Ahogy megígérte azt Ranpo, elvitte a lányt a kedvenc kávézójába, és rendelt neki a cappuchino-jából, a hozzá járó kekszekkel, valamint magának is. Ezúttal nem egymással szemben foglaltak helyet, ugyanis a fiú leült Yumiko mellé, és biztatóan mosolygott, majd a kihozott édességet kezdte elfogyasztani.

-Hogy lehet Dazai-nak ennyi esze?- kérdezte felháborodva a lány, Ranpo pedig vállat vont.

-Ezért nincs barátnője, és fog elkövetni egyedül öngyilkosságot.- Yumiko az italát kevergetve merengett, majd cöccögött egyet.

-Én repítem őt a sírba, ha ezt még egyszer megteszi..-morogta, Ranpo pedig elkezdett kuncogni, mire sértődötten elfordította fejét.-Ne nevess!-majd halkan motyogva folytatta- Azt hittem, tényleg megöltök...

A fiú ekkor rácsapott az asztalra, mire az Írónő összerezzenve kapta rá a fejét, és találta magát szemben a nyitott, komoly és eltökélt szemekkel.

-Nem hagynám, hogy megöljék a Kolleginám.- mondta, majd visszacsukta szemeit, és hátradőlve kortyolt bele italába.-Ha meg akarnak ölni téged, akkor előbb az én elmémmel kell szembenézniük! 

Yumiko arcára mosoly kúszott, és halvány pírba borult. Jól estek a szavai, és már nem érezte magát annyira kétségbeesettnek. Emellett nem gondolta magát magányosnak. Most, hogy tudatta vele a fiú, hogy rá számíthat, úgy érzi, mindennel meg tud birkózni. Az utca már sötét volt, csak ők ültek a kávézóban, mégis nappali hangulata volt a lánynak. "Lehet a sokk miatt?"- gondolta, majd eszébe jutott újdonsült képessége.

-Ranpo...-a fiú feléfordította fejét, jelezvén, hogy figyel, közben pedig a kis kekszét majszolta.- A képességemmel... mihez kezdjek...? Hisz, nem használhatom...

-Elég egyszerű: Ne mond senkinek, hogy van képességed, és csak vészhelyzet esetén alkalmazd.- magyarázta, a lány pedig értetlenül nézett rá.

-Hogy? Vegyek elő egy nagy lapot, mondjam az ellenségnek, hogy "Várjál-Várjál, még megírom ezt a pár szót és felolvasom neked, oké?" vagy micsoda? -Ranpo megforgatta szemeit, és kezébe vette kis kanalát.

-Nem ezt mondtam. Hanem, mondjuk, elrejtesz valahol egy papírt, ahol könnyen eléred, vagy készítesz megadott cédulákat, amikbe behelyettesíted az illető nevét, majd felolvasod. Vagy idézel.- forgatta ujjai közt a fém eszközt, majd vigyorogva rámutatott a lányra vele.- De ne az ingedbe, mert lehet, hogy fegyvert elő tudsz belőle rántani, de sürgős esetekben nehezebb. Bár,-folytatta tovább mosolyogva, és kanalát a tejszínhabba mártva emelte szájához, és bekapta azt.- Az ellenséget sikeresen lesokkolnád a villantással.

-Ennyire magányos vagy, hogy ilyenekre kérsz tapintatosan? -nevetett Yumiko, Ranpo pedig vállatvonva nevetett.

-Lehet, hogy egyedül vagyok, de vannak jó barátaim, közöttük te, Kollegina.- mosolygott aranyosan, a lánynak pedig nagyot dobbant a szíve. Szemei megteltek csillogással, és boldogan kezdett mosolyogni.- Mi az, Kollegina? -lepődött meg Ranpo, és arcára enyhe pír kúszott a lány reakcióját látván.

-Sosem hívott még senki sem a barátjának...-kezdte ujjával egyik tincsét csavargatni, és nem mert a fiúra nézni. Eddig mindig egyedül volt, lehet, voltak emberek, akikkel közel álltak egymáshoz, mint például Dazai, de sosem hívták őt a barátjuknak. Ranpo meglepődve nézte a társát, majd meglepődve kérdezgetni kezdett.

-Tehát, nem is mentél emberekkel szórakozni? Sétálni? Badarságokat csinálni? Vagy csak úgy együtt lenni? -Yumiko rázta a fejét. Mindig okkal hívták el, valami megbeszélés miatt. Szórakozni információgyűjtés céljából járt, sétálni szintén. A fekete hajú fiú pár percig csak hallgatott, majd hirtelen összecsapta kezeit, mire az Írónő kicsit megugrott. "Olyan hirtelen"-gondolta, de figyelt az elszánt fiúra, ki kinyitotta szemeit ismét.-Mostantól bepótoljuk mindazt, amit a barátok csinálnak! Elmegyünk sétálni, beszélgetünk, és a többi!

