Nem tudom kiverni a fejemből. Folyton Jimin szavai csengnek a fülembe, és ahogy mogyoróbarna szemeiben megcsillan a fájdalom, amikor elküldöm. Látni se akarom, sajnos ez az igazság, de ez nem egyszerű, ha az exed ott van mindenhol. Szinte minden lélegzet vételnél az ő illatát érzem, bármennyire próbálom elkerülni. A stábot talán jobban össze se zavarhatnám, mint a mostani helyzettel. Külön autóba ülök, és mindig tartom köztünk a két lépés távolságot. Kerülöm amennyire lehetséges, de közben próbálom azt mutatni, hogy minden rendben. Pedig eddig szinte egymás nyakán csüngtünk. Idegesen túrok a hajamba, amikor végig gondolom tehetetlenségem. Persze, ő, csak úgy sugározza a tökéletességet, a szokásos fagyos eleganciájával. Semmi nem látszik rajta. Nem is tudom miért lepődök meg, tényleg semmit nem jelentettem neki. 

- Kookie, nem láttad a dupla kígyós gyűrűmet? - érzem meg finom kezét a vállamon. Úgy ér hozzám, mintha semmi se történt volna. Hangja tolakodóan söpri ki gondolataimat, és már is csak a vastag ajkait vagyok képes bámulni. Olyan kívánatosak, egyszerűen minden porcikám a csókjára vágyik. - Hahó! Föld hívja Jungkookot! - csipkedi meg a nyakam, amitől egész gerincemen végig fut a libabőr.

- Kölcsön adtad nekem, még Párizsba. - állok fel, mielőtt meggondolatlant tennék. Nem sokára indulunk a következő koncertre. Az egész lakás tele van a ruháinkkal, kiegészítőinkkel, és táskáinkkal. Nem sokára megérkezik a stáb, és összepakolnak, majd elvisznek mindent, de addig úgy néz ki a hatalmas luxus lakosztályunk, mint egy bazár. Az ékszerekhez lépek, és szemem végig futtatom a kiterített fényes darabokon. Nem sokáig tart megtalálnom a kis ezüst tárgyat, és ujjam beledugva felé mutatom. - Itt van. - nyújtom, mire kis ujjacskái az enyémre szorulnak, akár régen a farkamra. Hirtelen azon kapom magam, hogy csodás szemeibe bámulok, és ő nem mozdul. Tudom, hogy arra gondol, ha nem cseszi el, ma este ájulásig kefélném. Hirtelen húzza el a kezét, és teljes  zavarában elmosolyodik.

- Köszi. - fordul el, és már tovább is lép. Én pedig ott maradok illatával az orromban, emlékeimmel, amik kínoznak, és a tudattal, hogy soha többé nem lesz az enyém, habár, nem is igazán volt. 

- Haver, ne bámuld már annyira. - löki meg vállamat Tae. - Holnap este már Busanba leszünk, és iszunk egy jót.

- Levágatta a haját. - mondom elnyúlva a hatalmas bőr kanapén.

- Igen. És? - kérdezi mellém vetődve.

- Cuki. - sóhajtom. Tae forgatja szemét, és mosolyogva odébb lök, hogy ő is rendesen letudjon feküdni. - Hogy lehet, hogy te semmit se tudsz a kis kalandjairól?

- Valószínűleg azért Jungkookie, mert tudja, hogy előbb utóbb elkotyogtam volna neked. - iszik hatalmas kortyot kólámból.

- Vajon ki tudhat róla? - kérdezem kihámozva kezéből az üdítőt. Jimin hangosan nevetve lép ki szobájából, nyomában Rapmon hyunggal. Azt hiszem mindig féltékeny voltam, ha másokkal ilyen jól érezte magát, de most még jobban mardos az érzés. Namjoon két mondat között rám pillant, és hirtelen mosolya sokkal visszafogottabb lesz.  Nem tudom, ilyenkor, milyen arcot vághatok, de azt hiszem elég egyértelmű, hogy mi jár a fejembe.

