Chuuya visszafojtott lélegzettel állt a nyomtató előtt, és belül a Miatyánk-ot kezdte mondogatni. Már értette, a lány miért sikoltott fel olyan váratlanul.

-Ő az új dolgozónk, Holmes-kun! -a névre Ranpo felvonta szemöldökét, majd a feléforduló arcát meglátva, kikerekedtek szemei. 

-Igen, ma érkeztem! Sherlock Holmes vagyok! -Atsushi ijedten tekintgetett Tanizaki-ra, és már nyitotta volna száját, mikor Ranpo közbeszólt.

-Milyen érdekes név! Azonban én még annál a karakternél is jobb nyomozó vagyok! Tehát, Holmes-kun nem tud semmit. - biccentett felé mosolyogva, majd a főnök felé fordult. -Merre van a fia asztala? 

Ranpo fedezését a két kolléga leesett állal figyelte. Nem tudták elhinni, hogy a sapkás nyomozó nem árulta be a maffia tagot. Ekkor pedig egy kisebb hang ütötte meg a fülüket. 

-Sherlock, ne rágd a kábelt az Isten áldjon meg! -ordibált Chuuya füldugójában Yumiko, Ranpo pedig felkapva fejét nézett a vöröshajú felé, aki zavartan mosolygott, ekkor pedig a mondat többi része is hallható volt. - Nenenene az aktát neee! 

-Szép időnk van, nemde? -kérdezte kínosan Chuuya, majd a verejtékcseppeket letörölte homlokáról. Eközben a férfi intett a nyomozóknak, akik a halott asztalához léptek- Chuuya természetesen követte őket- s kinyitva a fiókot, engedte oda a nyomozókat.

-A fiam jó ember volt, nem fognak semmit sem találni.- Ranpo odalépett a fiókhoz, és felhúzva kesztűjét, vette ki a mappákat, majd megpillantva a kis zacskót, vette ki a heroint, mire mindenkinek a szeme kikerekedett. 

-Nyugodjon meg, lehet ez csak porcukor! -mosolygott, majd kinyitva azt, egy csipetet kivett, és megnyalta.-...Vagy nem. 

-Ez...lehetetlen! Miért tette volna...- nézte sokkoltan az asztalt, Ranpo pedig elkezdte az aktákat fellapozni, majd megtalálva a hamisat, felvont szemöldökkel kezdte olvasni. "Ennyi, kész, lebuktunk"-gondolta Chuuya, Yumiko pedig összekulcsolt ujjait ajkaihoz emelve figyelte az eseményeket, közben az agyában levő fogaskerekek forogtak. 

-Nem hinném, hogy olyan ártatlan volt, mint amilyennek állította... -vett elő a mappából egy képet, min még a maffiás is lesokkolódott. A képen világosan látszott az elhunyt Tomura, illetve egy nő közösülés közben. Erre a vezető már tényleg nem tudott mit mondani. Feldúltan hagyta el a társaságot, Ranpo pedig vállatvonva nézegette tovább a képet. Chuuya inkább jónak látta, ha elsétál, azonban megszólították. -Holmes-san, beszélhetnénk? 

Chuuya sóhajtva fordult vissza a fekete hajú felé, majd bólintott egyet. Ranpo letéve a képet, gyorsan kiosztotta a feladatot két segédjének, majd Chuuya-val a szertárba mentek, becsukva az ajtót pedig, Ranpo neki is kezdett.

-Mit keresel itt? -kérdezte, a vöröshajú pedig csöndben várt az utasításra. 

-Az a baj, hogy az "erre jártam" nem megoldá- Áh a chipsem! - kiáltott Yumiko, majd a Sherlock-tól való hirtelen támadásra egy hangos puffanást lehetett hallani, Chuuya pedig ijedten kapott füléhez.

 -Akkor jól gondoltam, hogy irányítanak. 

-Nem! Mármint, azért vagyok itt, mert felmondtam a Maffiánál! - Ranpo unottan nézett a férfi felé, aki kezdte kínosan érezni magát. -Khm, szóval...

Várta az utasítást, azonban csak recsegést hallott. Talán itt nem jó a jel? Megköszörülte torkát, elfordulva megkopogtatta fülében a szerkezetet, azonban csak puffanásokat hallott. Nem tudta, hogy a lány közben élet-halál harcot vív kutyájával, hogy adja vissza az aktát, amivel játszani szeretne. Nem sokkal később a lány zihálását hallotta, majd egy " Mond azt, hogy nem rád tartozik"-ot. Megismételte a mondatot, a Nyomozó pedig gúnyosan felnevetett. 

