Másnap a nap fényes sugaraival köszöntötte a lakókat. Yumiko ezekre a fénysugarakra, melyek az ablakon keresztül szűrődtek be, s arcát simogatták, kelt fel. Laposakat pislogva próbált hozászokni a fényhez, majd egy kisebb morgás kíséretében fejét elfordította, hogy a szemét ne érje a fény. Lassan felült kényelmes futonján, és felállva, kitámolygott nyitott konyhájába, s hűtőjét kinyitva kivett belőle egy joghurtitalt, és egy müzliszeletet. Sóhajtva ült le étkezőasztalához, és homályos tekintettel próbálta kinyitni annak csomagolását, mely nem igazán akart összejönni. Végre megelégelte, és inkább a tejből készült italt kortyolgatta, közben teendőin töprengve. Eszébe jutott a tegnap. A különös eset, mely hozzá fűződött, az emberek kifejezései. Dazai ajánlata. De elsősorban az a különösen hunyorgó fiú, ki magabiztosan állította, hogy egy perc alatt képes lenne megoldani az ügyet, azonban egy részletnél elképedt, mert ő azt nem tudta. Huncutan mosolyogva itt bele ismét üdítő hatású joghurtjába, majd ebben a pillanatban kipattant fejéből egy ötlet. Írhatna egy könyvet erről...

-Igen... ez tökéletes ötlet!- örült meg az ihletnek, s felpattanva helyéről, immáron frissen-üdén kezdett neki a napnak, és megindult hálószobája felé, közben gondolatmenetét magának elemezve- Egy író pont arra jár, s könyvét felhasználták, hogy egy gyilkosságot elvégezzenek! -odalépett szekrénye elé, és kivette fehér ingét, és fekete, combközépig érő szoknyáját.- A nyomozók pedig nem hajlandóak hinni neki, ő azonban nem tágít, s nyomozásba kezd egyedül.-kivette fehérneműit, fekete combharisnyáját, és harisnyatartóit, majd elkezdett öltözni, s közben az agyában levő fogaskerekek folyamatosan a könyv címén kattogtak. Felvette szemüvegét éjjeliszekrényéről, és ingének zsebébe helyezte.Pisztolyát felkapva elrejtette ruhadarabjának valamelyikébe. Haját kifésülte, s hagyta, hogy a fokozatosra vágott tincsek vállára, s lapockájára hulljanak. Felkapta tollát, s egy jegyzetfüzetet, s a bejárati ajtóhoz lépkedett.

-"A Könyvek beszélnek".-ejtette ki a szavakat, s felcsillantak szemei. Megtalálta a címet! Felvette magassarkú csizmáját, fekete bőrdzsekijét, s kilépve az ajtón, bezárta otthonának bejáratát. Diadalmasan dobálta kezeiben kulcsát, s ment le lakásának lépcsőjén, mikor is az udvaron megpillantott egy alakot, ki a fáról lóg lefele.

-..Dazai..? -sietett oda hozzá, a fiú pedig rámosolygott vidáman.

-Ohayou Yumiko-chan~ Tudnál segíteni?- nézett rá kiskutyaszemekkel, a lány pedig felnevetett.

-Tarot-kártyának képzelted magad?*-nézte a fejjel lefejé felkötött öngyilkosjelöltöt, aki duzzogva felfújta arcát.

-A kézikönyv szerint így meghalhatunk! ..Csak arra nem számítottam, hogy lassan...

-Utána is nézhetnél néha a dolgoknak, Dazai, azt hittem, megfontoltabb lettél..-ment oda a közös kertben felejtett metszőollóhoz, s a függőhöz lépve elmetszette a kötelet, s a behatoló hangos puffanással ért földet.

-Uhh..Köszi...-állt fel, és leporolta magát.

-Miért vagy itt, Dazai? -tette vissza helyére az eszközt, majd kezeit karbafonva nézett a Barna hajúra.

-A Döntésed miatt. azt mondtad, átgondolod~ -emlékeztette a lányt, majd komoly hangon folytatta- Szükségünk lenne rád. 

-Tudod, miért hagytam ott az egészet..-sóhajtott gondterhelten- Így is mindenki engem keres...

-Ha nálunk vagy, minden jobb lesz! -erősködött Dazai- Mi rejtélyeket oldunk! Tudod, azokat szereted!

-Dazai, nem vagyok retardált, tudom mit szeretek.-forgatta meg szemeit unottan, majd felsóhajtott.- Nincs kedvem ismét összecsapásosdit játszani..

