Ez az éjszaka minden volt, csak nyugodt nem. Ebből is látszik, hogy Yumiko-nak még nem volt kiskutyája. Ahogy gondolta, felkeltette őt, mikor el kellett intéznie ügyeit....De nemcsak akkor. Mikor épp beszundított volna, ráugrott, nyaldosta- mely aranyos volt a lány szerint, de az alvás fontosabb- És rengetegszer megugatta a hirtelen zajokat. Majd-mikor elkezdett unatkozni, és látta, hogy mindenki sikeresen alszik- Odament új csipogós játékához, és elkezdte a lehető leghangosabban szólaltatni, mire az Írónő nyüszögve nyúlt volna a kölyök felé, hogy elvegye a játékot, ekkor azonban Ranpo tépte fel az ajtót.

-Nem hallgattatod el, megeszem! - Yumiko meglepetten pislogott nagyokat Ranpo-ra, majd kitört belőle a nevetés. -Komolyan beszéltem! Visszük vissza! 

-Ne! Nem visszük! -vette el gyorsan tőle a játékot, és ölelte magához Sherlock-ot védelmezően, Ranpo pedig sóhajtott.

-Látom, nem volt még kutyád. -a lány megrázta a fejét, a nyomozó pedig leguggolt hozzá, és megsimította Sherlock buksiját.- A csipogós játékokat vedd el tőle estére. És, ha fel akar kelteni, tűnj mérgesnek, hogy tudja, ezt nem teheti. Emellett tanítsd jómodorra...

-Ranpo, neked volt már kutyád?- lepődött meg, a fiú pedig válaszra sem méltatva indult el saját szobája felé.-Hé, Ranpo!

-Hallgattasd el, ennyi a lényeg.-csukta be ajtaját, Yumiko pedig összenézett Sherlock-al.

-Jó kis morci. De igaza van, nem csinálhatod ezt!-dorgálta meg a kutyát, aki nyüszített egyet, majd visszatette fekvőhelyére.-Most pedig, hadd aludjak én is! 

Az éjszaka további része nyugodtan telt Ranpo részéről. Nem hallotta, hogy a kis kölyök valami életjelet produkálna, és ez neki jó volt. Egészen addig, amíg meg nem hallott egy "Menj, Sherlock, ébreszd fel" suttogást, kis futólépteket, majd valami nedveset arcán.

-Sherlock fúj! -ült fel száját törölgetve Ranpo, majd mérgesen kuncogó társára nézett.-Ez lesmárolt!

-Nem ez, hanem ő! És csak puszit adott! -nevetett, Ranpo pedig a már ölében fetrengő kölyköt kezdte el simogatni.- Amúgy, jó reggelt! 

-Neked is...-motyogta a fiú, a lány pedig gyorsan kiment, hogy elkészíthesse a reggelit. Ranpo ezalatt felemelte Sherlock-ot, hogy egyszinten legyen fejével, és komolyan kezdett vele beszélni.-Na idefigyelj kölyök. Tudom, hogy aranyos vagy, és "kis ártatlan", de azt most szeretném tisztázni, hogy Ő az enyém, és meg se próbáld velem felvenni a versenyt, mert elviszlek Dazai-hoz és azt nem éled túl az biztos....

A kutyus nagyokat pislogott, majd megnyalta Ranpo arcát, aki ezt egy "igennek" vette, így már nyugodtabb lett egy kicsivel. Nem gondolta volna, hogy egy kiskutyát fog halálosan megfenyegetni...

-Kész a kaja! Gyertek! -kiáltott Yumiko, Ranpo pedig mosolyogva tette le a barna szőrmókot a földre.

-Nyomás, Sherlock!-tolta meg kicsit a fenekét, hogy induljon meg, a négylábú pedig elindult Yumiko felé, aki leguggolva várta, hogy feléfusson kiskedvence, majd elkezdte puszilgatni azt. Ranpo kiérve egy ideig nézte az egészet, majd mikor felállt Yumiko, odament hozzá, szorosan megölelte, és egy puszit nyomott arcára, miközben Sherlock-ot nézte. 1-1. 

-R-Ranpo, mivan veled? -lepődött meg elvörösödött arccal az Írónő, majd a szendvicset szájába tömőre nézett értetlenül. -Meg se vársz?