-Ez esetben azt mondanám, a maffia benne van a gyilkosságban. -jelentette ki, Chuuya pedig várta a jelet, azonban a háttérzajokat megunva, kiszedte füléből a készüléket, és átnyújtotta a nyomozónak. 

-Szerintem inkább te beszélj vele, nem akarok Postagalamb lenni. -Ranpo értetlenül nézett rá, a vöröshajú pedig szemforgatva hozzátette.-Yumiko az. 

A névre Ranpo sietősen kikapta kezéből a fülest, és saját hallószervébe helyezte, majd megszólalt halkan.

-Kollegina...- Nem kapott választ, Chuuya pedig felnevetett.

-Nyomd meg, és hallani fog. -Ranpo bólintott egyet, majd immáron bekapcsolt mikrofonnal folytatta.

-Kollegina...- A túloldalon felcsendült az Írónő hangja.

-Szóval bocsi, hogy nem voltam itt, csak Sherlock épp a lábamat akarja leamputá- Sherlock! Viselkedj! -parancsolt rá a lány háziállatára, majd nyugodtan folytatta. -Hol tartottunk? 

-Hogy vagy? -kérdezte a nyomozó, mire a túloldalon hosszú csend keletkezett. Yumiko sokkoltan meredt maga elé, majd dadogva kezdte egyik tincsét ujja körül csavargatni.

-O-Oh! Szia R-Ranpo! Nem is tudtam, h-hogy már veled élek... MÁRMINT beszélek..- nem tudta, mit mondjon. Mondja azt, hogy minden rendben, vagy esetleg, hogy semmi sincs rendben? Talán az igazat, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá, és titkon hiányzik neki a Nyomozó? És legszívesebben nem koptatta volna le, csak egy hülye Krimiíró, aki a gyilkosságokhoz ért egyedül? Sóhajtva rázta meg fejét.- Velem minden okés, de nem ez a lényeg. Kérlek, ne akadályozd Chuuya-t. 

Ranpo felvonta szemöldökét, majd a vörösre nézve, folytatta.

-Annyit árulj el: a maffiának köze van az esethez? -kérdezte, Yumiko pedig arcátlanul a szemébe hazudott.

-Nem. Azért vagyunk itt, hogy elkapjuk azt, aki be akarja mártani a hírnevünket. Jól tudjuk, hogyha megöltük volna, háborút indítanánk ki, és nem akarunk ártatlanul meghalni. -Ranpo végighallgatta a lány mondatait, a "meghalni"-ra pedig kissé összerándult gyomra. Nem akarja szeretett Írónőjét holtan látni. Még egyszer nem... Bánatosan nézett maga elé, majd megvakarta orrát. 

-Akkor...segítek elkapni a gyilkost. És még egyszer, remélem, hogy jól vagy...-motyogta, majd átadta a készüléket a maffiásnak, és kilépve az ajtón, sietett vissza társaihoz. Chuuya fülébe tette fülesét, de bárcsak ne tette volna...

-Hogy lehetek ennyire gonosz, hogy szegény Nyomozóm arcába hazudtam, égjek a pokolban, neee Ranpooo!!! - hallotta a nem megszokott bőgős hangot, ekkor pedig eljutott tudatáig a becenév. 

-..."Nyomozóm"? -kérdezte, értetlenül, Yumiko-nak pedig szintén leesett, és erősen kezdett mentegetőzni.

-Mármint nem! Nem az! Süket vagy! -meg mert volna esküdni arra, hogy a lánynak arca pírban úszik, azonban az egészet egy huncut hümmögéssel letudva lépett vissza a Nyomozókhoz, akik a hamis aktát elemezték. 

-Vagyis összegyűjtötte az adatokat a cégről, és az ellenségnek akarta átadni! - fogta fel Atsushi, majd Ranpo felé nézett. -Min gondolkodsz, Ranpo-san? 

-Csak azon, hogy az apát ki kell még egyszer hallgatnunk. Ha valóban az ellenségnek dolgozott, akkor annak ő sem örülhetett. Chuuya félrevonulva kapcsolta be mikrofonját, és suttogva adta az utasításokat. 

-Kapcsold be a főnök kameráját. -Hallotta a kattintgatásokat, és a barnahajú hangját. 

-Rendi-Rendi, Kere-oh! -itt csend keletkezett, Chuuya pedig ideges lett.