-Yumiko-chan. -nézett barna szemeivel mélyen a smaragd íriszekbe- Ide, megéri csatlakozni. 

A Nő hallgatott. Nem tudta eldönteni, honnan való ez az elszántság a fiúból. Ám azonban Dazai telefonja hirtelen megcsörrent, a fiú pedig egy pillanat alatt ismét szeleburdi lett, s felvette a telefont.

-Hai~ Kunikida-kun~~-csend, a telefon másik oldalán lévő ember beszélt, a kötésesről pedig egy pillanat alatt lefagyott a mosoly- Micsoda...?

Yumiko nem tudta eldönteni, mi történhetett. Csak reménykedni tudott, hogy nincs hozzá köze, azonban mikor Dazai ráemelte tekintetét, tudta, ezt nem úszta meg. Megragadta a lány csuklóját, és húzni kezdte maga után.

-Hai....Hai...Értettem. -nyomta ki a hívást, a lány pedig felháborodva kérdezte.

-Hova viszel? -nincs válasz.-DAZAI! 

-Megtámadták az irodát, és csak te segíthetsz. -mondta el röviden, a lány szíve pedig kihagyott egy ütemet. Ő? Segítsen?

-...Ti vagytok a Fegyveres Nyomozóiroda, egy ilyen semmiség lenne. -nevetett, azonban a barna hajú kötéses nem tűnt vidámnak.

-Túszokat fogtak Kunikida-kun szerint.-Kurokawa megkomolyodott abban a pillanatban, s hosszas hallgatás után, lassan bólintott egyet.

-Rendben. Most utoljára. Megcsinálom.

Dazai bevezette őt egy sarkon álló épületre, s felmentek egészen a negyedik emeletig, ahol egy szőke hajú, szemüveges illető állt. 

-Végre, Dazai!- Indult el feléjük, majd idegesen hátrapillantott.- Egy terrorista fogságba ejtette egy részmunkaidős dolgozónk, és egy társunk...

-Kit..? -kérdezte elképedve a kötéses.

-Atsushit...

Yumikonak ez cseppet sem tetszett. Óvatosan bekukkantott a résnyire nyitott ajtón, s szeme elé tárult az iroda. Vele szembe egy asztalon egy narancsos hajú zaklatott fiú ült, kezében egy távirányítóval, előtte pedig két fogoly ült megkötözve. Az egyiket jól ismerte, elvégre, anno még neki kellett nyomoznia a Tigris után. A másik ember viszont ismeretlen volt számára. Fekete tincsei rakoncátlanul omlottak arcába, és a lány rémült könnyeivel érintkeztek. 

-Hé... Hogy neveltétek ti *Jinko-t? -motyogta orra alá mérgesen, majd az ajtót kinyitotta, és minden szem rá szegeződött.

-Ez mit csinál?! -képedt el a pápaszemes, azonban Dazai elé tette kezét.

-Kunikida-kun, nyugalom. Ő sokkal megfontoltabb bármelyikünknél. Még nálam is..-Kunikida elképedve figyelte a nőt, s elképzelni sem tudta: Mi fog történni?

-Hé! Ki vagy?! -kapta fel fejét a terrorista, a lány pedig halál nyugodtan felelt neki.

-Író vagyok. -adta a rövid választ, és kihúzott egy széket egy asztal mögül, és középre téve, leült rá.- Mesélj az életedről.

-...He? -nézett értetlenül a narancs hajú.

-Kíváncsi vagyok, miért szeretnéd ezt a helyet elpusztítani. Kérlek, mesélj.-maradt végig halál nyugodt a hölgy, s keresztbe tette lábait, úgy ült a széken, a hatalmasságot sugározva testéből.

-Mit érdekel az téged?!- kiabált rá a túszejtő, és rámutatott a mellette levő bombára- Egy gombnyomásba kerül, és mindenki repülne!

Yumiko elővette szemüvegét, majd felhelyezve azt, fejét a bomba irányába fordította.

-Hm. Érdekes.- nézte a bombát, majd a narancs hajú felé fordult- Első Bomba?

-Te csak ne nézz le engem! -ordított, a lány pedig nyugodtan felállt, és közelebb lépett hozzá.- N-Ne közelíts! 

-Mi a neved, Kölyök?- kérdezte a nő higgadtsággal hangjában.

-Nem vagyok kölyök! Annyi idős lehetsz, mint én!

