Másnap Ranpo a szokásosnál is hamarabb érkezett az Irodába. A nap még fel sem kelt, a szobát sötétség borította. Nem volt olyan ügyetlen, így sértetlenül eljutott asztalához, melynél felkapcsolva kis asztalilámpáját, helyet foglalt. Zöld szemeivel rásandított a lány asztalára, mely még mindig úgy pompázott, ahogy hagyta. A tollak a jobb oldalon, középen egy rakat üres papír, tisztaság uralkodott nála. Ranpo szomorúan sóhajtott, majd elővéve a "jogász-ügy" aktáját, kezdte azt átnézni. Nem tudta tagadni, hiányzott neki Yumiko. Az elején még tettette, hogy jól van, azonban ezt egy idő után kezdte hanyagolni. Elvégre, ha üresnek érzi magát az ember, akkor nehéz érzelmeket az arcára varázsolni. Visszagondolt első ügyeikre. Nem mindig kedvelték egymást, sőt, jómaga azt hitte, az Írónő meg akarja őt ölni, mégis, eljutottak már a szerelem kérdésig. Illetve, az ő részéről nem tud biztosat mondani... 

-Szeretem-e Kolleginát? Mindennél jobban! -motyogta magának, azonban egy nem várt válasz fogadta. 

-Örülök neki, de ezt nem nekem kellene mondanod, hanem Yumiko-channak. -állt az ajtóban Dazai, majd intve a meglepett nyomozónak, indult el felé. Krémszínű ballonkabátja meglibbent, ahogy hosszú lábaival lépkedett felé, majd megállva az asztal előtt, nézett le a férfire.

-Yo, Dazai.. Nem is vettelek észre...- kerülte a magas tekintetét Ranpo, és inkább kihúzva fiókját, elővett egy csomag csokoládés kekszet. 

-Most érkeztem. De, visszatérve a témához...- próbálta fürkészni a feketehajú szemeit, az azonban üveges tekintettel ette édességét. -Mit mondott Yumiko-chan az édességről? 

-Úgysem látja...és biztosan a halálba kíván...- mondta halkan, a kötéses pedig értetlenül nézett rá, így sóhajtva folytatta.- Azt mondta, gyomron rúg, lelő, kidob az ablakon, és a többi...

Dazai az indokra felnevetett, a nyomozó pedig szúrósan mérte végig.-Mégis mi olyan vicces? 

-Ez nála a szeretet jele. Valamilyen szinten. -próbált lelket önteni Ranpo-ba a magas, és egy széket húzott Ranpo-ék asztala elé, és helyet foglalva a Nyomozóval, fektette alkarjait a széktámlára.- Felidegesítetted. De, attól még, hogy ezt mondja, nem biztos, hogy utál!

-Jah. Nem biztos, de teljes mértékben gyűlöl...-morogta, Dazai pedig sóhajtott. 

-Egek, mihez kezdjek veletek...?-kérdezte drámaian, majd közelebb húzódott Ranpo-hoz, hangja pedig halkabb lett.- Eláruljak egy titkot Yumiko-chanról? 

Ranpo egy felettébb kíváncsi embernek számított. Valahányszor meghallotta a "titok" szót, azonnal izgatott lett. Ennélfogva hevesen kezdett bólogatni a kötésesnek, az pedig fülébe súgott. 

-Ha megszerzed a szemüveged, mindent meg fogsz tudni fejteni.

-Nem mondod?! Nahát, milyen okos vagy, Sherlock! - kiáltott mérgesen Ranpo, Dazai azonban huncutul mosolygott rá.- Mégis miért vigyorogsz? Örülsz, hogy tehetetlen vagyok? Inkább menj, és fulladj bele valami folyóba, minthogy engem zavarsz! 

-Zavarlak? Oh, Ranpo! Milyen gonosz vagy! -kapta fájdalmasan kezeit szívéhez, majd felállva kezdte kivonszolni magát az ajtó felé, majd megállva, abbahagyta a színjátékot, és visszanézett a nyomozóra. -Pedig tudom, hogy hol van a szemüveged, de ha ennyire idegesítelek...

Ranpo meghallva a mondatot, már pattant is fel a székről, és szélsebesen futott az épp lelépő után. 

-Várj! Nem úgy értettem! Gyere vissza! - beérve a magast, beugrott mellé a liftbe, majd megragadva karját, kérlelően nézett fel rá.- Hol van? 

