Yumiko ijedten bújt Ranpo-hoz. Ebben a két napban senki sem tűnt fel a házban. Persze, volt, amikor ő elhagyta, azonban rájött volna, ha valaki bejutott. Szíve kalapált, szinte kiugrott helyéről, és szaggatottan kapkodta a levegőt. Ne, csak ezt ne! Ne itt, és ne most! Ranpo rémülten figyelte a lányt, majd eszébe jutott az aktája. Hajlamos pánikrohamra. Élőben még sohasem látott ilyet, azonban úgy érezte, ez lehet, hogy az. Nem tudta, mit kell tenni, csak annyit, hogy ne mondogassa azt, hogy "minden rendben lesz" mert attól rosszabb lesz. 

-Itt vagyok, Kollegina...-suttogta a lehető leghalkabban az Írónő füleibe, aki egész testében remegett. A léptek közeledtek, és hallani lehetett, hogy az illető megállt a szekrény előtt. Ranpo nem az alaktól félt, hanem attól, hogy a lány ott lesz rosszul. Aggódóan figyelte a levegővétellel küszködőt, és szíve szerint kinyitotta volna az ajtót, hogy az idegentől kérjen segítséget, mit kell tenni...azonban mi van, ha egy ellenség az? Ekkor pedig a szekrényajtó lassan kezdett kinyílni....

-Chuuya-san? - kerekedtek ki Ranpo szemei, és a vöröshajú már épp megszólalt volna, Yumiko azonban kizuhant a szekrényből, elterülve a földön. -Kollegina!

Yumiko nem tudott válaszolni, csak a levegőt kapkodva kapott tüdeje felé, reszketett, mint a nyárfalevél, és szemei sarkában könnyek gyülekeztek. Chuuya, mint aki azonnal tudta, mit kell tenni, rohant, kinyitott egy ablakot, hogy a friss levegő beáramoljon, majd Yumiko mellé guggolt vissza. 

-Kérsz teret?- Yumiko megrázta fejét, amennyire tudta, Chuuya pedig nyugtatóan folytatta- Képzeld el a négyzetet! Lélegezz, egy, kettő....

A maffiás elszámolt négyig, Yumiko lehunyt szemekkel lélegzett négy számolásig, bent tartotta a levegőt négy számolásig, majd kifújta azt, szintén négyig. Kezdett megnyugodni, ahogy ismételgette immáron magában a gyakorlatot, a remegés abbamaradt, Chuuya pedig lassan suttogta, hogy "mindketten ott vannak, és nem hagyják őt magára". Kellett egy kis idő, mire a lány légzése szabályozódott, majd lassan felülve, egy pofont kevert le Chuuya-nak.

-EZ VOLT AZ UTOLSÓ ALKALOM, HOGY ÍGY RÁM HOZTAD A FRÁSZT, NAKAHARA CHUUYA!- ordította le a férfit, ki lehajtott fejjel elmotyogott egy "bocsánatot". Lelkiismeret-furdalása volt. Nem akarta a lánynál előidézni betegségét, azonban tudta, hogy viszonylag hamar elő tud jönni.

-K-Kollegina...-motyogta Ranpo, az Írónő pedig lassan felnézett rá, majd kikerekedtek szemei. Hisz, látta a rohamát! -Az imént...ez egy pánikroham volt...?

-Igen....-motyogta a lány, és lehajtotta fejét szomorkásan.-S-Sajnálom...

-Ezért nem kell bocsánatot kérni!-értetlenkedett a nyomozó Yumiko pedig felkapta fejét.- Hisz, nem te tehetsz róla! Ezt gondolom nehezen lehet megfékezni...nem értek ehhez annyira....

-Tényleg, Chuuya, mit keresel itt?-váltott gyorsan témát a lány, a maffiás pedig vállatvont.

-Az a kötszerpazarlógép mondta, hogy itt talállak titeket, és gondoltam, lecseszlek, miért tűnsz el megint. Hát, már inkább nem ordítom le a fejed..-nevetett zavartan, Yumiko pedig elmosolyodott. - Jó kis rejtélyeket dobtál össze....Amiket nem is nekünk címeztél khm....

-Nektek már címeztem anno, Ranpo ne maradjon ki a buliból!-mosolygott, majd lassan, de felállt saját lábaira, majd Chuuya felé biccentett.-Most, hogy sikeresen rám hoztad teljesen a frászt, és beszéltünk, szerintem ideje indulnunk Ranpo-val. Későre jár, emellett holnap munka van..-Chuuya kalapját megemelve biccentett a kifelé haladók felé, Yumiko pedig még visszanézve kacsintott felé.-Majd igyunk meg valamit, mint régen! 

