Szerencsére a főszakács nem problémázott, miután megtudta, mégis kinek a kutyája dézsmálta meg a másnapra szánt ebédet. Mivel a lányt még most is rengetegen tisztelik és megbecsülik, bár meglepődött, de Giuseppe egy ötfogásos vacsorával várta. Nem volt olyan éhes, de a bort elfogadta,s Chuuya-t is meghívta magával. Egyikőjük sem evett sokat, inkább beszélgettek, és nevetgéltek, és immáron együtt sétáltak a szobák felé. 

-Már csak az a kérdés, hol fogok aludni! -nevetett Yumiko, Chuuya pedig felvonta szemöldökét.

-Hogyhogy? Hisz a szobád még mindig megvan! -a lány elképedve nézett a maffiásra, majd megállt.

-Megvan még? Azt hittem, másnak adtátok, ahogy szokás...-motyogta, a vöröshajú pedig szintén megállva, nézett vissza felé mosolyogva.

-Egyikőnk sem adná oda a te szobádat senkinek! Fontos tagja vagy a családnak. -Yumiko szívét melegség töltötte el erre a mondatra, majd immáron jobb kedvvel indultak volt szobája felé. Ahogy haladtak a lakószárnynál, a két barát kezdte felidézni viccesebbnél viccesebb történeteiket, elkezdve a rágós esettől a pókerig.

-De esküszöm, véletlenül csaptam le a fegyverrel! -kacagott a lány, majd mindketten megálltak a 707A szoba előtt. Yumiko ajtajára nézett, majd lassan elővette régi kulcscsomóját, melyen egy kis boros-kulcstartó volt, melynek párja igaz barátjánál, Chuuya-nál tartózkodott. Elfordította a zárban az eszközt, majd egy hangos kattanással kitárult az ajtó, s belépve, Yumiko elkerekedett szemekkel nézett körbe. A szobája úgy állt, ahogy anno hagyta, annyi különbséggel, hogy rendszeresen takarítottak a helységben, noha már rég nem lakott itt. Fakó, fehér falak vették körbe, s sötét fenyőbútorok álltak komoran a szobában. Az ajtóval szembe, a bal oldali sarokban egy egyszemélyes ágy, lábánál pedig a lány íróasztala, melyen a volt akták még mindig rendezetten sorakoztak. A jobb oldalon , a sarokban egy üvegvitrin, benne finomabbnál finomabb borokkal, mellette pedig a ruhásszekrény. Egyszerű szoba, de Yumiko szerette. Mégha anno keveset is volt itt, mert túlórázott mindig. Sherlock boldogan ugrott fel az ágyra, és hempergett meg a takarón, Yumiko pedig boldogan nézett körül. Furcsa érzés volt beismerni: De úgy érezte, mintha hazajött volna. Nem tudta mire vélni ezt, azonban megrázva fejét, a fiú felé fordult. 

-Köszönöm.- Chuuya erre elmosolyodott, és megemelte kalapját.

-Holnap reggel találkozunk, szokásos időben. Sherlock-ot is hozhatod, nem fogják kitiltani mostmár.- mondta, majd balra fordulva haladt tovább a folyosón, saját szobája felé. Yumiko egy ideig nézte a vöröshajú távolodó alakját, végül becsukta az ajtót. Nem tudta elhinni, hogy idáig jutott. Sosem akart visszajönni volt munkahelyére, azonban a helyzet nem így kívánta. Tudta, hogy itt senki sem keresné, maximum Dazai, őt azonban nehezen engednék be. Yumiko sóhajtva ült le retrieverje mellé, ki nyugodtan feküdt ágyában. Barna, kis köpenyes nyakörvét nézte, mely emlékeztette őt a nyomozóra, szemei pedig megteltek könnyekkel. Gyorsan letörölte azokat, majd a fáradtság hatalmába kerülve, feküdt el ágyán, Sherlock mellett. 

-Már csak te maradtál nekem...-fordította fejét kutyusa felé, ki laposakat pislogva nézte őt.- Csak te... 

Nem tudta, mikor, és hogyan, de elnyomta az álom. Lehet, a sok sírástól, vagy a kimerítő naptól. Mély álomba szenderült, s álmodni sem álmodott, csak mély sötétséget látott maga előtt. Ellentétben vele, a nyomozó nem tudta álomra hunyni szemeit. Az Irodában ült, és épp a keresését intézte. Tudta, hogy 24 óra múlva lehet jelenteni, mégis, mindent megtett, hogy Yumiko-t megtalálja. Azonban semmi. Sóhajtva tette le a telefont, és túrt fekete tincseibe. Valaki, csak észrevenné! Bár, sok nőnek van barna haja... Ekkor pedig beugrott neki Sherlock. Igaz! Hisz a Vadkacsavadász retrieverek nem elterjedtek, így inkább azt kéne megadni jellegzetességnek. Gyorsan tárcsázni kezdte ismét az imént hívott számokat, és nem érdekelte, hogy az óra már éjfélt is ütött. Úgy érezte, addig nem nyugodhat, amíg a lány elő nem kerül. Felállt íróasztaluktól, és a kifeszített, falra ragasztott térképhez sétált.

