Ahogy haladtak a vasútállomáshoz, Atsushi egyre inkább kezdett felnézni a lányra. Változatos fejlődésben ment keresztül ezen a két napon. Pedig este csupán régi aktákat nézett át. Apropó akták..

-Yumiko-san, milyen aktákról beszéltél? -nézett a mellette haladó barna hajúra, aki a nála maradt, rejtélyes pisztolyt tisztogatta egy kendővel.

-A régi ügyeim érdekességeit tanulmányoztam.- vont vállat, és kissé erősebben hozzádörzsölte a pisztolyához az anyagot, hogy a kosz, mely szemet szúrt neki, lejöjjön róla.

-Nyomozó voltál? -kerekedtek ki a tigrisember szemei, és egy kisebb infarktust kapott, ahogy a nő a szeme felé fordította a csövét. -Ó-Óvatosan, mert elsülhet!

A nő unottan nézett vissza rá, és sóhajtva megforgatta zöld szemeit.

-Atsushi, ez az én pisztolyom, hamarabb tanultam meg lőni, minthogy ki tudtad volna mondani, hogy fapapucs. -minek hiszi őt? Egy őrült agyatlannak? Bár szívesen orosz-rulettezik, most nem ez állt szándékában.- 10 éve használom ezt a kicsikét, és még egyszer sem vétettem vele hibát.

-H-Hány éves vagy, Yumiko-san?!- kerekedtek ki Atsushi szemei. 

-24 éves vagyok. -forgatja ujjai között a gyilkos eszközt, a két nyomozó pedig egyszerre hördül fel. Bizony, rengeteg embertől megkapja, hogy fiatalabbnak néz ki a koránál, de ő nem igazán zavartatja ezzel magát. Remélhetőleg ez a tulajdonsága idősebb korára is megmarad.

- Yumiko-san, azt hittem, 19-20 éves lehetsz! -mondja meglepetten, Ranpo pedig csupán magában őrjöng. Hisz a szeszélyes, kiszámíthatatlan majdnem annyi idős, mint jómaga. Bár, sejtette, azonban inkább beosztotta egy 19 éves fiatalnak. Megrázta fejét, és kihívóan nézett a távoli messzeségbe. Nem, ez nem ábrándíthatja ki! Le fogja győzni újdonsült társát, és megmutatja, hogy akik képességgel születnek, azok felsőbbrendűek! Főleg ő! Most nem fog beszélni a rendőrrel, azonnal nekilát a munkának, hogy még ideje se legyen a nőnek! Megmutatja, ki a nyomozó a háznál!

-"Fogadjunk, hogy megint valami összeesküvés-elméletet tervel ki ellenem.."-gondolta Yumiko, és megforgatta unottan szemeit. -"Fogja fel, hogy nincs kedvem versengeni. Nem illik ezzel meggyalázni a halottakat."

Az út maradék része viszonylag csendben telt, annyi érdekességgel, hogy a fegyver miatt -melyet a lány egész úton fényezgetett- eléggé sokan elkerülték őket, és párszor még össze is súgtak hátuk mögött. Elvégre, aki nyilvánosan pisztollyal járkál, azt sokan elítélik. Amint beléptek a szokásos ajtón, mely az iroda belsejébe vezetett, Dazai vidáman ugrott eléjük.

-Nahát! Már vissza is értetek? Ez gyors volt! -mosolygott, és Ranpo és Yumiko felé fordult.- Milyen volt a közös munka?

-Rémálom.- suttogta Yumiko.

-Egyedül is tökéletes vagyok, nem értem, miért kellett neki velem jönnie.- tette tarkójára kezeit, és elkezdett nyafogni, mint egy kisfiú.

-Mr. Öntelt inkább hallgasson, amíg fényezted magad a rendőröknek, én  megoldottam az ügyet.- mordult rá a lány, a fekete hajú pedig megemelte hangját.

-Oh, igen? És kit lőttek le majdnem? Mert biztos nem engem. -nyitotta ki egyik szemét, és mérgesen Yumikora nézett vele.

-Számítottam a lövésre, nincs semmi bajom, azonban ha talán te oldottad volna meg az ügyet, és egy kezdő rendőr nyitotta volna ki a szekrényt, akkor már biztos a sürgősségin feküdne, vagy a hullaházban! -emelte fel ő is a hangját, Ranpo pedig indulatosan felé fordult.

-Mit mondtál?! - reagált hevesen, Dazai azonban sóhajtva közéjük állt, mielőtt még egymásnak ugrottak volna.

-Oké-oké, be lehet fejezni! Hahj, ez nehezebb lesz, mint gondoltam..-hunyta le szemeit, Yumiko pedig karbatéve kezeit fordult nekik háttal. Dazai megfogta vállukat, majd ismét vidám hangsúllyal folytatta- Most pedig, együtt megyünk új tetthelyünkre.~

-Biztos, hogy nem. -mondták egyszerre, Dazai pedig felnevetett.