-Először kérj bocsánatot tőlem! - mondta durcásan keresztbe tett kezekkel Dazai, Ranpo arca pedig kétségbeesettből unott lett.

-Komolyan? -kérdezte felgmán, Dazai pedig dobbantott egyet lábával.

-Addig nem mondom el! És, várhatod, hogy segítek nektek! 

-Jól van, bocs.- forgatta meg szemeit Ranpo, majd pár másodperc csend után megszólalt Dazai. 

-Nem volt meggyőző. 

-Na elmész a francba, Dazai! Emiatt nem kedvellek téged! - akadt ki a fekete hajú, Dazai pedig vállatvont. 

-Akkor megmondalak Yumiko-channak, hogy bántasz. -vette elő telefonját, és már tárcsázta volna az említett számát, a nyomozó azonban megpróbálta elvenni az eszközt Kollégájától...

-Add már ide te Égimeszelő! -kiabált Ranpo, majd meghallotta a tárcsázás hangot, Dazai pedig füléhez emelte a telefont.

-Moshi-Moshi, Yumiko-chan? -kérdezte, majd kihangosította a készüléket, hogy a nyomozó is hallhassa. 

-Mit akarsz te haszonleső öngyilkosmániás szerencsétlen hullajelölt húscafat...? -hallatszódott az Írónő álmos hangja, a névre pedig Ranpo elejtett egy halk kuncogást.- Hajnali fél 6! Érted?! Ajánlom, hogy gyilkoljanak téged! 

-Ranpo-san bántott! - nyafogott a kötéses, a vonal túlsó felére pedig csend telepedett.-Haló, Yumiko-chan? 

-...Azért hívtál fel... mert Ranpo "bántott"?- hallani lehetett, hogy kattan Yumiko agyában a kapcsoló, amely nem jó jel. Ezt érezhették is, ugyanis a lány teli torokból kezdett ordítani a telefonba, kikelve magából.- HÁT AJÁNLOM, HOGY BÁNTSON IS EZUTÁN, SŐT, HA MEGÖL TÉGED, MEGTAPSOLOM, DE CSAK KÍNOK KÍNJÁN! NEM IS, ÉN FOGLAK TÉGED A POKOLBA JUTTATNI TE NYAFIZÓ ÓVODÁS SZEMÉTDOMB! 

Majd pittyegés hallatszott. Dazai meglepetten nézett telefonjára, Ranpo-ból pedig kitört a nevetés. 

-Látod? Én ettől akartalak megmenteni! -nevetett, majd szomorkás tekintettel nézett az előttük kinyíló vasajtóra.- Mindent elrontottam..

-Nem hinném.- mondta Dazai, Ranpo pedig már épp nyitotta volna száját, a magas viszont folytatta.- Azt mondta, "Ajánlom is, hogy bántson ezután". Mégha fáradt is lenne, akkor is, ha olyan emberről lenne szó, akit utál, képes mondani, hogy "akkor lődd le" vagy "akkor én lövöm le". Neked viszont megengedte, hogy elverj engem. Kérlek ne verj meg, nem vagyok mazochista, csak meg akarok halni, de remélem, érted, mire gondolok.

-Azt hiszem, igen...- gondolkodott el a férfi, majd meglátva, hogy Dazai kilépett a liftből, követte ő is. -De, áruld el! Hol van a szemüvegem?

Dazai sóhajtva állt meg, hogy a fekete hajú melléérjen, majd elmondta azt, melyre a nyomozó már nagyon régóta kíváncsi volt. 

-Yumiko-channál van. 

Yumiko tüsszentve ült fel ágyában. Lehet, megfázott a tegnap este után? Ha jól emlékszik, Chuuya-val ismét sikerült a földig inniuk magukat, és koncertet adtak az "A kis Jézus megszületett" dalt énekelve az utcákon. Többi emlékét azonban homály fedte. Sherlock felugorva ágyára, kezdte arcát nyalogatni gazdájának, Yumiko pedig nevetve simogatta meg fejét.

-Jó reggelt, Sherlock! Hiányoztam tegnap? -kérdezte mosolyogva, a válasz pedig egy vetődés volt. Épp nagyban hancúrozott a kölyökkel az Írónő, mikor ajtónyitódás hallatszódott. -Mi történt volna, ha öltözök? Kopogni luxus? 

