A nap ragyogóan sütött Konoha egén, a párás meleg fullasztóan hatott a kint levőkre. A szél egy rozoga vaskaput zörgetett a falu határában, ahol sírhalmok helyezkedtek el katonás sorrendben. Egy köpenyt viselő, harmincas évei közepén járó férfi egy bizonyos sír előtt térdelt. Kezét a gazra helyezte és egy rántással kitépte az illetlen darabot onnan.

Felnézett a keresztfára. 

Uzumaki Naruto

Élt 17 évet.

Rég tudta tiszteletét tenni barátja előtt, de ma végre el tudott szakadni a munkától. Pontosabban elmenekült a pecsételésre váró papírhalmaz elől.

- Papa, odaát végeztem! - sétált mögé egy tinédzser lány, kinek hosszú hollófekete haját szabadon fújta a szél. Kezei piszkosak voltak még a gyomlálástól, a verejtékező homlokát alkarjával törölte meg.

Uchiha Sarada átnézett apja válla felett.

 - Ő volt a legjobb barátod, igaz? Akiről a Mama is szokott mesélni - idézte fel ügyesen a lány. 

Az apja szótlanul bólintott egyet.

A legjobb barátja ki a háborúban halt meg. Legalábbis a gyermekei így tudták. Nem hazudtak nekik, hisz tényleg a háború ideje alatt vesztette életét, csak nem árulták el a teljes igazságot.

Hogy Uzumaki Naruto vesztét ő maga okozta.

- Magányos vagy nélküle, igaz? - biggyesztette le együttérzőn ajkait Sarada. Ismerte apját, nem volt egy bőbeszédű alkat, de amikor megszólalt szavai annál nagyobb horderejűek voltak.

Sasuke elszakította tekintetét a sírról és tizenöt éves lányára nézett. Arcát és kíváncsiságát az anyjától örökölte, meg azokat az átható pillantásokat is. Haj és szemszínét tőle, modorra pedig... mindkettejükből.
Amennyire hidegvérű tudott lenni a hétköznapokban, úgy fel tudta bosszantani magát apróságokon, hogy még a föld is bele szokott remegni.

Ő ilyen idősen már elárulta a faluját, Orochimarunál edzett és teljesített véres küldetéseket, illetve a bátyja iránt érzett gyűlölete hajtotta előre.
Sarada egy kiegyensúlyozott és csupa szív lány volt, az élet nem akasztott a nyakába ilyen súlyos terheket. Kiváló minősítéssel végezte el az akadémiát és rendre sikeres küldetéseket halmozott chuuninként.
Ha az ő élete is normálisan alakult volna, talán ő is ugyanezt az utat járhatta volna be.

- Nem vagyok magányos - pöckölte meg lánya homlokát, kinek maszatos lett a bőre apja gesztusától.

Sarada hevesen törölgette a homlokát.

- Először is itt vagy nekem Te, Sayoshi és persze Sakura - magyarázta a férfi.

Ennél többet nem is kívánhatott volna az élettől. Megkapta a családot, mire oly régóta vágyott.

Sarada nem értette, hogy apja miként érhette be ennyivel. A család az anyja és apja számára is az elsőként szerepelt a fontossági listában, de egy cseppnyi önzőséget meg tudott volna bocsátani nekik.
Mindenkinek szüksége van egy kis énidőre, nem?

Sasuke látta lánya kétkedő arckifejezését, viszont nem folytatta tovább.

Ő és Sakura is elvesztették a családjukat, az utóbbiról szintén ő maga tehet. Mindketten akkor tudták értékelni igazán a család fogalmát miután elveszítették azt. Most viszont a legbecsesebb értékben tartják és megóvják bármi áron.

Sasuke úgy gondolta, amíg családja van, addig ő soha nem lesz újra magányos.

Sarada segített apjának befejezni a gazolást, és a delelő harangszóra végeztek is. A lány felpattant a sír mellől.

- A Mama mérges lesz, ha nem indulunk el azonnal - kapott észbe a lány.

