Van néhány írói hiba, amik még kiadott könyvekben is olyan sűrűn fordulnak elő, hogy csak forgatom a szemem. Emellett elhoztam nektek még néhány egyebet, amik többnyire az én véleményemen alapulnak, de azért megfontolandók. Előre elmondanám, nem kicsit leszek szemét, de hát nem tudom, kövezzetek meg érte!

1. ELPIRULÁS:
Az egyik legnagyobb könyves hiba, amit kiadott könyvekben is látok, azok az elpiruló karakterek. Vagyis pontosabban azok, akik "érzik, hogy elpirulnak", és "elpirultam" jellegű mondatokkal dobálóznak. Nem tudjuk, hogy elpirultunk. És azt sem, milyen mértékben tettük. Oké? Ezt mindössze sejthetjük, hogy ez megtörtént, de nem jelenthetjük ki. Én éppenséggel, mikor ezt a részt írom, kijelenthetem, hogy vörös az arcom, miután ma kozmetikusnál voltam, és láttam magam a tükörben. Ha a karakter éppen az arcát nézi a tükörben, nyugodtan kijelentheti. Ha feltételezzük is, hogy az elpirulás egyenlő az "ég az arcom" jelenséggel, akkor is lehet, éppen aznap reggel dörzsöltük a bőrünkbe egy adag alkoholt, és az irritálja kisebb késéssel. Tehát nem, nincs "én tudom, hogy elpirultam" szitu, kivéve, ha tükörben látjuk, vagy megjegyzik nekünk.

2. CSILLOGÓ SZEM:
Ahogy az elpirulásnál, a karakter azt sem tudja, hogy neki éppen csillog a szeme. Tehát nincs olyan sem, hogy "csillogó tekintettel néztem", mert ismételten, nem látjuk. Tükörben lehet észrevesszük, hogy éppen úgy szuggeráljuk az előttünk álló illetőt, mint akit nagyon meg akarunk fektetni, de annak jelei is vannak.

3. DÜHÖS/SZOMORÚ/BOLDOG ARCKIFEJEZÉS:
Ha leírjuk, hogy valaki dühösen néz, nem feltétlenül előnyös. Inkább a düh jeleit írjuk le a testén és az arcán, azt, ahogy a viselkedése megváltozik miatta! Jelezném, a dühös ember meggondolatlan sokszor. Az esze helyett a puszta erejére akar hagyatkozni. Tehát ne szomorúan nézzen szerencsétlen, hanem legyen "ködfátyolba burkolt" tekintete (ugye, milyen művészien hangzik?) vagy remegő ajka, remegő teste, előregörnyedő testtartása, persze mindez a karakter személyiségéhez igazítva. (Tehát a visszafogott karakter szerintem ne nyomjon le egy fullos csajos hisztit, mert nem túl karakterhű.) Ha pedig az illető Sylvester Stallone, főleg írjuk le az arckifejezését, mert a félig bénulásból károsodott arcával nem hiszem, hogy minden egyértelmű lenne.

4. FÉLOLDALAS MOSOLY:
Ismét drága Rambo-t emlegetve, megjegyezném, a féloldalas mosoly nem számít őszinte mosolynak. De tényleg nem. A valódi mosolynak tünetei vannak. Megemelkedik az arc, a szem körül megjelennek a ráncok meg egyebek. Tudom, hogy nagyon szexike a sötét, kigyúrt, ágyban vadállat, de belül nyálgép pasinak a féloldalas mosoly, de nem őszinte. Ha igen, jobb az orvost megkérdezni róla. De komolyan, azt mondják, ez nem természetes, de azért Stallone-nak engedjétek meg!

5. ÖNFÉNYEZÉS:
Ismeritek azt a helyzetet, mikor az E/1-es írásokban azt mondja a karakter magáról, hogy "magasság tekintetében engem sem kell félteni", "a félhosszú, fekete hajam bejön a lányoknak" és társai? Ez ki tud akasztani. Ez annyira önfényezőn és gyengén hangzik, mintha az író nem talált volna jobb módot annak kifejezésére, hogy milyen kinézete van a karakternek. Ajánlott felhasználni a környezetet, a párbeszédeket, mint "ez olyan színű, mint a szemed", az ehhez hasonló "ez menne a szemedhez", de még a megszokott tükrös is jobb, mint mikor egy karakter így beszél magáról. Ha magas, mérheti magát a többiekhez, a tárgyakhoz, bútorokhoz, bármihez.