-Mgam Hdm Mfh.- mondta teli szájjal, majd ment vissza a szobájába, Yumiko szerint öltözni. Ez aztán furcsa volt. Ő is gyorsan megette saját adagját,megvárta, míg SHerlock is végez, majd kivitte, hogy el tudja végezni dolgát, végül gyorsan felöltözött, és kinyitva szobájának ajtaját, Sherlock állt a fürdő ajtaja előtt, és csóválta farkát. Yumiko-ban pedig ekkor tudatosult...

-Mi lesz Sherlock-al?-kérdezte a fiút, aki vállatvont.

-Tiéd még mindig. -adta az egyszerű választ, a lány pedig vállatvonva elővette a pórázt, Ranpo pedig jobb szemét kinyitva leste Yumiko-t, majd hozzátette.-De sétáltatni akkor lehet, ha minden oltása megvan. 

-Oh.....öhm....-gyorsan odasietett a laphoz, amit kapott tegnap a nőtől, majd büszkén mutatott egy "like"-jelet. -Mindene van! Szóval, Jer, Sherlock! Megyünk az első sétára! 

Amint leértek a lépcsőn, Yumiko letette a földre a kutyát, és annyira fogta a pórázt, hogy a kölyök mellette haladjon, Ranpo pedig elmosolyodott. Valamit mégiscsak tud. Ahogy elindultak, a pici szorosan kapkodta mancsait, a zebránál pedig Yumiko gyengéden visszarántotta a kölyköt, mondva, és jelezve, hogy "nem". Sherlock értelmesen nézett fel gazdájára, és leült a járda szélén, Yumiko pedig adott neki egy jutalomfalatot, és büszkén mutatta Ranpo-nak, mi történt.

-Kétség kívül okos kutya.-állapította meg a fiú, és figyelte a lányt, aki nagyon ügyelt rá. Nagyjából 10 perc alatt érhettek be az Irodába, ahol ezúttal lifttel mentek a 4. emeletre.

-Azt mondta a nő, hogy az "ül" megy neki. -nézett le a kölyökre az Írónő, majd felmutatta mutatóujját.-Ül.

Sherlock valóban leült, és értelmesen figyelt gazdájára, várva a következő interakciót, illetve jutalmat, melyet meg is kapott, egy jóleső buksisimivel. 

-Jól jártál. Egy előkészített kutyát fogtál ki.-mosolygott Ranpo, nézve Yumiko boldogságát, majd ő is megsimította Sherlock fejét.- Neked pedig, kispajtás, ez lesz az első munkanapod! 

Ekkor kinyílt a lift ajtaja, a három nyomozó pedig belépett az ajtón.

-Jóre- ÚRISTEN DE ÉDES!-dobta el az aktákat Akiko, amint meglátta a kicsit, és észveszejtően rohant, majd elkezdte simogatni.-Mi a neve?

-Sherlock.-jelentették ki büszkén, Akiko pedig nevetett.

-Ez rátok vall! De milyen Ranpo-san van öltöztetve! És milyen kis játékos! -nézte a hátára forduló kutyust, majd elkezdte összeszedni az aktákat.- Ranpo végül megengedte ezek szerint.

-Meglátta, ő is beleszeretett! Igaz, Ranpo?- nem akarta mondani a fiú, hogy a lány örömittas arcába szeretett bele, így csak mosolyogva bólintott egyet.

-Kurokawa Yumiko! Edogawa Ranpo! -kiáltotta nevüket kollégájuk, Kunikida, mire a nyomozók összerezzentek, Yumiko pedig felkapta Sherlock-ot, majd megfordulva Kunikida arcába nyomta a csöppséget, a férfi pedig eléggé meglepődött. Feljebbtolta szemüvegét, majd végigmérve a négylábút, a két kollégára nézett.- Nincs semmi bajom, amíg nem okoz gondot. De azért vagyok mérges, mert tegnap csak úgy félbehagytátok a munkát! 

-Tényleg!-jutott eszébe a lánynak- Csak úgy leléptünk! De nem baj, majd ma folytatjuk, Kunikida! 

-El is hiszem.-tolta feljebb szemüvegét, majd egy újabb aktát adott kezükbe.-A helyszínelésről lekéstetek, azonban itt egy újabb áldozat...

-Hallod, Sherlock? Az első ügyed! - mosolygott a kölyökre Yumiko, majd leült asztalához, ölében Sherlock-kal, felvette szemüvegét, és tanulmányozni kezdte az aktát. -Tehát, az áldozat Shirokuma Yukino, akire szintén a lakásán találtak rá... emellett ugyanúgy néz ki, mint az előző áldozat.

