Akiko Yumiko futonjánál ült, és orvosi táskájába pakolta vissza a sztetoszkópját épp. Ranpo az ajtóban állva figyelte komolyan társát, és egy szót sem szólt. Az orvos érezve a köztük levő feszültséget, inkább jómaga tette fel a kérdéseket.

-Mit gondolsz, mikor került beléd a bomba?- Yumiko zöld szemeit barátnőjére emelte, majd sóhajtott.

-Nagyjából másfél éve. És nem a gyomromban volt, hanem a torkomban. Azt is tudom, hogy került oda, és miért. Az elkövetőt is tudom. - Akiko meglepve nézte a beteget, Ranpo pedig cöccögve nézte az ajtófélfát.

-Akkor miért nem szóltál nekünk róla?- hangjából érezni lehetett, hogy mérges, s a lányra sem nézett egyszer sem. Yumiko lehajtotta fejét, majd elkezdte a történetet.

-Még a maffiánál tették be. Én voltam a kísérleti nyúl. Úgy volt, hogy mindenki kap egyet, hogy ne árulhassák el azt, akinek dolgoznak... Haku tette be nekem, de eddig nem volt még távirányítója. Ezek szerint, már van...-Akiko bólintott egyet, majd a földön levő aktát felemelve, Lydia holttestének képét Yumiko elé helyezte, ki felvont szemöldökkel mutatott a hullára.-Őt ismerem! 

-Tényleg? -lepődött meg a kékhajú, Yumiko pedig undorodva kezdte azt szugerálni.

-Még jó hogy! Ő volt az, aki be akart záratni New York-ban, csak mert olyan ember flörtölt velem, aki neki imponált. Nem nagyon volt kedves, de ezek szerint a karma visszaüt. -vont vállat, majd elemezni kezdte a sérülést. - Hmm, a szervek jórésze sérült, és a nyitott hasfal is teljesen megrongálódott.

-Kibelezték, nincs ezen mit szépíteni.-morogta a nyomozó, a barna hajú azonban megrázta fejét.

-Nem-nem. Nézd csak, Akiko! A gyomor lehet, hogy nincs bent, de a szervek jelentős része bent található, csak részben! És, a belsőségeknél kisebb égési jegyeket is vélek felfedezni. Ő, felrobbant. Mégpedig belülről. A patológus már megvizsgálta a szöveteket? 

-N-nemtudom, még nem érkezett semmi új...- rázta fejét Akiko, Yumiko pedig bólintva elemezgette tovább a képet. -Téged...nem ráz meg, hogy majdnem felrobbantál..?

Yumiko a nőre nézett, majd elgondolkodva rázta meg fejét.

-Rengetegen akarnak megölni. Az durvább, hogy kihánytam, nem az, hogy volt bennem. De, jó hogy beteg voltam, igaz? -nevetett, és Ranpo felé nézett, ki szemforgatva sétált el az ajtóból, nagy valószínűséggel a konyhába. Az Írónő mosolya mintha tovatűnt volna, szomorkásan hajtotta le fejét, és hunyta le szemeit. Akiko megsimítva hátát állt fel, majd kisétált kollégájához, ki a konyhapulton támaszkodott.

-Most miért csinálod ezt vele? -kérdezte idegesen, egyben suttogva, nehogy barátnője meghalljon bármit is. A feketehajú nem szólt semmit, így folytatta.- Nem ő tehet arról, hogy majdnem meghalt, képzeld! És egy beteggel nem így kell bánni-

-Hazudott nekem, Akiko.-nézett a nőre, smaragd szemeiből pedig sütött a csalódás, a düh, és az árulás. Lassan kezdte ingatni fejét, majd folytatta. -Hazudott mindenről! Hogy tudnék így neki hinni? Csak bajt okozott, eddig, amíg itt volt! 

