Ennek a fejezetnek egyik főbb szereplője dühömnek áldozata lett! Nézzétek el nekem kérlek <3 !

Már egy hete, hogy Yumiko újonnan kiderült képességével élt. Mondhatni, gyorsan hozzászokott, hisz egyedül él, és nem kell senkinek sem felolvasnia könyveit. Igaz, párszor Ranpo elfelejtvén a tiltott képességet, megkérte, olvassa fel a könyvének egy-egy részét, azonban nemet mondott szinte mindig. Jelenleg a jól ismert irodában foglaltak helyet az említettek, és dolgoztak, mint minden felnőtt.

Már ha a kártyázás annak számít.

-Nem hiszem el, hogy mindig te nyersz!- fújta fel az Írónő duzzogva arcát, és karbatéve kezeit, a fiúnak háttal fordult.

-Pedig, Kollegina, én mindig nyerek!-húzta ki magát büszkén, majd elkezdett az"érett 26 éves férfihoz méltóan"nyafogni.- Naaaaa Kollegina fordulj vissza!

-Tuti, hogy csalsz! -fordította fejét a fekete hajú felé, és szemeivel végigszkennelte egész testét, hátha megtalálja a csalás jelét, azonban csalódnia kellett. Ranpo nem csalt. 

-Úgy nézek én ki, mint aki csal? -kapott drámaian szívéhez a nyomozófiú, és -mint akit meglőttek- székére borult.- Szavaid késként hatoltak szomorú magenta szívembe....

-A szív nem magenta színű....

-Sssh Olyan jól hangzott mondatom!-tette mutatóujját Yumiko ajkaira, és élvezte még pár percig költői mondatának hangzatosságát, majd megunva kibontott egy tábla csokoládét.

-Ranpo, mit mondtam múltkor?-sóhajtott az Írónő, a majszoló fiú pedig orra elé dugta a csomagolást.

-Ez étcsokoládé! Ez egészséges! Látod, figyelek!-kocogtatta meg halántékát a fiú, és beleharapott volna szent édességébe, mikor az ajtón berontott szemüveges kollégájuk, Kunikida, minden információ hozója.

-Bonjour, Kedvenc informátorom, Kunikida!-kezdett hízelegni neki mosolyogva Yumiko.-Annyira imádom a szemüveged, úgy keretezi az arco-

-Mentek a Maffia után kutatni.-jelentette ki az informátor mindenféle köntörfalazás nélkül, Ranpo pedig félrenyelte csokoládéját.

-... Essen csak le a kis nyomi szemüveged a földre...-változtatta meg véleményét az Írónő, és megveregette társa hátát, nehogy ott fulladjon meg.

-A maffia mostanában semmi rosszat nem követett el, és a főnök szerint terveznek valamit. A ti feladatotok az, hogy kiderítsétek, mik a szándékaik.-avatta be őket a tervbe Kunikida, Ranpo pedig amint levegőhöz jutott, első dolga volt, hogy ellenkezzen.

-Kolleginával a képességünk nem erre van kiképezve! Mi ügyeket oldunk meg, nem kémkedünk!-Yumiko fejét csóválva sóhajtott, és felnézve szőke hajú informátorukra, bólintott egyet.

-Benne vagyunk.- jelentette ki, zöld szemű kollégája pedig hitetlenkedve kapta felé fejét.

-Megőrültél? Mind meghalunk, ha odamegyünk fegyver nélkül! Emellett te nő vagy!-az utolsó mondatánál kapott egy hatalmas pofont Ranpo, melynek csattanásába még maga Yumiko is belerezzent. 

-Felejtsd már el az ellenkező nem elítélését és lenézését! Képzeld el, a nők csinálnak mindent! Emellett ki mondta, hogy fegyver nélkül megyünk?-Ranpo nem hitt füleinek. Számított rá, hogy fellázad tüzes társa, azonban ilyen érvekre nem. Mindenesetre, ha ennyi eltökéltség van ebben a nőszemélyben, talán kisülhet valami jó is az ügyből. Elszámolt magában lassan háromig, majd jómaga is rábólintott az ügyre.

Másfél óra, egy sikeres kávézás, és egy lövész-teszt elvégzése után két főszereplőnk egy sikátorban haladva közeledett a maffia barlangja felé.

