Yumiko nem bánta meg, hogy csatlakozott az Irodához. Bár, az első héten még felmerültek nehézségek, azonban mostanra már belejött. Ranpoval, a képesség nélküli társával -kinek intelligenciája ilyen magas, hogy bejutott az Irodába- egyre gyorsabban oldják meg ügyeiket, és ennek hála egyre több szabadidejük marad, hogy körbejárják a várost, és jobban megismerjék egymást. Azonban, ez a hét nem sok feltétlen vidámságot hozott magával. Inkább komort, és az Írónő szemében kétségbeesést és rémületet. Ugyanis, Valaki felhasználja könyveinek gyilkosságait. A gyilkosokat elkapják, azonban azoknak negyede nem olvasta könyveit, mégis minden megegyezett. Az indíték, a nyomok...

A lány szomorúan sóhajtott, és székének támlájára dőlt. Kezdett komolyan elgondolkodni, "abbahagyja-e az írást?" Az Irodában mindenki együttérzéssel, és szomorúsággal nézett rá, és amiben tudtak, próbáltak segíteni neki. A barna hajú lány a mellette levő üres székre vezette tekintetét. Ranpo is, eltűnt, mióta még egy gyilkosság történt, Dazai-val együtt. Frusztráltan sóhajtott, és barna tincseibe beletúrva nyitotta ki smaragdzöld szemeit. Nem értette. Ha az emberek nem is ismerik a könyveit, vagy pont azt nem olvasták, esetleg olvasták, de eszükbe sem jutott, hogy felhasználják, hogy voltak képesek azok által gyilkolni? Esetleg van egy utálója, egy ellensége, aki úgy mozgatja a szálakat, ahogy gondolja? Az Írónő elővett egy papírt és egy tollat, és elkezdett az ellenségein agyalni. Hány is van? Megszámlálhatatlan. Azonban valamit ki kell az emlékezetéből préselnie. Szemöldökeit összeráncolva próbálta eszébe juttatni az arcokat és a neveket, azonban csupán 11 nevet sikerült a papírra vésnie. Mind gyerekkori osztálytársak, akik örömöt leltek abban, hogy a kis Yumiko-t bántsák mind fizikai, mind lelki értelemben, aztán, mikor a lány híres lett, velük egyetemben, akiknek az élet nem kedvezett, még jobban megutálták. Yumiko egy keserű mosolyra húzta ajkait. Neki sem kedvezett az élet az elején, mégis, képes volt megtalálni az erősségét. Az Írást. Összehajtogatta a papírt, és a kijárat felé indult, mikor Atsushi melléfutott.

-Yumiko-san! Ranpo-san még nem ért vissza, így ha nem baj, én veled tartok! -mondta magabiztosan a tigrisember, Yumiko pedig elmosolyodott kedvesen.

-Ez kedves tőled, Atsushi. -mondta ki nyíltan véleményét, és a liftbe lépett.

-És? Hová megyünk? -követte cselekedetét Atsushi, a lány pedig megnyomta a földszintre vezető "0" gombot.

-Megkeressük a volt osztálytársaim.

Elsősorban a levéltárba mentek, ahol kiderítették az első számú keresett jelenlegi tartózkodási helyét. Mármint, hogy múlthéten hol járt, Yumiko pedig kikövetkeztette, jelenleg hol lehet. Sejtette, hol, azonban meg kellett bizonyosodnia. Magabiztos léptekkel haladt a "Karasu" Kocsma felé, és közben agyában lejátszott minden eshetőséget, ami történhet.

-Atsushi, ha jól tudom, ha bántanak egy nyomozót....-kezdte kérdését, Atsushi pedig bólintott.

-Per, ha gyilkosság, életfogytiglan, vagy kivégzés.- folytatta, Yumiko pedig bólintott. Pár perc múlva leesett Atsushinak, mégis milyen helyzetben vannak. -A-Azt akarod mondani, hogy ő egy veszélyes ember?- kissé megremegett hangja. Nakajima Atsushi képessége rendkívül erős, azonban jómaga eléggé félénk. Épp ezért lepődött meg Yumiko, mikor a fiú azt mondta, vele megy. De elég hamar rájött, pusztán udvariasságból mondta ezt, és mégiscsak "egy nő ne járkáljon egyedül". Yumiko felnevetett.

-Nem mondanám veszélyesnek, csak nekem ronthat, ha épp olyan állapotban van. Ebben az esetben majd maximum sikítok.- mosolygott, majd megállt a kocsma bejáratánál.- Atsushi. Ha félsz, nem kell bejönnöd, megoldom egyedül is.

