Pár bent eltöltött perc után kinyílt a kihallgató ajtaja, és Yumiko megtörölve szemüvegének lencséjét kilépett onnan, bent hagyva a bandatagot, ki kezeibe temetve arcát zokogott. 

-Beszédre bírtam.- jelentette ki, és elővette telefonját, majd elkezdett rajta valamit írni. Atsushi kissé ijedten nézett a bent síró Hiraki-ra, majd a lányra. Mit csinált, ami ezt váltotta ki a tagból?

-Régi szép időkre emlékeztet~ -sóhajtott boldogan Dazai, majd átkarolta a Tigrisember vállát.- Atsushi-kun, remélem már érted, miért hívtam, hogy csatlakozzon hozzánk~

-Nem...nem értem..-rázta a fejét gondolkodóan az említett, a kötéses pedig megforgatta szemeit.

-Nyisd ki a szemed, Atsushi-kun. Ne csak azt lásd, ami előtted van, hanem az okokat, és következményeket is.- dorgálta meg finoman a fiatalt, majd Yumiko felé fordult.- Mit sikerült kiderítened?

-Ivan titokban saját célra terjesztette a maffia drogszállítmányának egy jelentős részét.- indult meg a kijárat felé eltéve telefonját Yumiko, és a fiúk követték őt.- Hiraki csupán a szállítmányért ment, ám az egész titokban zajlott.

-Alibi?- kérdezte Dazai, Yumiko pedig rámosolygott huncutul.

-Van egy alibije.- és kacsintott, Dazai pedig szintén mosolyra húzta ajkait.

-Ki a kishölgy?

-Victor.

-...He?- fagyott le arcáról egy pillanatra a mosoly, majd fejét megrázva nem szólt többet. Yumiko ezen jót szórakozva haladt irodájuk felé, azonban Atsushi naivságának köszönhetően nem fogta fel a párbeszéd lényegét.

-De Hiraki-kun fiú.- értetlenkedett, a két felnőtt pedig homlokon csapta magát.

-Tudod, Atsushi, őket hívják melegeknek. -ment be az épületbe a lány, és belépett a liftbe. Sosem gondolta volna, hogy egy 18 évesnek kell magyaráznia ilyeneket. "Túl naiv-sóhajtott képzeletben- Ebből még származhatnak gondjai." Felérve a 4. emeletre, belépett a nyitott ajtón, és hangosan köszönt mindenkinek.

-Valaki utána tudott nézni a dolognak, amit küldtem? -kérdezte Yumiko, és körbenézett a szobában.

-Meg sem nyitottam az üzeneted.- harapott bele a kekszbe Ranpo gúnyos mosollyal.

-Nem a lustákat kérdeztem, hanem akik itt dolgoznak. -vágott vissza csípőből, Yosanonak pedig kiesett kezéből tolla. "Világháború.."-suttogta, és ijedten kapta fejét Ranpo felé, ő azonban csak csúnyán nézett a lányra, majd ismét édességébe feledkezett. Szerencse. Ezek összecsapnak... itt nem lesz szép világ...

-Yumiko-san! Én utánajártam!- szólt az egyik számítógép mögül Tanizaki, a lány pedig mögé sétálva tekintette meg keresésének eredményét.- Tehát, igazad volt! Ivan valóban terjesztett drogokat, melyről az orosz maffia nem tudott. Azonban, ebben a pár újságban- mutatott a mellette levő hírlap-hegyekre- Írták, hogy Ivan pár nappal a halála előtt összetűzésbe került a főnökével, és állítólag ki kellett dobni őt a kocsmából. Eléggé érdekes, ezért úgy gondoltam, kikérem a maffiafőnök vásárlásának adatait, és kiderült, hogy pont tegnap vett egy új stukkert!.. Emellett még pár kacatot-

-Név szerint?- kérdezte Yumiko.

-Név szerint gyufát, dezodort, a stukkert, és egy antibakteriális törlőkendőt.- sorolta a vásárolt eszközöket a narancs hajú, a lány pedig mosolyra húzta a száját.

