Egy smaragd szempár minden részletre kiterjedően vizsgálta át az előtte álló szorongó fiát már vagy harmadjára. Az Uchiha rezidenciára most igen nagy csend borult.

- Mama, jól vagyok - pillantott Sayoshi segélykérően apjára, de sajnos anyjával szemben ő is tehetetlennek bizonyult. Ha az anyja valamit a fejébe vesz, még a Hokage is kevésnek bizonyul a megállításához.

A kezéről már lemosta az alvadt vért, és szerencsétlenségére még nővére nem ért haza az edzésről. Ő talán ki tudta volna menteni ebből a kínos szituációból.

A nő végre úgy érezte semmi részletet nem hagyott ki a kivizsgálás során, így abbahagyta a sérülések kutatását. A huzat megcsapta az arcát, amit a kinyíló ajtó eredményezett.

- Tadaima! - kiáltotta vidáman Sarada és mosolya rögtön az arcára fagyott, ahogy megérezte a feszült légkört.

Sayoshi vigyázzban állt anyjuk előtt, míg apja a nő háta mögött állt. Itt valami nagy galiba lehetett! Elég volt egy pillantást vetnie kétségbeesett öccsére, hogy agya azonnal védekező üzemmódba kapcsoljon.

- Én voltam! - állította határozottan Sarada. Fogalma sem volt a délutáni incidensről, de ő akkor is megpróbálja kimenteni öccsét a hurokból.

Sakura szemöldöke meglepetten kúszott fentebb.

- Én törtem el a kedvenc vázádat, Mama - folytatta tovább. Egyébként nem, de ha ezzel kimenti egyetlen szeretett öccsét a kutyaszorítóból, akkor minden bűnt magára vesz.

Sarada csak annyit látott, hogy az apjuk a kezébe temeti az arcát, míg anyja a halántékát masszírozta.

Talán mégsem ezt kellett volna mondania?

- Sarada - kezdett bele kimérten a nő - Értékelem, hogy ennyire jó testvérek vagytok, de most komolyabb dolog történt mint egy gyerekcsíny. Sakura ezután elmesélte, hogy pontosan mi történt a kora délutáni órákban.

Sarada meglepett pillantása fokozta Sayoshi szégyenérzetét, zavarában újra elöntötte a vér az arcát. Lopva apjára nézett, a merev arc megenyhült irányában. Ajkai gyorsan és némán mozogtak, de megértette az apja üzenetét. Biztatta őt érzelmei megfogalmazásához.

- Olyan dühöt éreztem, mint még soha, amikor csúfolódás tárgyává tettek téged is, Mama. A rám tett sértéseket már meg sem hallom, de azt nem tudtam elviselni már. Egyszerűen felszínre törtek azok az indulatok, melyek csak gyűltek bennem ez idáig. Sajnálom, hogy csalódást okoztam - hajtotta le a fejét Sayoshi.

Megkönnyebbült, ahogy kimondhatta a szívét nyomó terheket.

Sayoshi nem láthatta anyja féltő és aggodalmat tükröző lopott pillantását Sasuke irányába. A düh veszélyes fegyver egy Uchiha kezében jól tudta a nő, hisz ő már első kézből tapasztalhatta meg, hogy mire képes egy Uchiha gyűlölete.
A férfi higgadtan és szinte észrevétlenül bólintott egyet, hogy feleségét megnyugtassa.

A fiuk nem fogja az ő útját járni. Erről már gondoskodott.

Sayoshi már nagyon szeretett volna a szobájában egyedül lenni, de aggódott amiért még anyja egy szót sem szólt hozzá. Nagyot nyelt, és már felkészült a nő az apja által emlegetett híres nagy pofonjára.

Az anyai vasszigor helyett vállát átölelő gyengéd karok simultak rá és vonták szorosan őt a nőhöz.

- Bármi is történjék, mindig a fiunk maradsz. Ezen semmilyen tény nem tud változtatni - hallotta anyja kedves szavait - Azonban tudnod kell, hogy nem vagy egyedül a problémákra. Ránk mindig számíthatsz. Legközelebb pedig ne titkold el a bajokat - bökte meg játékosan a nő a homlokát, pont úgy ahogy apjuk szokta.