- Verd ki a fejedből. Jimin egyikünkkel se kezdene, és egyikünk se tenné meg ezt veled. - morogja homlokát masszírozva barátom. Tehát tényleg minden az arcomra van írva.

- Tudom, de bánt, hogy ilyen jól érzi magát. - sóhajtok, és felhajtom a maradék üdítőt. Bárcsak valami erősebb lenne.

- Mi a helyzet Jungkookie? - könyököl a kanapéra vezetőnk.

- Mi lenne... - mondom fagyosan.

- Nem tudom, de ha szemmel ölni lehetne halott lennék. - borzolja össze a hajam. Ahogy elenged, rögtön az ujjaimat kócos tincseim közé csúsztatom, és helyére igazítom őket.

- Bocs, nem volt szándékos, csak Jiminnel végeztünk, és nem tetszik, hogy ő ennyire jó kedvű. Reménykedtem benne, hogy egy kicsit azért szomorú lesz. Még is úgy csinál mintha semmi se lett volna köztünk.

- Gyere, veszek neked jó kis koreai steaket, közbe pedig dumálunk egy kicsit. Mit szólsz? - kérdezi mosolyogva. Az én vezetőm mindig tudja, hogy mire van szükségem. Határozottan bólintok, majd már húzom is a cipőmet. Szeretek Rapmon hyunggal beszélgetni. Ő mindig olyan okos dolgokat mond, és úgy érzem már attól, hogy hallgatom jobb ember leszek. Meglepetésemre egyáltalán nem hozta szóba Jimint, ami felüdülés. Nem csak, hogy nem kell az exem dögös látványát elviselnem, és ellenállhatatlan illatát éreznem, de még rá se kellene gondolnom. Habár most is ezt teszem. Épp ezért hazaérve jobbnak látom, ha egyből aludni megyek. Csak magamat kínzom, ha továbbra is ébren maradok. Fáradtan dőlök az ágyba, és hagyom, hogy magával ragadjon az álom. 

Nem sokáig élvezem a párnák nyugtató kényelmét, mert megint túl sokat ettem... Az éjszaka közepén lassan kicsoszogok szobámból. Olyan álmos vagyok, hogy még a szemem is alig tudom nyitva tartani. Sajnos a mocorgó pocakom nem hagy aludni. Kiveszek a hűtőből egy vizet, hátha az segít, ha iszok egy kis folyadékot. Ekkor zörgés zavar meg a bejárati ajtónál. Gyanúsan sokáig tart, de végül hallom a zár kattanását. A sötét alak bizonytalan mozdulatokkal lépi át a küszöböt, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót. Még szerencse, hogy az összes szoba hangszigetelt, vagy már minden hyungom fent lenne. Tapogatva kapcsolja fel a villanyt, és hunyorogva néz körbe, nem más, mint Jimin. Ő is pont olyan meglepetten néz engem, mint én őt.

- Miért vagy még fent? - kérdezi kicsit egybe folyt szavakkal. Ahogy közelebb jön rögtön megérzem kellemes illatát, ami most keveredik az erős alkohol aromával. Képtelen vagyok türtőztetni szemeimet, és jó alaposan végig mérem. Baszottul jól néz ki, állapítom meg. Feszes bőrnadrág van rajta, és egy rövid fekete póló, ami épphogy takarja az övét, de nemessége, és feneke tökéletesen látható. Ráadásul a V nyakú kivágás jó mély, így mellizmainak vonala ellenállhatatlanul vonza a tekintetem. Barna haja enyhén csapzott, és rövid frufruja, most huncutul feláll, szinte hívogatja kezem, hogy megsimogassam. Aprót nyelek, mert Jimin nagyon közel áll meg előttem. Arca kipirul a tekintetemtől, és sóvárogva sóhajt egyet. Ne tedd ezt velem! - Mostanában soha nem felelsz, ha hozzád beszélek. Mondd csak, hogy hívhatnám fel magamra a figyelmed? - simul szorosan hozzám. Nem tudok hova menekülni, mert a konyhapult, így is fájdalmasan nyomja derekam. Szemeimet lehunyom egy pillanatra, és elszámolok háromig, hogy lenyugodjon szívverésem.