Az Írónő felvette szemüvegét, melyet feltolva kezdte nézni az ajtót. Atsushi megrázta fejét. "Be kell mennem vele- gondolta a tigrisember- Mégiscsak az Iroda tagja, nem hagyhatom magára." Eszébe jutott azonban Dazai mondata is. "Tud magára vigyázni, még nálam is megfontoltabb." Összeszorította öklét, és ajkába harapva morfondírozott. Yumiko Kinyitotta az ajtót, mire Atsushi felkapva fejét sietett utána. Végül mégis követte. Yumiko szinte azonnal megindult egy asztal felé, ahol egy sötétebb hajú nő ült, pár üres üveg társaságában.

-Szervusz, Tsukinari. -mondta az Írónő halál nyugodtan, az alkoholista pedig lassan emelte fel fejét, majd bágyadtan elmosolyodott.

-Ki vagy?- kérdezte kissé artikulálatlanul, és könyökével véletlenül levert egy üveget, Yumiko azonban elkapta a levegőben, még mielőtt földet ért volna.

-Kurokawa Yumiko.- mondta nevét, a részegnek pedig szinte megvilágosodás látszott szemében. Gonosz mosoly húzódott arcára, és végigmérte a lányt.

-Cseppet sem változtál, Stréber.- nevetett röfögve, majd meghúzta italát, és szúrósan nézett rá.- Jöttél gyönyörködni a nyomoromban?

-Nem mondanám, inkább pár kérdést tennék fel. Első: Mennyire utálsz? -vágott bele a közepébe Yumiko, a részeg nő pedig meghökkent ezen kérdés meghallásakor, majd őrült kacajba kezdett.

-Te voltál az osztály lúzere. Mindenki utált, aztán híres lettél, én meg munkanélküli, és életem az alkohol. Szerinted, mennyire utállak? Az életed szinte paradicsom az enyémhez képest...

Yumiko sóhajtva tolta feljebb szemüvegét, és rámosolygott az alkoholistára.

-Hidd el, először én is rossz útra tévedtem. Azonban, később megtaláltam, minek örülök, mit szeretek csinálni, és jó vagyok benne. És kiemelkedtem.- bíztatta valamilyen formában a nőt, aki meghúzta üvegét.

-Nem olvastam egy könyved sem, de biztos olyanok, mint te. -motyogta, a lány pedig elmosolyodva csúsztatott az asztalon egy kis pénzt egykori osztálytársának, és a kijárat felé indult. Félúton megállva, még visszanézett szomorúan rá, majd az ajtón kimenve eltűnt régi osztálytársa szeme elől.

Atsushi követte szorosan a lányt, aki kihúzta a papíron Tsukinari nevét. 

-És...most? -Kérdezte Atsushi, Yumiko pedig a szürke hajú fiúra nézett.

-Most, jön a következő. Ők a sikátorokban szoktak bandázni.- Magyarázta, és befordult egy sikátorba, ahova Atsushi követte, majd megállva az előtte tornyosuló falnál, körülnézett.-Semmi.- állapította meg, mire a háta mögül lépteket hallott, és egy kisebb köhögés-féleséget. "Ők is pont jókor"-gondolta, és megfordulva nézett a fekete szemekbe.

-Akutagawa! -kiáltott idegesen Atsushi, és karja szinte automatikusan felvette a fehér tigris mancsának alakját, másik kezét pedig védekezően Yumiko elé tartotta.- Maradj itt, Yumiko-san, nehogy bántson.

A lány unottan nézett a tigrisre, aki előrerohant, és átváltozott karjával Akutagawa arca felé kapott, aki elugorva uszította rá feketés-vörös képességét.

-Rashoumon! -kiáltotta a maffiatag, a képesség pedig Atsushit kezdte támadni. Yumiko feljebb tolta szemüvegét, és a falnak dőlve figyelte a harcot. Semennyi kedve sem volt beleavatkozni a harcba, mégha tudott volna is. Ebben a pillanatban azonban a sikátorba futott Higuchi, a szőke hajú nő, ki mindig Akutagawa mellett harcolt. "Már csak te hiányoztál"-sóhajtott Yumiko, és elővéve telefonját, írt egy rövid üzenetet Dazai-nak, hogy "lehet később ér vissza az Irodába, mert közbejött valami"...vagy inkább valakik. Elküldte az üzenetet, és eltéve telefonját nézte, amint Akutagawa-t Atsushi jobb horga eltalálja, és a falnak repül.

-AKUTAGAWA-SENPAI!-ordított Higuchi, és elővett egy pisztolyt, amit Atsushi felé szegezett.-Meghalsz, Jinko!

