Elhagyva a bonctermet, Chuuya várta kint, kezében egy zacskó sós chips-el, Yumiko pedig szinte azonnal repült egyik kedvenc nasijára, és kibontva kapott egyet szájába. 

-Hogy tetszett?- kérdezte a fiú, az Írónő mellett haladva a folyosón, aki nagyban kezdett bólogatni.

-Nagyon tetszik eddig! Remélem boncolni is fogunk! -mosolygott, majd szemüvege egy pillanatra megcsillant. 

-Ha azt fogod csinálni, amit..-Chuuya nem tudta befejezni kérését, mert amint a lány felé fordította fejét, tudta, hogy késő. Barátja ugyanis két chips-sel ajkai között sétált, hasonlítva egy kiskacsára. Chuuya sóhajtott, de megejtett egy halvány mosolyt. Lehet, hogy profi gyilkos, és mentális problémákkal küzd, de a hülyeség az mindig megy neki... Befordulva egy sarkon, Chuuya egy pillanatra megtorpant, és visszarántotta a lányt, nehogy nekimenjen a velük szembe jövő, fekete hajú férfinek. Azonban Yumiko amint felismerte az illetőt, rávetődött dalolva.

-Aku-chan! -Akutagawa meglepetten állt kővé dermedve, és értetlenül nézte az őt ölelő felettesét. Nem tudta, mit tegyen, a barnahajú pedig elválva tőle, mosolygott rá kedvesen.-Hiányoztam?

A férfi elfordította fejét, majd egy "aha"-t motyogott nagyon halkan. Yumiko volt a második ember, aki kiérdemelte mély tiszteletét, és miután ő is lelépett, nem tudott kihez fordulni. Most azonban, itt állt előtte, a maffia bázisán, és kérdezte, hogy "Hiányzott-e". Yumiko mosolyogva kacsintott felé, majd lemutatott. 

-Ő itt Sherlock! -mutatta be kutyusát, kire lenézve Akutagawa próbált ijesztően hatni, Sherlock azonban ráugrott boldogan, és nyalogatni kezdte. -Nahát! Máris megkedvelt!

-...Ezt f-fejezze be...- morogta Akutagawa, mégha jól is esett neki, hogy valaki szeretetet nyújt felé. Azonban ezt a világon senkinek sem ismerte volna be. Yumiko leszedte a kölyköt a maffiásról, és ölében tartva folytatta a csevegést.

-Mi újság veled, Aku? Minden jól megy? Szót fogadsz, ahogy tanítottam? -kuncogott, a feketeköpenyes pedig cöccögött egyet.

-Inkább te mit keresel itt. Jöttél minket megölni? Itt van az átkozott Jinko is? - a lány feljebbtolta szemüvegét, majd egyértelműen válaszolt.

-Őszintén, nagy valószínűséggel vissza fogok jönni. És nem, Jinko nincs itt, de biztos szeretnéd, ha itt lenne, ugye~?- kacsintott huncutul, Akutagawa pedig sóhajtott.

-Ha megbocsát, Kuro-ügyvezető, nekem most van egy-két elintéznivalóm. - biccentett, majd elhaladt a két felettese mellett, Yumiko pedig integetett neki.

-Vigyázz magadra, és hozz nekem vodkát! - kiáltotta utána, a fekete hajú pedig mikor senki sem látta, elejtett egy apró mosolyt.

-....po........ranpo.....RANPO! -ordított rá végül Dazai az alvó férfire, ki ijedten kapta fel fejét.

-Kollegina?! - körbenézve tudatosult benne, hogy az Irodában van, a nap pedig odakint hét ágra süt. Mindenbizonnyal este bealudt a keresés közben. A kötéses sóhajtva nyújtott át neki egy kávét, Ranpo pedig levéve sapkáját, húzta meg a magas koffeintartalommal rendelkező italt.

-Ezek szerint tényleg elüldözted? Most hallottam a történetet Yosano-santól.-a nyomozó bólintott egy aprót, Dazai pedig vállatvonva indult el a kijárat felé.-Megérdemelted. 