-Kölyöknek nézel ki. 18 éves lehetsz.-elemezte őt, majd szemüvegét feljebb tolta, s tovább beszélt hozzá, nyugalmat sugározva.- Tudod, egy bomba-

-Miért vagy olyan nyugodt?!- vágott szavába ingerülten a terrorista-Olyan vagy, mint egy hidegvérű gyilkos!!

-És ha az vagyok? -nézett semlegesen a narancs hajúra, aki ijedten nézett rá.- Mit tennél, ha azt mondanám, egy hidegvérű gyilkos vagyok, és kezeimhez megannyi ember vére tapad, és mindig ép bőrrel megúsztam? És mit tennél, ha azt mondanám, a kis bombád csak egy kacat, melyet hiába raktál össze, nem fogsz tudni használni, mert darabokra téplek?

A túszejtő megdermedve hallgatta szavait, és narancssárga rémült szemeiből pár könnycsepp kúszott le arcán. Yumikonak elég volt egy pillanat is, gyorsan kikapta kezéből a távirányítót, és eldobva azt behúzott neki. A narancs hajú dühösen hátrált a falhoz, majd a bombán megnyomott egy rejtett, fekete gombot, melynek hatására az eszköz elkezdett pittyegni.

-ÚRISTEN!- rontott be Dazai és Kunikida, akik eddig csak az ajtónál álldogáltak és hallgatóztak.

-Nyugalom emberek, nincs semmi pánik, a kölyök még kezdő.-tájékoztatta sóhajtva a pánikoló embereket- Még egy bombát sem tud összerakni normálisan!

-Honnan veszed?!-ordított rá idegesen a pápaszemes, a barna hajú lány pedig unottan nézett farkasszemet vele.

-Első: Számtalan bombát láttam már, és raktam össze. Ismerem az összes módszert. Másodszor pedig: Látom a belsejét, és a nitroglicerint teljesen kihagyta.-osztotta meg tudását, Kunikida pedig elképedve nézett rá.

-Látod a...belsejét? -Nem gondolta volna, hogy a lány képességgel bír. Úgy tartotta, hogy Dazai azért választotta, mert ugyanolyan, mint Ranpo. De úgy látszik, tévedett. A nő karbafonta kezeit, és mérgesen nézett a kötésesre.

-Halljam, mi volt ez az egész, Dazai? Valami rossz vicc?- kérdezte kissé feszülten, mire a szomszédajtó kicsapódott, és egy idősebb úr lépett ki rajta. Megállt Yumiko előtt, s mélyen a szemeibe nézett.

-Az imént egy alkalmassági teszten mentél keresztül, és sikeresen teljesítetted.- Mondta mély, érdes hangon az őszes hajú úr, majd folytatta- Fukuzawa Yukichi vagyok, a Fegyveres Nyomozóiroda igazgatója. Kurokawa Yumiko, sikeresen átmentél a teszten, így megengedem, hogy csatlakozz az irodához.

A zöld szemű író elgondolkodva hallgatta végig a főnököt, s próbálta eldönteni válaszát. Nem tudta pontosan, mit akar. Számára már elég volt az erőszakos munkából, maradt volna inkább az írásnál. Azonban abból nem igazán lehet megélni. Éppenhogy túlélte eddig. Dazai szerint, itt jól fizetnek, és lehet választani a munkák közül. Ígéretes opciónak tűnt, azonban a kockázat itt is felmerült: A Port Maffia, és a többi alvilági patkány bármikor rátámadhat így, valamint, előző főnöke értesül erről, szinte biztos, hogy felkeresné. Eszébe jutott az ihlet nélküli 24 óra. Az élmény, mely a tettes leleplezésével járt. Körbenézett a szobában, és meglátta a másik szobába nyíló folyosót, aminél a titkárnők, és a többi alkalmazott állt kíváncsian, és őt nézték. Smaragd szemei megakadtak a hunyorgó fiú kinyitott, szintén zöld szemein, és tekintetük egybefonódott. Őt nem is ismeri. Tigrisről rengeteget tud, Dazai-t régóta ismeri, Kunikida-t is megfigyelte már régebb óta, őt azonban még nem látta. Nem volt alkalma megfigyelni, egészen tegnapig. Ám jómaga tudhatja a legjobban, hogy az első benyomás olykor csalóka. 