- Csak vizet akartam inni. - felelek végül, vállára téve kezem, és óvatosan távolabb tolom magamtól.

- Értem. - mondja elégedetlenül. Az alkohol, és füstös illat már teljesen körbe leng, de ami engem jobban zavar, az az idegen férfi kölni, amit rajta érzek. 

- Jót buliztál? - kérdezem fagyosan a pultra téve a poharat. Kicsit nagyobb erővel sikerült, mint szerettem volna. Az üveg hangosan reped ketté, én pedig bosszankodva kezdem el szedni a darabkáit.

- Segítek. - guggol mellém kísértőm, és bizonytalan mozdulatokkal nyúl a szilánkokért.

- Ne, inkább te hagyd, még a végén... - nem tudom befejezni, mert hyungom oldalra dől, és szitkozódva próbál feltápászkodni, nem sok sikerrel. Kuncognom kell azon a gyerekes arcon, amit vág. Pont olyan, mint egy durcás kisfiú.

- Elestem, ne nevess! - biggyeszti le a szép vastag ajkait. Mosolyogva veszem kezeim közé apró testét, és felültetem a konyha pultra. Erősen kapaszkodik vállamba, és nem akar engedni. Meglepetten nézek rá. - Olyan szép tested van. - simít végig fedetlen hasfalamon. Érintése nyomán libabőrös leszek. Most először bánom, hogy póló nélkül szoktam aludni. Jimin nagy barna szemei szinte könyörgően néznek rám. - Imádom ezeket a kockákat. - hajol le, és forró ajkával finoman megcsókolja hasam, amitől elönt a forróság.

- Jiminie, ezt fejezd be. - emelem le kis kezeit testemről. - Mi végeztünk. Emlékszel? - kérdezem, finoman végig simítva a szép arcát. Ennyit megengedek magamnak.

- Tudom, de hiba volt. Hibáztam. - hadarja. - De veled is akarok lenni. Mindkettőtökkel. - kapaszkodik nyakamba. Én pedig megfagyok. Az eddigi forróság tovatűnik, és csak a jeges fájdalom marad. Jimin nem volt soha az enyém. Mindig volt valaki más, egy másik.

- Hát, most nyugodtan lehetsz vele. - veszem le ismét kezeit, és most távolabb is lépek. - Maradj ott, amíg összeszedem a szilánkokat. - mondom határozott hangon, ő pedig bólint. 

Csendben telik ez a néhány perc, mintha érezné, hogy hirtelen milyen messze kerültem tőle. Ahogy az utolsó szilánkot is kidobom, megkönnyebbülten sóhajtok. 

- Kookie. - hallom vékonyka félénk hangját. Kérdően nézek rá, de bár ne tenném. Arca kipirult, és tekintete úgy fénylik, mint két csillag. Egyszerűen gyönyörű. - Nem hiszem, hogy egyedül a szobámba tudnék menni. Nagyon szédülök. - suttogja lesütött szemekkel. Ajkam akaratlanul is mosolyra rándul, és lábai közé lépve karolom át derekát. Épp felemelném, amikor hirtelen megszünteti köztünk a távolságot, és édes szájával enyémre tapad. Ennek a kísértésnek már végképp nem bírok ellenállni. Bele megyek a kegyetlen játékába, és viszonozom a csókot. Úgy viszonozom, ahogy csak bírom, egész szívem, és lelkem beleadva. Közben kezeim önálló életre kelnek. Derekáról lecsúszva térdén pihennek, majd finoman lassan felcsúsznak ágyékáig. Jimin a csókba nyög, ezzel megszakítva játékunkat.