Sayoshi meglepődött az anyja reakcióján, de a szavai segítettek, hogy minden frusztrációját és dühét el tudja engedni. A feltétlen anyai szeretet kiűzött belőle minden rosszat és a menekülő gondolatait is messzire száműzték.

- Azonban holnap bocsánatot kell kérned - folytatta most már szigorúan Sakura. Sayoshi ajkai vonallá préselődtek, agya tudta, hogy ez így helyes, de egy porcikája sem kívánta pökhendi társának látványát.

- Tudom. Meglesz. - Sakura elégedetten kócolta össze Sayoshi haját, majd mindenkit a vacsora asztalhoz invitált.

A vacsora alatt már több szó nem esett a mai incidensről, hanem nővéréé volt a főszerep, aki az edzéséről mesélt és újra kihívta apját egy versenyre. Sarada már kiskora óta eldöntötte, hogy apja nyomdokaiba akar lépni és Hokagévá szeretne válni, ezért mindennap keményen edz és elszántan próbálja legyőzni Konoha Hetedik Hokagéját. Sayoshi még azonban nem tudta eldönteni, hogy mivel akar pontosan foglalkozni, de a szülői példát látva nem volt különösebb választása.
A szülei ninják, nővére szintén így úgy érezte neki is azzá kell válnia. Az Uchiha klán mind kiváló harcosból állt, és nem akart még jobban különccé válni.

Sayoshi nem talált elég motivációt a ninja létben. Szülei idejében még háborúk folytak és a békéért küzdöttek, de lassan tizennyolc éve már, hogy az utolsó lázadót is megölték. Az akadémián osztályelsőként zárta az éveket, a gyakorlati óráira rendre kiváló minősítést kapott, de valahogy mégsem tudott átszellemülni az egész shinobi léttel. Nem tudta elképzelni magát éles helyzetben.

A vacsora végeztével segített Sayoshi elmosogatni Sakurának aztán bement a szobájába, hogy végre egyedül legyen a saját gondolataival. Az ágyra huppant és a plafont bámulta üveges szemekkel. Nem tudja ugyanazt az utat bejárni mint a nővére, ma végleg elrontotta a forrófejű viselkedésével a bizonyítványát.
Talán nem is ez az ő útja. Sarada kitaposta magának az az ösvényt, mit ő szeretne bejárni, neki nem feltétlenül kell azt követnie. Őt nem kifejezetten hozta tűzbe a hokage pozíció és amit apja munkájából szokott látni, inkább több benne a papírmunka mintsem az élet-halál küzdelem.

Még ha Uchihaként csődöt is mond, még ott van neki az orvosi vérvonal. Kétségtelenül örökölte anyja kiváló chakrakontrollját, még számára lehet a kórházban esély. Talán mégsem volt akkora butaság felraknia a kezét délelőtt az anyja kérdésére.

Felült az ágyban, kezét ökölbe szorította. Még semmi sem veszett el, hisz van bőven ideje felébreszteni a Sharingant. Meg fogja találni ő is a maga útját, ezen nem kell aggódnia.

Az ajtón halk kopogást hallott, majd egy szabad kiáltás után nővére fekete tincsei bukkantak fel.

- Szia - bújt be Sarada üdén és frissen. Haja még enyhén vizes volt a fürdéstől - Nincs kedved gyakorolni a célba dobást? - kérdezte, de Sayoshi már átlátott nővérén. 

Borzasztóan tudott témát terelni.

- Jól vagyok - sóhajtott a rózsaszín egy nagyot - Nem kell folyton aggódnod miattam - kulcsolta össze karjait a mellkasa előtt.

Sarada kissé feszengve ült le a földre, amiért öccse már ennyire ismerte őt. Sayoshi leült vele szemben.

- Tudod... - simított hátra a lány egy tincset - Én igazából mindig is irigy voltam rád - Sayoshi a döbbenettől szóhoz sem jutott.

Az ő tökéletes nővére mégis miért irigykedne rá?

- EEEH? - bukott ki a száján, de a lány folytatta tovább.

