Ahogy a Tardis ajtaja felé közelítettem elfogott a balsejtelem..olyan nekem nem kéne itt lennem érzést ami elég nyugtalanító volt. A sugárzás miatti fájdalom egy része megmaradt ezért lassan haladtam a kék doboz felé. Amikor odaértem fáradtan sóhajtva vettem elő a kulcsom és már éppen beillesztettem a zárba mikor az ajtó kivágódott előttem. Egy rövid vöröses barna hajú nő meresztette rám szigorú és döbbent szemeit.
-Clara? ...Clara Oswald?!? Clara Oswin Oswald?!?
-Uhmm ez megtisztelő de nem emlékszem hogy találkoztunk volna -felelte Clara
-Nagy rajongód vagyok -csak ennyit válaszoltam -beengednél a Tardisba... légyszives
Clara vonakodva félreállt, én pedig besétáltam. Amint beléptem a fejembe éles fájdalom szúrt a fülem pedig zúgni kezdett de úgy tettem mintha mi sem történt volna. Megcsodáltam a Tardis új alakját majd a Doktorra vándorolt a pillantásom. Ránc barázdálta arcához sokkal jobban illettek azok az öreg szemek. Sűrű szemöldökét összevonva bámult a képernyőre.
-Clara tudom hogy meglepetés utazást ígértem de el kell tünnünk innen mielőtt...-és ekkor látott meg. Be kell hogy valljam most hogy nem úgy nézett ki hogy csak pár év van köztünk sokkal hihetőbb volt hogy az ősöm.
- Helló felmenőm- mondtam játékosan de a Doktor arcára nem csalt mosolyt csak döbbenten bámult mintha szellemet látna. Közben Clara is odaért és egyikünkről a másikunkra nézett értetlenül
-Doktor mi folyik itt? Be mutatnál?  -törte meg végül a csendet. A Doktor mintha álomból ébredt volna.
-Clara ő... egy szellem aki egy szàmomra nagyon kedves személy alakját vette fel.
-He..?!?!?- ez volt az összes reakió amit ki tudtam préselni magamból. Nagyon dühös lettem a Doki szintúgy. Ő azért mert azt hitte szellem vagyok én pedig azért mert ezt hitte.
- Ez az első szavad?...-kérdeztem talán kicsit ingerülten
- Még a stílusát is utánzod remélem tudod kit bosszantottál fel. ÉN VAGYOK A DOKTOR. És nem hagyom hogy még egy számomra kedves személy meghaljon - úgy beszélt a Doktor mint az ellenségeivel szokott. Könnyes szemmel néztem rá majd úgy döntöttem 'ellebegek' amíg meg nem nyugszik. Elindultam hát a Tardis végtelensége felé. Abban a pillanatban hogy  egy lépést tettem a Doktor felvette a szónikus napszemcsijét. És rám fókuszált. Megálltam vártam mi fog történni. Amikor hirtelen olyan erős fejfájásom lett hogy felsikoltottam és térdre estem.
-Doktor segíts..-suttogtam könnyektől fulladozva. A Doktor lekapta a szemüveget az arcán a kétsegbeesés tükröződött. Clara még mindig nem tudta miről van szó de oda sietett hozzám. Abban a pillanatban a Doktor is ott termett.
-Akármi is vagy nem hagyom hogy még egyszer megtörténjen...
A szeme szomorúan villant meg mintha tényleg egy szellemkép kísértené.
-Csak egy fájdalomcsillapító kell... egy jó erős-nyögtem. Clara felpattant a Doktor pedig a karjaiba vett és félresöpörte az arcomból a tincseket.
- Hát tényleg...te vagy az? De hát meghaltál hogyan... várjunk hatott a szer amit adtam neked?- kérdezte félszegen.
Valószínű - suttogtam mosolyogva. Majd a fájdalom eltűnt mintha nem is lett volna. Zavartan pislogtam körbe.
- Várjunk csak milyen szerről is van szó?- kérdeztem  hogy leplezzem a zavaromat.
- Annak idején - kezdte a Doktor ijesztően komolyan - elaltattalak és néztem ahogy belülről rág a sugárzás. Nem bírtam ki... Szereztem egy gyógyszert amit haldoknóknak kell beadni... Egy szert ami elválasztja a lelket a testtől hogy a beteg ne szenvedjen annyira és még válthasson pár szót a szeretteivel. De nem úgy hatott mint vártam ugyanis a lelked egyszerűen eltűnt és csak az utolsó pillanataidban tértél magadhoz... aztán... ....
Csend következett a Doktor nem fejezte be a mondatot de én tudtam mi a vége.
- Szóval halott vagyok, király nos ezt jó tudni... Doki ha szellem vagyok miért érzek fájdalmat?
-Nem valós csupán fantom fájdalmaid vannak végül is elveszítetted a tested nem igaz? - vigyorodott el. (A Doktornak tényleg használnia kéne azokat a kártyákat)
- És a fejfájás? -kérdeztem.
- Ja az én voltam - mondta bűntudat mentesen - csak leelenőriztem tényleg te vagy-e - már újra elemében volt és én is álltam - Milyen nagyszerű hogy tényleg te vagy az fogalmad sincs mennyit kerestelek.
Akaratlanul is elmosolyodtam egyszerűen nem tudtam hibáztatni hogy örül annak hogy látja a szellememet. Clara ekkor ért vissza. Értetlenül nézte a helyzetet amíg a Doktor mindent el nem magyarázott. Ekkor egy sajnálattal teli pillantást küldött felém ami egyszerre jól is esett de fel is bosszantott.
Üdvözöllek - nyújtottam a kezem dacosan amikor a Doktor felkiálltott:
- Clara ne érj hozzá.
- Doktor ez már tényleg nem vicces. -mondtam szomorkásan.
-Mi?? Nem, nem félreértesz, ha hozád ér az árnyvilágba kerül és ő is szellemé válik de ő a gonoszabbik fajtából...ja és ez tárgyakra is igaz szóval ne nagyon érints meg semmit jó?
A lélegzetem és  a szívverésem felgyorsult ( már amennyire ez lehetséges ) és elrántottam a kezem.
- Doktor az előbb a karjaidba vettél... megérintettél engem - nyökögtem.
Clara szeme nagyra nyílt és mind ketten bámultun magatehetetlenül.

És itt a folytatás remélem tetszik :)