-Hogy mondhatsz ilyet?! Csak a sokk miatt mondhattad ezt, vagy te is begolyóztál?- kérdezte az Orvosnő, immáron jómaga is felhúzva magát, Ranpo pedig gúnyosan hümmögött egyet.

-Képzeld, rájöttem, hogy a hazugságokkal nem lehet mit kezdeni! -vont vállat, teljes testével Akiko felé fordulva, ki kikerekedett szemekkel nézett Ranpo felé. A férfi először nem értette, míg meg nem hallotta a bejárati ajtó nyitódását. Lefagyva fordult a tárgy felé, de csak beteg társának alakját látta, amint becsukja az ajtót.- K-Kollegina.....!

-Ranpo, hogy lehetsz ennyire idióta? -sóhajtott Akiko, fejét fogva, a fiú pedig még mindig az ajtó felé nézett összetörten és reménykedve.

-U-Ugye tudja, hogy ezeket azért mondtam, mert mérges voltam...?-Akiko hitetlenül emelte fel kezeit, és csapta le maga mellé őket, "ezt te sem gondolod" stílusban. 

-Mert, ha valakit a szobája mellett szidsz szarrá, akkor majd nyilván csak a piacra ment kolbászért! Szerinted?! Istenem, hogy lehetnek a férfiak ennyire ostobák néha...-motyogta, majd elkezdte lökdösni a férfit az ajtó felé.-Nyomás, mert Sherlock-ot is magával vitte, azaz nincs semmi, amiért visszajönne! 

Ranpo feleszmélve kapta fel cipőit, és kitárva az ajtót, futott a lány után. 

-Yumiko! -kiáltotta, azonban nyomát nem lelte. Elfutott az Irodáig, a kávézóig, minden ismert helyig, de nem találta Kollégáját. Összeomolva foglalt helyet a Sumida folyóval szemben levő padon, és temette kezeibe arcát. Ezerszer lejátszotta maga előtt, miket mondott, s szavait már megbánta. Tudta, hogy ezúttal elszúrta. Ő azonban az őszinteség embere, és mindig kimondja, mit gondol...és ennek meg is lett a hátránya. Hirtelen szipogást hallott meg a mögötte levő padról, s fejét hátrakapva reménykedett, hátha társát találja ott. Azonban csalódnia kellet ismét, ugyanis egy másik nő itatta az egereket. Szőke tincsei arcába omlottak, Ranpo pedig úriemberhez méltóan felállt, és a nő elé lépve illedelmesen megkérdezte.

-Elnézést, Hölgyem. Jól van?- jól tudta az egyértelmű választ, a szólított pedig felnézve az idegenre, megrázva fejét törölgette szemeit kendőjével. Ranpo helyet foglalt mellette, és bátorítóan megfogta a nő kezét.-Tudom, nem ismerjük egymást, de higyje el, jobb ha elmondja bánatának okát. 

A nő gondolkodva nézett a zöld, szintén szomorúságtól csillogó szemekbe, majd vett egy mély lélegzetet, és megszólalt magas hangján.

-Tudja, volt valaki, akiben megbíztam, és most olyan, mintha elárult volna...-szipogta, Ranpo pedig belül érezte, ahogy a szíve összeszorul. Szegény társa jutott eszébe a szőke hajú nőről, de figyelmesen hallgatta.- Régi ismerősöm volt, és szinte az életemet is rábíztam... mégis, nagyon rossz dolgokat vágott a fejemhez, és...nem tudom, mit tegyek...-kezdett zokogni, Ranpo pedig magához ölelte finoman a nőt. 

-Nem jól tette az ismerőse, hogy egy ilyen kedves lelket bántott meg...-vígasztalta, a nő pedig folytatta.

-Azt hitte, ellene vagyok...pedig pont ellenkezőleg....- csuklott el hangja, és könnyes vörös szemeivel nézett fel a férfire.- Én nagyon szeretem! Meg is halnék érte, ha úgy adódna! De... ez sokkal rosszabb a halálnál...