-Az első közös szavak már megvannak, már csak a szimpátia hiányzik. Higgyétek el, sokkal élvezetesebb együtt dolgozni!- csapta össze kezeit, és intett a két nyomozónak, hogy kövessék, és kilépett a folyosóra.

-Csak lelassítana!- ellenkezett a barna kalapos fiú, a lány pedig inkább csak ignorálta a körülötte levőket, és hangtalanul követte őket, akár egy árnyék. Mindig is utált vitatkozni, makacs természetéből kiindulva. Ez a fiú azonban, valahányszor csak meglátja őt, mindig képes rá tenni egy gúnyos megjegyzést. Pedig nem is tett semmi rosszat. Tudtával. Épphogy csak most csatakozott, mégis, Ranpo mintha ezer éve gyűlölné. Ha vége ennek az ügynek, rákérdez majd.

Mint kiderült, a következő gyilkosság a környéken történt, méghozzá a "Kotaru" nevezetű pékségben, ahova beérve, a nyomozók orrát szinte azonnal megcsapta a friss, ropogós pékáru illata, mely szinte azonnal távozott, ahogy meglátták a pék holttestét a finomságokkal teli üvegszekrényben.

-Azt hiszem, ma sem vacsorázom..- tette szája elé kezét Dazai, Yumiko pedig cukkolva bökte meg könyökével, és odalépett a hullához. Épp elemezni kezdett volna, mikor Ranpo, szemüvegével fején felkiáltott.

-A Gyilkos a testvére! - Yumiko meglepődve fordult hátra, és értetlenül nézett a fiúra.

-Indíték? Halál időpontja? Áldozat neve? Adatok? Gyilkos azonossága? Tartózkodási helye? -kezdte a bizonyos kérdésekkel, Ranpo pedig megforgatta szemeit.

-Mindjárt átlátom, csak az idegesítő szádat fogd be, és ne játszd a nyomozót.- egy hajszál választotta el az Írónőt attól, hogy most, a helyszínen ne rohanjon neki kollégájának, és ne üsse azzal, ami a keze ügyébe kerül. Hogy merészeli? Így beszélni a kollégájával, egy nővel! Hogy merészeli lejáratni, mások előtt? Mikor ő is ugyanúgy ember, akárcsak Ranpo? "Rendben - gondolta- Ha így óhajtja, többet nem szól hozzá. Meg sem érdemli a kommunikációt. Visszasétált Dazai mellé, és már csak fejben gondolkodott tovább.

-Miből gondolod, Ranpo-san? -kérdezte az egyik rendőr, a nyomozó pedig öntelten kuncogott.

-A testvérének felesége a pékkel csalta őt, és mikor ezt megtudta, kérdőre vonta feleségét, aki azonban elhagyta őt. Munkahelyét is elvesztette, testvére azonban munkát kínált fel neki itt, azonban élete fénypontjainak elvesztése miatt meggyilkolta testvérét. Szokásos gyilkosság. - tolta feljebb szemüvegét, és kihívóan nézett Yumikora.- 1-1.

A lány szemei kikerekedtek. Tényleg... viccet csinál egy gyilkosságból...? Valaki halálából? Nincs talán szíve...? Azonban, ezzel a felhívással egy versenyre, mindenképp veszíthet valamit. Ha elutasítja, csupán erkölcsi érveiből kifolyólag, Ranpo gyávának nevezné, mégjobban megalázná őt, és a büszkeségében kárt találna tenni. Azonban, ha elfogadja, úgy az áldozatokat gyalázná meg azzal, hogy holmi versengés tárgyai lennének, és a haláluk szent pillanatát megrontaná. A nyomozásukat, mely életük utolsó pillanatának eseményéről szól, elvesztené értelmét. Mindenképp rossz helyzetbe került. Ugyanis, mindkét opció rossz színben tüntetné fel saját, és mások szemében. Fáradtan kifújta bent tartott levegőjét. Nem vágyott másra, csupán egy forró, ínycsiklandozó cappuchino-ra, tetejét megszórva fehér, és feketecsokoládé- darabkákkal, vastag tejszínhab réteggel, egy színes, csíkos szívószállal, és egy fém, kiskanállal, mellyel a felső réteget le tudja enni. Hozzá kis, édes karamellaízű kekszeket felszolgálva, melyektől úgy érzi, a napja egyből felvidul, és már csak pozitív dolgok érhetik. Ahogy maga elé képzelte megszokott menüjét kedvenc, nyugodt kávézójában, a nyál összefutott szájában. Csak legyen vége munkájának, és mehessen végre az említett kombinációt elfogyasztani. Dazai rásandított, és mosolyra húzva ajkait felkuncogott. Jól ismerte a lányt, és tudta, mire ez a tekintet. 