Sasuke ezzel magában mélyet egyetértett.

- Verseny hazáig? - kérdezte egy angyali mosollyal az arcán - És nem ér a Rinnegant használnod - helyezte le a játékszabályokat.

Uchiha Sasuke hiába Konoha Hetedik Hokagéja... egyszerűen nem tudott nemet mondani a lányának. Így történhetett meg az, hogy őrült tempót diktálva ugráltak egyik háztetőről a másikra. A lány minden erejét beleadta, de apja továbbra is veretlenül ugrott be a házuk udvarába. 

Sarada három másodperc lemaradással követte apját.

- Javítottam két másodpercet - támaszkodott meg a térdén, lihegését próbálta visszafojtani.

- A kaput is csak dísznek használjuk - zsémbeskedett komolytalanul egy lágy női hang.

Egyszerre kapták tekintetüket a hang tulajdonosa felé. Haruno Sakura immáron Uchiha Sakura karba tett kézzel figyelte elsőszülött gyermekét és férjét, kik gyerekes módon megint átrohanták az egész falut.

- Remélem most nem hiszik újra azt a jouninok, hogy megtámadtak minket - sétált feléjük, míg Saradáék egyszerre kapták el a tekintetüket.

Hirtelen nagyon érdekes lett az a kerti tó.

Rohanó léptek hangoztak Sakura háta mögül és kis híján felborult, ahogy fia elszáguldott mellette.

- Papa! Onee-chan! - ugrott eléjük, de izgatottsága rögtön elmúlt a sápadt arcukat látva.

Óvatosan nézett hátra és nagyot nyelt anyja szikrázó tekintetét látva.

- Gomen Mama, nem láttalak - próbálta menteni a menthetőt, de ez csak olaj volt a tűzre.

- SAYOSHI! A házban nem rohangálunk! - ismételte el Sakura már vagy századszorra az egyetlen szabályt, mit másodszülött gyermeke valahogy nem tudott betartani.

- Gomen Mama, ígérem többet nem fordul elő - hajolt meg bocsánatkérően előtte. Rózsaszín haját copfban hordta, ami a válláig előre bukott kissé, fűzöld szemeit a talajnak szegezte.

Sakura szíve azonnal meglágyult. Beküldte fiát megteríteni, míg ő maga odalépett lányához, hogy megtörölje a maszatos homlokát. Aztán a férjéhez fordult és egy apró gyors puszit hintett ajkaira.

- Remélem a tortáról nem feledkeztél meg - suttogta a nő kissé aggodalmasan.

Uchiha Sasukénak minden arcizmát uralnia kellett.

- Jó helyen van - közölte határozottan, a felesége szerencsére nem sejtett semmit a magabiztos választól.

A nő befordult a házba és Sarada is indult volna utána, mikor Sasuke a csuklója után kapott.

Nem kellett apjának megszólalnia, elég volt a szemüket összevillantani, hogy tudja hányad lábon állnak.

- Feltartom - tette meg az ígéretét Sarada egy igazi felnőtt komolyságával - Öt percig tudlak fedezni - Sasukénak ennyi idő bőven elég volt, már a portál be is záródott a lány orra előtt.

Sasuke a cukrászda előtt nyitott portált, még szerencse, hogy a múltkor erre járt, így tudta merre kell menni. A sorát viszont így is ki kellett várnia, ami értékes perceket vett el az idejéből. Végre valahára sorra került és eldarálta a rendelést.
A pénztárcája után nyúlt, de zsebe üresen lifegett az oldalán. Az nem lehet... gyorsan átkutatta a köpenye összes belső zsebét, de egyikben sem talált pénzt.
Ilyen nincs...

Sakura ki fogja nyírni.

Gyorsan átfutotta a napját és eszébe jutott, hogy kirakta a tárcáját az irodában, hogy ne veszítse el, míg a temetőben járkál. Nem mintha a holtak életre keltek volna és a zsebében akartak volna kotorászni.