-Elhiszem, Hölgyem....-fordította el fejét Ranpo, és akarva-akaratlanul, de megjelent előtte ismét kolléganőjének képe, s hogy ő is ugyanúgy érezhet, mint ez a szerencsétlen nő... Legördült az ő arcán is egy könnycsepp, a szőkehajú pedig szipogva intett felé.

-Most maga jön. Látom, hogy Önnek is gondok nyomják szívét. -Ranpo sóhajtott, majd fekete tincseibe túrva nézett az ég felé.

-Tudja, hasonló történt velem, csak ellenkező szerepben.... Kiakadtam, mert valaki hazudott nekem, én pedig nem voltam épelméjű.... ő pedig eltűnt....- A nő figyelmesen hallgatta a történetet, majd halkan kuncogott egyet.

-A nőket nehéz megérteni. Ezt vésse eszébe.-szipogott mosolyogva, majd folytatta- Ha a hölgy helyében lennék, direkt oda mentem volna, ahol nem keresne. 

-És... ezt miért mondja el nekem..?- kerekedtek ki Ranpo szemei, az ismeretlen nő pedig vállatvont.

-Ne érjen véget két kapcsolat, csak egy. Siessen, hogy minél hamarabb tisztázza magát! Én már jól vagyok..-mosolygott a nő, és megtörölte szemeit. Ranpo felállt a padról, de még meghajolt az idegen előtt.

-Köszönöm a segítségét! És remélem, az Ön ügye is megoldódik! - majd kiegyenesedve kezdett futni a folyóparton. Nem tudta, merre nem keresné. Illetve, tudta. A maffiánál. De, oda nem menne! Csak nincs annyira elkeseredve....

-...Szia Chuuya. -köszönt az Írónő a maffia folyosóján járkáló Chuuya-nak, ki a hangra összerezzenve nézett a lány felé, és már ordított volna rá, azonban Yumiko könnyes szemei beléfojtották a szót. Odasietett hozzá, és szoros ölelésbe vonta a lányt, Ki arcát vállába fúrva kezdett zokogni.

-Shhh...itt vagyok...Mi történt, Yumiko?- kérdezte a maffiás, a lány pedig szakadozva kezdett beszélni.

-Azt mo....mondta hogy... csak gond vagyok....- Chuuya elképedve hallgatta barátjának gondját, és közben nyugtatóan simogatta annak fejét.

-Jól van....Nyugodj meg...-csitítgatta, majd folytatta a vígasztalást.- Van 1998-as Champangé-m, azt most kibontjuk, jó? Gyere...-fogta meg kezét, és a szobája felé kezdte húzni. 

Beérve a maffia 211B szobájába, Chuuya kinyitva szekrényét, két porcelánpoharat vett ki, és az említett alkoholt, és kibontva azt, töltött mindkét pohárba belőle. Yumiko szipogva foglalt helyet extársának ágyán, a vöröshajú pedig a lány elé lépett.

-Pohár vagy üveg..?- állt bal kezében az üveggel, jobbikban pedig a pohárral. Barátja szó nélkül tépte ki az üveget, és húzta meg, ezzel már az üveg felét eltakarítva. -..Akkor üveg. 

Leült az Írónő mellé, majd folytatta.

-Mesélj el mindent, kérlek. Elejétől a végéig. -Yumiko bólintott, és elkezdte megosztani kalapos barátjával az egész történetet, töviről-hegyiről elmesélve mindent, a bombától elkezdve Sherlock-al való távozásukon át, mindent. Chuuya pedig hallgatta, hallgatta, és közben azon agyalt, hogyan fojtsa meg azt az átkozott nyomozót. Átkarolta volt kollégájának vállát, és hagyta, hogy a lány a vállán sírjon. 

-Mondtam, hogy csak gondot okozok mindenkinek! -ostorozta magát az Írónő, Chuuya pedig felcsattant.