-Ha sikeresen beengednek, akkor míg beszélek Mori-sannal, a vezetővel, addig te szemüvegedet felvéve tanulmányozod a többieket.-magyarázta tervét Yumiko, társa pedig sűrűn bólogatott.-Ha nem engednek be, akkor belopódzunk, azonban, ha támadnak, önvédelmi célból fogunk lőni, és futni. 

-...Szerinted van édesség-részlegük?-agyalt hangosan Ranpo saját tervén, az Írónő pedig rávágott pisztolyának csövével a fiú fejére. -Áu! És ha elsül?

-Te nem tanultál lövészetet? Ha felhúzom, akkor sül el! És még a táram is üres ! -a barna hajú lány idegesen túrt bele tincseibe, és sóhajtott.-Úgy tűnik, nekem kell megvédenem téged.

-Mintha engedné-nem tudta végigmondani, amit akart, mert Yumiko gyorsan elérakva bal kezét intett, hogy ne menjen tovább, és maradjon csöndben. Ugyanis előttük, egy furcsa alak állt. Ahogy a nap pár sugara rásütött, szürkés, hátul felnyírt haja láthatóvá vált, s hallani lehetett, egy pisztoly felhúzását is. 

-Milyen régen találkoztunk, Yumi.-felemás szemei, szín szerint szürke és narancs megcsillantak, s gonosz vigyorra húzta ajkait.

-Zen...-szűrte ki fogai között a lány, és érezni lehetett azt a tömérdek düht, ami belőle áradt.

-Látom, máris találtál valaki újat.-mérte végig Ranpo-t, ki visszonozta cselekedetét, majd társához szólt.

-Kollegina, ki ez a pasi?- Zen felnevetett gúnyosan, és beletúrt hajába.

-Hát nem meséltél rólam! Pedig megérdemelném! Mindenesetre, ha már ehhez sem értesz,drága Yumi, hát nekem kell bemutatkoznom. Zen vagyok. Hyon Zen.-Yumiko megforgatta szemeit, és pisztolyával a bemutatkozó felé bökött.

-Az a gerinctelen alak ott az exem.- Ranpo ezt már végképp nem tudta hova tenni. Yumiko egy maffiatagnak az exe, akivel ráadásul most futottak össze, és képesek lennének megölni egymást.

-...Félresikerült házasság?-találgatott Ranpo, kissé hangosan.

-Mindjárt a te életed lesz félresikerült, ha nem hagyod abba.-fenyegette meg őt a lány, így a nyomozó jónak látta befogni édességlesőjét.

-Jó felé kapisgálsz, Minisherlock.-pörgette a sátorvason keresztül pisztolyát, és felnézett az égre.

-Ha nem árultak volna el, talán nem lenne félresikerült. Mindenesetre, nagyon örülök, hogy összefuthattam veled, mert van egy lerendeznivaló ügyünk.-mosolyodott el Yumiko, és Zen felé tartotta pisztolyát.- A halálod. 

S ebben a pillanatban hangos dördülés hallatszott. Sült a pisztoly, s mintha rossz jel lenne, az ég elsötétült. Ranpo várta, mikor esik össze a maffiás, azonban hiába várt, hisz Zen ördögi vigyorral kémlelte ellenfeleit, Yumiko pedig hirtelen összeesett.

-Kollegina!!- fogta kezei közé a lány testét, és szemei automatikusan a lány vérző oldalára terelődtek.

-Ezért vagy haszontalan, Yumi.-nevetett a szürkehajú, és megfújta pisztolyának csövét, majd visszacsapva azt tokjába, elindult a bázisukra, még félúton visszanézve.- Még az életre sem vagy érdemes.

Yumiko alsóajkát beharapva tűrte a fájdalmat, s még a vére is kiserkent ajakpárnájából. Tudta, hogy megúszta, mert nem talált el a golyó létfontosságú szervet-illetve, számára létfontosságút, értsem azt, szívet és gyomrot- mivel a golyó nem hatolt át testén, minden bizonnyal csupán vastagbelét roncsolta meg, azonban ehhez Akiko-sannak a tudására lenne szükség. Ranpo is ezen gondolkodhatott, ugyanis a következő pillanatban felkapta az Írónőt, és karjaiban vele futott eszeveszett tempóban a Fegyveres Nyomozóirodába.