-Legyen hát. Csatlakozom. -önmaga is meglepődött, nem gondolta volna, hogy puszta kíváncsiságból fogja kockáztatni életét. Pusztán egy ember iránti érdeklődése miatt. Visszafordította fejét az igazgatóra, ki egy halvány mosoly kíséretében megfordult, és visszament a saját, magán irodarészére. Amint becsukta az ajtót, az iroda tagjai körbeállták a lányt, és sorban gratuláltak neki.

-Így kell ezt, csajszi!- mondta egy rövid fekete hajú, nagyjából vele egykorú nő, és kezet nyújtott neki.- Yosano Akiko.

-Kurokawa Yumiko.-mosolygott rá, és kezet rázott vele.

-Akár csak nálunk otthon falun a nővérem! Ha rosszalkodnak a tehenek, ő is így bánt velük! -ujjongott egy kis termetű fiú, ki 16 éves lehetett. Farmer öltözéke, és iménti említéséből ki lehet következtetni, hogy paraszt származású.- Miyazawa Kenji vagyok, szólíts Kenjinek, Yumiko-san!

-Örvendek, Kenji-kun. -mosolygott rá angyalian, és a "terrorista" felé nézett. A narancs hajú félénken ment oda hozzá.

-E-Eléggé megijesztettél a hirtelen "gyilkosvagyok" sugárzásoddal..-nevetett zavartan.-De elég szép ötlet volt lesokkolni. Tanizaki Yun'ichiro vagyok.

-Igen, szép ötlet volt...- mosolygott rá, majd a mellélépő, csukott szemű fiú felé fordult.

-Érdekes személy vagy te.- mosolygott rá, szemeit kinyitva ismét.- Azonban az én képességemnél nem hatalmasabb a tiéd~

-Mire fel a nagy büszkeség?-kérdezte kissé gúnyosan az írónő.- Tán te lennél itt a legerősebb?

-Név szerint Edogawa Ranpo. -nyújtotta ő is kezét neki, amit a lány viszonzott.- A tegnapi csupán szerencse volt számodra, mert hagytalak gondolkodni, de többet nem fogom.

-Elfogadom a kihívást, Ranpo-san.-szorította meg enyhén kezét a férfinak, majd elengedték egymás kezét, s Dazai mosolyogva sóhajtott.

-A szemüveget még nem dobtad el?- kérdezte fejcsóválva, mire a lány levette az említett tárgyat, és visszahelyezte ingzsebébe.

-Veled ellentétben, én megbecsülöm mások ajándékát, és senkit sem hagyok hátra, vagy dobok el. Munkakor mindig használom.-vont vállat, Kunikida pedig elővett egy zöldes borítású füzetet, melyre "Eszmék" volt írva.

-Nos, kezdő felállásként, úgy tűnik, Atsushi társa leszel. A többi majd utána kiderül.-közölte, a lány pedig felemelte kezét tiltakozóan.

-A munkával kapcsolatban vannak feltételeim.- rázta fejét.

-Éspedig? -tolta feljebb szemüvegét a szőke hajú, a lány pedig belekezdett azoknak sorolásába.

-Semmi harcolós munkában nem veszek részt. Nem vagyok hajlandó a különböző alvilági csoportokkal kapcsolatos munkákat elvégezni. Emellett, ha rám jön az ihlet, akkor senki sem megy körém, mert az aurák zavarnak íráskor. Ritka, az olyan aura, mely jó hatással van az irományomra.

-A krimik számomra semmik! Már az első oldalból tudom, ki a gyilkos! -hencegett Ranpo, és barna kalapját megigazította fején.- Nem lehetsz olyan híres, ha nem olvastam a könyveid~

-Nem lehetsz olyan jó nyomozó, ha nem hallottam rólad~-vágott vissza mosolyogva a barna hajú lány, Dazai pedig mosolyogva figyelte az eseményeket.

-Min mosolyogsz, Dazai-san? -Kérdezte Yosano mellé lépve.

-Még nem ölik egymást.-mosolyog, és reménykedik, hogy az előbb említett tett nem is fog bekövetkezni.

*A tarot kártyákban az akasztott embert fejjel lefelé szokták ábrázolni, egyik lába megkötve, és kifejezéstelen, csendes az arca. A felületes jelentése azt jelenti, hogy megakadtunk, kutyaszorítóban vagyunk. Mélyrehatóbban vizsgálva azonban, szükségszerűséget mutat e kényszeredett nyugalmi állapot külső mozdulatlansága. Lehetőség arra is, hogy mélyreható elemzéssel megváltoztassuk világnézetünket és egész életünket.

*így szokták emlegetni a tigrist, és Yumikora is ráragadt.