Már három napja volt Yumiko kómában. Akiko-san mindent megtett, amit tudott, a képessége, a "nem halsz meg" azonban most elgondolkodtatta. Ugyanis mindenki felkelt minimum 2 nap után. "Ez már nem rajtam múlik"-jelentette ki, de továbbra is kereste a megoldást, hogy felkeljen barátnője. Egyszer a lélegeztetőről is levette, hátha tud magától lélegezni, az első napon, azonban vissza kellett rá kapcsolnia...

Ranpo nem is hagyta el a szobát. Folyton az járt a fejében, hogy mellette kell maradnia, minden áron, mert, ha elmegy, többet nem kel fel. Virágot hozatott, és minden nap kicserélte az ágy mellett levő vázában a növényeket, és az ágy mellett ülve, fogta az eszméletlen lány kezét, a szavain rágódva. Nem lett volna szabad nekiesnie aznap. Nem lett volna szabad kiakadnia, hisz mindennek van oka. eszébe jutott a házban mondott szava is... "szeretlek". Nem volt kordában érzelmeinek, és csak úgy kicsúszott a száján...legalább már nem kell titkolnia. A szájon át való lélegeztetés után már úgyis mindegy volt. Eszébe jutott, hogy szívesen megtenné mégegyszer...."Hogy gondolhatsz ilyet?! Hisz akkor mégegyszer felrobbanna!"-dorgálta meg magát gondolatban. Egyenlőre csak azt szeretné, ha felébredne, és ismét hallhatná azt a vidám, cserfes, nevető hangját. Annyira hiányolta őt, hogy pár aktát behozatott, és felolvasta neki. Sőt, Krimiket hozott be aznap, és azt olvasta fel neki.

-Nem tudom, hogy Ranpo ennyire unatkozik, vagy megőrült...-suttogta Akiko Dazai-nak, aki vállat vonva nézte a fájdalmas látványt, hogy Ranpo megkérdezte, hogy "Szerinted ki a gyilkos, Kollegina?" 

-Nem tudom....De fel kell ébrednie... különben Ranpo beleroskad egy életre...-motyogta Dazai, majd Akiko-val kisétáltak a szobából.

- "Éjjel fél egykor hófúvásba kerültünk. Azóta senki sem hagyhatta el a vonatot.Bouc is megszólalt, ünnepélyesen:"-olvasta Ranpo Agatha Cristie könyvének sorait, majd szomorúan sóhajtva abbahagyta. Miért teszi ezt...? Hisz csak magát keseríti el mégjobban, ha nem kel fel...

-"A gyilkos közünk van....itt a vonaton..."-Ranpo felkapta fejét, Yumiko pedig a lélegeztető-maszkon kereszül mosolygott vissza rá. 

-Kollegina!-kiáltott fel örömében, és felpattant székéről, öléből pedig kiesett a könyv. Boldogan hajolt közelebb a lányhoz, és könnyek gyűltek szemeibe. Hát van Isten! Yumiko lassan elvette a maszkot szájától, és tovább mosolygott Ranpo-ra. A nagy kiáltásra Akiko és Dazai futott be, majd a jelenetet látva megkönnyebbülten sóhajtottak. 

-Jó nagy frászt hoztál ránk, Yumiko!-dorgálta meg barátnőjét az orvos, majd odalépett ágyához, és homlokához emelte kezét.- Hogy érzed magad?

-Mint akire ráomlott egy ház...-mondta szórakozottan, és lassan felült.- Mennyit aludtam?

-Három napot.Ezek szerint nincs nagy bajod...-jegyezte meg Akiko, majd elkezdte a kérdezgetést.-Mi történt?

-Hazamentem, meghallottam,hogy valami pittyeg, aztán "puff"! Képszakadás.-mondta el röviden Yumiko, mire emlékszik- az ittas állapotát inkább nem említve. Dazai azonban sejtett belőle valamit.

-Hogyhogy hamarabb nem vetted észre? -kérdezte érdeklődve, Yumiko viszont gyorsan témát váltott.

-A lényeg a lényeg, hogy a lakásom eléggé fel van robbanva. Szóval, fogalmam sincs, hogy mi lesz.-nevetett zavartan, ugyanis valóban nem tudta, mi lesz vele. Mégiscsak nincs háza!

-Majd laksz nálam. -jelentette ki természetes hangsúllyal Ranpo, a szobában levők pedig mind meglepetten kapták felé fejüket.- Nincs több szabad lakás a területen, ő pedig mégiscsak a Kolleginám!

-De....te fiú vagy!-akadt ki Akiko,Dazai azonban épp ellenkezőleg reagált rá.