-Kollegina... merre lehetsz...-motyogta maga elé elkeseredve, és próbálta összerakni a képet, amely még mindig hiányos volt. Úgy érezte, tehetetlen a szemüvege nélkül, így elsőnek azt kellene megtalálnia. Hol hagyhatta? Már rég nem látta, azonban a lánnyal való közös munkának köszönhetően, nem foglalkozott vele. Most viszont szüksége van rá. Jobban, mint egy pohár kávéra. 

Yumiko lassan nyitotta ki szemeit, s laposakat pislogva próbált fókuszálni. Mivel, a bázisuk egy rejtett hely, a lakosztályok sem maradhatnak ki ez alól. Mindent összekötnek a folyosók, azonban a maffiának jelentős része a föld alatt helyezkedik el. Akárcsak a szobák. Akik fontos vezetőknek számítottak, azok külön szárnyat kaptak, Yumiko azonban egy normális, többiekével azonos szobával is meg volt elégedve. Sosem szerette mások orra alá dörgölni, milye van, és miket tud. Lassan ült fel, és ropogtatta ki hátát, gerincének helyrerakására- melynek hangja egy gépfegyverével vetekedett- Sherlock felkapta fejét, majd ráugrott gazdájára, és arcát kezdte boldogan nyalogatni. A lány kuncogva simogatta meg jószágát, majd felülve, nézett körbe, és sóhajtott. Ezek szerint nem egy rossz álom volt mindez. Vállatvonva tette le a földre Sherlock-ot, majd szekrényéhez lépve, kinyitotta azt, arca pedig meglepettséget tükrözött. 

-Még a ruháim is itt vannak!- csodálkozott, majd vidáman fejére csapta Chuuya-tól lopott kalapját. Nem hitte volna, hogy még ezeket is megtartották. Mosolyogva vette ki szettét, és szemlélte meg. A fekete kalap, melyet Chuuya gyűjteményéből szedett még régen, Dazai fekete ballonkabátja, melyet azért tartott meg, mert tőle is akart valamilyen ruhát, a fekete, térdfölé érő szoknyája, melyhez egy fekete, körbe ezüstlyukacsos öv tartozott, és láncok lógtak róla.A combjára csatolható övtok és pisztolytartó, a magasított sarkú, magasszárú bőrcsizma, melynek sarkát le tudta pattintani, így két kiskéshez tudott hozzáférni. Nyakkendője, melynek hátuljában egy kisebb füstbomba van elrejtve, Motojiro jóvoltából. Mosolyogva kezdett átöltözni, s fehér ingét kigombolva, észrevette, hogy valami van mellső zsebében. Kivéve, két szemüveget tartott kezeiben. Az egyik sajátja, melyet még főnökétől kapott, mikor csatlakozott, másik pedig Edogawa Ranpo-é. Biztos valamikor véletlenül elrakhatta. Íróasztalához sétált, és kihúzva annak második fiókját, belerejtette a kis szemüveget, majd lezárva helyét, vette fel sajátját, és folytatta öltözködését. Öltözete lényegében csak fekete színből állt, eltekintve fehér ingjétől. Fekete neccharisnyát vett fel, és egy shortot a szoknya alá. Kalapján megigazította az öltözékéhez illő, kis ezüst láncot, majd kifésülve haját, előllévő tincseit két kis copfba fogta fel, majd a fedora-t fejére csapva, szekrényének hátuljában tárolt fegyvereit eltéve, Sherlock-nak füttyentve lépett ki az ajtón, s indult meg az előcsarnok felé. Rengeteg ismeretlen arc jött vele szembe, amin nem csodálkozott. Biztos újoncok. Feléjükbiccentve haladt tovább, a gólyák pedig utánafordulva súgtak össze. Yumiko büszkén haladt, oldalán hű társával, Sherlock-kal, ki lábait szedve nézett fel hol gazdijára, hol előre. Végighaladva a nem éppen világosságról híres folyosón, Yumiko a csarnok falának támaszkodva várta vöröshajú társát, ki elmondja, mit tervezett mára- illetve, jól tudja, hogy antropológiai továbbképzésre fog menni, csak a fiú a biztonság kedvéért kísérje el- , és tájékoztatja az esetleges újdonságokról. Vele szemben egy barna hajú, zöldkabátos férfi érkezett, orrán egy sebtapasszal. Kezei tarkóján pihentek, és hatalmasat ásítva nyitotta ki szemeit, s megpillantva a lányt, azok tányérnagyságúra kerekedtek. 