-Ezért gondolod, hogy összefüggnek az esetek, Kunikida-kun?-foglalt helyet Ranpo szintén, és közelebbhúzva székét Yumiko-hoz, kezdett el ő is beleolvasni. 

-Igen. Azonban, ebben a gyilkosságban más is van.-tolta feljebb szemüvegét ismét.- Neki egy cetlit dugtak le a torkán, és a belső szerveinek helyére tintát és papírt öntöttek, illetve gyömöszöltek.

-És az ilyen gyilkosok miatt vágják ki az erdőket...-csóválta fejét az Írónő, majd Kunikida-ra nézett.- Mi állt a cetlin? 

Kunikida az aktára mutatott, Yumiko pedig megtalálva a szöveget, felolvasta.- "Tégy próbára! Rendben, próbára teszlek." Ez mi?

-Nem tudom. Reméltem, hogy van ötleted, elvégre Író vagy.- a lány nevetve kezdett tiltakozni.

-Író vagyok, de ez nem jelenti, hogy mindent tudhatok. Emellett, mindenkinek lehet írói válsága. De...-nézte az aktát, majd elgondolkodva vissza a szőkére.-Szerintem ezt a halottnak címezte. Vagy...egy harmadik nőnek? 

-Ezek szerint egy sorozatgyilkosról van szó...-motyogta Ranpo, és megigazíotta sapkáját. Nem szerette az ilyen ügyeket. Rengetegszer azért kellett embereknek lakolniuk, mert a gyilkos bekattant. Sherlock megpróbálta megrágni az aktát, de Yumiko óvatosan rápaskolt orrára, hogy "nem". Ekkor pedig Ranpo-nak ismét egy remek ötlete támadt.-Megtaníthatnánk Sherlock-nak, hogy szagolja ki a gyilkost! 

-Ranpo, ő még kicsike! Nme képes erre! De jó ötlet, egyébként.-mosolygott, és simogatta a kis négylábút. -Ki kellene kérdezni az embereket, nem gondolod? 

-De, dehogynem.-bólintott a nyomozó, majd intett Atsushi-nak, aki valamiért nagyon kerülte őket.-Atsushi! Hívd be az elhunyt ismerőseit! 

-R-Rendben...-motyogta, és gyorsan elhaladt az asztaluk mellett, Yumiko pedig gondolva egyet, letette a földre Sherlockot, aki eszeveszett tempóban kezdett rohanni a Tigrisember után, ki ezt észrevéve ordítva menekült. -NE-NE YUMIKO-SAN MEGTESZEM CSAK VIDD INNEN! 

Sherlock elkezdte ugatni Atsushit, majd érezve, hogy felemelik, abbahagyta. Ez nem a "szüleinek" keze volt. Mozdulatlanul nézett a barna férfiszemekbe.

-De kis édes kutyust szereztél Yumiko-channak, Ranpo-san! Hát ki ez a kis fickó?- kezdett el gügyögni neki Dazai, Sherlock azonban próbált minél hamarabb szabadulni. Fickándozott a kötéses kezében, majd kétségbeesetten kezdett ugatni Yumiko felé, aki gyorsan magához vette őt, ezáltal elérve, hogy lenyugodjon, és hálásan kezdje el nyalogatni.

-Sherlock a neve. És még csak Ranpo-val minket bír annyira, hogy felvehessük. -tájékoztatta, de legbelül tudta, hogy Sherlock nagyon nem csípi barátját. Ranpo pedig ezen jót szórakozik majd. "Ha nagy lesz, ráuszítom arra a nyomira!" -gondolkodott ördögi tervén, majd a Yumiko által hozott plüssre nézett.-Kollegina, ezt miért hoztad?

