Akiko-nak szerencsére nem okozott gondot Yumiko sebét begyógyítani, így pár perc múlva már boldogan simogatta kiskedvencét.

-Mondtam, hogy okos! Hogy megment! Ugye, Sherlock?-kezdte vigyorogva ölelgetni őt, Ranpo pedig hálásan pillantott az orvosra.

-Köszönöm, Akiko...- a nő legyintett, majd a mögötte levő hullára pillantott.

-Ezt inkább nem kérdezem meg... De hogyhogy megtámadott?- Yumiko zavartan kezdett nevetni, majd a tekintetüket kerültve kezdte figyelni asztalának sarkát.

-Hát, lehet, hogy egy rajongóm....

-Rajongó?-ráncolta homlokát Akiko.

-És lehet, hogy próbált felszedni....-folytatta Yumiko.

-FELSZEDNI?! -kapta fel a gyilkos kését Ranpo, a két lány pedig rémülten nézett a dühös nyomozóra, aki azt mérgesen a halottba dobta, majd odalépett hozzá, és még párszor beledöfte.-Hogy merészelte ez a gerinctelen, pszichopata, idióta, albínó gyökér-

-Ranpo...Nyugi- Próbálta az Írónő halkan nyugtatgatni társát, az azonban szikrázó szemekkel nézett felé, ezzel beléfojtva a szót.

-Nincs nyugi! Amíg ezt be nem daráljuk, és oda nem adjuk Kenji-kun disznóinak! - Yumiko nagyokat pislogva hallgatta Ranpo szavait, majd figyelte, amint a fiú próbálja elvonszolni a nála kétszer nagyobb testet, ezzel elesve.

-Hagyd Ranpo-san, majd én segítek! -jelent meg váratlanul az ajtóban Dazai, és szemügyre véve az áldozatot, az ablakhoz lépve, kinyitotta annak ajtaját.- Kidobjuk, gyorsabb megoldás.

Ranpo nem nagyon foglalkozott azzal, hogy társa előbb még a börtönben csücsült, bólintva ragadta meg a test lábait, míg Dazai hóna alatt ragadta meg Shin-t, és így kezdtek az ablak felé lépkedni.

-Dazai! Te meg hogyan....-fogta fel Yumiko, hogy a kötéses valóban itt van, az említett pedig mikor kidobták a támadót az ablakon- mely hangosat puffant- felnevetve az Írónő felé tekintett. 

-Yumiko-chan, azt hittem, ismersz! Holmi börtön rajtam nem fog ki! Nem úgy, mint egy ilyen béna rajtad. Mond csak, hol marad a hibátlanságod? -fogta drámaian homlokát, az említett pedig kissé csalódottan sóhajtott.

-Na, ezt én sem tudom.- Dazai-nak, mintha ekkor fény gyúlt volna egyébként sötét agyában, csettintve egyet, csillogó szemekkel mutatott felé.

-Áh! Megvan! Eddig csak Ranpo-sannal dolgoztál, ezért! De, most el vagyunk foglalva, így addigis menj Kenji-kunnal dolgozni! -Akiko ekkor elmormolt egy imát, Yumiko pedig értetlenül nézett barátnőjére, ki az órára nézve, indult el rendelője felé. Már nem éri meg visszamenni, hisz a Nap is kelőben van. Ranpo is kissé rémülten tekintett Dazai-ra, de sóhajtva annyiban hagyta a dolgot. Még magához ölelte Kollegináját, majd intve neki, elindult a magas fiúval eltűntetni a Ranpo dühének áldozatául esett Shin-t. 

-Akkor....-nézett maga elé az egyedül maradt lány, majd az Orvos rendelőjének irányába.-Ki is az a Kenji...?

-De jó! Yumiko-chan lesz a társam! Olyan, mintha otthon falun Nővéremmel lennék! -kezdett lelkendezni a szőke hajú, szeplős fiú, Yumiko pedig kínosan mosolyogva bólogatott. Miért nem mehet hullát eltűntetni...? -Megmutatom te neked a várost! 

-....Megmutatod nekem a várost?- próbálta kijavítani a mosolygónak a mondatát, az pedig vidáman bólogatott. 