-Ezazz! Ez a legjobb ötlet! Hajrá Ranpo! -Akkora sallert kapott Akiko-tól, hogy nekiesett a szekrénynek, és a földön maradt. Yumiko azonban Dazai-val értett egyet.

-Biztos vagy benne, hogy nem gond?-kérdezte udvariasan Ranpo-tól, aki megrázta fejét mosolyogva." Hogy meg tud változni az ember, ha majdnem meghalsz!"-gondolta. Elvégre, Ranpo három nappal ezelőtt nem éppen kedvelte, most azonban egyenesen azt szeretné, ha vele lakna!

-Egyáltalán nem. És ha kell, én meg tudlak védeni!-mondta határozottan, így Yumiko beleegyezve mosolygott Akiko-ra.

-Akkor, már van hol laknom. Most viszont, a fiúk menjenek ki, mert átöltözök! -Ranpo elpirulva rángatta ki Dazai-t a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Yumiko lassan felállt az ágyról, és levette magáról a kórházi hálóinget, majd elkezdte a kötésekkel teli testét kémlelni a vele szemben levő tükörben.

-Be fognak gyógyulni.-mintha olvasta volna gondolatait, Akiko megválaszolta kérdését, Yumiko pedig a tükörből észrevéve, megfordulva a virágokhoz lépett.

-Ezeket ki hozta?-simított végig az egyik vörös rózsán mosolyogva, Akiko pedig elmosolyodott.

-Ranpo, ki más?- a névre Yumiko értetlenül nézett barátnőjére. 

-Az nem lehet. Hisz, legutóbb még nem kedvelt....-motyogta, majd a virágokat kezdte kémlelni, majd a földön heverő könyvet, mely az egyik kedvenc krimije volt, s melyből Ranpo olvasott neki. Felvette a földről, majd értetlenül Akiko felé fordult.-Most meghaltam, és szép dolgok játszódnak le előttem?

-Nem haltál meg. Valóban ezeket tette Ranpo.-mosolygott Akiko, majd az aktákat rendezgetve folytatta- Nem is ment haza, ki sem lépett a szobából! Sőt, az ágyad mellől sem akart elmenni, mindig téged figyelt, és vigyázott rád. Nagyon aranyos volt, főleg, mikor elaludt az ágyad mellett.

A lány azt hitte, szórakoznak vele. Ez már tényleg nem lehet! Begombolta ingét, majd fekete magassarkú csizmáját felvéve, vett egy mély levegőt. Nem tudja, mi történt, ahogy azt sem, miért kedves vele Ranpo. De egy dolgot tud: valami történt. Akiko felé küldött egy mosolyt, majd elhagyva a gyengélkedőt, meglátta Ranpo-t a folyosón, ahogy sapkáját dobálgatta, s elkapta. Amint tekintetük találkozott, küldött felé egy szokásos, huncut Ranpo-s vigyort, majd intett fejével, hogy induljanak.

-...És hoztam kávét is a kávézónkból, emellett a karamellás kekszből is kértem neked!- a fekete hajú fiú fecsegett, és fecsegett, Yumiko pedig egy hamis mosollyal hallgatta. Nagyon jól esett neki...Azonban félt, hogy csak gondot okoz neki, vagy tenni fog valamit, amivel megbántja Ranpo-t. Egyáltalán, miért kedves vele? Hisz csak egy gyilkos, és...ahogy Ranpo fogalmazott....cserben hagyta...

-Itt is volnánk. -mutatott a társasházra, majd a lépcső előtt megállva, felmutatott.-Hölgyeké az elsőbbség. 

Yumiko mosolyogva felballagott a lépcsőn, majd megállt annál az ajtónál, amire Ranpo rámutatott. A fiú babrált egy sort a kulcsokkal, majd kattant a zár, és kinyílt az ajtó. A szoba tiszta, és rendezett volt, mintha hazarohantak volna, gyorsan mindent rendberaktak volna, majd visszarohantak volna. Ez megmagyarázta Ranpo kisebb lihegését is, mikor kilépett a gyengélkedőből. Yumiko-nak tetszett a kis lakás, otthonos és hangulatos volt. És mindent körbelengett Ranpo illata. A fiú intett, majd egy ajtót elhúzva egy szobába mutatott,mely tele volt könyvekkel, s egy futon foglalt benne helyet. 

-Ez lenne a te szobád. Próbáltam Kolleginásra csinálni, remélem tetszik..-jött zavarba, Yumiko azonban meghitten nézte új szobáját. Nagyon tetszett neki. Ranpo a mögöttük levő ajtóra mutatott.-Az az én szobám, ha baj van, nyugodtan gyere át. Az ágyra tettem pár ruhát...mint pizsama...-jött mégjobban zavarba, és lesütötte szemeit.- Holnap majd elmegyünk vásárolni, sajnos minden szénné égett.....