-K-Kuro-ügyvezető...?-ejtette ki Yumiko nevét, ki elmosolyodva intett felé.

-Yo, Tachihara! Remélem, mostmár nem rohansz ésszel bele a harcba, és hallgatsz a jelenlegi Diktátorra. -a fiú megállva előtte nevetett zavartan, majd vigyorogva válaszolt.

-Mivel utánad a poszt üres maradt, nem volt kire hallgatnom! -Yumiko felvonta szemöldökét a fekete gyíkos kijelentésére.

-Nem volt senki, aki betöltse a helyem?- Tachihara megrázta fejét, majd lágyan elmosolyodott.

-Senki sem tudta űberelni Kuro-Diktátor utasításait! -Yumiko kuncogott. Régen hallotta ezeket a megnevezéseket. Jómaga volt a maffiafőnök, Mori Ougai jobbkeze, ő készítette a különböző támadások, és küldetések stratégiáit, emellett ő is vezette azokat, távvezérléssel. Akkoriban, nem vesztett egyetlen csatát sem, minden terve egy másikra épült, gondolt mindenre,  talán ezért hitték legyőzhetetlennek. Sajna, már nem volt olyan mint régen, ugyanis nem ez volt a foglalkozása. De ki tudja, lehet egyszer még aktiválódhat eme tulajdonsága. Rengetegen összekeverték posztját, hol Diktátort, hol Ügyvezetőt mondtak, de előfordult a "Capo Bastone" kifejezés is. Önmagát inkább "irányítónak" nevezte, mivel hivatalosan ezt is tette. Azonban, utolsó évében már Dazai-val, és Chuuya-val bevetésekre is küldték, emberhiány miatt. Tachihara karórájára nézett, majd elhűlve kezdett futni a raktár felé, még útközben kiáltva vissza a lánynak.- Elnézést, Kuro-ügyvezető, de ha nem érek oda, az a Vénember megöl! 

Yumiko nevetve figyelte a férfit, ahogy fut az életéért, nemsokára pedig a vöröshajú tűnt fel a láthatáron. Az Írónő leguggolt Sherlock-hoz, ki eddig engedelmesen ült mellette, majd Chuuya felé intett.

-Kapd el! -Sherlock a parancsra egyenesen Chuuya felé kezdett sprintelni, majd a lendületet kihasználva ugrott rá az áldozatra, ki éppenhogy meg tudta tartani egyensúlyát.

-Jól van, Szőrmók! Elkaptál! -borzolta meg a kölyköt, majd letette a földre, Yumiko pedig karbafont kezekkel sétált oda hozzájuk.

-Azt hittem, Őfelsége mégsem tolja ide fenekét! -gúnyolódott, Chuuya pedig kihívóan nézett fel rá, majd háta mögé nyúlt.

-Bocs, hogy késtem. De jó okom volt.- ekkor egy fekete, láncokkal díszített nyakörvet vett elő, melynek közepén egy kis, zöld ékkő csillogott. Levette Sherlock-ról a megszokott, barna köpenyes nyakörvet, majd az új, maffiásat tette rá a bilétát újra csatolva. -Milyen szép lett valaki, igazi Maffiás! 

-Köszönöm, Chuu.- mosolyodott el a lány, és megölelte barátját, ki ezt viszonozva, enyhe pírral arcán nézett félre.

-Igazán semmiség... Csak untam azt a göncöt látni rajta, ennyi. -Yumiko kuncogva simogatta meg kutyusát, Chuuya pedig megköszörülve torkát, váltott gyorsan témát.

-Szóval, a kurzus a Boncteremben lesz, és van tíz percünk kezdésig. A hely nem változott, de elkísérlek, nehogy egyedül csatangolj...- motyogta a végét, majd a biztonság kedvéért hozzátette.- A Hullajelölttől tudom, hogy nem vagy toppon, így kell, aki megvéd.

-Én nem ellenkezem! De van nálam SigSauer, csak hogy szóljak! -nevetett a lány, majd immáron Chuuya oldalán folytatta útját, egészen a boncteremig, hova belépve, Yumiko gyorsan az asztalhoz iszkolt a többi résztvevőhöz, kik megszeppenten vizslatták az előttük fekvő, már oszló holttestet.