-Tudtam... Már csak a helyszín fog kelleni. Yosano-san! Elkérhetném a halott kémjelentést? -lépett az orvosnő elé, Akiko pedig felnézve rá, átnyújtotta a bézskötésű mappát, Yumiko pedig feltéve szemüvegét olvasni kezdte annak tartalmát. Smaragd szemei a betűket kémlelték, arca pedig rendkívül gondolkodóvá vált. Ajkai némán formálták a szavakat, melyeket olvasott, és teljesen belemerült az aktába egy szempillantás alatt. Nem vette észre, hogy őt figyelik, nem érzékelt semmit. A szöveg megelevenedett körülötte, a képek, mintha ő is ott volna, elméje a fontos szavakat kiemelte, és a fogaskerekek szinte már hangosan kattogtak agyában. Ranpo kekszét majszolva figyelte a lányt, és annak arcmimikáját. Édesnek tartotta, ahogy szájával felmondja a szöveget hangtalanul. "Édes-gondolta, majd öntelt mosolyra húzta száját- Ahogy így próbálkozik~ Azonban nincs még egy olyan képesség, mint az enyém~ A tegnapi csupán egy véletlen volt, semmi több~"

Yumiko rábökött hirtelen egy szóra, mire akik őt figyelték, kissé összerezzentek.

-Megvan a gyilkosság tetthelye! -emelte fel fejét az aktáról, és becsukva azt, elindult a kijárat felé.- Indulás, Atsushi-kun, Dazai!

A meglepett társaság nagy része feleszmélve végezte tovább munkáját, azonban Ranpo még mindig a távolodó lányt figyelte. Mikor már eltűnt zöld szemei elől, akkor is az irány felé tekintett, amerre távozott.

-Mi az, Ranpo, csak nem meglepett? -haladt el előtte az orvosnő, és pár papírt tett be a szekrénybe. Az említett feleszmélve pislogott párat, majd ismét bekapott egy kekszet.

-Furcsa ez a lány.-beszélt teli szájjal, Yosano pedig felnevetett.

-Azért, mert olyan jól nyomoz, mint te?

-Hé-hé-hé!- csattant fel a fekete hajú, és rámutatott édességével- Én sokkal jobb vagyok nála! Képes vagyok akár egy perc alatt megoldani a rejtélyeket!

-Heh~ -forgatta meg mosolyogva szemeit az orvosnő, majd asztala felé útközben megállt, és ismét az asztalon ülő édességfalatozóra nézett- Dazai-san mesélte, hogy az újonc, ha hozzászokik a munkához, képes rögtön megoldani az ügyet, amint odaér. 

Eme kijelentésre a keksz- mely érdekes módon még mindig nem fogyott el- kiesett a fekete hajú kezéből, és kikerekedett zöld szemeivel Yosano-ra nézett, aki sejtelmesen mosolyogva ült vissza a gép elé, és nyomozott saját megkapott ügye után. 

-Yumiko-san! Hova megyünk? -futott a két felnőtt után a lemaradt Atsushi, azonban Dazai és Yumiko cseppet sem lassítottak. Minél hamarabb le akarták zárni az ügyet, azonban a Tigrisember tempójával haladni, nem egy ideális sebesség volt. Atsushi szinte elképedt magában, hogy hogy tud a nő ilyen magassarkúban gyorsan sétálni. Nehézkesen, de utolérte az előre haladtakat, majd megpróbálta az ő tempójukat tartani.

-Az igazi tetthelyre! -válaszolt röviden, és megállt a zebránál. Hajába gyorsan beletúrt,és balra fésülte ujjaival, majd szemüvegét feltolva várt tovább. Pár másodperc múlva, a lámpa zöldre váltásakor körülnézve az előbbi tempójával kelt át az úttesten. Belépett az előttük hatalmas területen elterülő parkba, majd megindult a cseresznyefák között elterülő úton. Dazai érdeklődve követte őt, egészen a Park bal részén elterülő mesterséges kis tóig, ami előtt megállt az Író. Szemeivel egy pontot keresett, mely elvezethet a helyszínhez. Szemével a belső kis szigetet kémlelte, melynek közepén egy szomorú fűzfa állt, s hosszú ágaival és tömérdek levelével eltakarta a fa törzsét hatalmas ívben. Yumiko a mellette levő közepes, emberi láb méretű kövekre nézett, majd vett egy mély levegőt, és elindult rajtuk, megpróbálva nem vizesnek lenni. Dazai intett Atsushinak, és elindultak egy másik irányba. A lány nem vette észre, egyre csak a kövekre összpontosított, mígnem friss, zöld fű nem terült lábai alatt. Elmosolyodott a kertész gyermeteg gondolatán, vagyis csak azok közelíthetik meg a kis szigetet, akik elég egyensúlyérzékkel bírnak.

-Hello Yumiko-chan~ -állt előtte a két fiú, Yumiko pedig meglepődve nézett rájuk.

-Hogy...?- tudott csak ennyit kinyögni.