- Részeg vagy. - mondom neki komoran. - De ez nem jogosít fel, hogy játssz az érzéseimmel. - morrogom dühösen, majd otthagyva indulok a szobámba. Nem szabad engednem többet magamnak, és neki se. Ennek vége. 

Dühösen vetem magam az ágyra, és a párnámba üvöltök. A szívem még mindig őrült tempóban ver, és a farkam is követelőzően feszül a matracnak. Az utolsó gondolatom, mielőtt elér az álom, hogy gyűlölöm Jimint!

Reggel, szokás szerint az edzőm hívása ébreszt. Negyed óra, és itt van. Ez az idő pont elég arra, hogy felöltözzek, megigyam a fehérje turmixom, és bemelegítsek. A konyha látványa, most fájdalmasan hatol mellkasomba. Amíg elkészítem italom, lassan minden hyungom felébred. Hiába beszélnek hozzám, az én fejembe csak az jár, hogy Jimin mikor jutott a szobájába? Lehet, hogy itt kint aludt? Gondolataimból menedzserünk rángat ki, aki hatalmas robajjal tör be az ajtón. Izgatottság sugárzik az arcán, ahogy szájához emeli a kezében tartott hatalmas diktafont.

- Jó reggelt madárkáim, ma megkezdjük az új Mustert. Első állomásunk pedig Busan!! Pakoljatok készüljetek, mert négy óra múlva indul a gépünk. - mondja olyan hangosan, hogy biztos mindenki hallja a luxus lakosztályban. Mögüle özönlenek be a stábtagok, és profin elkezdik összecsomagolni a kikészített cuccainkat. A telefonomra pillantok, és  ijedten látom, hogy elfogok késni. Ahogy az utolsó kortyot is kiiszom, Jimin is kilép a szobája ajtaján, és kócosan, álmosan néz körbe. Lazán a pulthoz sétál, és kivesz egy almát a gyümölcsös tálból. A pultnak dől, és karba tett kézzel sóhajt.

- Csak tudnám, miért kell mindig felverni az embert a legjobb álmából. - pillant egyenesen rám. Hirtelen azt se tudom, hova bújjak.  Még nem álltam készen, hogy találkozzak vele, de már nincs választásom. Tekintete haragosan összeszűkül, amikor végig mér. - Mi van izomagy? Ma nincs edzés? Végre talán valami hasznossal is töltöd az időd? - kérdezi gúnyos mosollyal a száján. Érzem, ahogy mellkasom szinte ketté hasad. Gyűlölöm Jimint!

- Hé, hyung. Ez durva volt! - szól rá szemöldök ráncolva Tae.

- Ne, hagyd csak, úgy látom bal lábbal kelt a hercegnő. Semmi gond, most legalább lehet, hogy nem késik el, mint mindig. - mondom az edző terem felé véve az irányt.

- Ezen meddig gondolkodtál, nyuszi? Csodálkozom, hogy a fekvőtámaszokon kívül más is eszedbe jut. - hallom még fagyos hangját. Lemondóan megrázom a fejem, és inkább a mozgásban vezetem le a felgyűlt feszültséget.

- Szerintem ne szóljunk bele. - csípem el Rapmon mondatát, amivel mélységesen egyetértek. 

Nem értem Jimin viselkedését. Még ő van megsértődve? Csak nem sérti az egóját, hogy tegnap otthagytam? Nem sok elutasítást kap az biztos. Az édes aranyos, és dögös Jiminienek senki nem mond nemet... Hát épp itt volt az ideje. Engem többet nem kap meg az a szemét, dögös vadmacska.

- Rendben Jungkook! Ma kifejezetten jó volt az erőléted. Jobban bírtad, mint általában. - vereget hátba az edzőm.

- Már vége is? - kérdezem döbbenten.

- Ha nem akarod lekésni a géped, akkor igen. - kacagja táskáját vállára téve. Egy halvány mosolyt megengedek magamnak, majd indulok, hogy összekészüljek az utazáshoz.