-Mert megtanítom Sherlock-nak, hogy nem szabad elfogadni idegenektől semmit sem, és, hogy ugatnia kell, ha támadnak. Ehhez pedig pont te kellesz, Dazai! -mosolyodott el Yumiko, és letette Sherlockot, majd Dazai-nak adott egy jutalomfalatot, és magához vette a plüsskutyát, letérdelt a földre, Dazai pedig szinte azonnal tudva, mit kell tenni, odanyújtotta a plüss elé a jutifalatot. Yumiko először a sajátját nyújtotta a plüss felé, és "megetette vele", majd boldogan ugatott a kutyával. Odafordította Dazai felé a játékot, majd "megette" a fiú kezében levő ételt, a plüss huskey pedig egy hangos "bleh"-t hallatva eldőlt, azaz meghalt. Sherlock sokkoltan futott a plüsshöz, és elkezdte szagolgatni. Dazai odanyújtotta Sherlock felé a jutalomfalatot, ő azonban elkezdett rá ugatni hangosan, és Yumiko-hoz futott, akitől elfogadta a falatot. -Ezazz, ügyes vagy! 

-Nem hittem, hogy be fog válni....-motyogta Ranpo, Yumiko azonban büszkén kihúzta magát. 

-Várunk egy kicsikét, hogy megeméssze ezt, én addig keresek egy másik embert a következő oktatáshoz! -pattant fel és indult el a Nyomtatószobába, hova kis kedvence követte volna, azonban becsukta előtte az ajtót. Sherlock leült, és nagy szemekkel szugerálta az ajtót. Mivel nem jött ki gazdija, elkezdett nyüszögni, hátha reagál, de semmi. Az ajtót kaparászta, azonban nőnemű gazdája nem jelent meg.

-Sherlock, gyere ide! -Ranpo leguggolt az Iroda másik végébe, és hívta az ebet, ki bizonytalanul de elindult felé, majd a többi intésre, már futott, és elkezdte nyalogatni Ranpo-t.-Jólvan! Igen, a te neved Sherlock! Tudom, szoknod kell, de te vagy az! 

Eközben Yumiko ahogy sejtette, Tanizaki épp papírokat szkennelt, majd észrevéve az érkezőt, intett felé.-Szia, Yumiko-chan!

-Szia, Tanizaki! Figyelj, majd nagyjából fél óra múlva, meg tudnál támadni?-kérte a lány a vöröshajút, ki meglepetten bólintott.-Csak mert a kutyusomat tanítom, hogy védjen meg, és téged még nem látott.

-Oh, ezek szerint mégiscsak lett! Ranpo jó hamar cselekedett!-nevetett, Yumiko pedig összeráncolta homlokát.

-Hogy érted?- kérdezte, Tanizaki pedig rá sem nézve, kezdett tűzögetni vidáman.

-Hát, azért ellenezte a kutyust, mert ő akart vele meglepni téged. -Yumiko kikerekedett szemekkel hallgatta a hófiút, majd elmosolyodva köszönte meg, és lépett ki az ajtón. Sherlock rohant felé amilyen gyorsan csak tudott, egyszer orra is bukva.

-Jaj, ennyire hiányoztam Sherlock? -vette fel karjaiba a kölyköt, ki vidáman kezdte nyalogatni.- Ezek szerint igen! 

-Na? Mi volt? -kérdezte Ranpo, Yumiko pedig kacsintott.

-Minden jó lesz! Csak menj ki a szobából majd, hogy valahogy rájöjjön, hogy érted kell szaladnia. 

-Miért értem? Nem az a lényeg, hogy megvédjen?- Yumiko unottan nézett Ranpo-ra. 

-Ő kölyök! Mit képzelsz, hirtelen átalakul Mori Ougai-á, és lerúgja a támadót? Ennyire te sem lehetsz álmodozó!- nevetett, Ranpo pedig végiggondolva bólintott egyet unottan.

-Nem ezért szereztük ezt itt?-mutatott a kölyökre, az Írónő pedig megharapta Ranpo ujját.-Áu! Ezt miért?

-Ne mutogass! Nem illik! -jelentette ki, majd Sherlock-ra nézett. El kell vele hitetni, hogy valóban jó viszonyban vannak. Ránézett Ranpo-ra, majd komoly fejjel kijelentette.-Nyald meg az arcomat.

-...Hogy mi? - nézett értetlenül Ranpo, Yumiko pedig megismételte.

-Nyald meg az arcomat. -"Ilyen kérést sem teljesítettem még"-gondolta a fiú, majd odahajolva, megnyalta a lánynak az arcát, aki szintén megnyalta az övét, mi enyhe pírt csalt arcára. 