-Hogy mindig veled történnek a bajok..-sóhajtott az infúziót bekötve az orvos, Akiko, Yumiko pedig bágyadtan mosolyogva nevetett. Nem hagyta, hogy elaltassa, mert félt, hogy többet nem láthatja barátait. Így azzal a bizonyos "Adj érzéstelenítőt, és vodkát, és megvagyok!" mondattal annyiban hagyta műtétét. Alkoholt nem kapott, azonban érzéstelenítőt, egy alapos agymosást az orvostól, és a lámpától való pillanatnyi megvakulást igen. Ranpo-t nagy bánatára Akiko nem engedte be a műtőbe, pedig nagyon szívesen elszórakozott volna vele. Azonban a kórházi szobának kialakított helyiségbe már beléphetett. Mintha csak erre várt volna, amint kinyitotta Akiko az ajtót, a fekete hajú fiú már furakodott is be, egy rakás finomsággal karjaiban.

-Jajj Kollegina! Úgy aggódtam! -dobta le ágyára szerzeményeit, majdszorosan magához szorította őt, azonban nem túl erősen, nehogy kárt okozzon.- Tudod mennyire féltem?

-Ranpo, az aggódás és a félelem szinte azonos érzelmeket közvetít.-kezdte az okítást Yumiko, azonban szájába egy zselés cukorka landolt.

-Most ne magyarázz, hanem egyél. Direkt a kedvenceimet szereztem neked!- bontott ki egy csomag vajas kekszet, és a lány szája elé helyezte.- Mond, hogy Ááá!

-Végülis mikor kapjuk el a maffiát?-kérdezte a lány, Ranpo pedig ledobta az ágyra a kezében levő kekszet, és levette sapkáját.

-Hogy nem tudsz egyszer a fenekeden ülni! Egyhelyben!- akadt ki társa, majd, mikor látta, hogy a barna hajú lány épp ki akar mászni az ágyból, visszarakta abba.-Nem, nem, nem! Itt maradsz!

-Ranpo, ezt nem értheted! Muszáj elkapnom a maffiát! Végre van egy nyomom!-erősködött, a terembe pedig ekkor lépett be Kunikida.

-Mégis milyen nyom? Beavatnál?-kérdezte kis jegyzetfüzetébe firkálgatva, és leült egy székhez, majd szemeit az Írónőre emelte.

-Az, hogy Zen a maffiának dolgozik, igenis jelent valamit!-kezdte el elméletét, azonban eszébe jutott, hogy az Irodának fogalma sincs, kicsoda Hyon Zen. Jobb, ha az elejéről kezdi. Vett egy mély levegőt, és nekilátott az információk megosztásához.- Hyon Zen, alias művésznevén Eclipse, szintén egy képességgel megáldott illető. Képes különféle emberi anyagokból bájitalokat készíteni, legyen az nyál, szív, vagy akár vér. Képes a kezeinek bepiszkolása nélkül egy embernek eltávolítani a szerveit. Ennélfogva szervkereskedéssel foglalkozik. Az pedig, hogy a maffia felvette vele a kapcsolatot, nemcsak azt jelenti, hogy szükségük van Eclipse-re, hanem azt is,hogy vele kapcsolatban terveznek valamit. Méghozzá, egy bájitalt, a képességéből kiindulva. 

-Tehát, ezt a bizonyos Hyon Zen-t kellene megakadályozni.-támasztotta meg elgondolkodva állát kézfején az informátor, és agyalni kezdett.- Valahogy meg kéne a kapcsolatukat szüntetni.

-Én el tudom végezni! -Yumiko, amennyire csak lehetett, határozott volt. Eltökélten szemezett a szőke hajú szemüvegessel, kin látszódott, hogy agyal, elfogadja-e az ajánlatot.

-Kunikida, te nem vagy normális!- ordított Ranpo a szemüvegessel, ki idegesen, karbatett kézzel ült íróasztalánál, és tekintett ki az ablakon.