***

A busani friss levegő, mintha máris kitisztítaná a fejem. Annyira hiányzik sokszor az otthonom, a családom, és a barátaim, hogy szinte fizikailag is fáj. Jimin mindig enyhítette ezt a fájdalmat, de már nem számíthatok rá. Különben is, most csak bosszantani képes. 

- Na, hová menjünk először? – kérdezi Jin átkarolva a vállam. Mosolyogva pillantok hyungomra.

- Enni, vagy inkább inni szeretnétek? – lépek a kocsihoz.

- Naná, hogy inni! – morogja Suga elhaladva mellettem. 

- Ja talán, akkor elviselhetőbb lesz a társaságod. - morogja Jimin, de olyan halkan, hogy alig értem. Próbálom nem felhúzni magam.

- Akkor foglaljuk el a szobákat, aztán irány a Monk, és jó kiss jazz zenét is hallgathatunk. – ülök be a kocsiba, de még előtte szemem sarkából látom Jimin mosolyát, a mai napon talán először. Igaz is, ő mutatta a helyet nekem, még a kapcsolatunk elején. Pont egy Monkban töltött este után vettem el a szüzességét, pont itt a szülővárosunkban. Jó kis este volt, még mind a ketten amatőrök voltunk, és csak tapogatóztunk az ágyban. Vajon mikor döntött úgy, hogy másra is szüksége van rajtam kívül? Sóhajtva döntöm homlokom a hideg ablaknak. Nem is értem, miért kínzom magam?

- Történt valami köztetek? – hallom Hoseok barátom hangját.

- Miből gondolod? – kérdezem továbbra is az utat figyelve. Hyungom kuncogva felel.

- Maradjunk annyiba, hogy nem szoktátok ilyen keményen csipkedni egymást, mint ma. - néz rám, majd a mosoly lehervad az arcáról. - És Jimin már harmadik este nem aludt a szobába. – mondja tőle nem megszokott komoly arccal.

- Tegnap nem aludt a szobába? - kérdezem felé fordulva. Hyungom megrázza a fejét.

 - És mikor felhívtam, hogy megkérdezzem jól van-e, úgy hallatszott, mintha sokat ivott volna. - halkítja le a hangját. Kis csend áll be közénk. Nehezen tudom megfogalmazni pontosan, mi is történt. Még mindig nem hiszem el.

- Úgy döntöttünk befejezzük a dolgokat, amiket csináltunk. – fordulok felé, és próbálok lazának tűnni.

- Sajnálom, ez most nehéz lehet... - kezdi, de félbeszakítom.

- Kérlek ne... ne sajnálj, csak szeretném minél előbb elfelejteni. Szeretnék én is úgy tenni, mintha minden rendben lenne. – mondom, de kezemre szorít, és közelebb húzódik.

- Kookie. Tudnod kell, hogy őt is megviseli. Jobban, mint gondolnád, és hidd el, előbb fog kitörni rajta, mint rajtad. – néz a szemembe. Szeretném elhinni, amit mond, de valahogy Jimin viselkedése nem ezt mutatja.

- Te tudtál róla igaz? – kérdezem elhúzódva. – Tudtad, hogy másokkal is együtt van?

- Persze, hogy tudtam. Végül is szobatársak vagyunk. – sóhajt az ülésbe simulva. – De megesketett, hogy nem mondok semmit. Azt mondta, hogy ez nem egy igazi kapcsolat, csak legjobb barátok vagytok, és dugtok. Jiminnek sok barátja van. Úgy gondolta épp ezért nem kell hűségesnek lenni, de azt is tudta, hogy te nem viselnéd jól, ha egyszer kiderülne. Tudod Kookie, elég birtokló típus vagy.

- Ja, ezt tőle is hallottam. – morgok az orrom alatt.