-Megvagy már? 

-Várj, a mosdóban nagyon szaftos dolgok történnek! - Mosolygott Yumiko huncutul, és nézve a cselekményeket, nyúlt az üres zacskóért, majd szomorú lett hangszintje. -Neee! Elfogyott...

-Kuro-ügyvezető, csináld már a rohadt dolgod...-lett elege Chuuya-nak a tötyörésészből, Yumiko pedig azonnal átkapcsolt. 

-Átkapcsoltam. Nincs semmi érdekes bent. A főnök, amint sokkoltan próbálja emészteni, hogy meghackeltük az életét. -jelentette ki unottan, majd felkapta fejét. - Menj oda Ranpo-hoz, kérdezd meg, kell-e neked valamiben segíteni! 

Chuuya sóhajtva baktatott vissza az általa nem annyira szívlelt társasághoz, és unottan kérdezte. 

-Kell valami? - Tanizaki szúrósan mérte végig, Ranpo azonban feléfordulva megrázta fejét.

-Hacsak nincs nálad a szemüvegem, nem kell semmi...- mondta, Chuuya pedig hallotta a fülében levő zavart nevetést. 

-Hát, azt nem találja meg...- mondta Yumiko kínosan, és megvakarta tarkóját.- ...Ugyanis véletlenül elhoztam. 

Chuuya elhallatott egy "pff"-t, majd legyintve Ranpo felé, jelezte, hogy "semmi". A nyomozó visszafordult az akta felé, majd elemezni kezdte lassan. 

-Valami itt nem stimmel...-motyogta, majd egy pillanatra elhallgatott. 

-V-Valami baj van, Ranpo-san? Kérdezte Atsushi, a férfi azonban megrázta fejét.
- Nem, nincs semmi. Nagyon jól jönne most a szemüvegem...

-Szerintem én most megyek iszok egy kávét. -jelentette ki Yumiko, és levéve fülesét állt fel a székről, és ment el a magas koffeintartalmú folyadékért, míg a maffiás csak fejét fogta. 

-Beszélhetnék vele? -fordult a vörös felé Ranpo, és smaragdzöld szemei kérlelést sugároztak. Chuuya azonban vállatvonva rázta meg fejét. 

-Elment kávéért. - jelentette ki, a nyomozó pedig felvonta szemöldökét.

-Most? -Chuuya bólintott. 

-Mindig jókor lép le....

A nyomozók a főnök irodájába belépve, megálltak az ajtóban. Egyikőjük sem mert megszólalni. A Vezető azonban megérezve a figyelő szempárokat, intett, hogy jöjjenek beljebb. 

-Mutsumi-san, tudta, hogy a fia a Miya-cég kémje volt? -kérdezte finoman a Nyomozó, az Apa pedig kezeibe temette arcát. 

-Eddig abban a hitben ringattam magam, hogy a leghűségesebb ember az életemben... -motyogta, Ranpo pedig tapintatosan folytatta.

-Voltak a fiának ellenségei? 

-Ő már nem a fiam. -nézett fel Mutsumi-san, szemeiből pedig düh és árulás tükröződött. A nyomozók hitetlenül álltak a férfi asztala előtt, a szobában uralkodó csendet pedig a falióra ketyegése törte csak meg. Chuuya a hatalmas üvegen keresztül figyelte a bent zajló eseményeket, várva, hátha irányítója egyszercsak visszatér. 