-Jómagam is lány vagyok, így nem zavartattam volna magam. -vont vállat Gin, majd levéve maszkját tette azt az asztalra, majd várva Yumiko beleegyezésére- amit meg is kapott- vetődött a kutyushoz, és kezdte el dögönyözni. -Szia! De édes vagy! Imádlak!

-Még Aku-chan is kedveli, pedig ő fél a kutyáktól.- nevetett a barna hajú, és immáron tényleg öltözni kezdett.- Milyen volt a tegnapi küldetés? 

-Ne is mond...- morogta a bérgyilkos, aurája pedig egy pillanat alatt sötétté változott. -Mindegyik egy idióta, nem értem, miért csatlakoztál ahhoz a bandához... -ekkor pedig beugrott neki Ranpo "terve".- Yumiko-san. 

Yumiko jobban szerette, ha a nevén szólítják, és nem "Kuro-ügyvezetőn", így amikor kettesben vannak, Gin is áttér a keresztnevére. Yumiko begombolva ingjét, nézett le a komoly tekintetű lányra.- Tessék? 

-Szereted a rózsákat? -a mondatra Yumiko pislogott párat, majd zavartan nevetve vakarta meg tarkóját.

-Bocsi, Gin, de én nem tekintek rád úgy..-mondta, és nem mert a lány szemébe nézni. A bérgyilkos azonban unottan sóhajtott, és megrázta fejét.

-Nem én akarok neked adni. Csak kérdeztem.- az Írónő meglepődött. 

-Szeretem, de ki akar nekem adni? - Gin megrázta a fejét. 

-Nem fontos. És, a finom vacsorát? Meg a szíveket? - kezdte faggatni a Consigliere-t, aki kezdett egyre inkább összezavarodni. 

-Minek ezek? Meg akarják kérni a kezem, vagy micsoda? -kérdezte nevetve Yumiko, barátnője arckifejezését látva azonban kikerekedtek szemei. -Igen?! 

-Én nem tudom.- vont vállat a fekete hajú, és elterült az ágyon, hasára fektetve a kölyköt. -Annyi biztos, hogy aludj nyitott szemmel. 

-Most meg akarnak ölni, vagy feleségül venni? Egyáltalán, kiről beszélsz? -értetlenkedett, de választ nem kapott. -Gin? Oi, Gin! 

-Nem mondhatom el! Nem is tudom annam a csávónak a nevét, mert nem érdekel!- morogta, az Írónő pedig büszkén mosolygott. -Mit mosolyogsz? 

-Most árultad el, hogy nem a maffiából van az illető.- vonta le a következtetést Yumiko, Gin pedig frusztráltan sóhajtott. 

-Azt hiszed, mindenkit ismerek a maffiából? Vannak olyanok, akiket még nem is láttam, de itt dolgoznak! 

-Gin, pontosan miért is vagy itt? -kérdezte sóhajtva Yumiko, a lány pedig elgondolkodva tért a tárgyra. 

-Ugye a fizetségem a "csajos este", és azt megejthetnénk ma este? Holnap Tachihara-val megyek iktatni. -Yumiko mindenttudó pillantására pírral arcán hozzátette.- Ne hidd, hogy együtt vagyok vele, vagy valami...

-Persze-Persze, azért óvd csórit Aku-chantól, nehogy egy hamu jöjjön haza! -nevetettek Yumiko mondatára, Gin pedig elgondolkodott. 

-Lehet, hogy adtam a "Szeretőt", de kit kapnak el gyilkolás vádjával? -kérdezte, az Irányító pedig elmosolyodott ravaszan. 

-Ezt is elintéztem, nem kell aggódnod. A maffiának mindenki behódol. 

-Hogy érted, hogy Kolleginánál van?! - akadt ki Ranpo, Dazai pedig befogva fülét, sétált az utcán, mellette. 

-Úgy, hogy nála van. Ha a sajátja nincs rajta, vaksi kisegér, de kontaktlecsét használ sokszor. Azaz: Nem volt rajta, eltette a tiédet is véletlenül, és most a maffiánál van a szemüveged. Ennyi. - Ranpo hitetlenül meredt a magasra, majd visszajátszva emlékeit, mérgesen csettintett egyet nyelvével.