Az eltűnő nyomozók után nézve, Chuuya-nak lehervadt a mosoly az arcáról. Többet szeretett volna vele beszélgetni. Azonban jól tudja, hogy ez annyira sem lehetséges, mint az Iroda előtti napjain. Mikor sem maffiás, sem Irodás nem volt az Írónő. Akkor, sokkal több ideje jutott rá, mint most. Szomorúan sóhajtott, majd a szekrény felé nézett. Ő is bebújjon vajon? Minden mindegy alapon, jómaga is bemászott a szekrénybe, és magára csukta az ajtókat. "Jó sötét van idebent"-állapította meg magában, majd lehunyta szemeit. És kissé lenyugtatja. Ekkor pedig jómaga is meghallott egy ajtócsapódást, és lépteket. Biztos Ranpo-ék jöttek vissza. Azonban, ez csak egy ember lépte volt.

-Na elmentek ti a...-morogta, és ekkor kicsapta az ajtót, ami egy hangosat koppant, és egy káromkodás hallatszott. Kinézve, egy, az orrát fogó Dazai-t pillantott meg.-Dazai, mi a fenét keresel itt?!

-Én is kérdezhetném ezt tőled, Chuuya! Mégis miért vagy a szekrényben?!- törölgette vérző orrát a fiú, és furcsán nézett extársára, ki enyhén elpirulva fordította el fejét, és kimászott onnan.

-Nem a te dolgod! És, hiába keresed Yumiko-t, ő már elment.-Dazai elhallatott egy "nemár"-t, majd elvette kezét vöröslő orrától, Chuuya pedig gúnyosan felnevetett.-Megérdemelted...

-Ez gonoszság, Chuuya! Nagyon fáj!- nyafogott a magas, majd huncut mosolyra húzta ajkait.- Sajnos, egy gyógypuszival kell fizetned a tettedért!

-Na, azt várhatod, Öngyilkosságmániás Őrült!- akadt ki a vörös, majd elkezdett menekülni a magas elől....

Yumiko-ék hazaérve levették cipőjüket, és -legalábbis a lány- ott aludt el a bejárati ajtó előtt. A roham rendkívül le tudja őt gyengíteni. Egy ideje nem volt hozzá már szerencsére, most azonban úgy érezte, teljesen kimerült. Csak annyit érzett, hogy a fiú felemelte őt a földről, és lassan bevitte minden bizonnyal a saját szobájába, és lefektette őt a futonra, és betakarta. Megérzett egy kezet arcán, mely végigsimított a területen, jómaga pedig elmosolyodott félálomban.

-Jóéjt,Kollegina.-suttogta lágyan mosolyogva Ranpo, majd kiment a lány szobájából, az ajtaját azonban nyitva hagyta. Átballagott sajátjába, és futonját úgy helyezte, hogy lássa a lányt, lefürdött gyorsan, majd jómaga is ágyba bújt, immáron mosolyogva. Tudta, ha felkel, nem lesz ismét egyedül, ebben kicsi, de a lány nélkül unalmas lakásban. 

Furcsa volt a nyomozó részéről, hisz ő kelt hamarabb. Ezt onnan tudta, hogy kinyitva szemeit, látta a lány alakját, aki még mindig úgy tűnt, hogy alszik. Vagy meghalt álmában. De inkább az elsőt remélte. Ásítva kászálódott ki ágyából, majd egy hihetetlen ötlet jutott eszébe: Most ő fog neki reggelit készíteni! Izgatottan vette fel kötényét, és kinyitva a hűtőt nézte, mit tud készíteni. Tud virslit főzni, az egyetlen, ami megy neki, és talán tükörtojást. "Rendben, csináljuk!" Jött lázba, és megkezdte a sürgést-forgást a konyhában.

..."Valami sül."-állapította meg magában a lány, majd másik oldalára fordult. Biztos Ranpo az. Várjunk csak... Nem minden férfi tud főzni, vannak akik leégetik a konyhát...

Ezzel a gondolatmenettel pattant ki az ágyból a lány, és robogott szélsebesen a konyha felé, mikor azonban meglátta Ranpo-t, megnyugodott. Nem tűnt akkora csatatérnek a helység.

-Jó reggelt!-köszönt a nyomozónak, aki visszamosolygott rá.

-Jó reggelt! Még nincs kész a reggeli!-tájékoztatta, Yumiko pedig legyintve indult a fürdő felé.

-Van még időd, én veszek egy zuhanyt. -mosolygott, majd bezárta maga mögött az ajtót.

-Minek kell azt bezárni? Nem megyek be...-morgott a fiú, majd lekapcsolta a tűzhelyet, és nekilátott a terítésnek.

