ha kellett, adott fizetésemelést.

-Köszönöm. -bólintott, és elvéve a fiútól a papírt, hagyta el a helyet nagy nehezen, ugyanis mindenki autót próbált vele vetetni. -Hagyjatok már az autótokkal, nekem van szemüvegem! És sokkal jobb, mint a ti motoros dögjeitek!- Apropó szemüveg... a templomban földhöz vágta, és otthagyta. Csak reménykedni tud, hogy valamelyik Kollégája... illetve Dazai-san felvette, és majd utána hozza. A lányhoz nem fűz reményeket. Gondolkodva haladt az utcákon, és közben a papírokat elemezgette. Mindenkit kikérdezett, azonban, mintha valami hiányozna. Mindenki állítása szerint egy tökéletes minta volt, azonban akkor miért halt meg? Pénz miatt? Nem, akkor nem így halt volna meg. Sóhajtva rázta meg fejét, majd felnézve megtorpant. Körülnézett, majd tárcsázni kezdte kis esztközét, és füléhez emelte.- Moshi-moshi, Atsushi-kun. Eltévedtem.

-...Megint? 

Miután Atsushi valahogy az irodához irányította telefonon keresztül, belépett a helyiségbe, ahol mindenki sürgött-forgott. Szemeit kinyitva pillantotta meg Yumikot, aki egy pohár...vagy inkább üveg vodka társaságában fejtegette idegesen az ügyet. Ranpo sóhajtva ballagott íróasztalához, mire rápillantva szemei tányérnagyságúakra nyíltak. A szemüvege ugyanis ott foglalta el becses helyét asztalának közepén. Felnézett, szemeivel a "hősét" keresve, majd leülve kibontott egy csomag csokoládét, és saját szerzeményeit tanulmányozgatta. Azonban hiába futotta végig megannyiszor az adatokat, nem talált egyetlen újabb nyomot sem. Egyszer csak a padló nyikorgását hallotta meg, és egy halom papírt dobtak le asztalára. Felnézve megpillantotta Yumikot, aki komolyan nézett le az édességfalóra.

-Ez nem fog menni. -jelentette ki, a fiú pedig meglepődött. Fel akarja adni?-Össze kell dolgoznunk, különben három napig is poshadhatunk, akkor sem jövünk rá a megoldásra.

Ranpo megadóan sóhajtott, és arrébbhúzódott székével, hogy a lány egy sajátot odahúzva mellé elférjenek. Igaza volt. Össze kell fogniuk, hogy meg tudják oldani ezt a furfangos ügyet. Amint a lány kinyitotta mappáit, ismét a kalapos felé nézett, ki érdekes módon nem csukta be szemeit jelenleg.

-Kezd te. Mit tudtál meg...? -kérdezte, a fiú pedig felsóhajtva vette kezeibe papírjait.

-57 éves, Yoruma Kou a neve, családja nincs, bár ezt gondolom te is tudod.- a lány aprót bólintott, mire további információkat osztott meg.- Ott jártam a munkahelyén, és egy ember nem jött be dolgozni. Kikérdeztem mindenkit, de szerintük egy szent volt. Aki nem jött be, az a gyanúsított.

-Nem volt szent. -rázta fejét mosolyogva az Írónő, Ranpo pedig érdeklődve kapta felé fejét.- Ugyanis ottani kocsikat adott ki a Port Maffiának illegálisan. Minden bizonnyal rájöhetett valaki erre. 

Ranpo meglepődve hallgatta az információt, majd a lapok között kutatva kezdett olvasni.

-Arra gondolsz, amire én...?- mosolyodott el a lány, mire válaszként Ranpo a vallomásokat elfelezve adta a lánynak, ő pedig mosolyogva vette fel saját szemüvegét, és böngészni kezdtek.

-Itt egy gyanús sincs...- sóhajtott Ranpo, és az utolsó lapját is eldobta a sarokba, és hátradőlt székén.- Nincs mese, a kis gyilkosságod megoldhatatlan.

Yumiko sóhajtva tette le utolsó papírját, és fáradtan beletúrt tincseibe. Mikor kinyitotta smaragd szemeit, azok megakadtak egy lapon mely közöttük foglalt helyet. Szinte egyszerre vette észre a fiúval azt, majd egymásra néztek.

-Én olvasom felülről, te alulról. -adta az instrukciót, a fiú pedig abbahagyva a székkel való hintázást, szintén közel hajolt a laphoz, akár a lány. Csak úgy falták a szavakat, az iroda többi tagja pedig csak bámulta őket. Elvégre, egyik pillanatban még utálják egymást, a másikban meg már együtt oldják az ügyet. Hirtelen egyszerre böktek ugyanarra a szóra, és felpattantak.

