Mesélő szemszöge:

Mark már megint nem ura a saját testének. Az a démoni suttogás újra hallhatóvá vált a fejében, s ő megint nem ellenkezett. Tedd, amit, mondok. Fogd meg... Jól van. Üss. De jól erősen ám! Adta neki szüntelenül az utasításokat a hang. A fiú ekkor gondolkodott el azon, hogy mit is készül tenni éppen, s meggondolta magát. Mégse akarja, egy gaztett is elég volt neki. De a keze még is mozdul, már nem tud semmit sem tenni a dolog ellen. Hékás... Nem ebben egyeztünk meg, nem igaz? Ha nem akarsz te is pórul járni, akkor ne ellenkezz, hanem csak engedelmeskedj. Higgy nekem, így életben maradsz. Ha ezek elkapnak, nem fognak arra gondolni, amire te. Hideg vérrel megölnek. Nem érdekli őket, hány ember fog még a karmaik között a halálukra lelni. Ez az... Látom, megértetted, amit mondani akartam. A hang kezdetben még indulatosabban magyaráz a fiúnak, aki szobor mereven áll egész idő alatt, ám amint megérezte, hogy az felhagyott az ellenkezéssel, lágyabban folytatta mondanivalóját.

A gitár hatalmas lendülettel süvít tulajdonosa felé, aki sajnálatos módon túl hülye ahhoz, hogy kikerülje azt. Csupán mozdulatlanul, kissé talán csodálkozva mereszti vörös szemeit hangszerére. Majd egy óriási reccsenés jelzi, amikor el is találja a célját a most fegyverként funkcionáló tárgy. A lila hajú orrából hirtelen vér indul meg, miközben elég rendesen megtántorodik. Csoda, hogy ekkora ütés után egyáltalán még talpon tudott maradni.

Bonnie szemszöge:

Aztajóédeséletbe... Hát ez nem volt valami kellemes. Szegény, kicsi okos buksim. Meg, persze a cuki kis nózikám. Szip-szip... Kezeimet orrom elé kapva rogyok le a padlóra, s simogatom gyengéden vérző testrészem.

- Te szadista állat... Ezt most miért kaptam?- emelem fel tekintetemet, miközben panaszos hangon nyafogok. Szemeim elkerekednek, amikor egy aranyszínű nyúl alakját vélem kirajzolódni fejbevágóm mögött, ahogy kezeit szép lassan a torka felé irányítja, hogy utána ujjait rákulcsolja. Napasztmeg... Most vagy csak akkorát kaptam, hogy megrázkódott még az agyam is, s emiatt halucinálok, vagy az a szemétláda ismét visszatért. Hogy is mondta Foxy?... Nem emlékszem. Tudatomra vörös köd kezd ereszkedni. A jó édes anyádat ütögesd legközelebb, ne pedig engem! Drága ehhez a gitárom cseszd meg!

Mark szemszöge:

Húha... most asszem jó nagy szarban vagyok... A kezdetben jó esetlennek tűnő nyuszika kislányosan nyekeregve fogta az orrát még egyik pillanatban, miközben vagy azt, vagy a fejét simogatta, mostanra elkezdett villogni vörös tekintete. Ami szerintem nem épp arra utal, hogy "Hú, azta, de marha jó kedvem van!" Így belegondolva akkorát sóztam a fejére, hogy már rég eszméletlenül kéne fetrengenie a földön. Ehhez képest pedig még igen is magánál volt. Amúgy logika... Itt állok, s ezen gondolkozom, mikor már rég kereket oldhattam volna ez idő alatt. Basszus... Most veszem észre, hogy már fel is kelt a földről. És, ami a legszebb, hogy már stabilan is áll a lábán. Sőt, neki is rugaszkodik! Nagyjából két centin múlik, hogy elkapjon, amikor eszeveszett sebességgel elkezdek sprintelni előle. Fuss, banyek fuss! Ha ez elkap, tényleg az lesz, amit az a róka, s az a hang mondott... Nekem befellegzett... Mint a versenylovak, úgy száguldozunk a folyosókon ide-oda, mintha csak fogócska lenne az egész. Csak, itt nem hiszem, hogy a fogó szerepe hárulna rám, ha Mr. Ugribugri elkapna. Szerencsére, pont időben térek vissza a valóságba- megint - ahhoz, hogy át tudjak ugrani egy kitett lábat. A tulajdonosát nem látom tisztán, mivel sötétben van, de nem is nagyon érdekel. Viszont horkolását még így is hallom. A nyuszika már szerencsétlenebbül jár, ugyanis telibe hasra esik az alvó lábában, s mivel jó gyorsan futott, utána a lendület miatt még minimum egy métert csúszik a padlón, mire lefékez. Nah, legalább nem kell majd felmosni...

*************************************
Meg is jött az új rész ^^ Ha ügyi vagyok, még egy részre rá tudom ma venni írótársam :3 Szóval szorítson, akinek eddig tetszik~