-Francba! Igazad lehet...- motyogta, majd kétségbeesetten nézett fel Dazai-ra. -Most hogy fogom aktiválni a képességem?

-Visszaszerezzük. Csak egy terv kell...-gondolkodott Dazai, majd kérdőn a kisebbre nézett.- Van valami, amivel megzsarolhatjuk? 

-Mégis mit gondolsz?! Sosem tennék vele ilyesmit! - ripakodott rá, mire a kötéses megvonta vállát.

-Akkor térdepelj előtte, mint egy kutya, és könyörögve ugass neki, hátha megszán.- mondta gúnyosan, a nyomozó pedig már értette, Chuuya a Port Maffiából miért utálja az Öngyilkosjelöltet. Egyetért abban, hogy idegesítő. Azonban, valóban csak kérni tudja, hogy adja vissza szemüvegét. Ekkor pedig bevillant neki egy ötlet. Elmosolyodva haladt tovább Dazai mellett, ki épp kérdezni akart volna, mikor eléjük ugrott egy férfi, és elkiáltotta magát. 

-Én öltem meg Mutsumi Tomura-t! 

Yumiko dudorászva lépkedett a bázis folyosóján, oldalán kiskedvencével. 

-"Get away from me, Get away from dark nightmare..."*- énekelgette hőn szeretett dalát, közben bekapcsolva a kávéfőzőt, és betett két bögrét alá, majd megnyomva a gombot, a gép már el is kezdett dolgozni. 

-Honnan tudta a Pacsirta, hogy itt vagyok? -lépett mögé Chuuya, Yumiko pedig megfordulva vigyorgott. 

-Mindenkinek a lépését megismerem. Erre jó, ha régen vertek téged! - Chuuya érezte, hogy azért tudta ezt olyan boldogan kimondani, mert bevette a gyógyszereit, így sóhajtva támaszkodott meg mellette a konyhapultnál.

-Mi ösztönzött arra, hogy ismét szedd a dilibogyóid? -kérdezte, Yumiko arcáról pedig kissé elhalványult a mosoly. 

-Találkoztam vele ismét..- motyogta, a vörösnek pedig kikerekedtek szemei.

-Mármint, Yume-vel? -Yumiko halványan bólintott, a fiú pedig szoros ölelésbe vonta. Jól tudta, hogy a lány szenved, illetve szenvedett. Mindig szomorúságban élt, és magányban, ezért hozta létre "képzeletbeli barátját", Yume-t, ki a lánynak egy hasonmása, hogy ne legyen egyedül. Azonban, mint kiderült, Yumiko bipoláris személyiségzavarral küzdött, ami miatt kezelésekre kellett járnia, és gyógyszereket szednie. Úgy tűnik, nem lehet mindentől megszabadulni egy életre..

-Miatta gondoltam át az egész ügyet... -motyogta Yumiko, majd felnézett barátja tengerkék szemeibe.- Mert azt mondta, ha magadra hagylak, meghalsz. 

Chuuya meglepődött, de elmosolyodva borzolta össze a lány tincseit. 

-Nem vagyok gyenge, meg tudom magam is védeni! De, a társaságodra mindig szükségem van, és lesz is...

Pár órával később, Yumiko a maffia könyvtárában tevékenykedett. Úgy gondolta, míg el nem kezdődik a "pizsiparti" Gin-nel, addig lefoglalja magát valami jó Krimivel. Ahogy a sorok között lépkedett, hallotta, hogy nyílik az ajtó. Nem tulajdonított nagyobb figyelmet ennek...mígnem meg nem hallotta a lépteket....

"Sietős, és kissé hangos. A sarkával érinti először a padlót, férfi bőrcipőt hord..."- azonosította a lépteket, melyek vészesen közeledtek az ő könyvsora felé, majd megfordulva nézett farkasszemet az illetővel. 

-Tudtad, hogy én vagyok, Kollegina. -jelentette ki Ranpo, majd elmosolyodott lágyan.- Remélem, ezt nem azért tudod, mert rossz emlékeid fűződnek hozzám. 

-Mindenkiét tudom. És vegyesek fűződnek hozzád...Azt hiszem...- motyogta el a végét a lány, a nyomozó pedig elszomorodott. Lehet, Dazai mégsem tippelt jól..? Yumiko felnézve a férfire próbált magabiztosnak tűnni. - Mit keresel itt, Ranpo....-san? 

