-Azért voltál ismerős.-mondta meglepetten.-Lionel testvére és Leo nagynénje vagy.
-És most gyűlölsz?-kérdeztem.
-Miért gyűlölnélek?-kérdezet vissza.
-A testvéred az én testvé...
-Ami megtörtént megtörtént. Hagyjuk a múltban. Rendben?
-Rendben.
-Megszeretnéd fogni?-kérdezet rá nézve Leora.
-Ha lehet.
-Ne hülyéskedj! Családtag vagy még szép, hogy lehet.-nevetett és át nyújtotta nekem Leot. Amint hozzá értem hirtelen képek ugrottak be Lionelról. Jó borzongás futott végig rajtam és eszméletlenül pörögtek az emlékek.
-Jól vagy?-kérdezte Pietro kezét a combomra rakva. Rá néztem és pislogtam párat.
-Igen.-mondtam és az ölembe ültettem Leot. Rám mosolygott majd kezeit az arcomra helyezte és úgy nevetett.
-Kedvel téged.-mondta David.
Én is rá mosolyogtam majd Pietrora nézett. Pietron nevetett egy sort és ki is nyújtotta felé a kezét amit Pí megfogott nevetve.
-Aranyosak vagytok, így babával a kezetekben.-szólalt meg Dav újra.-Nem tervezetétek a..
-Mi nem..-vágtam közbe.
-Nem vagyunk együtt.-mondta Pietro és elvette a kezét a combomról.
-Azt hittem.
Nyílt az ajtó és Mary jött be rajta majd sétált felénk.
-Na itt vagyok. Mehetünk fiúk.-mosolygot.
-Igen. Ha van kedvetek eljöhetek nyugodtan. -mondta David át véve tőlem a kicsi Leot.-A nővérem is szívesen látna titeket.
-Nekem vissza kell mennem a Toronba.-mondta Pí.
-Leila?-néztek rám.
-Rendben. Menjünk.-mosolyogtam.
Elbúcsúzva Pietrotól elindultunk David nővérének a lakására.
-David és Mary ti rokonok vagytok vagy.?
-Ő a barátom.-fogta meg a fiú kezét.
-Az jó. Örülök nektek.
-Én is nektek.-mondta Mary.
-Ők nincsenek együtt.-javította ki David.
-Nincsenek?-nézett rá.-Nem vagytok együtt?-kérdezte rám nézve.
-Nem.-nevettem el magam kínosan.
-De szeretnéd.-mosolygot rám.
Nem tudom. Nem tudom! Ahh Pietro sokszor megőrít, de imádom a fejét! Ahjj..
-Nekem.. mondom úgy, hogy nem fér bele a szerelem az életembe. Minden percem a munkára akarom terelni.
Mindketten felhúzott szemöldökkel néztek rám.
-Na jó. Ez hazugság. Nem rossz Pietro csak mi...nagyon nehezen lettünk ilyen jóban.
-Ohh értem.-mondta Mary.
Megérkezve David nővérének a lakására furcsa érzés kerített hatalmába. Egy pillanatra hátra néztem majd mikor vissza előre Lionel halványan állt előttem.
-Fordulj vissza!-mondta majd eltűnt. Kezdek begyogyózni.
-Jössz?-szólt David.
-Igen.-mondtam és felzárkóztam. A fejemben folyamatosan Lionel hangját hallottam.
Menj onnan!
Tűnj el innen!
Menj Leila!
Ezeket hallottam. Próbáltam kizárni ami egy idő után sikerült is.
Náluk a piros és a fehér szín volt kiemelkedő, néhol pedig a fekete. Aranyos lakás. Viszont egyre idegessebb lettem, hogy mindjárt találkozom a nővérével.
-Azonnal jön a tesóm csak még valamit elintéz. -ült le David a fekete kanapéra.
-Foglalj helyet.-mondta Mary. Én is leültem a kanapéra és úgy vártam. Legbelül nyugtattam magam, hisz mi baj lenne? Nem történik semmi csak megismerem őt is. Ugye?
A bejárati ajtó csapódott és hallottam ahogy veszi le a cipőjét majd a kabátját. Mikor besétált a szívem is megállt. Nem lehet ő..