-Biza'! Nálunk otthon falun rengeteg a Bordie! Ő is megy farkastűzni?-látta meg Sherlock-ot, Yumiko pedig ekkor azt hitte, kutyusát az előtte álló épp a farkasok közé akarja hajítani.

-...Lelőjelek?-kérdezte fagyos tekintettel, Kenji azonban meg sem rezzent. 

-O! Szóval nálatok puskával üldözik a medvéket? -Yumiko nagyokat pislogva tekintett többi munkatársukra, kik próbáltak elbújni munkájukban, majd visszatekintett a szőke hajúra.

-...He? - válaszolta röviden-tömören, a kantárnadrágos pedig nevetve igazította meg a kalapját. 

-Olyan vagy, mint Nővérkém otthon falun! Csak ő a farkasok vigyoriját csavarintotta ki egy bottal! -Yumiko ekkor rémült fejjel lépett Tanizaki mellé.

-Segíts ez meg akar ölni...-suttogta, Tanizaki pedig legyintett egyet mosolyogva.

-Csak bókol! 

-TE ÉRTETTED AMIT MONDOTT?!- akadt ki Yumiko, a Hófiú pedig vállatvonva nevetett. -Segíts már, én nem tudom, mit tegyek!

-Lesz gyereked Ranpo-val, hogy tanítod meg beszélni?-szórakozott Akiko, papírokat aláírogatva.-Honnan fogod tudni, hogy éhes, és nem álmos?

-Mert vérkötelék fog összekötni engem vele! És az én gyerekem HELYESEN fog beszélni! - adta válaszát az Írónő, barátnője pedig elejtette tollát sokkoltan.- Mi az, Akiko?

-...Nem tagadtad le, hogy Ranpo-val lesz a gyerek...-húzta széles mosolyra ajkait az Orvosnő, majd gyorsan bemenekült a gyengélkedőre.

-TE IDEGESÍTŐ PERVERZ ÁLLAT! SHERLOCK, TÁMADJ! -A kutyus értetlenül nézett fel vörös arcú gazdájára, majd Kenjihez kezdett sétálni.-Jó őt is szabad.

-De aranyos! Mint otthon a Collie! -kezdte simogatni a kutyát, ki abban a pillanatban hanyattvágta magát. Yumiko köpni-nyelni nem tudott. Ő lefegyverezte Sherlock-ot. Ekkor lépett be a szobába Atsushi-kun, egy köteg papírt tartva kezeiben, majd Yumiko-t meglátva, letette azokat, és keresgélve, egy aktával elindult felé.

-Ha vele kell dolgoznom, felmondok...-nézett a Tigrisemberre tikkelő szemekkel, Atsushi pedig összerezzenve, és dadogva nyújtotta át neki az aktát. Már érti, miért sózta rá Tanizaki az átadást....Yumiko kikapta kezéből a mappát, és kinyitva kezdte elemezni. Járőrözés? Kisebb banda kiiktatása? Talán, ha kellőképp siet, akkor utána visszakaphatja eredeti társát. Ránézett az épp kutyájával játszó fiúra, és felsóhajtott. Hosszú lesz ez a nap....

-Ez itten a környék, hol kedvesek a piaciak! -kezdett magyarázni Kenji, integetve mindenkinek, akit meglátott, és köszöngetni.-Jó napot, Fuka Úr! Szépek a kenyerei! 

-Miért jöttem vissza....-motyogta duzzogva a lány, és mérgesen nézett előre, közben persze ügyelve, nehogy Sherlock elkószáljon. Már fél órája hallja a hibás mondatokat, és majd szétveti az ideg. 

-Nézd! Ottan pedig egy almaárus, kit otthon faluról ismere-mutatott jobbra vidáman a gyerek, Yumiko-nak pedig elege lett.

-Elegem van! -jelentette ki megállva, a fiú Pedig értetlenül mosolyogva nézett felé.-Olyan szinten magyartalan mondatokat használsz, hogy Kazinczy Magyarországon vetné le magát a hídról! És mi az, hogy "te neked"?! És, hogy "Ottan"?! Nem tanítottak meg a helyes mondattanra?! Esetleg a kiejtésre?! Fogalmazás nuku?! 

- ...Yumiko-chaaan..-mosolygott rá Kenji, de a lány lecsissegte.