-Lehet, hogy nem kedvelsz, de kérlek, hívj még mindig csak Ranpo-nak...- kérte Ranpo a lányt, majd két lépéssel előrébb lépett. -Van egy olyan érzésem, hogy nálad van valami, ami hozzám tartozik. 

-... Sherlock-ot nem adom! -kiáltott fel, Ranpo pedig szájára tapasztotta gyorsan kezét.

-Shh! Nem rá gondoltam, és ne kiabálj kérlek! Ha lelepleződök, nekem lőttek! -suttogta, Yumiko pedig aprót bólintott, Ranpo pedig nyugodtan folytatta.- A szemüvegem. Tudom, hogy nálad van. És, ha nem adnád vissza szép szóért, van valami, amiért biztosan odaadnád..

Levette kezét a lány szájáról, aki értetlenül nézett rá.

-Miért ne adnám vissza szép szóval? De, most felcsigáztál. Mégis, mit adnál érte? -kérdezte kíváncsian, Ranpo pedig elmosolyodott. 

-Az ügyetek titkát. -Yumiko erre lefagyott. Hát, mégis hibázott? Sokkoltan nézett fel a smaragdzöld szemekbe, melyeknek tulajdonosa egy pillanatra megszeppent. Nem tervezte a lányt kétségbe ejteni.

-Mit rontottam el...?-suttogta, inkább magának, a Nyomozó azonban úgy gondolta, be kell vetnie aduászát. 

-Az írásod. -Yumiko felkapta tekintetét, a fiú pedig mosolyogva folytatta.- Másoknak nem tűnt volna fel, de az egyik dokumentumot a te jellegzetes mozdulataiddal írtad alá. Én láttam, hogy amely betűket ugyanúgy írod, azok magabiztosabbak. Köztük az "M", és az "A".

-Emiatt...emiatt buktam le...? -Yumiko vállai megremegtek, szemeibe pedig könnyek gyűltek.- Haszontalan vagyok....

-Ne mondj ilyet! Én is sokára jöttem rá! És, csak ennyit tudok, többet nem...- meglátva Yumiko-t sírni, Ranpo nem tudta, mit tegyen. Nem ezt akarta kiváltani a lányból. Félénken a síró Írónő arcára helyezte kezét, és felemelve azt, cirógatta le hüvelykujjával a könnycseppeket, míg másikkal derekánál átkarolta. - Kérlek, ne sírj... nem ezt szerettem volna...

A barna hajú nem tudta, mit cselekszik. Lehet, a stressz és kimerültség váltotta ezt ki belőle, mégis, közelebbhúzódott a nyomozóhoz, belefúrva magát annak mellkasába. Mélyen beszívta az oly rég érzett illatot, mely megnyugvást nyújtott neki régen is, és most is. Cseresznyés likőrös csokoládé. Még mindig nem változott semennyit sem... Érezte, ahogy a fiú is viszonozza az ölelést, és a nyugtató simogatást hátánál.

-Sajnálom... Kérlek, ne sírj..-suttogta a fiú fülébe, Yumiko pedig lehunyta szemeit. Szerette volna még hallani a Nyomozó hangját, azonban minnél tovább marad vele, annál hamarabb lebukik. Véve egy mély lélegzetet, kibontakozott az ölelésből, és egy kulcsot nyújtott át Ranpo-nak. 

-Kimész, menj jobbra, majd a második elágazásnál szintén jobbra. "707 A", második fiók. Aztán, nehogy elkapjanak, mert nem fogom tudni kimagyarázni! - Ranpo még utoljára szorosan magához ölelte a lányt, megpuszilta homlokát, majd kisietett a szobából. 

Yumiko direkt az egyik legkihaltabb folyosón keresztül vezette szobájához, nehogy lebukjon. Ranpo szedte a lábát, amilyen gyorsan csak tudta, elhaladt a "402 A"-s szoba mellett, meg sem állt, míg el nem ért a lány szobájához. Kicsapta az ajtót, szemei pedig azonnal megakadtak az Íróasztalon. Odasietve hozzá, nyitotta kis sebesen a második fiókot, melyet kihúzva, ott hevert fekete keretes szemüvege, amit épp emelt volna ki, mikor meghallott egy hangot mögüle. 

-Te meg ki vagy? 

*A dal neve: Blue Encount- Freedom