-Hogy mit mondtál?! -csattant fel eme szóra a fekete hajú, a magas pedig visszafordulva felé, megismételte.

-Megérdemelted. Azt hitted, Yumiko-chan süket? Vagy naív? Ki kell hogy ábrándítsalak, de tévedtél. Ő egy agyas lány, és ha akar, eltűnik. Nemrég került elő, erre megint elüldözöd? Ezáltal már kevesebb az esélye annak, hogy visszajön. -Ranpo lehajtotta fejét, és ökölbeszorította kezeit. 

-Tudom, hogy elszúrtam...de jóvá szeretném ezt tenni! -szűrte ki fogai közül, majd felemelte reménytől és kétségbeeséstől csillogó smaragdzöld szemeit. -Segíts még egyszer, kérlek! 

-Ugye tudod, hogy ezen már én sem tudok segíteni..?-sóhajtott a kötéses, majd felnézett a nyomozóra.- Megállapodtam vele anno, hogyha nem akar itt dolgozni, akkor bármikor leléphet, és nem fogom többé erőltetni. 

-Akkor megyek én! Csak mond el, hogy hol van! -Dazai hitetlenül nevetett, majd komolyan nézett Ranpo-ra.

-Ezek után nem hiszem, hogy bízna benned. -a férfi lehajtotta fejét, a barna hajú pedig látva az elkeseredését, megforgatta szemeit.-Atsushi-kun...

-H-Hai?- kérdezte a Tigrisember felkapva fejét, Dazai pedig felénézett.

-Lenne számodra egy feladatom...

Yumiko-ék a lövőszobába mentek, ugyanis a lány már nagyon szeretett volna ismét gyakorolni. Csak ezt az Irodánál nem tehette. Belépve, fel is vettek mindketten egy-egy hangtompító fejhallgatót, Yumiko pedig kibiztosította pisztolyát, majd a céltáblára fogta. Megvárta a jelzést, majd elkezdte a tárat beleereszteni a táblába. 10 golyó után kiszedte a tárat, megnézte, van-e benne még egy esetleg, majd az üres fegyvert még egyszer "elsütötte", hogy biztosra menjenek. 8 *alfa-t, és két bravo-t lőtt, azok is a középső kör szélén helyezkedtek el. Büszkén nézte eredményét, Chuuya pedig feléfordulva mosolyodott el.

-Nemhiába vagyok rád büszke...-mondta, majd egy kisebb pír kúszva arcára, hozzátette.-És szerettelek annyi ideig...

-...MIT MONDASZ? -ordított Yumiko, Chuuya-ban pedig tudatosult, hogy a fejhallgató nemcsak a pisztolylövést szűri ki. Sóhajtva intett, hogy jelentéktelen, majd jómaga is a céltábla felé fordult, és leadott tíz lövést. Az övé nem volt olyan tökéletes, mint a lányé, öt charlie, három barvo és két alfa. Sóhajtva végezte el ő is a biztonsági gyakorlatot, majd eltette pisztolyát. 

-Te még lőhetsz nyugodtan, de nekem egy elég volt. -mondta a lánynak, levéve annak fülesét, ki bólintott egyet, és folytatta a táblák kilyukasztását. Chuuya zsebretett kézzel hagyta el a helységet. Mégis mit gondolt? Szerencséje volt, hogy barátja nem hallotta meg, mit mondott. Csak úgy kiszaladt száján, mit érzett hajdanán a lány iránt. Az emlékekre elmosolyodott, majd megrázta fejét. Eszébe jutott, hogyha az Írónő ismét csatlakozik hozzájuk, minden a régi lesz. Ekkor pedig fejébe kúszott egy gondolat. Akkor talán megpróbálhatná... 

-Szervusz, Chuuya! -haladt el mellette Dazai, Chuuya pedig csak intett felé, továbbhaladva. Várjunk, Dazai?!

-DAZAI?! -fordult utána sokkoltan, a ballonkabátos pedig visszafordulva nevetett. 

-Úgy tűnik, nagyon elkalandozatott a Törpikének a figyelme! Mégis min agyaltál ennyire?- a vöröshajú megrázta fejét, majd- úgy érezvén, most neki kellene inkább kérdeznie- átvette a csevegés irányítását.