-Csitt! Most én beszélek! Mégis hogy tudsz olyan szinten helytelen mondatokat kreálni, hogy instant öngyilkossági hajlamaim legyenek?! Persze, Ranpo is tud olykor olyanokat kreálni, hogy a falra mászok, de...

-Yumiko-chan...-próbált ismét megszólalni a kantáros, de Yumiko nem fejezte be. 

-És mégis milyen indokból nem törekedsz a helyes beszédre? Semmilyen értelmet nem találok a mondataid között! Érted?! Semmi Mondattani kapcsolat! 

-...Csak azt szeretném mondani, hogy kést szorítanak a torkodhoz.- mosolygott továbbra is a fiatal nyomozó, és a Yumiko nyakához közel álló késre mutatott.

-...Igen, már én is érzem...-morogta Yumiko, megérezvén a fémet nyakánál, majd egyet sóhajtva megragadta a támadó csuklóját, és elrántva torkától, leguggolva hajolt el a következő csapástól, majd a férfi nemi szervébe rúgott teljes erőből, ki hátra repülve terült ki a földön. Yumiko kiropogtatva nyakát, állt fel, és mozgatta vissza helyére csípőjét, mely az elszokott mozdulattól mintha kiugrott volna. Kenji csillogó szemekkel kezdett tapsolni.

-Nagyon ügyes voltál, Yumiko-chan! Mint otthon falun Nővérem! -Ekkor az Írónő a fiú ajkaira helyezte mutatóujját.

-Most pedig bekussolsz, vagy a te tököd is szétrúgom...-morgott, Kenji pedig nagyot nyelve kezdett hevesen bólogatni. Yumiko idegesen túrt barna tincseibe, és indult tovább. Már bánja, hogy anno Ranpo-t idegesítőnek nevezte. Úgy tűnik, van ennél rosszabb. 

Karbatett kezekkel sétált mérgesen előrefele nézve, Sherlock pedig mellette haladt szorgosan. Most, úgy érezte magát, mintha ő lenne Chuuya, a szőke hajú pedig Dazai. Az egyik idegesíti a másikat, az pedig legszívesebben agyonverne mindenkit. Befordulva egy sarkon, meg is pillantotta a keresett bandát, akik épp egy ártatlan pasit akartak kirabolni. Körbeállták, és tán meg is verték volna, ha Yumiko nem avatkozik közbe.

-Na kinek rúgjam szét a seggét?-ropogtatta meg ujjait, a nála kétszer akkora pasas pedig felnevetett, s őt követte a csapat többi tagja. Egy, kettő.....három.....összesen tízen vannak. Ha minden jól megy, akkor délután négyre visszajutnak. Yumiko-n látszott, hogy most rajtuk fogja levezetni a dühét, így a legvéznább, gondolván, megszerzi a dicsőséget, elélépett.

-Cicababa, értékelem a vadságod, de a szex-ben alkalmazd.-erre a mondatra a banda nevetni kezdett, de Yumiko gyomronütötte a férfit, ki összegörnyedt, így fejét megragadva verte azt térdébe, a vézna pedig vérző orral esett össze. 

-Már felbaszták az agyam, most pedig nincs kedvem hancúrozni. Úgyhogy vagy meghaltok, vagy bejöttök a Rendőrségre, és nem verlek agyon.-Yumiko nem káromkodott sűrűn, azonban most kellőképp ideges volt. A bandavezér meglepődött először, azonban gúnyosan mosolyogva vette elő háta mögül a baseball-ütőjét, és intett a többi fiú felé. 

-Uraim, nem kell itten' a harc! Elég, ha bejönnek a rendészetre! -mosolygott Kenji, Yumiko elé állva, a bandavezér bedig arcbaverte őt az ütővel, ezáltal a fiú hatalmas ívben repült oldalra. 

-Dazai-san, biztos, hogy jó ötlet volt Kenji-kunra bízni Kolleginát?-kérdezte kissé aggódóan a kötésest, és a vágóhídhoz érve letették a fekete zsákot. 