-Ezzel megmutattuk neki, hogy valóban közel állunk egymáshoz! -jelentette ki Yumiko természetes hanglejtéssel, majd letéve a kutyust, leült kanapéjukra, és olvasni kezdte az egyik újságot. Ranpo azonban teljesen félreértette az előbb elhangzott mondatot. "Közel állunk egymáshoz...? Ezek szerint már a barátnőm? De mikor lett az? És hogy? Vagy mi történik?" -majd látva egy vörös hajtincset a fal mögött, gyorsan, és "látványosan"- részletesebben leírva, ordítva, hogy "elmegyek a folyosóra", hatalmas, lassított léptekkel, kigesztikulálva, hogy melyik oldalra fog menni, ezzel hülyét csinálva magából az Írónő, sőt, még Sherlock szemében is- eltűnt szemük elől. Sherlock békésen rágcsálta piros kis labdáját, mikor egy vöröshajú férfi feltűnt, és elkezdett ordítani.

-KUROKAWA YUMIKO! MOST MEGHALSZ! -Yumiko elkezdett hangosan sikítani, Tanizaki pedig odarohant hozzá, és úgy tett, mintha verné. Azonban nem azt az eredményt kapták, amit vártak. Mivel Sherlock azt hitte, játszanak, ő pedig boldogan kezdte csaholni farkát, felugrott a kanapéra, és ráugrott az Írónőre. 

-Sherlock, menj, hívj segítséget! Hívd Ranpo-t! -próbálkozott a nő, azonban Sherlock nem mozdult, így hagyta inkább a francba, és intett Tanizaki-nak, hogy fejezze be. -Ez nem sikerült.

-Nem minden kutyánál jönnek ki ezek az ösztönök.-próbálta vígasztalni Yumiko-t, ki unottan nézett rá. Ekkor pedig feltűnt az ajtóban Ranpo feje.

-Sikerült?- kérdezte, és egy falat csokoládét kapott be, a lány pedig unottan nézett rá.

-Szerinted? -kérdezte flegmán, a nyomozó pedig visszasétált az Irodába, majd leült a lány mellé. 

-Majd legközelebb. Ő még pici!- Yumiko egy kisebb tockost kevert le neki.

-A fegyverem fordítod ellenem? Ejnye! -ekkor feltűnt Dazai az ajtóban. 

-Sziasztok! Mi volt ez a nagy kiabálás? - kérdezte, Yumiko pedig sóhajtva megrázta fejét.

-Tanítottuk Sherlock-ot, de nem sikerült. -Dazai ekkor ölelésre tárta karjait.

-Ne szomorkodj! Egy ölelés csak segít! -Yumiko megölelte a kötésest, mire Sherlock eszeveszett morgásba, és ugatásba kezdett. A lány meglepetten nézett kedvencére, ki leugrott a kanapéról, és úgy próbálta meg elűzni a férfit, aki felnevetett.-Vagy nem csíp engem a bundás, vagy megtanítottátok neki.

-De jó! Van mivel csesztesselek! -nevetett Ranpo, majd felkapva a kölyköt, adott egy hatalmas puszit fejére.-Imádlak te kis riasztógép! 

"Csak minden pasira ugasson, aki nem én vagyok..."-tette hozzá még magában, majd a hátráló Dazai felé nézett.

-Ha nagyobb lesz, végem...-motyogta, majd egy "inkább eltűnök" kijelentéssel elhagyta az Irodát. 

-Úgy tűnik, azt akarja elugatni, akit nem kéne...-kuncogott a lány, Ranpo pedig kezébe véve egy újságot, olvasni kezdett.

-Szerintem nem baj, ha elugatja Dazai-t....-motyogta, majd boldogan pattant fel.-Úristen! Egy új édességet hoztak fogalomba! -mutatott boldogan a képre, majd sietősen indult el a kijárat felé.

-Várj! Hova mész?-értetlenkedett az Írónő, a fiú pedig megigazította kalapját, és intett felé.

-Megyek az új szerelmemért! Puszi~! 

És így Yumiko teljesen egyedül maradt az Irodánál, Sherlock-kal, ki önfeledten rágcsálta piros labdáját, mely minden bizonnyal a kedvenc játéka lehet. Yumiko elgondolkodva figyelte a kölyköt. Ranpo csak úgy itt hagyta? Egy édesség miatt? "Ráadásul becézgeti azokat az egészségtelen dolgokat..."-zsörtölődött magában.-" Hamár elmegy, vihetne magával!" 

Lassan telt az idő, azonban még mindig nem tért vissza senki. Mire várnak? Tapsra? Ekkor, mintha egy jel lett volna....