Másnap szinte semmihez nem volt kedvem. Olyan keserű egy napom van. Az időis ugyan azt gondolja amit én hisz mindjárt szakad az eső. Gondoltam le megyek hátha van ott valaki akivel még úgy ahogy tudok beszélgetni. Tony éppen a kanapén ült és nagyon nézett valamit a tablettjén.
-Hali!-vágtam le magam mellé. A lábam teljesen el takarta mivel a hátamon fekszem, de a lábam felhúztam, hogy el is férjek, és ne is rúgjam meg.
-Szia!-mondta majd megfogta a lábam és az ölébe rakta.-Már zavart.-mondta és tovább nyomkodta a tablettjét.
-Többiek?-kérdeztem, de ő csak hümmögöt. -Áhh értem.-szólaltam meg újra.
-Aha.-mondta bele mélyedve a tablettezésbe.
-Akkor én most megyek és leugrom a tetőről. -mondtam össze húzva a szemem.
-Aha.-mondta az állát dörzsölve.
-Rendben.-sóhajtottam majd fel álltam onnan. A konyhába mentem és keresni kezdtem valami nasit. Találtam is egy zacskó gumicukrot. A csomagja zöld színű volt néhol sárga és piros csíkkal díszítve. A legnagyobb szám az a rajta szereplő idétlen rózsaszín nyúl. Becsuktam a szekrény ajtaját és ki bontottam a gumicukrot.
-Remélem nem egyedül akartad megenni.-szólalt meg oldalról egy hang. Oda kaptam a fejem és Pietro állt mellettem. A pulton könyökölt, sima fekete pólót viselt ami kimutatta izmos, kocka hasát. Nadrágja egy szürke farmer ami tökéletesen áll rajta, haja kissé kócosan áll a fejetettején. Szeme pedig iszonyatosan gyönyörűen világított.
Álljunk meg egy percre! Mióta nézem meg így Maximoffot?!
-De. Azt terveztem, de ha már itt vagy...-nyújtottam felé ő pedig ki vett két darabot. Oda mentem az asztalhoz majd letettem rá a cukrot és helyet foglaltam. Ki vettem egy szemet majd kóstolgatni kezdtem.
Rohadtul savanyú íze van.
-Édes vagy keserű?-ült le vigyorogva majd ő is be vett egyet a szájába.
Azok a rózsaszín ajkak... Hé kás!!
-Savanyú.
-Mint az életed?
-Mondhatni. -mondtam és annak ellenére, hogy alig bírtam egy darabot is enni belőle még egyet a számba vettem.
-A citrom is savanyú.-mondta miközben rágycsálta a szájában lévő savanyú cukrot.
-Igen. Viszont ha limonádét csinálsz belőle az már kevésbé.-mondtam és le küzdöttem azt a savanyút a torkomon.
Pietronak ezek a furcsa ingadozásai össze zavarnak. Egyik pillanatban úgy belém taposna ahogy csak bír, a másikban pedig -már amennyire- normál, beszélgető társ. Talán meg kéne kérdeznem.
-Miért utálsz?-kérdeztem. Egy pillanatra abba hagyta a rágást majd folytatta és lenyelte a falatot. Rám nézett csillogó kék szemeivel, viszont nem szólt semmit egy darabig.
-Mondta valaki?-válaszolt kérdéssel. Ez a kérdés olyan rejtélyes. Két oldalú. Igen vagy talán nem. De ha jobban át nézem nem is a kérdés, inkább a hangnem.
Bele akartam kezdeni a mondandómba, de Stark elintézte, hogy ne így legyen.
Rajta egy sötét lila ing van meg egy fekete farmernadrág.
-Uhh gumicuki.-mondta majd vett ki belőle és a szájába dobta. -Ki mit tervez mára?-kérdezte teli szájjal, közben csámcsogva.
-Nem tudom.-felelte Pietro és tovább rágcsált.
-Én szerintem kimegyek a temetőbe.-mondtam a padlót nézve. Rágcsálások abbamaradtak egy percre majd újra fel hangosodtak.
-El vigyelek?-kérdezte Tony miközben még egy cukrot a szájába vett. Pietro pedig csak hidegen nézz. Semmit nem tudok le olvasni az arcáról.
-Egyedül szeretnék lenni.
-Rendben.
Még pár borzalmas gumicukit meg ettem azután pedig fel mentem át öltözni. Általában mindig feketében megyek é ez most sem lesz másképp. Fekete hosszújú és nadrág.