-Hagyd, Higuchi, én intézem el! -ordította a fekete hajú maffiózófiú, majd megpillantotta a zsákutcánál álló, halálnyugodt Yumikot. Ajkai gúnyos vigyorba húzódtak, képességét pedig egyenesen Yumiko felé irányította.-Rashoumon!

A lány cseppet sem lepődött meg. Volt terve, mely kivitelezhető volt, azonban nem vette számításba az eléugró Atsushit, aki megpróbálta saját testével védeni őt. Az őt átszúró sebekből származó vér mindenhova szétfröccsent, a tigris pedig fájdalmasan nyögött fel. Az Írónő kikerekedett szemekkel nézte az előtte állót, aki a következő pillanatban hasához kapva esett össze, és ájult el a hirtelen vérveszteségtől. Akutagawa megporolta karját, és gúnyosan mosolyogva kezdett közeledni feléjük.

-Egy ártatlan embert mindig megmentesz, Jinko.- mondta komolyan, Higuchi pedig pisztolyát Yumiko-ra célozva sütötte el. Azonban a lány hirtelen előkapta maga mögött tartott kezét, és háromszor elsütötte saját fegyverét. Mialatt nem figyeltek rá, volt ideje ingéből előszedni saját pisztolyát is. Pár másodpercnyi csend után Higuchi fájdalmasan felkiáltva kapott vállához, mellyel a pisztolyt fogta, és rogyott össze. Akutagawa a lányra nézett, kinek szeméből eltökéltség tükröződött, és már támadott volna, mikor az illető megszólalt.

-Nem ajánlanám, Ryunosuke.-mondta halál nyugodt hangon, a fiú ereiben pedig minden vér megfagyott, és a szőke hajú Higuchi is felkapta fejét. -Ismerem a taktikáid. Ismerlek titeket. De ti nem ismertek engem.- mondta hidegen, a maffiózók pedig elképedve figyelték az Írónőt. Akutagawa halkan felnevetett keserűen, majd komolyan visszanézett a nyomozóra, és képessége visszaszállt kabátjába.

-Ezért nem hallottuk a hangod egy ideje. -Yumiko bólintott, a fekete hajú pedig megrázta fejét- Miért?

Yumiko vállatvonva guggolt le lassan Atsushihoz, hogy leellenőrizze az életjeleit, majd felnézett az előtte álló Akutagawára. 

-Már tudom a személyazonosságod, és Higuchi is.- hátranézett a sebesültre, aki elkezdett hevesen bólogatni, majd vissza a barna hajú nyomozóra.- Mihez fogsz kezdeni?

-Semmihez. -vont vállat, majd elmosolyodott.- Illetve, mégis. Segítesz elvinni az irodához Atsushit.

-Miből gondolod, hogy segítenék? -kérdezte kételkedve, Yumiko pedig halkan felnevetett.

-Mert felnéztél rám, mindig hallgattál rám, és a felettesed voltam.

Atsushinak kipattantak szemei, és hirtelen ült fel az Iroda gyengélkedőjén. Szinte kiugrott volna ágyából, ha Yosano-san, az Iroda másik női tagja nem állította volna meg.

-Hé! Felszakadnak a varratok! Pihenj! -utasította, azonban Atsushi kétségbeesetten kezdett kiabálni.

-Yumiko-san! Megölték! Bántani fogják! Meg kell mentenem!-ekkor nyílt az ajtó, és Yumiko lépett be rajta, egy csésze tea társaságában.

-Mi van velem?- kérdezte érdeklődve, Atsushi pedig lefagyva nézte  lányt.

-Y-yumiko....san...-dadogott, mint aki szellemet lát, majd felpattanva futott oda a lányhoz, és szorosan megölelte.-YUMIKO-SAAAAAAAN!

-Hé-hé! Mi ez hirtelen? ...Atsushi, te sírsz? -lepődött meg, a tigrisember pedig letörölte könnyeit.

-Azt hittem...Hogy te....-szipogott, a betegszoba ajtaja pedig ismét nyílt, ezúttal a két csatangoló, Dazai és Ranpo léptek be rajta.

-Megérkeztünk~!-mondta éneklő hangon Dazai, majd megpillantotta a síró fiút.-Atsushi-kun! Mi történt?

Yumiko intett Ranponak, aki komolyan nézett vissza rá, a lány pedig megszeppent. Valamit elrontott? Rosszat tett? 

-A-Azt hittem, meghalt!-sírt Atsushi, az Írónő pedig homlokon csapta magát.