Mosolyogot rám, tudta, hogy ide jövök. Itt akar megölni?
-Leila Parks.-jött közelebb. -Én Amy Perez vagyok.-nyújtotta felém a kezét. Még az enyémet felé nyújtottam néha-néha megremegett.-Jól vagy?-kérdezte.-Olyan sápadt vagy.-mosolygot tovább.
Jól vagyok csak hát nem gondoltam, hogy te vagy az ördög.
-Jól vagyok.-mondtam cseppet sem viszonozva a mosolyt.
-Rendben.-mosolygot.
-Én megyek elintézem Leot, hogy pihenjen egy kicsit. -állt fel Mary.
-Jó ötlet. Én akkor pedig össze pakolok, ugyanis ma utazunk vissza. Mindjárt jövök.-indult el David is.
Jaj csak most ne menjetek már el! Komolyan itt hagynak azzal aki megakar ölni? Ne már! Most csak szívatok ugye?
-Szóval ezért kell meghalnom.-nevettem el magam kínosan.
-Igen a tesód miatt.-ült le elém. -Elvette tőlem a hugomat...
-A hugod saját maga lett öngyilkos! Itt hagyta a gyerekét!
-Azért mert te elvetted tőle Lionelt!
-Lionel csak engem védett!
-Te is meghalhattál volna helyette.
-Ebben az egyben igazad van. Szerinted én azt akartam, hogy meghaljon?
-Teljesen mindegy. Így is úgy is megölek ezen nem változtat semmi és senki -nevetett.
-Teljesen össze állt a kép.
-Ügyes lány.-mosolygot.
-Ők tudják, hogy gyílkolsz?-dőltem előre. Arc vonásai megváltoztak és ő is előrébb dőlt.
-Nem.
-Mi lenne ha most elmondanám ki is vagy?-kérdeztem ő pedig elő kapott egy kést és a torkomhoz nyomta.
-Akkor itt és most megölnélek. Simán ki magyaráznám, hogy baleset volt.
Farkasszemet néztünk egymással majd elvette a kést a nyakamtól. -Olyan kár, hogy ennyire alábecsülsz engem. Hidd el sokra vagyok képes és ha valaki a családommal szórakozik az nem ússza meg élve.
-Elvezetél az otthonodba. Ki tudja mikor törünk rád?-dőltem hátra.
-Senki nem mondta, hogy elengedlek innen. -nevetett. -Élve biztos nem.
-Majd meglátjuk.
-Remélem össze barátkoztatok.-jött vissza David.
Ha Amy tudott rólam nekik miért nem mondta el?
-A lehető legjobban.-mondta Amy mosolyogva.
-Ez így van.- mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt.
-Ennek nagyon örülök. -mosolygot David. -Kértek inni csajok?-indult meg gondolom a konyhába. Mi ketten folyamatosan farkasszemet néztünk. Látam a szemében, hogyan tervez engem megölni.
-Nem öcsi. Hagyd csak. -mondta Amy lesem véve rólam a szemét.
-Rendben! Mi majd nem soká indulunk.-kiabált a konyhából.
-Jól van. Nem visszitek magatokkal most Leot?
Na nem! Ezt nem hagyom!
-Ohh pedig, hogy most már tudom, hogy van egy unokaöcsém eljöttem volna meglátogatni.
-Ez nem is rossz ötlet. Nem akarok nemet mondani, de ezúttal most fogok. Hagyd barátkozzanak össze.-sétált vissza David.
-Hát jó.-egyezet bele.
-Rendben. Mary! -kiáltott neki David.
-Jövök!-kiáltott vissza. Fel kapták a cuccokat majd elkezdtek búcsúzkodni.
-Örülünk, hogy megismerhetünk Leila!-mosolygot Mary.
-Én is.-mosolyogtam én is.
-Majd találkozzunk még.-mondta David. A hátuk mögött elkezdett tátogni Amy egy olyat", hogy azt kétlem".
-Igen.-mosolyogtam. Végül távoztak.
-Készülj fel.
-Ugyan mire?-nevettem.
-Arra, hogy most meghalsz.