-Nem baj, köszönök mindent.-mosolygott Yumiko Ranpo-ra, majd felkapta a ruhákat, és kérdőn visszafordult felé.-A fürdőt merre találom?

-a nyitott konyha mellett..-mutatott az irányba Ranpo, a lány pedig a fürdő felé vette irányát.

Hagyta, hogy a hideg vízcseppek végigfollyanak testén, s csukott szemmel élvezte, ahogy sebeit marja a víz. Azonban megjelent előtte társának mosolygós arca. Olyan furcsa....mindenképp rá kell kérdeznie. Ahogy a tusfürdőért nyúlt, agya csak ezen kattogott. Mikor végzett a zuhanyzással, elzárta a vizet, majd a törülközőt maga köré csavarva maga elé tartotta a ruhát...Amegy Ranpo egyik pizsamás ingéből állt. "Hol vagyok én, valami beteg romantikus könyvben?"-elmélkedett gondolkodóan, majd magára terítve azt jött rá, hogy a kék ing pontosan combközépig ér neki. Elkezdett mormogni egy imát, hogy ne váljon valóra az, amit múltkor olvasott...azonban elgondolkodott. Valahol örülne neki.

-Várjunk mi?- lepődött meg saját gondolatán, majd arconcsapta magát.-Hülye perverz állat!

Mikor végzett, kilépve a fürdőből a ruháit a szobájába vitte, majd megállva Ranpo ajtaja előtt, véve egy mély levegőt, bekopogott.

"Ha letámad, visszatámadok, ha nem, akkor is támado- JAJ ISTENEM NEMÁR!"-próbálta fejéből a rossz gondolatokat elhessegetni, azonban mikor Ranpo kiszólt, hogy "Gyere!" Már rossz előérzete lett. Lassan elhúzta az ajtót, a fiú azonban szintén pizsamában volt, s futonján ülve böngészett valamit. Felnézve, szinte azonnal vörösbe váltott arca, és megköszörülve motyogta, hogy "ülj le nyugodtan." Yumiko ahogy a fiú ezt kimondta, helyet foglalt mellette a futonon, tisztességes távolságban, és a földet kezdte kémlelni. Ranpo nem tudta, mit cselekedjen. Rá-rásandított a lányra, végigszkennelte tekintetével, elvégre, mégiscsak férfi, azonban inkább türtőztette magát, nem akarta elijeszteni. Eszébe jutott a mondata, miszerint "Ha baj van, nyugodtan gyere át", így becsukva az aktát, Yumiko felé fordult.-Valami baj van...?

-Csak....hát.....-ez volt az a pillanat, amikor maga az Írónő sem találta a szavakat. Mégis, hogy mondja el, hogy nem tudja, mi történik, és, hogy nem tudja, a férfi miért ilyen kedves vele? Ranpo figyelte, mit fog mondani, végül Yumiko nagy erőt véve magából ennyit tudott kinyögni.-Miért vagy ilyen kedves velem...?

-..Ezt hogy érted?-értetlenkedett Ranpo, Yumiko pedig lehajtott fejjel kezdte a rajta levő ingnek az ujját gyűrögetni.

-H-háthogy mikor...mérges voltál, azt hittem, hogy...-emlékezett vissza Ranpo kiakadására Yumiko, és könnyek gyűltek szemeibe.- Hogy utálsz...-Ranpo meglepve hallgatta Yumiko-t, és az arcát kémlelte, Yumiko pedig próbálta tovább folytatni.-Csak mert...azt mondtad....hogy...

A lánynak csak folytak le a könnyei arcán, Ranpo pedig szomorkásan nyúlt felé, és vonta szoros ölelésbe. Nem akart neki ekkora fájdalmat okozni, csupán mérges volt...mégis, összetörte őt, teljesen. 

-Sajnálom, Kollegina...nem voltam tisztában a szavaimmal...és azt hittem, te utálsz ezek után engem..-Yumiko kezeibe vette Ranpo arcát, és könnyes szemekkel rámosolygott.

-Ha utálok valakit, azt elintézem..-nevetett halkan- téged viszont egyáltalán nem utállak.

-Kollegina...-suttogta, majd szorosan megölelte Yumiko-t, és nyakába fúrta fejét. Mindketten élvezték a meghittséget, és a nyugalmat. Örültek, hogy senki sem utál senkit, és szent a béke. Épp ezért nem vették észre, hogy Yumiko konkrétan Ranpo ölében ül. Azonban Ranpo megérezte Yumiko-n samponjának illatát, és a tudat, hogy a lánynak olyan illata van, mint neki, megbódította. Így, egy pillanatra, de belecsókolt Yumiko nyakába, majd elhajolva onnan, felnézve Yumiko-ra, mintha mi sem történt volna, megkérdezte- El mondod kérlek, az egész történetet?