-Ezt verd ki a fejedből! Te nem vagy senkinek sem gond! Csak az a hülye Iroda a hülye! -Yumiko kuncogva nézett fel barátjára.

-Kétszer használtad a hülyét egy mondatban.

-Tudom! De nem ez a lényeg! Hanem, hogy velünk jobb volt, mint velük, ugye? -a lány sóhajtva nézett félre, és kibontakozva az ölelésből túrt bele barna tincseibe.

-Cserje, te is tudod, hogy nem jöhetek vissza...Talán szívesen látnak, de eleget gyilkoltam már....

-...A régi becenevem használtad.-vigyorgott a fiú, Yumiko pedig felnevetett.

-Nem is figyeltél arra, amit mondtam? Nem jöhetek vissza, Chuu! 

-De visszajöhesz! Még mindig szabad a te pozíciód, senki sem foglalta el!- élte bele magát a vörös a lány visszacsábításába.- Nemcsak nekem tennél ezzel jót, hanem a főni is örülne! Egy szavadba kerül, hogy más legyen a munkád, tudod, hogy imád téged! 

-Igen, tudom, meg is kért az a pedofil mindene, de ezt még mindig nem tehetem. Irodás vagyok.- Chuuya nem adta fel, jobbnál jobb ötletekkel állt elő.

-Ott van Dazai! Annak az idegesítő hullajelöltnek az arcát nem kellene látnod! Oh! És itt szabad inni, és már kávéautomata is van! -Yumiko csak egyenleteseket bólogatott unottan, Chuuya pedig bevetette végső fegyverét.- És a maffia antropológusai képzést hirdetnek, hogy fejlesszék azokat, akiket érdekel az orvostudomány. És nemcsak kávéautomata van, hanem chips is...

Yumiko szemeiben megcsillant az a pillanatnyi öröm, meghallva kedvenc dolgait, majd reménykedve kezdte tördelni ujjait.

-Nyalóka is van...?- Kérdezte félénken, Chuuya pedig szaporán kezdett bólogatni.

-Már a vörösborosat beiktatták a receptednek hála, és vodkás is készül.- Yumiko elgondolkodva figyelte barátját, ki vállára helyezte kezét. -Figyelj, tudom mennyire fájt neked, mikor azzal a gyökér Hyon gyerekkel kellett minden után együtt dolgoznod. A nyomozó ugyanez. Elájulsz, ha meglátod. 

-Miért emlékszel életem legrosszabb pillanataira...?-kérdezte Yumiko halványan mosolyogva, majd sóhajtott.-Maradok a kurzusig. Ha tetszik, akkor visszajövök. Ha nem, akkor nem. 

-Ezazz, és nem bánod meg! -lelkesült fel a kalapos, majd egy pillanat alatt elbizonytalanodott. Hirtelen eszébe jutott egy részlet Yumiko story-jából.-Várj....Te a kutyusoddal jöttél ide...?

Yumiko egyetértően bólintott, majd neki is ijedtre váltott az arckifejezése.

-...Hol van Sherlock..?

Yumiko és a maffiás sietősen lépkedtek a folyosón, halkan a kölyköt szólongatva.

-Meddig volt pórázon? -kérdezte a kalapos, benézve az egyik növény mögé, a lány pedig elgondolkodott.

-A raktárig. Ott kezdtelek keresni, ő pedig elszaladt...- motyogta, majd kétségbeesetten folytatta hívogatását.- Sherlock! Sherlock! Gyere, szivem! 

-Ha kutya lennél, hova mennél? -kérdezte Chuuya, majd védekezően feltette kezeit.- Eddig minden küldetésünknél bevált a válaszod!

Yumiko Sóhajtva gondolkodott el, majd mutatóujjával a folyosó egyik iránya fel bökött.

-Ha Sherlock lennék, akkor a játékokat keresném. És, én, mint kölyök, mindennel játszok, ami piros, és kicsi, mert olyan, mint a kedvenc labdám.