-Megvan! -kiáltották egyszerre, mire meglepetten egymásra néztek. Ranpo pislogott párat, majd felolvasta a vallomás tulajdonosának nevét.

-Hotaru Monotari-kun. -Yumiko beírta gépébe a nevet, majd a képét megmutatta a kollégájának, kinek szemei felcsillantak. Tudom ki ő. -Yumiko bólintott, majd elkezdett pakolni, a fiú azonban felállva asztalától megkérdezte.

-Van kedved leleplezni...együtt..? -az Írónő meglepődve nézett a vele szemben állóra, majd mosolyogva bólintott.

-Üdvözlöm önöket, gondolom egy kényelmes autót szeretnének maguknak!- köszöntötte őket egy másik alkalmazott, Ranpo azonban felmutatta jelvényét.

-Az alkalmazottal szeretnék beszélni, akivel előzőleg itt jártam. - az illető eldobta papírjait, és szélsebesen futni kezdett a másik irányba. -HÉ!

-Bízd rám, elkapom! -futott Yumiko a férfi után, és már nem hallotta Ranpo kiáltását. Ahogy befutott a terembe, mely autókkal volt tele, ingét lazán kigombolta, s belsejéből elővette hőn szeretett pisztolyát, és az egyik kocsi mögé húzódott. Kizárta a zajokat, és fülelt. Szinte hallotta a menekülő lélegzetvételét, minden apró kis neszét. Kinézett a kocsi mögül, és körbepillantott. nem látta. Azonban közelről Hallotta a légzését. Meg is tudta, miért. ugyanis a kocsiból- mely mögött megbújt- hirtelen áttörve az üveget, egy golyó csapódott a lány oldalába. Szitkozódva kapott az újonnan szerzett sebhez, és az üveg felé fordulva lőtt számítva, így sikeresen eltalálta a férfit, aki hangosan felordított. 

Ranpo berontott a helyiségbe, és amint meglátta a lány enyhén véres ingét, szinte infarktust kapott. Kirángatta a kocsiból a sebesült férfit, és egy hatalmasat bemosott neki. 

-Csak hogy tudja, ezért életfogytiglant intézek el önnek. -fenyegette meg idegesen, Yumiko pedig elmosolyodott ezen. Az első, hogy valaki így kiáll érte.

-Ranpo-san csupán egy karcolás. -vette el onnan kezét, hogy a fiú megbizonyosodhasson róla.- Az üveg eltéríti a golyó irányát. Így megúsztam. Azonban, letartóztatom önt gyilkossággal. -néz a férfi felé, aki szitkozódásokat szűr ki fogai közül. Yumiko letérdelt elé, és gúnyosan szemébe nézett.

-Az a féreg.. az a mocsok a szállítmányunkat dézsmálta! Igazgató lévén! És ott hangoztatta, hogy ő milyen nagy hívő... Megérdemelte! Megérdemelte!-ordította, Yumiko pedig mély megvetéssel szemében állt fel, és hátat fordított neki.

-Bemenekült a templomba, és Isten segítségét kérte. Maga azonban rátört, megölte, és vérével egy keresztet rajzolt fejére... "Ha már vallásos" gondolta maga. Azonban azzal nem számolt, hogy a Fegyveres Nyomozóirodát hívja ezzel ki egy párbajra. Vége van. -hagyta ahogy a biztonságiak elviszik a férfit, majd sóhajtott.

-A vallomása alapján "Mindig adott fizetésemelést, ha kértünk." Azonban a lopás miatt a cég már eleve szegény volt, nem adhatott fizetésemelést. -folytatta Ranpo, és kifújta bent tartott levegőjét. A fiú kissé lenyugodva fordult a lány felé, majd enyhén elpirulva folytatta.

-Gombold vissza kissé az inged...- a lány elpirulva fordult el, és a felső gombokat, melyek keblét takarták, visszagombolta, majd immáron nyugodtan sétált visszafele Ranpo mellett, ki szemüvegét törölgette, és kissé zavartan mondta- Köszönöm, hogy visszahoztad.

Yumiko meglepődve kapta rá fejét, majd mosolyogva megrázta fejét.

-Ez jó móka volt. -tette kezeit tarkójára Ranpo, és elmosolyodva nézett az ég felé, ahogy kiértek.- Megismételhetnénk majd.

-Egyetértek. 

-Amúgy, mit mondott a gondnok az erkélyen? -kérdezte meg, a lány pedig kuncogott. Elvégre, az információt mégsem használták fel. Sőt, nem is tudott semmit sem, amiről az az idős úr beszélt.

-Hogy Isten házában nincsenek titkok.