-Jó reggelt kívánok! -jelent meg egy nő, és egy férfi, fehér laborköpenyben, és biccentettek a hallgatók felé. A nő felvette fehér gumikesztyűjét, ametiszt szemei szigorúan csillogtak, s vörös haja egy csopfba volt felfogva. Yumiko észbekapva gyorsan jómaga is készített egy spanyol copf-ot, majd érdeklődve figyelt ismerősei irányába. - Én Dr. Haruka Natsume vagyok, patológus, ő pedig itt mellettem Kaguro Rin, antropológus. Mi fogjuk ezt a tanfolyamot vezetni, melynek lényege, hogy a Port Mafia erősödjön az Orvostudomány ágában. Jelen esetben a boncolásra, és a halál utáni vizsgálatokra térnénk ki, ugyanis rengeteg társunk bukott el egy apró hiba okából. 

A szőkehajú férfi mellette bólintott egyet, majd az asztalhoz lépve a patológussal, végignéztek a társaságon. Dr. Haruka kapásból feltett a hallgatóknak egy kérdést.

-Első: Ki tudja, mi a patológus, és antropológus? -Yumiko rögtön feltette kezét, a két orvos pedig felénézve, meglepődött egy pillanatra, majd a nő megköszörülve torkát, bólintott.-Hallgatom, Kurokawa. 

-A patológus a beteg szövetek és szervek szerkezeti és funkcionális változásaival foglalkozik.- látszott rajta, hogy maga az orvoslás mindig is érdekelte, Dr. Kaguro pedig elmosolyodott egy pillanatra.- Míg az antropológia az ember fizikai, azaz testi tulajdonságaival foglalkozik. Maga a szó is "embert" jelent.

-Kiváló. -bólintott a nő, majd a hullára mutatott.- Egy fekete gyíkost kértünk meg, hogy hozza be az egyik holttestet, hogy ezen tudjuk demonstrálni tudományunkat. Mint láthatják, a testen már beindult a foszlás, ugyanis 5 napja állt le minden szerv életfunkciója. Elsősorban a test szemlélésével kezdeném. Mit vélnek észrevenni?- az egyik, feketehajú szemüveges újonc felemelte kezét.

-Egy golyó találta el! Minden bizonnyal ez végezhetett rajta! -jelentette ki büszkén, azonban az Orvosnő gúnyosan megrázta fejét, majd az Írónő felé tekintett.

-Kurokawa. Mondja meg, mit lát. -Yumiko feljebbtolta szemüvegét, és közelebblépve az asztalhoz, kezdte hangosan elemezni a látottakat. 

- Egy golyó hatolt a férfi colon-jába, ezzel megsebesítve őt. Azonban ez csak egy antemortem sérülés, az igazi ok, nagy valószínűséggel a nyakon jelen levő Perimortem sérülés. -mutatott a lilás elváltozásra a halott nyakánál, Dr. Kaguro pedig bólintott.

-El tudnád magyarázni a többieknek, mi a Postmortem, Perimortem, és antemortem sérülés? -a barnahajú bólintott egyet, és a férfi lőtt sebére mutatott.

-Az antemortem sérülés az, amikor az áldozatot a halál beállta előtt sebezik meg, jelen esetben a lövés, ugyanis nem azonnal halt meg. A perimortem, mikor a halál bekövetkeztével ejtettek rajta valamilyen sebet. Például itt, a nyaknál, megfojtották. Ez, egy perimortem elváltozás. A postmortem-sérülés, pedig mikor a halál beállta után keletkezik egy elváltozás, tegyük fel, feldarabolják. 

-Kiváló. -mosolyodott el a Patológus, majd folytatta.- Mára ennyit terveztünk bevezetésnek, Dr. Kaguro adni fog nektek egy összegzést, amit holnapra kell megtanulnotok. Sok sikert, gólyák.

Ahogy Natsume mondta, a szőkehajú elkezdett mindenkinek egy-egy tízoldalas összegzést  kezébe adni, Yumiko előtt megállva, pedig rámosolygott lágyan.

-Rég láttalak, Kuro-ügyvezető.- Yumiko bólintott felé, majd az "oszolj"-ra a vöröshajú orvosnőhöz lépett.

-Nem hittem volna, hogy viszont látlak, Kuro-ügyvezető. -vette le gumikesztyűit, és az Írónőre tekintett.- Egyáltalán miért vagy itt? Hisz ezeket minden bizonyára mind tudod...

Yumiko megejtett egy mosolyt, majd kuncogott egyet.-Mert rám is fér egy kis szoftverfrissítés!