- Melletted leszek, ígérem! – mondja elhatározott tekintettel. Kissé elmosolyodok barátomon.

- Kösz. Megérkeztünk. – nyitom az ajtót, és már lépek is ki.

A hotel hosszú folyosóit betölti a csapat izgatott hangja, ahogy elfoglaljuk szobáinkat. Mindig  fontos pillanat ez, bárhova megyünk. Végül is ez az otthonunk napokig, néha hetekig. Ahogy belépek a csodálatos kilátás, ami egyből szembetűnik. A szoba egyik fala egy hatalmas ablak, és pont a folyóra néz. A vízen még csillognak a lemenő nap sugarai, és narancssárgára festik a felszínét. Mosolyogva nézem a szülővárosom. Ennél szebb hely nincs is a világon. Főleg, mert ő is itt született. Egyszerűen képtelen vagyok tőle elvonatkoztatni. 

- Héé, mehetünk? - nyit be hozzám Tae indulásra készen.

- Persze csak megcsodáltam a kilátást. - állok fel hirtelen, mint akit csintalanságon kaptak. Legkisebb hyungom gyanakvó pillantásokkal méreget.

- Remélem nem tervezel semmit ma este Jiminnel. Nem hiszem, hogy itt lenne még az ideje. - mondja nekem, ahogy a folyosón haladunk.

- Nem érdekel az a barom. - duzzogok, és felgyorsítom a lépéseim, hogy mielőbb a többiekkel lehessek.

- ...és nagyon fontos, hogy bárki felismer, legyetek távolságtartóan kedvesek, és azonnal hívjátok a kocsikat. - csípem el menedzserünk szokásos intelmeinek a végét. - Kook, kérlek ne igyál olyan sokat, mint múltkor. - fordul felém. - Jimin alig tudott haza cipelni. Már kifejlett férfi vagy, nem könnyű téged vinni. - nyomkodja meg izmaimat.

- Értettem. - hajolok meg kissé, és próbálom elrejteni mosolyom.

- Most amúgy se cipelném haza, vigye az, akivel nem úgy viselkedik, mint egy felfuvalkodott hólyag. - morogja Park, amikor a menedzser, már hallótávolságon kívül van.

- Mondtál valamit? - kérdezem karba tett kézzel.

- Csak azt, hogy seggfej vagy. - húzza fel szemöldökét, és fagyosan végig mér.

- Te pedig gyerekes. - nevetem el magam, ahogy beszállunk a liftbe.

- Én vagyok a gyerekes? Most is olyan helyre megyünk, amit én mutattam neked. Ezt a várost jobban ismerem, mint te, ugyanis én születtem előbb. - támaszkodik mellettem kezével a lift falnak. Így hirtelen nagyon közel kerül testünk egymáshoz. Érzem, hogy szívem fel is gyorsul, és jobbnak látom elfordítani a tekintetem, hogy ne lássa rajtam, mi jár a fejembe. - Ideje lenne, hogy használd rendesen a nevem után a hyungot.  

- Majd, ha kiérdemled, hogy így hívjalak. - nézek rá mérgesen. Tekintetünk egy hosszú pillanatig összekapcsolódik, és érzem, ahogy ölem bizseregni kezd. Ez nem lesz jó!

- Mondom én, hogy seggfej vagy Jeon. - lép ki a liftből. Én észre se vettem, hogy leértünk. Zavarodottan csóválom a fejem, és zsebre tett kézzel követem.

- Jó hír, hogy a kémiátok, még meg van. Remélem készen álltok a holnaputáni koncertre. Tudod a rajongók most nagyon rátok fognak fókuszálni. - karol át Rapmon-hyung mosolyogva. - Ez az otthonotok, Busan hercege.

- Naná! Én mindig készen állok. Ma iszunk egy jót, helyre rakjuk egymást, aztán minden rendben lesz. - mondom a földet bámulva. Pedig azt érzem, Jimin direkt játszik velem. Csak tudnám, mit akar.