-Van egy híd is, ami átvezet a szigetre. -Mutatott a kis hidacskára, amin Dazai-ék átkeltek, Yumiko pedig elkezdett nevetni. Mégsem a kertész volt gyermeteg, hanem ő. Nem látta a fáktól az erdőt, csak a kalandra figyelt a szeme előtt. Lenyugodva elhaladt a fiúk mellett, és kezével arrébbtolta a leveleket, és belépett a fűzfa eltakart részére. A helyet felülről a fa ágai védték a naptól, azonban néhány fénysugár átjutott a lombkoronán, és megsütött egy-két pontot. A növény előtt egy kisebb Kifaragott pad foglalt helyet, Yumiko pedig elragadtatva nézett körül. Megtalálta új íráshelyét. Megvárta, míg a két hím is kigyönyörködi magát, és átment a szűz mögötti részre, intve nekik. A szegény fa mögötti rész ugyanis az elszáradt vértől vörösesbarna színt öltött, kivéve egy kis téglalap területen. Ott ugyanis a zöld növénykék lelapulva őrizték meg színüket, mellettük egy eldobott törlőkendő, mely szintén a vörös színt viselte.

-A tetthely, uraim. -mutatott a helyszínre Yumiko, és elővéve telefonját, lefotózta a vérrel borított helyt, majd csatolt fájlként elküldte Tanizakinak, és kért tőle még pár apróságot, majd eltéve az eszközt, fordult a meglepett duó felé.- Nos, Drágáim, mondom a tervet, amellyel leleplezzük a gyilkost. 

A sötétség leple már beborította a várost. Az utcán halvány fények pislákoltak, egy árva lélek sem sétálgatott az utcákon. Egy bizonyos kocsmában üldögélt egy fiatal. 20-as év körüli, csinos hölgy. Egy sarokban levő asztalnál üldögélt, átlátszó itala mellett, s egy Kék tollal írogatott egy vörös, keménykötésű füzetbe. Olykor-olykor belekortyolgatott kikért alkoholjába, de egy árva szót sem szólt. Az idő már jócskán meghaladta az este 10 órát, és a helyiségben rajta a csaposon, és egy barnacsuklyás idegenen kívül, kinek arcát nem láthatta, nem tartózkodott más. Az óra ütemes kattogása törte meg csak a csendet, és a pultos matatása, amint a poharakat törölgeti, s rakja el a helyükre. Néhány perc múlva, nyílt az ajtó, és belépett rajta egy szőke, sebhelyes arcú férfi, mögötte két testőrrel. Leült a sarokban álló kis asztalhoz, és rendelt magának valamit. Óceánkék szemeivel a pultost kémlelte, amint elkészíti a kért italát. Hamarosan megérezte, hogy leül mellé valaki, s feléfordította fejét, majd sejtelmesen elmosolyodott.

-Szép estét, Yumiko. -köszönt oroszul, Yumiko pedig visszamosolygott.- Megtaláltad a gyilkost?

-Nem volt olyan nehéz, mint gondoltam, Szergej.- mondta neki saját anyanyelvén, és felnézett a plafonra.- Ha belelendülök, eléggé hamar kész vagyok, akár az írásnál. Kétezer-ötszáz szó másfél óra alatt. Ha van ihletem, hamar végzek.

-És, hadd halljam, kit kell megtalálnom? -kérdezte immáron ő is japánul, Yumiko pedig lehunyta szemeit, ajkai pedig ismét mosolyra húzódtak.

-Nem áll szándékodban megtalálni, mert már jól tudod, ki a tettes. Ott látod minden reggel, mikor felkelsz, s elhaladsz a tükröd előtt, olykor-olykor megállva, s megigazítva külsőd. Odd látod minden ablak homályában...a képe mindenhova kísért..-mondta, majd kinyitotta smaragd szemeit, és lágyan-kedvesen rámosolyogva folytatta- Te vagy a gyilkos, Szergej.

A szőke hajú elfojtott egy nevetést egy apró kuncogásba, és kihívóan nézett a lány szemeibe.

-Miből gondolod?- vonta fel szemöldökét is hozzá, és csábosan nézett az Írónőre.