-Minden rendben lesz! Yumiko-channak nem esik bántódása! Kenji erős! -legyintett a magashajú, és kicipzározta a hullazsákot, és intett Ranpo-nak, hogy segítsen megemelni az áldozatot, kit nyögve-nyelve, de sikerült felakasztaniuk a malacok mellé.

-Nem a testi épsége miatt aggódok...-rázta meg fejét Ranpo, majd felnézett komolyan Dazai barna szemeibe.-Hanem a nyugalmának épségéért...

A kötéses egy pillanatra elgondolkodott, majd vállatvonva válaszolt.

-Kenji jó és pozitív társaság. Nem tudom, mi a gondod. -Ranpo sóhajtva rázta meg fejét, Dazai pedig huncutul mosolyogva folytatta.-Legalább rád lesz jobban cuppanva a csaj! 

-Dazai, nem az a célom, hogy a Pszichiátria zárt osztályára küldjem, mert belefejelt egy 16 éves fiút egy traktor nyitott belsejébe, azért, mert a "Muszáj"-t "ly"-sen ejtette...- Közben közbenézve kereste a kést, mellyel megnyúzzák a halottat.Dazai megtámaszkodva a falnál, mosolygott tovább a nyomozóra.

-És? -kérdezte, Ranpo pedig értetlenül nézett vissza felé.

-Mi és? 

-Ne szórakozz, Ranpo-san! -nyafogott Dazai, majd huncutul csillogó szemekkel folytatta.-Volt már valami? Csók például?

-Amire emlékszik?- kérdezett vissza Ranpo, megtalálva a kést, majd visszacsukva a fiók ajtaját, indult meg Shin felé.-Nem. 

-Ne szórakozz, Ranpo-san! Már minden összeállt neked! Csak csókold meg, aztán sima ügy! - bátorította Dazai kollégáját, ki sóhajtva intett felé a hegyes eszközzel.

-Nem vagyok olyan, mint te! Nekem van lelkem, képzeld! És a lelkem azt mondja, nem engem szeret....-motyogta lehajtott fejjel a végét a Nyomozó, a kötéses pedig felháborodottan kezdett ellenkezni.

-Ez pontosan nem így van! Szeret téged, hidd el! Ismerem őt, gyerekkorom óta! 

-Akkor miért hagyta, hogy ez a nemsokára kopasz kukac udvaroljon neki?! - háborodott fel Ranpo, és a kezében lévő kést a halottba hajította.

-Azért, mert nem tud mihez kezdeni az érzésekkel.-mondta el az igazságot Dazai, Ranpo pedig felékapta fejét.

-Hogy érted...?-Dazai Shin felakasztott testéhez lépve, kihúzta fejéből a kést, és azt kezdte elemezgetni.

-Tudod, őt sosem szerették annyian. Sőt, jómaga azt hitte, senkisem szereti. Épp ezért, ha valaki olyan jelet ad, hogy kedveli, nem tudja, mihez kezdjen. Csak áll, és a mottóját idézve: "Mosolyog, bólogat, és reméli, hogy nem kérdés volt." Épp ezért nem utasította vissza a fickót. 

-Nem tudja, hogy kell nemet mondani?- nevetett gúnyosan, Dazai bólintására azonban kikerekestek smaragdzöld szemei.-Tényleg? 

-Ritkán tud nemet mondani. Ami a lényeg: csípkedd magad, mert egy olyan Írónőről beszélünk, aki egy mondattól szerelembe tud esni! Úgyhogy, kapd le, Rómeó! 

-...Azért a hullát nem fogom...

- Úristen, most fizethetem a temetését! -kezdett sopánkodni Yumiko, a földön fekvőt nézve, majd sóhajtva a banda felé nézett.- Valaki tudja, merre van a legközelebbi sírköves?

-Forduljon balra, és a virágosbolt mellett! Vele szemben van egy isteni pék, ahol olyan kifliket lehet kapni- kezdte mesélni az egyik banditás, de a melletteálló könyökével oldalbavágta, hogy fejezze be.-Khm, mármint...