A lány kikerekedett szemekkel hallgatta újdonsült barátját, ki kézen is fogta őt, majd lecsapva az asztalra mindkettőjük adagjának árát, magával húzva. Amint kiértek, Ranpo magabiztosan megindult egy irányba, majd pár lépés után megtorpant, és elgondolkodva fordult hátra a barna hajúhoz.

-Merre is laksz? 

Yumiko nem lakott olyan messze az irodától, csupán 15 perc sétára. A lakása akkora, mint az Irodának, ő azonban azért nem szándékozott kollégáihoz költözni, mert a Kiadójának az épülete az utcában volt fellelhető. Lassan kinyitotta bejárati ajtaját, és előreengedte Ranpo-t, aki dudorászva lépett be a lány otthonába, és szemeit kinyitva kezdett körülnézni. Nyitott konyha fogadta a belépőt, s azzal szemben, a falnál egy hatalmas könyvekkel teli szekrény. Ranpo odalépett a könyvesszekrény elé, és tanulmányozni kezdte a benne szereplő köteteket.

-A te könyveid? -kérdezte, és kuncogott.- Nem gondoltam volna, hogy kirakod őket.

-Ezek nem az én krimijeim. Valamennyijük Agatha-é, és van pár Edgar Allan Poe is. -lépett a fiú mellé.- A Morgue-utcai kettős gyilkosság például. -mutatott az egyik kötetre, majd a  középső két polcra.- Ezek pedig mind Poirot-könyvek.

-A sajátjaid nem is tetted ki? -lepődött meg a fekete hajú, Yumiko pedig elmosolyodott.

-A dolgozószobámban vannak.- Ranpo, mintha ismerné a járást, elindult az egyik ajtó felé, majd benyitva egy hangulatos kis szoba fogadta, egy íróasztallal, egy szekrénnyel, és pár hangulatfestő tárggyal. Szemlélgetve járkált a szobában, és először az üveg-ablakú szekrény elé lépett. Abban valóban az Írónő kötetei álltak. Sok volt belőle, de nem olyan vészes, mint a kinti gyűjteménye-gondolta, majd kíváncsian az asztalhoz lépett, melyen egy halom papír állt. "Biztosan épp egy új könyvet ír"-vett egy lapot a kezeibe, mely pont a főoldal volt, s csak a cím árválkodott rajta, magában.

-"A Tökéletes gyilkosság."-olvasta Ranpo a címet, majd megfordította a lapot, hátha a hátulján van folytatás, azonban tévedett.

-Még nincs kész.- Ranpo Yumiko felé kapta fejét, aki az ajtófélfának dőlve, karbafont kézzel, mosolyogva figyelte a fiút, aki visszatette a lapot a helyére.

-Nem mintha érdekelne...-nézett félre, és tagadni sem tudta, hogy kíváncsi. A lány kuncogva lépett oda szekrényéhez, és kinyitva azt kiemelt belőle egy könyvet, és odanyújtotta a fiúnak.

-Gondolom, csak azt az egy könyvem olvastad. Még csak őt tudom adni, de ha kész lesz a következő-pillant az asztalára- akkor őt is oda tudom adni. 

Ranpo meglepődve vette el a könyvet, és végigsimított a barna borítón, melyen egy bordó, mondhatni véres árvácska volt, alatta a címmel: "Világos gyilkosság." 

-A címek honnan jönnek?-kérdezte kíváncsian, a lány pedig vállatvont.

-Teendővégzések közben jutnak eszembe. De először megírom a könyvet, és csak utána találom ki a címet. Ritka, amikor egy cím alapján írom a könyvet.- magyarázta, a fiú pedig folytatta a kérdezősködést.

-És, honnan jönnek az ötletek?-a lány elkezdett nevetni.

-Hirtelen riporter lett belőled? -Ranpo is elkezdett nevetni ezen állításon, Yumiko pedig megválaszolta kérdését mosolyogva.- Amikor valaki tesz valamit, amiről eszembe jut egy ötlet, akkor írok. 

-Hmmm.-bólintott gondolkodón Ranpo, majd rámosolygott a lányra öntelt vigyorral- Meg fogom fejteni a könyved!

-Szinte biztos, hogy megfogod. -mosolygott az Írónő, majd kihívóan elmosolyodott.- De az újat már nem hinném.

-Majd meglátjuk. -igazította meg barna sapkáját a fiú, majd körülnézve, mintha keresett volna valamit.- Van francia kártyád?

-Van.-lépett íróasztalához az Írónő, és kihúzva fiókját, kivett belőle egy paklit, és Ranpo-ra mosolygott.- Gyere.-mondta, és elindult hálója felé, melynek kinyitotta ajtaját, és leült a földre. Ranpo követte őt, és itt is körülnézett. A szobában egy ruhásszekrény állt, és a futon el volt pakolva, azonban papírtornyok itt is akadtak. Ranpo leült a lánnyal szembe, és nézte, amint az Írónő keveri a paklit.

