Az ominózus villantós koncert óta, kábé két hónap telt el. Hát az óta történt egy s más. Például debütáltunk. El sem tudom hinni, de 7 hónapnyi kemény munka után végre kijön az első számunk, a Bombayah és a Whistle és hivatalosan is mi leszünk a BLACKPINK. Anyámék nagyon örülnek, bár nekik még mindig nehéz elfogadni, hogy ebből tervezek megélni. De persze ahogy eddig sem, ez után sem nagyon fog érdekelni senki véleménye. A húgom Lili, nagyon boldog, és újabban ő is Idol szeretne lenni, mint a tesói 🙂. Yoongi is büszke rám, de még mindig nem valami érzelgős egyikünk sem, szóval nagy ömlengés nem volt.

És persze Jimin. Nem tudom, olyan fura. A flörtölős játékunk még mindig tart, de ettől függetlenül ugyan olyan jó barátok vagyunk, mégis néha olyan furát érzek. Van amikor a gyomromat ellepik a pillangók. Jennie szerint moly írtót kéne ennem, Jisoo szerint férges vagyok, Rosé szerint meg mindannyian őrültek. Mondhatom nagyon nagy segítséget nyújtanak.🙄

Ma lesz az első élő koncertünk. Minden féle nagykutya előtt kell előadnunk a számainkat. Ha tetszik nekik, szabad a pálya, ha nem meg..... hát akkor cseszhetjük, de elbűvölőek vagyunk szóval nincs mitől félni. Csak nehogy inamba szálljon a bátorság. A BTS is ott lesz, mivel ők az eddigi legnagyobb Kpop banda, de "szerintem" bírnak minket xD.

Amikor oda értünk ahol a koncert lesz (még mindig nem jók a tájékozódási képességeim szóval fingom nincs hogy hol voltunk, csak követtem a lányokat), el kezdtek minket sminkelni, meg megcsinálták a hajunkat és adtak ránk fellépő ruhát (rohadt uncsi volt, de egész jó cuccokat kaptunk). Közben még tartottunk pár hang próbát, de olyan idegesek voltunk, örültem hogy nem ájult el senki.

Miután felmentünk a színpadra, elkezdtem szédülni. Rosé láthatta rajtam, de már nem szólhatott ugyan is mindenki minket nézett. A szememmel megkerestem Jimint, ami nem tudom miért, de egy kicsit megnyugtatott.

Amint elindult a zene, elszállt az idegességem. Ha jól láttam, a közönségünknek is tetszett, de nem figyeltem rájuk, csak a koreográfiára és a szövegemre. Kábé tíz másod percnek tűnt, mire mindkét számot befejezzük (a koncentráció elvonta a figyelmem). Elég nagy tapsot kaptunk, de én csak egy valakit néztem. Nem volt ott. Szörnyű érzés kapott el. Valyon az egészet kihagyta? Vagy csak a végét? Egyszerre voltam mérges, csalódott és zavarodott. Miért ilyen fontos ez nekem?

Miután levonultunk a színpadról, találkozhattunk a jövő beli menedzserünkkel, Im Hyuna-val. Egyébként kedves nő, meg fiatal is, kábe 29 éves, kint tanult Amerikában. Egy vérbeli üzlet asszony, de velünk nagyon kedves. De akkor nem volt időm ezzel foglalkozni. A lányok láthatták hogy bajom van, így szóltak Hyunának, hogy nemsokára jövök. De ezt is már csak távolról hallottam.