Eközben Yumiko halálnyugodtan készítette normál erősségű kávéját, melybe egy kocka csokoládét is beledobott, majd a gép pittyegésekor elvéve bögréjét- Melyet nem dobtak ki még annyi idő után sem-, és finom mozdulatokkal kezdte elkeverni a tartalmát. Sóhajtott. Hirtelen minden életkedve elszállt. Tudta, hogy az Ő döntése volt, hogy visszajöjjön, és jómaga fogadta el az ügyet... Azonban a fekete hajú fiú feltűnése szorongást, és idegességet váltott ki benne. Próbálta rendbetenni magát, és úgy tűnt, sikerül. De amint meglátta a Nyomozót, szíve egyszerre robbant fel, és szorult össze. Annyiszor csalódott már. Annyiszor hagyták őt hátra. Ezért csatlakozott anno a Maffiához, azt hitte, ha elrejti az érzelmeit, és másokat küld a halálba, megússza az összeroppanást. De pont emiatt távozott is. Túl sok ember vére tapadt kezeihez. Nem tudott őszintén mosolyogni. Mindenkiben az ellenséget látta, párszor barátaiban is. Nem bírta a terhet. Hogy mindenki tőle függ, és ha egy kisebb hibát is vét, akár ötven ember életébe is kerülhet. Nem arról volt szó, hogy nem akart meghalni. Másokat nem akart belerángatni. Másokat, akiket szeretett. Akárcsak Dazai-t, őt is megviselte Oda Sakunosuke halála, akkor fordult az Anti-depresszánsok, és szorongásoldókhoz. Próbálta leküzdeni magában, hogy miatta halt meg a kötéses legjobb barátja, azonban nem volt elég erős ehhez. Fülében felcsendültek a lövések, és a fájdalmas nyögések, majd Dazai kiáltása. Fejéhez kapva kezét, szorította össze szemeit. Fejencsapta magát, hátha abbamaradnak a hangok, azonban egyre csak erősödtek, erősödtek, mígnem Yumiko sírva felkiáltott. Ekkor pedig meglátott magával szemben egy alakot. 

-Rég találkoztunk, Yumiko. 

-Előjöttél....-mondta elcsuklott hangon az Írónő, a hang pedig folytatta, gúnyosan vigyorogva. 

-A pirulák nem hatottak, ugye? Esetleg, nem szeded őket? - Yumiko egész testében remegve rázta fejét, az alak pedig folytatta.- Nem szeretted bevenni a gyógyszereket, rengetegszer akadtak meg a torkodon. 

A lány nyelt egyet, majd halkan kérdezte. 

-Mégis, mit akarsz tőlem? -egy hosszas "hmm" után az illető folytatta. 

-Te is jól tudod, hogy nagy baj lesz, ha a maffia lelepleződik...-Yumiko a gondolatra összerándult, a hang pedig folytatta.- Jobb lenne, ha nemcsak a vörösre bíznád az ügyet.. 

-Chuuya a barátom, emellett az egyik legjo-

-Oda Sakunosuke-re is azt mondtad, hogy rendben lesz, emlékszel? -a lány arcán csak folytak le a könnycseppek a név hallatán, a hang pedig mosolygó hanglejtéssel folytatta.-Ahogy Collins-ra is, és Hajime-re is. Nem voltál ott, emlékszel? 

Az Írónő nem válaszolt, csak kirohant a szobából, majdnem fellökve az épp belépő Tachihara-t.

-Oi, Yumiko! Hová futsz? -kérdezte meglepetten a lány után nézve, majd belépve a Konyhába, értetlenül nézett körbe. -Furcsa, pedig azt hittem, valakivel beszélgetett... 

-Chuuya...- amint meghallotta az Írónő hangját a vörös hajú, szemöldökeit összeráncolta. Nem a legvidámabb hangsúllyal ejtette ki nevét, így rá is kérdezett. 

-Minden rendben? -A vonal túlsó végén csend, Yumiko pedig gyorsan a témára tért. 

-Nem szívesen mondom, de figyelemelterelés kellene...- Chuuya erre méginkább elkezdett aggódni, emellett meglepődött. 

-Mégis miért? Hisz jelenleg semmi nem fenyeget minket. -a lányban azonban ekkor felszabadult az a tömérdek gondolat, és félelem. 

-Lehet, összekevertem a mappát, vagy rossz fotót tettem bele...Ha feltűnik Dazai, mit teszel? Neked nem hinne, nekem talán.. Ranpo pedig szemüveg nélkül is okos!- Yumiko pedig ekkor lefagyott. Valóban hibázott. 

-Hé....Yumiko..? -a maffiás is érzékelte a hirtelen csendet, a Consigliere azonban sietősen folytatta. 

-Gyorsan el kell intéznem valamit...Illetve, valakit... -pattant fel székéről, és a telefonjára csatlakoztatta Chuuya fülesét, hogy a beszélgetésük ne szakadjon meg. - A lényeg, hogy nemsokára biztosra tudhatok mindent...

-Ugye nem fogsz most idehozni egy teljesen random bigét, hogy az elszórakozzon az Öreggel? -kérdezte unottan Chuuya, azonban már csak sietős lépteket hallott, és egy csatlakozás-hangot.-Hahó..?

-Várj fél órát, addig valahogy kösd le magad! A többit elintézem! -Chuuya-nak valahogy nem tetszett az ötlet, azonban nem tudott mást tenni. Nem ő az Irányító.