Öt perc múlva Yumiko felöltözve, frissen-üdén jelent meg a konyhában, hol már minden meg volt terítve. Ránézve a tányérra, elnevette magát. A fiú a két tükörtojást, és a virslit egy mosolygó arc formába állította. Leülve, egyszerre mondtak "Itadakimasu"-t, és Yumiko megkóstolva a tojást, meglepetten mosolygott a fiúra.

-Nagyon finom!- Ranpo a dicséretre elpirult, majd szorgalmasan kezdett bólogatni. Valamiért nem jött ki száján egy szó sem. Nem dicsérték még meg a kis konyhatudományát, mely ennyiben kimerül, de nagyon jól esett neki. Mikor befejezték, gyorsan felöltözött, mialatt Yumiko elmosogatott, majd elindultak az Iroda felé.

-Ha megint le kell tennem a vizsgát, ki lesz a terrorista?-tette fel a kérdést az Írónő, Ranpo pedig elgondolkodott.

-Tanizaki tudta eddig a legjobban eljátszani a szerepet, ezért mindig ő kapta. Aztán lehet, most én kapom. -Yumiko felnevetett.

-Azt megnézném szívesen! "Minden az Iroda hibája! És valami Edogawa Ranpo-é, aki véletlenül sem én vagyok!"-kezdte kiparodizálni a szerepet a lány, Ranpo pedig becsatlakozott.

-Megölték az apukám fivérének a hugának az ikertesójának a kutyáját, aki nem is létezik!-tette drámaian kezét homlokához, majd mindketten nevetésben törtek ki. És ezeket folytatva léptek be az Irodába.

-Te ezt nem értheted! Nem a te almaleved csórták be negyedikbe!-Yumiko-nak már folytak a könnyei a fiú jobbnál jobb érveitől, a munkatársak pedig meglepetten néztek feléjük.

-Akkor most tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi?-értetlenkedett Atsushi, elnézve a két poénkodó nyomozót pedig jobbnak látta, ha valóban ezt teszik. Mikor mindketten megnyugodtak, Yumiko az igazgató ajtaja felé vette irányát.

-Most pedig jön a végzetem....Viszlát mindenki...-Nevetett, majd kopogva lépett be a főnökhöz.

-Szerintem most szidja a sárga földig.-találgatott Ranpo a sapkáját dobálgatva, és a székén hintázva. Ekkor kinyílt az ajtó, és Yumiko robogott ki.

-Jó nagy lecseszést kaptam, de enyém a meló.-mosolygott vidáman, és lepacsizott Ranpo-val. 

-De jó! Ennek örömére társasozzunk! -Vett elő random a pad alól egy Monopoly-t.- Én leszek a kalappal! Ki jön játszani?

-Yumiko mindenkit lever! -ugrált oda hozzájuk Dazai, majd Yumiko mögé állt. -Én csak szurkolok! Nem akarom, hogy Yumiko-chan ismét leverjen ebben, mint múltkor!

-Én játszok! -jelentette ki Tanizaki, és követte őt Atsushi is. Ranpo mindenkinek kiosztotta a megadott mennyiségű pénzt, majd kirakta a figurákat, hogy mindenki válasszon.

-Enyém a sapka!-csapott le azonnal a fekete hajú férfi a bábura, Yumiko pedig a kutyusra.

-Enyém a kutyus, mert nagyon szeretem a kutyusokat!- Ekkor Ranpo-nak ismét beugrott egy kép...

-Kollegina...-kérdezte homlokát ráncolva, Yumiko pedig felénézett.-Valamikor beszéltünk olyat, hogy lesz kutyánk...?

-IGEN!- pattant fel székéről Yumiko, és elkezdett ugrálni mint egy kisgyerek.-KEZDENEK VISSZAJÖNNI AZ EMLÉKEID! ÉS EZEK SZERINT KUTYUS IS LESZ! 

-A kutyust még megbeszéljük, de az emlékek ezek szerint térnek vissza.-mosolygott, a lány pedig szúrósan nézett a férfira.

-Most úgy elverlek ezért monopoly-ba, hogy depressziós leszel...

-Állom a fogadást! -kacsintott a nyomozó. Tanizaki egy gyűszűt választott, Atsushi pedig egy macskát. A játék el is kezdődött, Yumiko rögtön kinézte magának a legutolsó, kék színben pompázó területet, mondván "arra veszek egy hotelt, mindenki megszívja". Persze, amellett vett még három másik területet, gyűjtögette a kis kártyáit, azonban Ranpo sem maradt rest: Jómaga is vette sorra az ingatlanokat. Tanizaki és Atsushi a meglepetéskártyás, és szerencsekártyás mezőket találták mindig meg. Egyik alkalommal az Írónő is a meglepetéskártyára lépett, és a lapot felhúzva diladalmasan felkiáltott.