-Oh, az jó, úgysincs otthon semmi pékáru..-gondolkodott el, majd Sherlock-ra lenézve, elengedte a pórázról.- Sherlock, ebből most maradj ki, Anyu elgyapálja ezeket a bűnözőket, addig is hozd vissza! -dobta el a piros labdát az Írónő, de csak olyan messzire, hogy ne legyen a kutyusnak semmi baja. Sherlock futott a piros golyó felé, Yumiko pedig gyorsan nekilátott a verekedésnek. Elsőnek a vezért terítette le, egy hirtelen rávetődéssel, és arcát erősen a betonba verte. Majd a második férfit-ki az ütőt felkapva suhintott felé- hátrahajolva ívesen kicselezte, majd egy bógnival ismét visszahelyezkedett kétlábra, és egy forgórúgással kiütötte. Így folytatta, azonban mindig felkeltek az ellenfelek, és Yumiko nem győzte őket verni. Már az ökléről is lejött a bőr, haja is kusza volt, inge gyűrött, és valamelyik perverz egy gombot is letépett. Mivel nem volt ideje hazaugrani fegyveréért, így az persze nem volt nála. Ekkor pedig Kenji kelt fel a földről, mintha mi sem történt volna, a többiek pedig lefagyva nézték a fiatalt, ahogy lassan odalép egy kocsihoz.

-Hjajj, nem akartam ehhez folyamodni, de akkor azt kell tenni, amit otthon falun teszünk..-vont vállat, majd egy kézzel felemelte a kocsit, és megfordulva a bandára vigyorgott. -Addig ütjük, amíg mozog! 

Yumiko sokkoltan hátrált arrébb, majd kikerekedett szemekkel nézte, ahogy a fiú a bandára hajítja a kocsit. Egy kézzel. És itt még nem volt vége, ugyanis Kenji ekkor kitépett a földből egy stopptáblát, és elkezdte felük ütni a férfiakat, majd mikor megvolt, elmosolyodva nézett Yumiko felé.-Nálunk otthon falun ha a tehenek rosszalkodnak, hozzájuk vágunk*egy oszlopot!

Yumiko nagyot nyelve bólintott egyet. Nem tudta felfogni, mi történik. Most, valaki drogot csempészett a szervezetébe? Vagy micsoda? Még mindig nem tudta felfogni, pedig lassan az Irodába értek vissza, és az agyáig sem jutott el, hogy Kenji éhes, és enni akar. Lassan lépett ki a liftből, majd belépve az ajtón, egyenesen Kunikida felé sétált, majd megragadta az gallérjánál fogva, és rázni kezdte.

-TE NORMÁLIS VAGY?!- ordította, a szemüveges pedig rémülten nézte a nőt, ki az idegösszeroppanás szélén állt.-EZ FELKAPOTT EGY KÉZZEL EGY KOCSIT, HOZZÁVÁGTA A PASIKHOZ, MAJD EGY STOPTÁBLÁVAL BASZKODTA ŐKET!!!!! ÉS MIÉRT NEM SZÓLTATOK ARRÓL, HOGY EZ ILYET IS TUD?!

-Yumiko-chan, ezek szerint megismerkedtél Kenji-kunnal is! -mosolygott rá Tanizaki, Yumiko pedig felénézett szikrázó tekintettel, a fiú pedig összerezzent.

-Igen, megismerkedtem a Farmos Gyerekkel....- morogta, majd hangja sírósba váltott. -Ranpo-t akarooom!! 

-Ki akar engem?-lépett be az ajtón a hívott Dazai oldalán, Yumiko pedig meghallva hangját, feléfutva ugrott nyakába, Ranpo pedig a hirtelen mozdulattól elvesztve egyensúlyát kötött ki a földön a lánnyal. -M-Mi történt Kollegina?

-FELKAPTA EGY KÉZZEL!!!!-Kezdett idegbetegen nézni Ranpo-ra, és mutatta, hogy "egy kézzel tette". -EGGYEL!!!

- Értem, értem...-motyogta Ranpo, majd a hirtelen ölelést visszonozta.- De már nincs semmilyen kéz....

- Sajnálom, hogy anno leidegesítőztelek...-motyogta a lány, Ranpo pedig először bólintott, majd eljutott agyáig a mondat.

-...Mit mondtál rám régen?

*- Hivatalosan ez "hozzájuk baszunk" lenne, de most finomabban írtam le a mottóját :D

Köszönöm egy olvasómnak, hogy ötletet adott Dazai váratlan feltűnéséhez! :)