-Atsushi, te komolyan azt hitted, hogy megölnek engem?- nevetett fel, a szürke hajú pedig szipogott.

-É-Én elájultam, é-és egyedül maradtál A-Akutaga-itt belé fagyott mondanivalója, és szinte üveges tekintettel, elképedve nézett fel Yumiko-ra.- Te.....megölted...?

-Isten ments!- rázta hevesen fejét a lány- Nem ölhetem meg! Csupán ügyes voltam, és kihasználtam.-mosolygott, Dazai pedig sunyi mosolyra húzta ajkait.

-Kihasználtad felsőbbrendűséged?- a barna hajú lány bólintott, a kötéses pedig szórakozottan nevetett.-Ez a mi Yumiko-chanunk! -Jól tudta, hogy megölhette volna, azonban Atsushit kellett biztonságosan visszajuttatni, és azt is tudta, hogy a lánynak tervei vannak. Eszméi, melyeket nehéz megdönteni. Hirtelen abbahagyta a nevetést, majd megkomolyodott ő is akár Ranpo. Határozottan nézett a meglepett lányra, aki közte, és Ranpo között kapkodta szemeit, majd immáron hivatalosabb hangvételben folytatta.- Yumiko-san, tudnál minket követni? Szeretnénk valamit mondani Ranpo-sannal.

Yumiko kissé félénken, de letéve teáját az asztalra bólintott. Nem tudta elképzelni, mi lehet az, ami miatt ennyire képesek elkomolyodni. "Még Dazai is..-gondolta-Még ő is lehagyta a "-chant"..." Ekkor eszébe jutott a "könyves-sorozatgyilkosság". Lehet, megtalálták az elkövetőt? Hisz az jó hír! Örülni kéne! De... miért olyan csendes mindkettő? Haladtak az utcákon, s már sötétedett is, mikor elértek egy üres raktárhoz, melyben csupán pár konténer árválkodott. Yumiko értetlenül nézett körbe, majd egy kattanást hallott, mint mikor valaki élessé tesz egy fegyvert. Ijedten fordult meg, és vele szemben Dazai és Ranpo álltak, a kötéses kezében pedig egy revolver, lövésre készen. Nem tudta, mi történik. Miért fognak rá fegyvert a társai? Szeme csillogott a félelemtől, és egész testében remegett. Ez lenne a kétségbeesés érzése? Régen érzett ehhez hasonlót. Gyomrát mintha egy kéz összeszorítaná, szíve kiugrik helyéről, s tüdeje összeroppanni készül, s mellkasa sajog. Sajog a félelemtől, mert nem tudja, mit fognak tenni társai. A dühtől, amiért átverték...és a fájdalomtól, amiért elárulták. Azt hitte, megbízhat bennük, mégis, itt állnak egy visszafordíthatatlan helyzetben, s nem tudni, melyik pillanatban éri el őt a vég. Érzi, amint gombóc keletkezik torkában, és próbálja visszafogni feltörő sírását, mégis, tekintete tele van érzelmekkel, mire láthatóan Ranpo elbizonytalanodik egy pillanatra, azonban Dazai ugyanúgy hideg és nyugodt maradt.

-Yumiko-san, mostanában egyre több gyilkosság készül a könyveid alapján.-kezdett bele mondandójába.- Ma Ranpo-sannal elmentünk nyomozni ezzel kapcsolatban. Van sejtésed, ki tette?

-N-Nemtudom...-hajtotta le fejét a lány. Nem értette, mégis mi történik? Elkezdett gondolkodni, majd kissé hadarva kezdett tippelgetni.- Sok utálóm van, valamelyik biztos mozgatja a háttérből a szálakat, és emiatt-

-Yumiko-san, ne játszd az ártatlant.-mondta hidegen Dazai, a lány pedig felkapta fejét.- Jól tudjuk, hogy te állsz mind mögött.

Yumiko ereiben megfagyott a vér. Az idő szinte lelassult, és úgy érezte, minden elmosódik körülötte, és csak Dazait és Ranpot látja élesen. Elakadt lélegzettel nézett a pisztolyt fogó rideg szemébe, és ajkai megremegnek. Nem, ez hazugság! Ő nem tett semmit! Ő nem csinál ilyeneket!

-Nem igaz! -felelte kissé felemelve hangját, Dazai pedig gúnyos mosolyra húzta ajkait. 

-Ne ellenkezz, Yumiko-san. Jól tudjuk, mit tettél, nem kellenek a hazugságaid.