- Még nem ébresztetted fel a Sharingant és ez nem feltétlenül rossz - Sayoshi morcosan nézett rá, ezért gyors magyarázatot adott - Tudod mit mondott erről a Papa - suttogta a lány - Trauma hatására ébred fel a képességünk. Ha tehetném örökké megvédenélek, csak ne kelljen a fájdalmat megtapasztalnod - Sayoshi pontosan tudta Sarada Sharinganjának a történetét.

Az első tomoe nyolc éves korában jelentkezett, mikor elhunyt a szeretett kutyájuk és azóta nem lehetett semmilyen házi kedvencük sem. A második tomoét egy küldetés során szerezte meg, amikor szembe kellett néznie a halállal. Egy szénbányában rekedt munkásokat kellett kimenteniük, amikor a biztonságosnak vélt terep állványai is meglazultak és több tonna kő indult meg feléjük. Sarada élete legnagyobb tűzgolyóját hajtotta végre és hatalmas lyukat égetett a felszínre.

- De addig nem ismernek el Uchihának míg nem villantok fel vörös szemeket - kulcsolta át felhúzott térdeit Sayoshi.

- Ne mások elvárásainak próbálj megfelelni - húzódott most már a lány mellé - Add önmagad és csak a saját elvárásaidat teljesítsd - Nővére biztató szavai megmosolyogtatták Sayoshit, ki Sarada vállára hajtotta a fejét.

- Köszönöm, Nee-chan! - motyogta hálásan.

Egy darabig élvezték a csendet és a pillanatnyi harmóniát mi belengte a szobát.

- Tudod én igazából rózsaszín hajat szerettem volna - vallotta be hirtelen Sarada - A fekete olyan klisés... és egyébként láttam anyáról gyerekkori fotót és annyira aranyos volt.

- Nee-chan neked jól áll a fekete haj - biztatta Sayoshi őt, habár tudta miért szeretett volna a lány rózsaszín hajat.

Amikor anyjuk bárhova megy a tekintetek egyenesen rászegeződnek. Gyönyörű nő, érthető, hogy apjuk miért zúgott bele. Sakura a rózsaszín hajával a cseresznyevirágzást testesítette meg, míg zöld szemeiben az örök tavaszt hordozta.
Sarada ugyanezt a figyelmet akarta kiharcolni az emberekből. Nem azt akarta, hogy a Hokage lányát lássák benne, hanem a lényét, Uchiha Saradát.

- Hidd el pár év és tapadni fognak rád a lányok, nem győzöm őket leszedni majd rólad - viccelte el a helyzetet a lány, mire Sayoshi hangosan felháborodott.

- A lányok idegesítőek - Mondta ki hangosan, mire Sarada szemöldöke fentebb kúszott.

Sayoshi most realizálta, hogy mit is mondott, már nem tudta visszaszívni.

- Oh szóval én is az lennék? - kérdezte cinikusan.

- Nem te nem vagy az! - próbálta menteni a menthetőt. Sayoshi annyira pánikba esett, hogy nem látta, hogy a nővére csak játssza a sértődöttet.

Sarada felhúzta az orrát és elfordította az arcát Sayoshitól.

- Nee-chaaan, tudod, hogy nem gondoltam komolyan! - nézett rá hatalmas cica szemeket meresztve, aminek nővére egyébként sem tudott ellenállni. Fél szemét kinyitva pillantott öccsére, majd szíve olvadásnak indult. Kezével rögtön csikizni kezdte Sayoshit, aki hangos kacagásba tört ki, mi az egész házat belengte.

Uchiha Sasuke a nappaliban épp kezében tartott egy fényképet, míg felesége a háta mögött sétált el amikor kirobbant a hangos nevetés a szobából. Szeretetteljesen egymásra néztek, majd mindkettejük pillantása a fotóra esett.

- Ez sohase változzon meg - rakta vissza Sasuke mosolyogva a gyermekkori fényképet gyerekeiről, Sakura pedig férje vállának dőlve figyelte a többi fényképet.

- Ez nem fog megváltozni sohasem - suttogta bizonyossággal a hangjában Sakura, Sasuke pedig szentül hitte, hogy a nőnek igaza van.

A család békéje a legfontosabb számukra, még ha ez azt is jelentette, hogy bizonyos dolgokról nem beszéltek a múltjukból.
Még nem álltak rá készen.

Még nem.