-Enyém a mező! -mutatott az általa kinézett területre, amire azonnal vett egy hotelt is. 

-Kollegina, lehetetlen, hogy valaki odalépjen!-nevetett a nyomozó, és dobott a kockával...amely szerint sikeresen Yumiko imént vásárolt területére lépett....-Ez lehetetlen!

-Mondtam, hogy verhetetlen! -mutatott a kötéses az Írónőre, aki büszkén kihúzta magát.

-2000 lesz! -Ranpo a pénzére nézett, majd az ingatlanjaira. sóhajtva, de oda kellett adnia a pénzét, és a rózsaszín mezőjét Yumiko-nak, ki diadalmasan mosolyodott el. 

-Miért van olyan érzésem, hogy velünk nem lesz olyan kemény, mint Ranpo-sannal?-suttogta Tanizakinak a tigrisember, a vörös pedig vállatvont. Ők csak úsznak az árral, valakinek normálisnak is kell lennie!

-Hááá! Egyém a barna! -lépett Ranpo az imént említett területre, és imént kapott pénzéből meg is vette az említett részt.

-Meg kell szereznem a másikat...-motyogta az Írónő-Akkor meglesz a színszettem....

Lement egy kör, de senki sem jutott érdekes területre. Ismét Ranpo-n volt a sor, ki kettőt dobva a másik barnára lépett.

-Jaj, Kollegina! Sajnos nem fogod tudni megszerezni a színszetted! - nézett lesajnálóan az Írónőre, és megvette az utolsó barna területet. A lány azonban gúnyosan elmosolyodott.

-Nem baj...Rálépsz egy területemre, kieszlek a vagyonodból...-mosolygott ördögien, és dobva, megvett egy következő mezőt. A többiekkel ellentétben, neki rengeteg pénze volt, ezért azonnal vett rá három házat. Viszonylag jól állt, hisz 11 mezője volt már. Atsushinak egy, Tanizakinak kettő, Ranpo-nál pedig a két barna volt. Tanizaki és Atsushi nemsokkal később kiestek, így csak a két társ volt egymás ellen. Ranpo folyamatosan lépett Yumiko mezőire, melyek sokasodtak, de még épphogy ki tudta fizetni azokat. Abban a pillanatban azonban rálépett Yumiko három házas rózsaszín telkére...

-Hát, sajnos csak ingatlannal tudsz fizetni...-mosolygott ravaszan Yumiko, és a kezét nyújtotta. Ranpo sóhajtva emelte fel maradék pénzét, és egy barna ingatlanát, és Yumiko felé nyújtotta, ki boldogan vette el.-Háhá! Enyém a színszett!- nevetett diadalmasan, Ranpo pedig az egy, megmaradt telkét nézte.

-...Döntetlen...?-kezdett alkudni, a lány, és a többi kolléga azonban megrázta fejét.

-Toronymagasan Yumiko-chan nyert! Én megmondtam! A monopoly-királynő! -Yumiko büszkén meghajolt, majd Ranpo felé mutatott.

-Ezt azért, mert megígérted, hogy lehet kutyus, de most ellenzed! -mondta durcásan. 

-Lehet, de akkor nem voltam épelméjű!- magyarázta Ranpo-És egy olyan állat rengeteg bajjal jár!

-Én foglalkozok vele! -győzködte Yumiko, Ranpo azonban megingathatatlan volt.

-Nem! Egy lakásba nem való kutya! -Yumiko erre a mondatra dühösen kiviharzott az Irodából. Ranpo elkezdte elpakolni a játékot, Dazai pedig felsóhajtott.

-Ranpo-san. Most egy világ tört össze benne, ugye tudod?- nézett az Írónő után, Ranpo pedig eltéve a játékot, fordult Dazai felé.

-Most azt hiszi, nem lesz kutya. Így meg fog lepődni, ha egyszer csak hazaállítok neki egy kölyökkel.-kacsintott, Dazai pedig meglepődve kezdett tapsolni.

-Wooow, Ranpo-san! Nagyon ügyesen kitervelted ezt! -Ranpo megigazította sapkáját, és hümmögött elismerően.

-Játék közben találtam ki. - Dazai felnevetett, Ranpo pedig értetlenül nézett rá.-Mi az? Semmi vicceset nem mondtam!

-Csak annyi, hogy szerintem minél hamarabb szerezd be neki a bundást!-adta a tanácsot a kötéses, majd a lány távozásának iránya felé nézett.-Tudod, ő olyan nő, akinek ha valamit megtiltanak, csak végrehajtja. Épp ezért, lehet, most elindult egy kis töpszlit beszerezni, hogy megkapja azt, amire már három éves kora óta vágyik.