-Mit keresel itt, te Hullajelölt?! Ki engedett be?!- Dazai felélépett egyet, majd egyértelmű arckifejezéssel folytatta.

-Visszaveszem Yumiko-chant. 

Atsushi nem értette a kötéses tervét. A kávézóban ülve kortyolgatta teáját, és merengett a férfi mondatain.

"-Lenne számodra egy feladatom...- mondta Dazai, Atsushi pedig érdeklődve lépett oda hozzá.- Segíteni fogsz visszahozni Yumiko-chant.

-M-Mégis hogy? -lepődött meg, a barnahajú arcán pedig egy vidám mosoly jelent meg.

-Csak követned kell az utasításaimat! Hidd el, be fog válni!"

-Mégis hogyan tudnám követni Dazai-san utasításait, amikor azoknak semmi összefüggésük sincs..?- szomorkodott, s kitekintve a kávézó ablakán, kezdte az embereket tanulmányozni. Nem mintha bárkit is felismerne, csupán szereti figyelni, ahogy az emberek tovatűnnek szeme elől. Ekkor azonban a szemben levő oldalon, egy öltönybe öltözött alakot vélt észrevenni, majd felpattanva tárta ki az ajtót, és futott az illető felé.

-Ranpo-san! Nem kellene itt lenned! -lihegett a férfi mellett, majd értetlenül nézett fel rá.- Miért rajzoltál magadra bajuszt...?

-Sssh! Ez az álruhám! Így senki sem fog felismerni! - Atsushi többször is végigmérte a nyomozót, majd sóhajtott egyet fáradtan. Dazai-san igazán tájékoztathatta volna arról, hogy Ranpo feltűnik! 

-Ranpo-san, te nem lehetsz itt! Dazai-san megtiltotta! -a nyomozó vállatvont, majd úgy tett, mintha megpödörte volna bajuszát.

-Nem a Kollegina miatt vagyok itt. -mondta egyhangúan, a szürkehajúnak pedig kikerekedtek szemei. 

-Akkor, miért vagy itt? -Ranpo felvont szemöldökkel fordult felé.

-Atsushi-kun, hát nem is lóghatok a kedvenc Kollégámmal?-mosolygott, a Tigrisember pedig összezavarodottan pislogott. Most róla beszél? Ranpo sóhajtott, majd beletúrt fekete tincseibe.- Az igazság az, hogy elhagytam a szemüvegem, ezért nem tudtam még megoldani az ügyet. És ez az incidens nagyjából akkor történt, amikor összeverekedtem Hyon Zennel, a maffiással. Nagyjából akkorira tehető. Ebből gondolom, hogy itt lesz. 

-Akkor szólok Dazai-sannak, hogy azt is hozza ki.- bólintott boldogan Atsushi, és elővette telefonját.

-Dazai bent van?

-Igen, miért? -nézett értetlenül a Nyomozóra, aki megrázta fejét ravaszul.

-Semmi...

-Hogy érted, hogy visszakéred Yumiko-t? Hisz itt sincs! -ráncolta szemöldökét Chuuya, belül viszont tombolt. Hogy jöhetett rá ez a Kötszerpazarlógép ilyen hamar? Lépéseket hallott a lövőszoba felől, s szerencsére Dazai annak háttal állt. Yumiko fordult be, Chuuya, pedig hangosan folytatta.- Nem értem, miért keresed itt őt, Dazai.

Yumiko a név hallatán tett egy 180 fokos fordulatot, és az elején halálnyugodtan kezdett sétálni a másik irányba, majd amikor már biztos volt benne, hogy nem kelt feltűnést, ha fut, sprintelni kezdett.

-Basszuskulcs! -motyogta, majd futás közben agyalni kezdett, hova bújhatna el. Ahol a kötéses biztos nem találja meg. Elfutott a szellőzőnyílás mellett... majd visszasétált hozzá, szemei pedig felcsillantak. Intett Sherlock-nak, majd megsimogatta fejét. - Menj a konyhába! Ott adnak jutalomfalatot! 