6. FELKIÁLTÓJELEK:
Néha a könyveknél elgondolkodom, ültünk-e valaha nyelvtanon. A felkiáltójel funkcióit elég hamar tanítják ahhoz, hogy rá lehessen jönni, hogy parancshoz a felkiáltójel dukál. Tudom, tudom, a fordítás és az angolok felkiáltójel-fóbiája okozza ezek elszublimálásának egy részét, de azért próbálkozzunk meg azzal, hogy többnyire kirakjuk, mikor valaki parancsot oszt. Bevallom, én is néha kihagyom, általában azzal a céllal, hogy az egy nagyon higgadt, nem emelkedett parancsosztás. A felkiáltójel funkciója még az óhajok kifejezése, a felkiáltás, tiltás, parancs, felszólítás. Ha pedig olyan hosszú a mondat, hogy elfelejtjük a végére, miszerint annak bármennyi köze van ezekhez, akkor szerintem kihagyhatjuk. Szerencsétlen olvasó nem fogja érteni, miért lett kitéve.

7. MISCOMMUNICATION, TITKOLÓZÁS:
Az emberi kapcsolatok (a jók) kölcsönös bizalmon és őszinteségen alapulnak. Meg persze az együtt töltött időn is. Viszont, ha a karaktereink nem tudnak egyszer sem bízni egymásban, két fejezetenként féltékenységi rohamokat nyomnak le, hogy utána nagyot szexeljenek, ott baj van. Ahogy a titkolózással is. Mindenkinek vannak titkai. De egy működő kapcsolatban beszélnünk kell a partnerünkkel. Mégis rengeteg karakter rejt el annyi mindent magából, és balfaszkodik (bocsi a szóért, de tetszik) amiatt, mert a másik képébe hazudott, hogy már idegesítő. De komolyan... Nem tudna valaki egészséges kapcsolatról írni, ahol a cselekmény nem a kettejük bizalmatlansági játszmájáról szól?

8. ENEMIES TO LOVERS:
(A Fagyos hó, perzselő gyűlöletért most leüthettek, de ott már nincs kedvem kijavítani) Szóval, sok enemies to lovers, azaz ellenségekből szerelmesek könyvben van egy hatalmas hiba. Az ellenségek rohadtul nem ellenségek. Ezt hallottam a Powerlessről, ez egyértelműen megjelenik a Fourth Wingben és a Kingdom of the Wickedben. Az utóbbival fogok példálózni, mert semmi nem idegesített fel még ennyire, mint Izéke (mint számomra is kiderült, ugyanis rohadtul elfelejtettem, Emilia) karaktere. A csaj haragszik Haragra, a pokol egyik hercegére, mert azt hiszi, megölte a testvérét. Aztán kiderül, hogy nem, olyan egy fejezettel később. De azért a csaj rohadt dühös rá folyamatosan, pedig Harag egy hím mintapéldány udvariasságból, csak mondom. A pokol kicseszett hercegeként! Viszont Emilia végig egy büdös bunkó a második könyvben is, és folyton halálra sérti a kifinomult herceget. Tehát, itt jön a kérdés, miért haragszik a csaj? És még egyszer hangsúlyozom, a pokol kibaszott (bocsika) hercege miért jobb fej, mint Emilia? Tehát, ha ellenségek, legyenek rohadtul ellenségek, aminek valódi oka van, nem azért, mert a főszereplő éppen a menopauza és/vagy a menstruáció meg hormonfluktuáció meg a mifene tünetegyüttesétől szenved. Tehát legyen valódi ok. A második része meg az, hogy akarják megölni egymást. Az ellenségek ártani akarnak egymásnak. Azonban sokszor ezek a könyvek a rivals to lovers, azaz riválisokból szerelmesek, amiket másik, népszerűbb címke alá rejtettek. Ezekben versengés van, nem ellenségeskedés, de persze azért utálhatják egymást.

9. 500 ÉVES KARAKTEREK:
Itt egyetlen kérdésem lenne, ami megadja a választ is... A több száz vagy ezer évet leélt karakter miért viselkedik úgy, mint egy szerelmes tini? (Jó, hazudtam, egy kérdés nem elég) Miért tűnik olyannak, mintha soha semmiből nem tanult volna a nem éppen rövidke életében? Egek, legyen már kicsit befásult, érett és ne egy csiga tapasztalási szintjén álló valaki!

Na, ennyivel akartam kiakasztani mindenkit, remélem, élveztétek a visszafogott, önuralommal teli, elegáns, kicsit sem vurgális, mert tök kulturált (és hazug) vagyok, kiafakadásomat az írói hibákról, amikért ölni (5., 7.) tudnék.