El kezdtem futni a folyosón. Nem tudom hová, csak futottam. Talán meg akartam találni Jimint, talán csak egyedül akartam lenni. Pont találtam egy szabad öltözőt. Bekopogtam (nem akartam megint fura hangokat hallani, az előzőt is épp elég ideig tartott kihevernem Suga x Rosie eset xD), és leültem a padlóra. Megcsörgettem Jimint, de nem vette fel. Nem sírtam, pedig nagyon kellett, de nem szeretek gyengének látszani, még magam előtt sem. Nem tudom miért, de már legalább két éve nem jött könny a szememből. Nem akartam. Inkább ki dühöngtem magamból. Például megvertem egy box zsákot vagy ilyesmi, ezért elég erős ideg rendszerem lett. Lehet hülyeség, de ha valakin ennyiszer taposnak át, jobban szereti erősnek mutatni magát. Még salyát maga előtt is. Pont ezért nem is engedek sok mindenkit közel magamhoz, de akiben valami csoda folytán megbízok, abban viszont nagyon.

Ekkor azonban ki nyílt az öltöző ajtaja és Jimin lépett be rajta.
-Beki, úgy sajnálom, csak hívott a főnököm és muszály volt vele beszélnem, de végig néztem az egészet. Nagyon jók voltatok. -hadarta. Egy kicsit meg enyhült az arcom. Jimin leült mellém és átkarolta a vállam.
-Haragszol? -kérdezte.
-Dehogy. Csak azt hittem nem nézted végig.
-Ki nem hagytam volna.
De az ajtó megint nyílt, csak most Bandi nyitott be.
-Szervusz Jika. -vigyorgott.
-Hogy ki?! -kérdeztem.
-Hát Jika, Jimin és Beka össze vonva. Jika. -röhögött. -Taehyung találta ki.
-Ki belezem. -gorgatta a szemét Jimin.
-A nyakába akasztom a golyóit! -merengtem.
-Na, gyerünk szerelmesek, még bájolognotok kell pár gazdag vénembernek. -röhögött még mindig.
Feltápászkodtunk és elindúltunk kifelé, de gyorsan vissza fordultunk.
-HOGY MINEK HÍVTÁL MINKET?!?! -kiáltottam Bandira.
-Ne viccelj már, itt találtalak titeket, ketten egy öltözőben, ölelkezve. De ha neked ez bele fér, hát oké, csak azt mondom elég tágan értelmezitek a barátság fogalmát. -vonta meg a vállát szórakozottan.
-Tudod mit Bandi? Inkább hagyjuk. Csináljunk úgy, mintha te nem láttad volna ezt, én meg majd úgy csinálok mintha nem láttam volna, hogy hogyan nézel Hyunára. -vigyorogtam. Nem vagyok vak, és Lili annyi K-drama-t nézetett végig velem, hogy akaratomon kívül is felismerem az ilyesmit.
-Te meg miről beszélsz? -játszotta az ártatlant.
-Ne játszad már a hülyét. -forgattam a szemem, és inkább oda mentem az én menedzseremhez mielőtt válaszolhatott volna.

A koncert után Hyuna bedobta az ötletet, hogy menjünk el valahova ismerkedni. Amúgy tök jó ötletnek tartom, de mi legszívesebben el mentünk volna inni, ünneplés képpen. Csak hogy nem ismertük annyira Hyunát, és nem tudhattuk mit szólna ehez. Vagyis, lehet be köp minket a sajtónak, hogy rossz hírünk legyen, vagy ilyesmi.

-Ne vészmadárkodj már! -forgatta a szemét Jennie, amikor elmondtam nekik a véleményem.
-Na lányok, el döntöttétek már hogy hova menjünk? -lépett oda hozzánk Hyuna.
-Ami azt illeti, még nem. -mondta Jisoo.
-Oké, akkor mit szólnátok, ha elmennénk meginni valamit? -kérdezte.
-Mire gondolsz? -puhatolózott Rosie.
-Nem is tudom, biztos van erre valami jó kis bár nem? -mondta, mire kicsit furán nézhettünk. -Ugye nem gondoltátok, hogy valami álszent kis csitri vagyok? -kérdezte mosolyogva. -16 éves kamaszok vagytok, egyértelmű hogy ilyenkor bulizni kell!
-Szimpi nő vagy! -mondtam.
-Tudom. -kacsintott.