-Még mindig a kis cappuchino-dat iszogatod? Nem szeretnél végre mást is kipróbálni? - a lány halványan mosolyogva megrázta fejét, és lehunyta szemeit.

-Jól tudhatod, hogy az alkoholon kívül, ez a második kedvenc italom, és mindig lenyugtat. - Dazai átkarolta a lányt vállánál barátságosan, és rákacsintott.

-A kávézód pont útbaesik a következő helyszínre menet. Mivel túlélted idáig, és még nem gyilkoltad meg Ranpo-sant, meghívlak!~-mondta kedvesen, Yumikonak pedig felcsillantak szemei. Könnyeden, sietve lépett ki a pékségből, és intett a kötésesnek, hogy siessenek. Dazai mosolyogva megforgatta szemét, átadta a következő tetthelyhez odavezető térképet, melyet Ranpo nyelven írt, hogy oda is jusson, majd a lány után futott sietve. Ranpo furcsálva nézett utánuk, majd az ajtót kinyitva utánuk nézett. Egyedül hagyták. Szíve kissé összeszorult, ahogy látta, amint kollégái egyre csak távolodnak, azonban belül azzal vígasztalta magát, hogy biztosan mert annyira hatalmas a képessége, és nem akarják őt hátráltatni. Lassan visszament a pékségbe, és maga után becsukta az ajtót.

Dazai édesen mosolyogva nézte, ahogy az Írónő csillogó szemekkel eszi rendelésének tetejéről a csokoládészórásos tejszínhabot.

-Még most is olyan beleéléssel tudod azt a menüt enni, mintha csak most kóstoltad volna.- kuncogott, a lány pedig szélesen rámosolygott.

-Ez hiányzott a mai napomból. Már érzem, hogy csak jobb lehet a napom! -harapott a karamellás kekszbe, és élvezte ízlelőbimbóinak kényeztetését.

-Mittudsz Ranpo-ról?- Vágott bele a közepébe Dazai. Ugyanis eme meghívással szándékai voltak. Amint látta, a két nyomozó nem jön ki kellőképp jól, és ő ezen szeretne változtatni. Így találta ki a "B" tervet. Yumiko kissé fancsali arcot vágott, majd kinézett a meghitt kávézó ablakán.

-Nem tagadom, miatta csatlakoztam az Irodába. Ő volt az egyetlen, akit onnan nem ismertem a kutatásaimból kifolyólag, azonban úgy érzem, utál engem és megvet. -kezdi el kiönteni a kötésesnek lelkét- Viccet csinál a gyilkosságokból, öntelt, és mindig azt mondj, hogy az "Ő képessége így-úgy", mindig aláz és irritál.

-Mit gondolsz, miért? -mosolyog rá halványan Dazai, és megfogja kezét, mely magányosan az asztalon pihent. A lány már megszokta a fiú közeledését, hisz nem romantikusan gondolnak és gondoltak egymásra, inkább mint két testvér.

-Nem tudom...- gondolkodott el , és találgatni kezdett- Talán nem szereti a változásokat, az újoncokat, vagy antiszociális. Vagy csak simán nem akar velem dolgozni...Rossz a természetem?

-Mit tudsz Ranpo képességéről?-kérdezte, a lány pedig mélyen gondolataiból próbált előhalászni egy kis információt is.

-Őszintén, nem igazán figyeltem rá..-nevetett zavartan, majd folytatta- annyit tudok, hogy amint felveszi a szemüvegét, megfejti az ügyet, vagy micsoda.

-Most beavatlak, miért viszonyul hozzád másképp: -nézett ki a hatalmas ablakon, mely előtt ültek, és az elhaladó embereket figyelte, majd visszafordult az érdeklődő lány felé.- Ranpo képesség nélkül született.

Yumikonak kikerekedtek szemei. Hogy lehetséges ez? Hisz ő maga látta, hogy amint felvette szemüvegét...

-Az irodában mindenki úgy tesz, mintha ez a képessége lenne, de valójában csak az intelligenciája ilyen magas. -folytatta Dazai- Mivel jómagad is ilyen intelligenciát birtokolsz, úgy érezte, hogy elnyomod őt. Neked még ott van a képességed, hogy átláss a tárgyakon, de neki... Annyira bemesélte magának, hogy azt hiszi, valóban a saját képessége. Yumiko, Ranpo fél tőled. Fél, hogy a te szinted el fogja nyomni őt, és így nem lesz már semmi értelme sem az irodánál. 

A lány tátott szájjal hallgatta Dazait, és emésztgette az információkat. Félt. Végig csak félt, hogy hasznavehetetlen lesz. Erről volt szó.

-Én azonban hiszem...-folytatta a kötéses, Yumiko pedig ismét ráfigyelt.- Hogyha összedolgoztok, képesek vagytok valami újat kihozni magatokból.

