Elaludhattam olvasás közben. Igen, ez lehet az egyetlen elfogadható indok arra, hogy miért lógok fejjel lefelé a keskeny kanapéról, illetve a kissé gyűrött, itt-ott nyálfoltos könyvet is megmagyarázza a mellkasomon.
Na de miért is keltem fel?
Talán a telefon miatt. Amiatt a vonalas készülék miatt, ami még mindig idegesítően, és idegborzolóan hangosan csengett.
Felmordultam és egy feltápászkodásnak csúfolt mozdulattal leestem a padlóra.
- Megyeeek - nyögtem, és rácsaptam a kisasztalra, amin a telefon pihent.
Amint sikerült felhúznom magam a földről, a készülék természetesen azonnal elhallgatott. Elhúztam a számat, és vállat vontam. Ha fontos, hívnak még.
Végignézve magamon arra az elhatározásra jutottam, hogy átöltözöm, ugyanis kábé három napja ugyanazokat a ruhákat viseltem.
Épp egy szál farmerben álltam a nappali közepén a piros és a kék pulcsim között vacilállva, mikor egy hangot hallottam magam mögül:
- A pirosat válaszd.
Felsikoltottam, és hátrapördültem. Egy mozdulattal a mellem elé rántottam az egyik ruhadarabot, a másikat reflexből az ajtófélfának támaszkodónak dobtam.
A fehér hajú fiú higgadtan lehúzta az arcáról a pulóvert - a kéket - és a földre ejtette.
- Rei! - keresgéltem a szavakat. - öltözöm!
- És?
- És menj ki!
- Miért? - a háta mögé bökött. - Nyitva volt az ajtó.
Vettem egy nagy levegőt, és az eszembe véstem, hogy legközelebb ne felejtsem el bezárni az ajtót, sőt, szereljek fel egy riasztó berendezést.
- Rendben - erőltettem nyugalmat a hangomra. - Igazad van. Kimész bezárni nekem?
Amint a fiú bólintott és kifordult a szobából, őrült tempóban öltözni kezdtem, hogy mikor visszaér, már kevésbé legyen kínos a jelenléte.
Érdekes módon azonban nem jött vissza percekig. Összevont szemöldökkel kiléptem a bejárati ajtóhoz.
A fiú ott állt, és valamin nagyon erőlködött.
Közelebb léptem, sóhajtottam egy aprót és egy mozdulattal elfordítottam jobbra a kulcsot a zárban, amit ő kitartóan próbált balra mozdítani.
- És miért jöttél ide?
A szemembe nézett.
- Tegnap adtál enni. Megint éhes vagyok.
Már éppen tiltakozni kezdtem volna, mikor megakadt a szemem a vállán kiálló csontjain és a bal felkarján végigfutó, alighogy gyógyuló seben, és nem tudtam nemet mondani.
Sóhajtottam. Nincs mese, menzává léptem elő.
- Kapsz enni, ha elláthatom azt - böktem a karjára, mire bólintott.
Bevezettem a szobába, és rövid kutakodás után a talált sebfertőtlenítővel és gézzel épp kezdtem kezelgetni a sebet, mikor megint megszólalt a telefon.
Rei, amint meghallotta a csörgést, habozás nélkült felvette a kagylót. Méltatlankodva kikaptam a kezéből telefont, és beleszóltam:
- Halló!
- Jó napot, Akane Hatsuval beszélek? - kérdezte egy férfihang.
- Iiigen, én vagyok az - kissé nehezemre esett a koncentrálás, tekintve, hogy Rei szemtelenül a fejemhez hajtotta a sajátját, hogy hallja, mit mondanak a vonal másik végén.
- Van otthon nagykorú hozzátartozója?
Nyeltem egyet.
- Nem, egyedül vagyok.
- A nagyapját átszállítottuk a Tokiói Tüdőambulanciára. Az állapota jelenleg stabil, de a probléma még ismeretlen... - a vonal recsegni kezdett. A háttérből üvegcsörömpölés hallatszott, majd sikoltások és dulakodás hangjai.
Aztán a vonal megszakadt, és csak a végtelen sípolást hallottuk.

                            °°°°°°
Helló :33 
Na igen ez most kicsit rövidke lett, deee egyrészt elég későn - vagy inkább nagyon korán haha - írtam és ennyi lett, másrészt itt abba kell hagyni, hogy jó legyen a kövi. De cserébe izgulattok a vége miatt, dundunduuun a következő rész nagyon jó lesz *ördögi kacaj*
A kimaradásra nincs mentségem.... lusta voltam, na! mostmár nem leszek.
A kövi rész attól függ, hogy mennyire izgulok a történések miatt :D
Sayonara~ ^^