A kölyöknek nem kellett több, futott egyenesen a célba, az Írónő pedig elővéve egyik hajában levő hajtűjét, kezdte lecsavarozni a szellőző rácsait. Négykézlábra helyezkedett, majd bemászott a szűk, de "biztonságot nyújtó" búvóhelyre. 

Lassan haladt, nem akart nagy hangot csapni. Az elágazásoknál mindig balra fordult, a biztonság kedvéért, hátha valami jó helyen köt ki. Egy dologban azonban biztos volt: Itt sem szoktak takarítani...

-Ne szórakozz velem, Chuuya.- morogta a férfi, majd folytatta mosolyogva. -Jól tudom, hogy itt van. Ne próbálj hazudni, mert átlátszó vagy, mint a folpack-fólia!

-Ha itt is lenne, nem menne vissza hozzád! Biztos elege lett neki is belőled, mint nekem! - mondta gúnyosan az alacsony, Dazai pedig drámaian szívére tette kezét.

-Ilyet mondani nekem~! Oh, de ezzel elárultad, hogy tudod, hogy megszökött. -mondta ártatlanul, Chuuya pedig nyögött egyet kínjában. 

-Ezért utállak téged, hülye Dazai! -kiáltotta, majd mérgesen folytatta. -Nem érted, hogy nincs itt? Hiába keresed, nem fogod megtalálni itt! 

Ekkor azonban a szellőzőből egy hangos sikítás, és egy puffanás volt hallható.

-... Szerintem pedig itt van. -mondta ártatlanul Dazai, majd a fal felé nézett. 

Yumiko monoton kúszott a szellőzőben, s úgy érezte, be fog állni a háta nemsokára. Kezdte álmosítónak érezni a sötétséget odabent, és az unalmat, míg észre nem vette, hogy egy hatalmas pók ereszkedik le előtte. 

-ÁÁÁÁÁÁÁ!!!! -sikított egy hangosat, és kezdett hátrálni, míg azt nem érezte, hogy nincs alatta vas. Zuhant pár métert, majd hangos puffanással egy szintel lejjebb érkezett. Elmormogott egy "Nemár"-t, majd sóhajtva nézett az egyik, kevés fényt beengedő ajtó felé. Elkezdett felé kúszni lassan, ekkor pedig meghallotta, hogy valaki babrál a zárakkal. Yumiko ijedten állt meg, és figyelte, mi történik, még a lélegzetét is visszafogta. Ekkor a szellőző ajtaján kalapos barátja dugta be fejét, meglátva a lányt, pedig unottan nézett felé.

-Látod? Mondtam, hogy nincs itt! Minden bizonnyal Mori-san új macskája volt! - kiáltotta, majd kihúzta fejét. 

-...Chuuya, a macskák nem sikítanak...- hallotta meg a kötéses hangját, majd egy puffanást.-Ite! Miért rúgtál meg? Ez fáj...

-Mert idióta vagy! És most tűnj el, ne is lássalak! Vagy várj, inkább kikísérlek! - mondta ördögien, majd lépteket vélt hallani Yumiko, és az egyre halkuló civakodást. Lassan kúszott a nyitva hagyott kijárat felé, majd kimászva onnan, leporolta ruháját, és megigazította fején kalapját, majd felnézve, egy kikerekedett szemekkel pislogó Gin-t talált. 

-Oh....Öhm, ez nem az aminek látszik...- motyogta, a maszkos bérgyilkos pedig a szellőzőt kezdte nézni, majd az Írónőt, ki vállatvonva sóhajtott. -Itt van Dazai, és előle menekülök, nehogy visszavigyen. 

Gin meglepődve bólintott, Yumiko pedig intve neki, kezdett futni a másik irányba.

-Jó utat, és a Viszont nem látásra! - lökte ki az ajtón Chuuya a barnahajú férfit, majd megporolva büszkén kezeit, fordult sarkon, és indult vissza a bázisra, Dazai pedig felállva kezdett tárcsázni egy telefonszámot.

-Atsushi..-szólt bele a készülékbe.- Készülj. 