-Én már kihoztam...az öngyilkos pszichopatát magamból hála neki -nevetett, a fiú pedig megforgatta szemét.

-Nem úgy értettem, rossz Yumiko-chan! -dorgálta meg az említettet- Hanem arra, hogyha együtt dolgoztok, már nem fog kelleni két perc az ügy megoldására. Ha összefogtok, elég lenne csupán 30 másodperc...

Yumiko elgondolkodott. Rengeteg időt spórolhatnak meg ezzel, és talán az iroda hírneve növekedne. Jóllehet ez csupán egy feltevés, de a fiú kedvéért megpróbálhatná. Vöröscsíkos szívószálával beleivott italába, majd ismét kinézett az ablakon.

-Nem rajtam múlik.

A kisebb pihenő után, frissen és üdén- Yumiko részéről ugyanis ez egy kiruccanás a Mennyországba volt- indultak meg következő tetthelyük felé. Nevetgélve sétálgattak az utcákon, mígnem egy barna kalapos alakot vettek észre előttük. 

-Nocsak, Ranpo-san! Azt hittem, nem érünk utol! -ugrott egyik oldalára Dazai vigyorogva, míg másig oldalán az Írónő lépkedett.

-Én pedig azt hittem, a gerlepár elmegy inkább szerelmeskedni..-forgatta meg unottan szemeit, a két kollégája pedig értetlenül nézett rá.

-Kik vannak együtt?- döntötte érdeklődve oldalra fejét a barna hajú fiú, Ranpo pedig ráförmedt.

-Te és az "Írónő"..

-..Mih???- törtek ki mindketten hangos kacagásban, majd Yumiko folytatta, mikor sikeresen megnyugodtak.

-Fiatal korunk óta ismerjük egymást Dazai-sannal. Hamarabb fogadom testvéremmé, minthogy összejönnék vele! -mondja kedvesen, Ranpo pedig felhúzza egyik szemöldökét. Miért lett az idegesből hirtelen kedves? Nem tudhatta, hogy Yumiko majdnem mindent megtudott róla, és immáron máshogy tekint rá. Lassan bólintott, majd együtt haladtak az új holttest felé, mely ismét meglepetéseket ígért nyomozóink számára..

Ahogy beléptek az egyik katolikus templomba, Yumiko keresztet vetett, majd lassan haladtak a gótikus, hófehér épületben az oltár felé, ahol Dazainak egy eléggé érdekes megfigyelése támadt. Az Írónő és a fekete hajú nyomozó egymás mellett haladtak ugyanis, előtte lépkedve. Hirtelen mintha egy párt látott volna bennük, amint életüket kívánják összekötni a szent épületben. "Végülis, bármi lehetséges"-mosolyogta meg gondolatát, és követte társait. Ranpo haladás közben alaposan megfigyelte a templom belsejét. A falak gyönyörű hófehérek voltak, az oszlopok márványból készültek, és néhány helyen arany kis indák kúsztak fel rajtuk. A falakon hatalmas freskók voltak, melyeket érdeklődő zöld szemeivel elemezgetett, mindegyik egy-egy eseményt ábrázolt. Mivel nem katolikus, így nem érthette a vallás szépségeit, és jellemeit. Azt azonban tudta, hogy tetszett neki a szépsége. Ahogy elhaladtak a fehérre festett padok mellett, a lány rásandított a bámészkodóra, és finoman megbökte, mire az meglepetten kapta rá fejét. Yumiko felmutatott ujjával, ő pedig értetlenül nézett fel, azonban nem bánta meg: ugyanis az egész plafon egy hatalmas festmény volt. Megállt, és csak nézte. Elemezte a történetét. Észrevette, hogy amerről bejöttek, fölöttük volt egy erkély. Visszafordult, és nézte a márvány erkélyt, melyen egy világos színű, hatalmas oltár állt. Úgy gondolta, bizonyára rengeteg pénzt öltek ebbe az építménybe. végül visszafordult, és továbbhaladt a rendőrök felé. Ahogy elhaladtak a kvarc szószék mellett, és befordultak, a hófehér, rózsaablakos gyóntatószéket a vörös folyadék átszínezte. A holttest pedig ott ült maga, bent, minden bizonnyal gyónt bűneiért, mikor is, valaki, kegyetlen kétszer meglőtte, s az ősz férfi homlokára saját tulajdon vérével egy keresztet festett. Yumiko lefagyva figyelte a bútort, és a benne rejlő bűnt. Azt hinné az ember, azt gondolja: "Ki képes Isten házát bűnnel szennyezni?" . Jóllehet, erre is gondolt. Azonban, az igazság...

-Miért gyilkolnak a könyvemből...? -Kérdezte elhaló hangon, és ajkai megremegtek.