-Elise játékai! -kiáltottak fel egyszerre, és kezdtek a maffiafőnök "lánya" szobája felé futni, majd óvatosan bekopogtak. Yumiko lassan benyitott, és bedugva fejét, nem talált mást, csak a szőnyegen játszó, szőke loknis kislányt, ki felénézve csillogó szemekkel ugrott nyakába.

-Yumi-chan! Yumi-chan! Visszajöttél? -kérdezte boldogan, a lány pedig nevetve simította meg arcát. 

-Egy ideig bizony, itt leszek. Viszont keresek valakit. Egy kispajtást, ki a Sherlock névre hallgat, és egy barna könyökkutyus. Nem láttad errefele véletlenül? 

Elise megrázta fejét, de gyorsan hozzátette.

-Szólok Ougai-nak, hogy nézzen utána, de csak ha szeretnéd! A fekete gyíkokat is ráküldhetem az ügyekre, nem mondhatnak ellent nekem! -mosolygott, Yumiko pedig rákacsintott.

-Ougai-sama előtt a jelenjétem még titok, de a többiknek nagyon örülnék. - Elise bólintott egyet, majd integetve figyelte, ahogy a két felnőtt távozik.

-Még mindig olyan realisztikusnak néz ki...- borzongott meg Chuuya, Yumiko pedig szúrósan nézett rá.

-Ezt ne is mond! Ő igazi a szememben, és annak is kell lennie! Nem ártott nekünk, így mi sem ártunk! És kedves kislány.- mosolyodott el, majd intett fejével.- Gyere, keressük Sherlock-ot.

Az Írónőék már mindent átnéztek, de kölyök nyomát nem találták. Yumiko elkeseredve csúszott a földre a falnak támaszkodva, és temette kezeibe arcát.

-Az utolsó szálamat is elvesztettem...-kezdtek szemei könnyezni, Chuuya pedig leguggolva hozzá, borzolta össze haját.

-Nyugodj meg, nem szökhetett ki! Aki bemegy, lehet bárki, de aki kilép, a maffia tagja! Ha kisétált, akkor valamelyik őr megtalálta, és elvitte Mori-sannak, aki üzenne nekünk. Hisz, gondolom nyakörv is van rajta.

-Igen...-törölgette ingujjával szemeit Yumiko.-Rajta is van, hogy én vagyok a gazdája.

-Na, akkor! Keine Panik! -mosolygott Chuuya, ekkor pedig hangos csörömpölést hallottak a konyha felől. 

-MI JA MANÓ! -hallotta Yumiko a séf hangját, ki ekkor kivágta az ajtót, s Sherlock futott ki, szájában egy sült steak-kel, utána pedig a séf egy sodrófával.

-SÁTÁN KUTYA! MEGENNI HÚS! Ő LENNI HÚS! -ordibált a molett, itáliai származású séf hadonászva, Yumiko pedig felkapva a kölyköt egyenesedett ki mosolyogva, és lépett a férfi elé.

-Giuseppe, van valami probléma?- a férfi nem ismerte fel, így tovább ordibálózott, és fenyegetően hadonászott a sodrófával.

-KUTYA BEJÖNNI, MEGENNI ÉTEL! NEM LENNI EBÉD, SÜTNI MÁSODIK! DE NINCSEN ANYAG, Ő LENNI ÉTEL! - Chuuya megfogta Yumiko jobb vállát, és mellélépett.

-Giuseppe, ő itt Yumiko, azt hittem, felismered. -a szakács a névre eldobta a kezében tartott eszközt, és Yumiko kézfejét kezdte csókolgatni.

-JAJ BELLA DONNA! MAGA LENNI! NEM LENNI SEMMI, HA MAGA LENNI! BOCSÁSSON MEG LENNI! KAPNI SPECIALITAT! -futott vissza a konyhába, és kezdett valamit ordibálni olaszul, mire sürögni-forogni kezdtek a konyhában.....