Már a lépcsőn siettem le és vettem fel a kabátom. Pietro a konyhában a pultnál állt és néha, néha erre nézett. Nem foglalkozva vele fel vettem a kisebb fekete hátizsákom és elindultam.
New York mindig ébren van. Hiába a zord időnek vagy az éjszaka sötétségének akkor is járkálnak az emberek és nem is kevesen.
Megpillantottam egy virág boltot és már tudtam, hogy én oda be fogok menni. Amintt a bolt elé álltam, fel néztem a feliratra majd be léptem. Bent már szinte fullasztó virág illat keveredet valamilyen frissítővel vagy parfümmel. Annak ellenére, hogy meglehetett fulladni, gyönyörű virágok sorakoztak mindenhol. Élő virágtól kezdve mű virágokig, gyönyörű vázák. A polcokon pedig figurák álltak vagy hógömb, ehhez hasonló szuvenirek.
-Jó napot! Segíthetek? -lépett mellém egy idős hölgy. Úgy 50 éves lehet.
-Jó napot!-fordultam felé. A nőn meglepetség látszott és egy ideig csak nézett majd megszólalt.
-Rémlik egy olyan, hogy A Parks ikrek.
-Leila Parks.-nyújtottam felé a kezem egy mű mosollyal.
-Úram isten. Katherine Freese.-nyújtotta ő is majd gyengéden kezet ráztunk. -Sajnálom ami a testvérével történt.
Nem válaszoltam csak bólintottam. Sose ment beszélni róla.
-Mit szeretne vásárolni?-kérdezte egy kisebb kínos csend után.
-Tulajdonképpen hozzá indultam.-mondtam körbe nézve. Végül megakadt egy gyönyörű és visszafogott csokron a szemem. -Az eladó?-mutattam a csokor felé.
-Igen.
-Akkor azt megveszem. -mondtam majd Katherine érte ment és a pultra tette.
-Esetleg még valamit?
-Nem köszönöm.
-Tudja...
-Tegezzen kérem.-vágtam közben majd elővettem a pénztárcám.
-Rendben. Tudod, nagyon erős vagy. Hatalmas hősökkel harcoltál/ harcolsz és mellettük te is hősé váltál. Szeretnek az emberek Leila és borzalmasan sajnálják ami Lionelel történt.
Nem válaszoltam csak egy halvány mosyt villantottam majd bólintottam.
-Köszönöm.-mondtam majd meg fogtam a virágot és elindultam. Még a temetőhöz értem sok mindenen gondolkodtam. Amint meg láttam Lionel sírját a mellkasom borzalmasan fájni kezdet még szívem össze szorult.
-Szia Lio.-köszöntem amint oda értem. -Hoztam neked virágot. -bele tettem a sírján lévő vázába. -El sem hiszed mi történt velem. Mikor Tony is itt volt, onnantól megint fel kavarodot az életem. Újra a bosszúállóknál vagyok. Stark mindenképpen szeretné, hogy csatlakozzak habár én kevésbé. Az új tagjaik akiket nem rég ismertem meg, ikrek. Annyira fájt hallani. Wanda és Pietro. Így hívják őket. -elnevettem magam.-Nem is hasonlít a nevük a mi szüleink meg arra törekedtek, hogy hasonlítson. Nagyon hiányzol. -sóhajtottam. Egy darabig csendbe burkoloztam majd újra elkezdtem beszélni. -Pietro amúgy elég helyes. -nevettem.-Ha itt lennél most biztos eltíltanál attól, hogy beszéljek vele és még megis vernéd amiért néha megbánt engem. -könnyek gyültek a szemembe.-Tudod mióta elmentél nincs meg az egyik felem. Te. Egy élő halott vagyok. Legszívesebben most rögtön utánad mennék. -fel támadt a szél és egy levél erősen landolt az arcomon. Ezt be tudtam annak, hogy Lionel az. -Jól van. Értettem.-vettem le a levelet az arcomról. Tudtam, hogy ő az. Mindig velem van, de akkor is hiányzik a felem amit ő töltött ki. Leültem és a sírkőnek dőltem egy picit majd simogatni kezdtem. A szél újra fel támadt, de csak annyira, hogy gyengéden cirógatta az arcom. Lionel. El mosolyodtam.-Szeretlek Lionel.