-Megtudtad, hogy Ivan az áruk harmadát a saját javára árulja, így hamar kifogytatok volna a vagyonból. Tenned kellett volna valamit, így tegnap este találkozót kértél a szomorú fűz alatt. Még előtte felvásároltál egy új pisztolyt-

-Ez mind szép és jó.- vágott közbe a sebhelyes arcú- Azonban azért kellett a pisztoly, mert az egyik újoncnak kellett. Egyszóval-

-Dezodort, gyufát és törlőkendőt.- folytatta nyugodt hangon mondandóját. Gyűlölte, ha félbeszakítják, úgy gondolja, faragatlan, illetlen viselkedés.- Odacsaltad, majd három golyót lőttél bele, s az odaállított téglával eltörted az állkapcsát. Azonban hanyag voltál. -ment át mosolya lenéző mosolyba- A téglát csak bedobtad a tóba, a törlőkendőd pedig otthagytad a helyszínen. Odavitetted kocsiddal a hullát a kikötőbe, mivel Kinyomoztad, hogy aznap hol adta át a drogot. Véres ruháidat pedig levetetted magadról, és a dezodort a tűzzel megfűszerezve égetted el a bizonyítékokat, hogy házkutatás esetén se akadjunk rá. Vége, Szergej. Vesztettél.

Az említett gúnyos mosolyra húzta arcát, s felnézett Yumiko szemeibe.

-Biztos vagy benne?- a lány megérzett valami hideget derekánál, s lenézve a némely helyen véres pisztolycsövet látta. Sóhajtva nézett vissza a gyilkos eszköz tulajdonosára, majd a két testőrre. Ismét felvette a szemkontaktust Szergejjel, majd hirtelen megragadta a pisztolyt fogó csuklóját, s fellökte, hogy a lövés ne őt találja el, majd ráugorva beletérdelt bordáiba teljes erőből, majd másik térdével ágyékát megcélozva rúgott a férfi gyengepontjába, majd hátára fordítva az ordító férfit, kicsavarta kezéből a fegyvert, s egy bilincset elővéve karjait hátul béklyózta meg. Az őrök már futottak volna felé, mikor is a csuklyás ember eléjük ugorva hatástalanította őket egy-egy palack borral. 

-Szergej Vlatiszovics, letartóztatlak Ivan Plozetczky meggyilkolásáért. Ne feledd, minden amit mondasz, felhasználható ellened.- mondta ki életében először e mondatot, a csuklyás pedig kuncogott.

-Hogy tetszik a mondat, Yumiko-chan?- kérdezte a maradék üveget a mellette álló asztalra lerakva, a lány pedig halványan elmosolyodott.- A Harcstílusod semennyit sem változott.

-A férfiak rendkívül gyengék, ha egy nő közelít hozzájuk, Dazai.- állította fel az oroszt, és enyhén elkezdte maga előtt lökdösni, Dazai pedig levéve csuklyáját túrt bele barna tincseibe. Yumiko a bájgúnárra nézett unottan, majd kissé ingerülten megkérdezte- A hajadat fogod egész végig belőni, vagy segítesz is egy Hölgynek?

-Hai-hai~ -lépett mellé Dazai, és átvéve az elfogottat, indultak ki a rendőrautóhoz.

-Emelem poharam az első bevetésedre~ -koccintott Dazai a kocsmából vett vörösborral Yumikoval, és kényelmesen elhelyezkedett Kunikida asztalán. A sötét irodában rajtuk kívül senki más nem tartózkodott, a fényt csupán a lift kijelzője nyújtotta. Yumiko beleivott a vörös folyadékba, majd az épp beszélni készülőre figyelt.- Hogy tetszett?

-Egész jó volt. - állapította meg, a fiú pedig unottan nézett rá.

-Nem a bor, te alkoholista, hanem a munka! 

-Oh! Hát... elment- kortyolt bele ismét az alkoholba, és hozzátette- De majd még hozzá kell szoknom.

Dazai ajkai mosolyra húzódtak. Tudta ő, hogy tetszeni fog a lánynak ez a munka, és reménykedett is. De így már "nyugodtan alhat". Már csak egyetlen teendője van hátra, mely az iroda még nagyobb fellendülését okozná. Azonban azzal talán még várnia kellene kicsit. Talán, míg Yumiko véglegesen belelendül a munkába, és semmi sem fogja megállítani. Azonban túlságosan fűti a kíváncsiság. Hogy mi keletkezik, ha őket összerakja. Mi fog történni, ha a két zseni egy ügyön dolgozik. Hogyan reagálnak egymás különböző gondolkodására. És legfőképpen: Milyen hamar oldanák meg az ügyeket együtt. Fejben már tervezte is, hogyan, s miként fogja, Edogawa Ranpot, és Kurokawa Yumikot egy csapatba osztani, hogy kiderüljön: Neki, vagy a Főnöknek volt igaza.