Újabb portálnyitás most már a Hokage irodába. Sasuke a szívbajt hozta Fudo-sanra, ki a telefonhívásokat kezelte immáron nyolcadik éve a Hokage mellett. A fiatal férfi ijedten kapta fel a tekintetét, rövidre nyírt zöld haja az égnek állt egyrészt az ijedtségtől is.

A Hokage nem foglalkozott vele, hanem hevesen feltépte a fiókot és megnyugodott, hogy tárcája érintetlenül ott hever.

Három és fél perc telt el.

- Ho-hokage-sama, a vonal túlsó végén Ö-önt keresik... - rebegte elhaló hangon a férfi. Nem szeretett a feletteséhez szólni mikor sietett.

Sasuke megjutalmazta a férfit a híres gyilkos pillantásai egyikével. Fudo-san nagyot nyelt, arcából kiveszett a szín.

- T-tényleg f-fontos hí-hívás - dadogta, miközben letakarta a kagylót az egyik kezével.

- Nem érek rá. Hívjon vissza este! - Fudo-san csak nem akarta ennyiben hagyni a dolgot.

Négy perc.

- Fudo-san! Ma van a fiam tizedik születésnapja és a feleségem élve megnyúz, ha most azonnal nem viszem haza a tortát.

A férfi ajkait egy költői ah hagyta el. Levette a kezét a kagylóról.

- Sajnálom a Hokagénak vészhelyzetet kell elhárítani a Liget közben, utána pedig órát kell tartania az akadémián - jött csípőből a füllentés a szájára.

Sasuke elégedetten távozott az irodából. Élete egyik legjobb döntése volt átpasszolni a telefonhívások kezelését és szerencsére a férfi elég talpraesett ürügyeket tudott kreálni a háta fedezéséhez.

A nyitott portálon keresztül a cukrászdába lépett, és szerencséjére nem jött be újabb vásárló utána. Kifizette a tortát és azzal a lendülettel már otthon is termett. Berakta a hűtőbe a tortát és egy gyors kézmosást követően feleségével találta szemben magát, ki akkor lépett be a helyiségbe.

- Nem is hallottam, hogy bejöttél - jegyezte meg - Előbb még a fürdőben voltál Sarada szerint - A nő közben a hűtőhöz lépett és elégedetten konstatálta, hogy a torta a helyén van. Sakura keze a behűtött üdítőkért nyúlt.

Uchiha Sasuke a nap hősének érezte magát. Megmentette a fia születésnapját és persze magát a nő szitokáradata elől.

Leültek ebédelni, lányával összenézett, ki már öccse mellett foglalt helyet. Egy nyugodt sóhaj hagyta el Sarada ajkait apját látva, tudta most már minden a legnagyobb rendben lesz. Sakura nem fogta vissza magát, az ebéd bőséges volt és legalább egy hadseregnek elég lett volna. Sasuke magában elmosolyodott ahogy párhuzamot vont felesége és Itachi között. A bátyja is mindig túl sok ételt készített, de az a mennyiség előbb vagy utóbb mindig elkopott.

Sarada az ebéd után kiment Sakurának segíteni, hogy előkészítsék a meglepetés tortát. Sasuke addig kiment a sütis tányérokért, és mindenki elé osztott terítéket. Sarada akarta behozni a tortát, melyen tíz szál gyertya égett, a szülők a háta mögött követték őt. Sayoshi arca felragyogott az édességet látva.

Imádta a cseresznyés tortát.

Nővére letette elé és csilingelő hangon utasította, hogy kívánjon valamit.

Sayoshi nem sokat gondolkodott a kívánságon.

Nagy levegőt vett és elfújta egyszerre az összes gyertyát. A kívánsága egyszerű volt és nem is tűnt lehetetlennek a megvalósulása.

Azonban a család egyik tagja sem gondolta volna, hogy Sayoshi születésnapján tett kívánsága sajnos heteken belül a visszájára fordul.

Hogy tetszik? Belevághatok? :D