-Nincs más választásunk. Emellett, az Iroda tagja, néha fel kell vállalni halálos eseteket.-mondta semmitmondóan, hogy leplezze saját aggodalmát, azonban hangja a végén kissé megremegett. Nem lesz baj...Nem lesz baj.... Ranpo mérgesen rácsapott az asztalra, majd megragadta társát gallérjánál fogva, és felhúzta a szemével egy magasságba. Senki sem számított volna erre, hisz mégiscsak egy fejjel volt alacsonyabb a szőke hajú férfinél. Szikrákat szórt szemeivel, és látni lehetett, hogy legszívesebben addig verné őt, mígnem minden életerő ki nem szállna belőle.

-Most azonnal odamész hozzá, és visszavonod az utasítást, különben nem állok jót magamért...-szűrte ki fogai közül, majd elengedve a ruhadarabot, odalépett saját asztalához, kitépte fiókját, és egy tábla csokoládét kivéve tömte azt magába. Meglehetősen ideges volt. Hogy miért? Maga sem tudta. Annyit tudott, hogy a Kolleginájára szüksége van, és nem akarja elveszteni. Mikor meglőtték, elfogta a félelem. Még visszagondolva, hogy Yumiko a karjaiban haldoklott, elfogta a borzongás. Nem akarja őt elveszíteni. Túl sokat jelent neki. Kunikida feleszmélve a pillanatnyi sokk alól, sietve indult el a gyengélkedő felé, s benyitva eltűnt Ranpo szeme elől. A fekete hajú fiú várta, hogy a lány ideges hangja felcsendüljön, azonban nem hallott semmit. Biztosra ment volna, hogy mérges lesz... "Valami nem stimmel"-gondolta, majd lassan elindult a szoba felé, és a résnyire nyitott ajtót kitárva, kikerekedtek szemei. Akiko a földön feküdt eszméletlen állapotban, Kunikida nézte épp a pulzusát, majd a kezébe vett üvegcsébe szagolt bele, s visszanézett Ranpora.

-Altató.-jelentette ki, Ranpo pedig Yumiko ágya felé futott, és reménykedve húzta el a függönyt: Azonban az ágy üres volt. Bevetett, rendezett, azonban a lánynak nyoma sem volt. Csupán egy kis levél pihent a párnán, melyet Ranpo remegő kezeibe véve kezdett olvasni.

"Tudom, hogy ellenezted volna a küldetésem. Azonban ezt nekem kell lerendeznem. Megígérem, hogy nem lesz semmi bajom, és a legtöbb információkkal fogok visszatérni. Holnap pedig elviszlek a kedvenc kávézónkba, és veszek neked sütit is. Kérlek, ne gyere utánam, és ne nyomozz, mert lebukhatok, akkor pedig biztos a halálom. 

Bízz bennem, Kollegina."

Ranpo dühösen gyűrte össze a levelet, és a falhoz vágva, mintha minden erő elhagyta volna lábát, lehanyatlott Yumiko ágyára. Kezeibe temette arcát idegesen, barna nyomozósapkája pedig a földre esett. Nem vette fel. Úgy érezte, nem kell neki többé. Elárultnak érezte magát abban a pillanatban. Nincs rá szüksége? Hisz ő a leghatalmasabb nyomozó az egész világon! ...Azonban ő itt hagyta, s csak egy kis fecnit hagyott neki....

-Ranpo..-kezdte Kunikida, azonban a nyomozó, hirtelen felállt, és kisétált a szobából, maga után becsapva az ajtót.

Az ég sötét volt, csupán a  lámpák pislákoltak, s csend töltötte be az utcákat. Idilli képnek tűnt minden, azonban egy fekete alak suhant el a tetőn. Fekete csuklya van rajta, s ügyesen átugrik egyik házól a másikra. Hirtelen megállt, majd a vele szemben álló, kalapos férfira emelte tekintetét.

-Szervusz.-köszönt neki a maffiás férfi, a csuklyás pedig elmotyogott egy "Szervusz"-t.- Nem hittem volna, hogy itt talállak.

-Azt hittem, sejtetted, miért vagyok itt.-a kalapos felnevetett, majd odalépve a csuklyáshoz, megölelte őt.- Ezek szerint hiányoztam.

-A legjobb barátaim mindig hiányolom...-motyogta, majd elvált az idegentől.- Vigyázz magadra, és majd igyunk meg valamit.

Bólintott a titokzatos ember, Chuuya pedig megemelve előtte a kalapját, a levegőbe emelkedve továbbengedte őt. Immáron sétált, s zsebébe nyúlva elmosolyodott. Tudta, hogy számíthat rá.