Az Írónő úgy érezte, menten összeesik. Ő nem tett semmi rosszat, nem ölt! Mégis, egy sorozatgyilkosságot akarnak rákenni! Minden bizonnyal az elkövető ezt is eltervezte... Ekkor pedig eszébe jutott valami.

-H-Ha lenne eszem, nem a saját könyveim alapján tenném.- mondott egy érvet a saját igaza mellett, Dazai pedig megforgatta szemeit.

-Azért tennéd a saját könyveid alapján, mert akkor azt mondhatnád, nem te voltál, mert "van eszem". Azonban megtaláltuk a lakásodon a terveket, melyeket a gyilkosságokra készítettél.

-N-Nem csináltam ilyeneket...-kerekedtek ki szemei, és érezte, ahogy valami nedves lefolyik arcán. 

-Dazai, vágj bele.-sürgette Ranpo a magasabbat, aki bólintott. Vége. A gyilkos sikeresen rákente a bűnét, és nevethet. Azonban Dazai Yumiko elé dobta a jegyzetfüzetét.

-Nyisd ki, és írd, amit diktálok. -Yumiko lassan a kis piros füzetecskéért nyúlt, majd elővéve tollát, kinyitotta azt egy üres oldalon.-Egy hajszál választotta el az Írónőt a haláltól.

A lány szomorúan ajkába harapva írta Dazai mondatát, majd várta a többit is.

- Ám ekkor az egyik konténer hirtelen kibillent egyensúlyából, ezzel megzavarva a két nyomozót.- mondta a második mondatot, Yumiko pedig ezt is leírta. Mit akarnak...?- Olvasd vissza. -utasította őt Dazai, Yumiko pedig remegő kezekkel fegta füzetét.

-E-Egy hajszál választ-totta el az Írónőt..a haláltól...-érezte, amint a bizonyos gombóc ismét megjelenik torkában, és egyre több könny gyűl össze szemében, amitől alig lát már, de olvassa az utolsó mondatot.- Ám ekkor az egyik konténer hirtelen ki-kibillent az egyensúlyából, ezzel megzavarva a két nyomozót.

Abban a pillanatban az egyik konténer hirtelen a földre borult a nyomozók mellett, azok pedig odakapták fejüket. Yumikonak kikerekedtek szemei, és rémülten szorongatta füzetét. Mi ez? Mi történik? 

-Yumiko-san, neked nem csak az átlátás a képességed.- fordította vissza fejét Dazai a lány felé- Hanem, ha felolvasod az írásaid, azok életre kelnek. Olvastad már fel valakinek a krimijeid?-kérdezte, a lány pedig kétségbeesetten, és lefagyva nézett maga elé, és a sós könnycseppjei folyamatosan folytak szeméből.

-A-Az egyik barátnőmnek... Agatha-nak....idézgettem....-Dazai bólintott, majd leengedte pisztolyát, és halványan elmosolyodott.

-Nincs baj, Yumiko-chan. Csak teszteltük, hogy igazat mondasz-e. -az Írónő a földre rogyott, és kezeibe temetve arcát kezdett zokogni. Ő tényleg elhitte, hogy megölik. Hogy átverték őt a társai. Hogy becsapták, és rákentek egy sorozatgyilkosságot. A sokk, melyet próbált visszatartani, most tört elő. Siető lépteket hallott, majd megérzett egy forró testet, mely magához öleli őt, biztonságot nyújtva.

-Mondtam neked, hogy ne csináld, de te mégis...- morogta az őt ölelő test gazdája, a lány pedig mégjobban belebújt a védelmező ölelésbe, s nemsokkal később megérzett egy kezet, mely lágyan, és nyugtatóan simogatta fejét. Lehunyta szemeit, és szorosan Ranpo mellkasába fúrta fejét, s hallotta a nyomozó őrülten dobogó szívét. -Nyugodj meg, Kollegina...Nincs semmi baj...- mondta kedvesen a barna kalapos, és -bár nem látta- érezte, hogy halványan mosolyog közben. Lélegzete kezdett egyenletessé válni, és már nem remegett annyira, mint egy rémült Kismókus. Halványan mosolygott, ugyanis felismerte, hogy Ranpo-nak cseresznyés-likőr-csokoládéillata van, majd felnézett a nyomozó arcára, aki csakugyan mosolygott, ahogy gondolta. Ranpo hirtelen Yumiko derekánál fogva magához szorította a lányt, és felállt, így magával húzta őt is, majd kedves hangon beszélt kollégájához.

-Most pedig, Kollegina, elviszlek a kávézódba, rendelek neked a kedvenc menüdből, és együtt kiterveljük, hogyan verjük meg az idióta Dazai-t.