Yumiko nem tulajdonított a tettnek hatalmas jelentőséget, azt hitte, csak egy gesztus, így ő is természetes volt.

-Most, hogy majdnem meghaltam, szerintem nekem már mindegy, és beavathatlak...-vont vállat, de elmosolyodott.-Azonban szerintem, már mindenről tudsz, ha meg tudtál menteni.

-Azért jó lenne a megerősítésed...-mosolygott Ranpo, de elkuncogta magát.-Nem véletlenül én vagyok a legjobb!

Az Írónő kuncogott egyet, majd belekezdett történetébe.- Hyon Zen-t 17 évesen ismertem meg, mikor egy munka közben elraboltak. Azzal fenyegetett, hogy megöl, azonban törhetetlen voltam, így felajánlotta, hogy nem öl meg a vesémért. Bár azt mondtam neki, hogy öljön meg, elvette a vesémet, és életben hagyott. Aztán valahogy elkezdtük egymást szeretni, vagyis én őt, s egy pár lettünk. Elvitt mindenhova, közös küldetéseink is voltak...aztán majdnem elvett feleségül... azonban egy akciónál felfedezte, hogy bomba van az épületben, és magamra hagyva mentette az irháját... Mikor felépültem, tudtam meg, hogy pótolt egy másik lánnyal...-motyogta a végét, Ranpo pedig bíztatóan simogatta hátát, így vett egy nagy levegőt, és folytatta.- És ez volt a hatalmas árulás. A gyilkosságom menete... és az egyik indoka.

-Egyik...?-értetlenkedett Ranpo, Yumiko pedig bólintott.

-Zen régen együtt dolgozott a maffiával, de a cserbenhagyásom után megszakította a kapcsolatot velük. Azonban visszatért hozzájuk, nekem pedig nemcsak rossz ismerőseim vannak a Maffiánál...-mosolyodott el Yumiko, majd folytatta- Chuuya a zsebembe csempészte az okot, amiért felkeresték Zen-t. Egy szer, amely a képességeket megvadítja, és irányíthatatlanná teszi...

-És, ha ezt bevetik, akkor nekünk lőttek...-állt össze minden Ranpo agyában, majd rámosolygott.- Ezek szerint a távozásod után mégsem nehezteltek rád.

-És, arra honnan jöttél rá, hogy a maffia tagja voltam?-jutott eszébe Yumiko-nak, Ranpo pedig felkuncogott.

-A Robbanással kapcsolatos aktában a név, amellyel aláírták a papírjaid, "Mori" volt, a maffiafőnök neve.- Yumiko bólintott, majd eszébe jutott még valami.

-Honnan tudtad, hogy veszélyben vagyok?

-Ha keresztbeteszel a maffiának, akkor azt visszaadják! És, mivel felrobbantottad Hyon Zen-t, ezért ugyanezt akarták visszaadni. És, a mappában az volt, hogy 8:00-kor robbant fel a bomba, így tippeltem...-vallotta be, majd érdeklődve tekintett fel Yumiko-ra.-Honnan tudtad, hogy oda nem ér el a bomba?

-Nem tudtam. Egyszerűen bíztam Istenben.- nevetett zavartan Yumiko, majd feltűnt neki végre.-Amúgy, hogyhogy magasabb vagyok nálad...?

Mindketten lassan lenéztek, és realizálták, hogy Yumiko Ranpo ölében ül, vörösen mászott le Ranpo-ról, aki tarkóját vakargatta zavartan, és szintén pírban úszott arccal. Ebben a pillanatban jutott eszébe Ranponak a mondata. Yumiko-ra nézett, majd finoman megkérdezte.

-Emlékszel, mit mondtam, mikor kimentettelek?-Yumiko értetlenül tekintett vissza rá.

-Nem. Addig van meg minden, hogy észreveszem, hogy valami pittyeg. Utána képszakadás.- emlékezik vissza, majd érdeklődve Ranpo-ra nézett.-Miért, mit mondtál? 

-Semmit, semmi különöset...-motyogta Ranpo, és nem tudta, hogy most nevessen, vagy sírjon. Jól járt vajon, hogy nem hallotta? Vagy ezzel elúszott egy hatalmas esélye? Yumiko ásított egy aprót, majd laposakat pislogva a fekete hajú fiúra nézett.

-Szerintem, én most megyek aludni.-állt fel, és az ajtó felé indult, de még visszamosolygott Ranpo-ra.-Jóéjszakát, és aludj jól.

-Jóéjt, és te is.-mosolygott vissza rá a nyomozó.