Egy sötét sikátor túl klissés. Mégis, azon haladt keresztül egy férfi, ki épp egy vesét tanulmányozott.

-Brilliáns! Ezért akár 245.000 dollárt is kaphatnék!- mosolyodott el betegen, s épp egy üvegbe helyezte volna a szervet, mikor egy kattanást hallott. Meglepve nézett le bal combjára, melyből vér kezdett folyni, majd megfordulva rogyott térdre. Rámosolygott keserűen a csuklyás alakra, mely inkább vicsorgásnak nézett ki.- Visszaadtad? Nem hittem volna, hogy bosszúálló típus vagy.

-Te tettél azzá.- szegezte még mindig felé a pisztolyt, melyre egy hangtompító volt rácsavarva, s meghúzta mégegyszer azt, ezúttal a hasát eltalálva. Fájdalmasan nyögött fel a férfi, és elterült a földön. Szemében épp megjelent volna egy jel, azonban az alak leguggolva hozzá, egy fecskendőt szúrt nyakába.

-Ágh! Mit szúrtál belém, te szuka?! -ordított fel, és kapott volna utána, azonban elgyengült keze maga mellé hanyatlott vissza.

-Lebénítottam a képességed, Zenny. Sem magadat, sem mást nem tudsz se meggyógyítani, sem bántani.- hallani lehetett a hangon, hogy mosolyog. Az ég felé emelte kezeit, s felfelé nézve, felkacagott sátánian.- Most megtapasztalod, milyen érzés a szenvedés! 

Zen nem tudta, mire vélni ezt a mondatot, azonban, mikor az alak elővett egy szikét, pupillái összeszűkültek. Mire készül?! Azonban, hamarosan rájött. Az alak szabályosan metszette el bőrét, s nem figyelve a férfi ordítására, folytatta munkáját, majd elégedetten vette ki jobb veséjét, melyet a kereskedő által hozott üvegbe bele is tett. 

-Nyugodj meg, nem elvérzésben fogsz meghalni. És, csakhogy tudd..-hajolt Zen feje fölé, közben egy gyufát elővéve.- Találkozunk a pokolban, köcsög!- gyújtotta meg a gyufaszálat, és a férfi ingére dobta, mely lassan elkezdett égni, az alak pedig felugrott az utcalámpára, intett neki, és tovatűnt a sötétségben. Zen tehetetlenül feküdt, s érezte,amint az ingje fokozatosan elég, s a bőre is ég vele. Azonban mindenben van valami szép, ugyanis vele szemben a kék égen milliónyi csillag nézett vissza rá, s azok gyönyörű képet mutattak neki. Azonban szemei előtt megjelentek azok a bizonyos smaragdzöld szemek, melyeket még utoljára láthatott. Arcán könnycseppek gördültek le. Ő tette ilyenné. Most értette meg, hogy minden miatta történt. Hogy nem kellett volna cserbenhagynia, és elsétálnia, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Fejét oldalra fordította, s a vele szemben levő, messzi tetőn meglátta Őt. Hadd láthassa újra. Most, utoljára. Mintha meghallgatták volna kérését, hirtelen feltámadt a szél, és az idegenről, lefújta csuklyáját, és barna, hosszú tincseit meglibbentette. Elmosolyodva csordultak le utolsó könnyei, és kilehelte utolsó szavait..

"Viszlát, én Yumi-m.."

Hatalmas fény kerekedett, és robaj. Egy pillanat alatt minden tűzbe borult, és füst terítette be a környéket. Yumiko a robbanást figyelve kacagott fel, s hagyta, ahogy könnyei eláztassák arcát. Végrehajtotta azt, mire már régóta vágyott. A visszavágót. Melyet megnyert. S most diadalmasan fordított hátat a lángtömegnek, és büszkén hagyta el a tetthelyet. Azonban a sötétből egy alak szólt hozzá.

-Hogy érzed magad?-kérdezte a maffia alvilági gyilkosa, s köhögött egyet. A lány rátekintve mosolygott rá betegen, s egyben boldogan.

-Jól érzem magam.- Akutagawa-ban a vér is megfagyott, és csak nézte tovasétálni egykori felettesét. Már érti, miért volt Ő az egyik legjobb.