-Mit játszunk? -kérdezte végül mosolyogva,és kissé izgatottan, a lány pedig felényújtotta a paklit, hogy emeljen.

-Rummy-zunk. -Ranpo nagyjából a pakli felét emelte fel, Yumiko pedig elvéve azt, az utolsó lapot felfordította, név szerint egy káró dámát. A pakli tetejéről kezdett osztani, magának 14, Ranponak 15 lapot, majd, mikor végzett, a maradék kártyákat visszatette a pakli tetejére, és kezeibe vette sajátjait, akár Ranpo. A fiú morfondírozva figyelte lapjait, és elmosolyodott. Elővette szemüvegét, hogy "Mindent meg tudjon fejteni", a lány pedig felnézett rá, és ő is kihívóan elmosolyodott. Felvette saját szemüvegét, és jómaga is lapjaiba temetkezett. "Ha harc, hát legyen harc"-gondolta. Egy komoly csata fog itt bekövetkezni, és nem szeretne veszíteni. Amennyire csak tudja, komolyan fogja venni. Ranpo-nak is ugyanez zajlott le gondolataiban, és kártyáit kezdte szemlélni, hátha le tud tenni azonnal 51 "pontot". Ám, szerencsésnek mondhatta magát. Öntelten mosolyogva emelt fel először három lapot, és letett közé, és a lány közé: a káró 4-6-ost, és közéjük az egyik Joker-t. Megfogott 6 lapot, s még letéve azokat, elrendezgette őket: kör ötöstől kör tízesig. Szerencséje volt. Morfondírozva nézte maradék 6 lapját, majd bedobta treff kilencesét. 

A lány nem volt ilyen szerencsés, azonban a bedobott kilencest felvette, s bedobta helyette kör Jumbo-ját. "Vagy a kilenceseket gyűjti"-gondolkodott Ranpo- "Vagy a treff sort." Felhúzott a pakliból egy új lapot, név szerint a "pikk 10"-est, és szemlélni kezdte. "Jelenleg hat lapom van: egy kör Ász, egy pik jumbó, egy kör hármas és tizes, és pik nyolcas és tizes."-elemezte magában lapjait-"Tegyük fel, hogy a kilenceseket gyűjti, akor nem tudnám lerakni a pik lapjaim anélkül. Azonban..."-felnézett a lányra, aki a lapjait rendezgette-"sort fog lerakni."- elemezte, majd bedobta kör hármasát középre. Yumiko szinte azonnal húzott a pakliból, és be is dobta a lapot, a "káró király"-t. Így kártyáztak, mígnem Yumiko-nak 6, Ranponak pedig három lapja maradt. Yumiko húzott egy újabb lapot, majd mosolyogva letett négy lapot: Pik 6, 7, Joker, és 9, majd középre dobta treff kettesét, és egy lap maradt kezében. Azonban Ranpo, mintha csak erre várt volna, Kicserélte a Jokert pik nyolcasára, és a kilences mögé odatette tízesét és Jumbo-ját, és bedobta középre a Jokert, majd diadalmasan felkiálltott.

-Nyertem!- dáőlt hátra a padlón, és diadalmasan mosolygott. Yumiko mosolyogva sóhajtott, és összeszedte a szétpakolt kártyákat, míg Ranpo kiörömködte magát. A fiú felült törökűlésbe, és vigyorgott, mint egy kisgyerek. Imádott nyerni, nem is tagadhatta volna. Felnézett az órára, és kicsit elszomorodott. -Mennem kell....-nem akart távozni. Jól érezte magát a lánnyal, és jól szórakozott. Szeretett volna még többet játszani, és megismerni a lányt. Kiismerni a taktikáit. Yumiko-n is látszódott a csalódás, ám felállt a padlóról, és kikísérte társát, kinek kezében a kölcsönadott könyv pihent.

-Hazatalálsz? -kérdezte mosolyogva az ajtóban állva az Írónő, Ranpo pedig mosolyogva nevetett.

-Ha eltévedek, hívlak. Pápá, Kollegina, aludj jól! -integetett neki vidáman Ranpo, és elindult saját lakása felé. Yumiko mosolyogva integetett neki, és nézte, amint a fiú alakja lassan eltűnik szeme elől a sötét utcákon.

-Te is aludj jól...-suttogta szinte magának, majd lassan becsukta maga mögött az ajtót. Úgy érezte, sikerült közelebb kerülniük egymáshoz a fiúval. Elvégre, barátok lettek.Főzött magának egy csésze teát,s dolgozószobájába vette az irányt, ahol leülve, könyvének befejezését kezdte megírni.