Yumiko immáron nyugodtan haladt a folyosón, úgy érezte, vöröshajú barátjának sikerült végre leráznia Dazai-t. Ünnepelve lépett a kávéautomata felé, melyet reggel mutatott Chuuya, és nyomott be egy bécsi kávé-t, mikor hangos zűrzavarra lett figyelmes. Érdeklődve kapta fel műanyag poharát, és kortyolt italába, miközben a zűrzavar felé igyekezett. Hatalmas tömeg állt körbe valamit...vagy inkább valakit, Yumiko pedig kedvesen megkérdezve az egyik magasabb gólyát, mi történik, meg is kapta a választ.

-Valami terrorista jött be ide, és fenyegetőzik, hogy felrobbant mindenkit...-motyogta, majd előrébbengedte a lányt, aki meglátva a gond okozóját, szinte ott kapott sokkot. 

-Én...én megölök mindenkit! -kiáltotta egész testében remegve Atsushi, kezében a távirányítót fogva. -Én nem kegyelmezek senkinek! 

Yumiko fejét fogva állt kicsit hátrébb, és legszívesebben az egész Irodát addig verte volna, amíg mozog, majd olajva téve a testeket, elégette volna őket. Először Dazai, másodjára Atsushi, egy béna terroristának kiadva magát... Ki jön még, Kenji?! 

Atsushi-nak könnyek gyűltek a szemeibe,de továbbra is hajtogatta, hogy meg fog mindenkit ölni. Már megbánta, hogy igent mondott Dazai-nak, sőt, még az életét is. A sírás határán állt, s legszívesebben elfutott volna jó messzire, azonban a tömeg már teljesen körbevette őt, és a műbombát. 

-Atsushi-kun, mi ez a színvonal? Tessék jobban játszani!- utasította a fülében levő kicsi készülék a fiút, kinek izmai erre mégjobban összerándultak. 

-H-HALÁL MINDENKIRE! -ordította, majd kinyitva összeszorított szemeit, próbálta folytatni.- I-Itt mindenki rossz! Ezért meg kell lakolni! 

Szemeivel eközben a közönséget térképezte fel, majd lilás íriszei megakadtak a lányon, aki amolyan "Most komolyan halott akarsz lenni?" fejjel nézett rá, a fiú pedig füléhez téve kezét, motyogta, hogy Dazai hallhassa. -Itt van. - várta volna a következő utasítást, ekkor azonban egy nem várt alak is feltűnt.

-JINKO! -ordított Akutagawa, meglátva az Irodást, és egyenesen felé kezdett sétálni vészjóslóan.

-Oh jaj...-nyelt nagyot a Tigrisember, mikor pedig észrevette, hogy többen fegyvert szegeztek rá, elkezdett tigrissé alakulni, és futni.-BOCSÁSSATOK MEG, NEM ÚGY ÉRTETTEM! 

Ez azonban már késő volt. Nagyjából 100 felfegyverkezett és képességgel rendelkező maffiás kezdte Nakajima Atsushi-t kergetni, élükön Akutagawa Ryunosuke-val, Yumiko pedig ott maradt egyedül, azon agyalva, kivel kössön fogadást a fiú életére. Vállatvonva kortyolt kávéjába, és indult meg szobája felé, jobb ötlet hiányában. Ekkor viszont eszébe jutott "gyermeke", Sherlock, így megfordulva, immáron céllal indult el a konyha felé. Dudorászva iszogatta útközben kávéját, s már látni vélte az ajtót, előtte pedig egy öltönyös alakot, aki a földön guggolt.

-Sherlock!- kiáltotta az alak, Yumiko-nak pedig a földbe gyökereztek lábai. Nem... az nem lehet... Ranpo felemelte a kölyköt a földről, majd karjaiba vette.-Hát te mit keresel itt? 

Yumiko elejtette poharát, és szélsebesen kezdett futni szobája felé. Szerencsétlenségére, azonban maga mögül szintén futó lépteket vélt hallani...

* Lövészetnél a céltábla középső körét alfa-nak, a másodikat bravo-nak, a szélsőt pedig Charlie-nak nevezik.