Kellemes lágy szellő járta át az erdőt. A virágok bódító illata és a nyárfa fehér pihécskéi belepték a helyet. Ez a látvány teljesen elvarázsolt. Egy rövidke séta után úgy döntöttem, egy nagyobb fa árnyékában fogok lepihenni. Lehunytam a szemem, majd eszembe jutottak a szülővárosom őrjítő zajait. Ennek ellenére most teljes nyugalmat leltem itt, és azt hiszem, nem is bánom, hogy itt vagyok. Úgy érzem, nincs okom hazamenni. Elhatároztam, mindezek ellenére is, hogy kicsit még követem az ösvényt, majd visszafordulok. Mikor végre elhatároztam magam az indulásra, kinyitottam a szemem, és mint egy látomás, elém tárult a városom pusztulása. Minden ég, az eddig tökéletes állapotban lévő létesítmények most romokban állnak, az égbolt sötétszürke a sok füsttől, az autók sorra robbantak fel a túl magas hő miatt, és habár sikolyokat mindenfelé hallani lehet, embereknek nyoma sincs. Kérdések ezrei vártak válaszra, amihez kétség sem fért. „-Ez az én városom?" Behunytam a szemem, reméltem többé nem kell látnom ezt a képet, és nem is játszik többé velem az elmém. Hirtelen valami hideget éreztem az arcomon. Gyorsan pottyant le, főképp ez vonzotta magára a figyelmem, nem is az, hogy hideg volt. Körbe néztem, majd kis fáziskéséssel tudatosult is bennem, hogy esik az eső. Halkan sóhajtottam egyet, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, hiszen a fáknak köszönhetően nem fogok elázni. Még egyszer összefoglaltam magamban a történteket, és neki álltam valamiféle választ keresni rá. A legfontosabb kérdés az volt, hogy mi is történhetett. Hiszen valaminek biztosan történnie kellett ahhoz, hogy ez a szituáció álljon fel. Vajon mi lehet most ott? Olyan volt, mint egy emlékkép, szóval valamihez már biztosan kezdtek vele. Próbáltam megnyugodni, hiszen úgy tűnt, egyre nehezebben kapok levegőt, és a látásom is kezdett már kicsit homályosodni. Leültem egy fa tövébe, kezemet a homlokomra és a szemeimre helyeztem, majd vártam, hogy jobban érezzem magam. Ez a pillanat nem igazán következett be, habár egyszer csak halk zörgésre lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem, és egyszerre kíváncsian és félve kezdtem el fürkészni a közeli bokrokat. Vártam még pár percet, mire úgy döntöttem, én is megmozdulok. Úgy tűnt, az avar ropogása, ami nekem volt köszönhető, őt is megijesztette, hiszen a folyamatos zörgés abbamaradt. Kis idő el is telt, mire egy fehér gombolyag látszott ki a levelek közül. Meg nem mozdulva, lélegzetemet visszafojtva vártam a kis lány előjövetelére, ami nem is tartott sokáig. Hirtelen kidugta a kis fejét, körbenézett, de pár másodperccel később, miután találkozott a szemünk, visszabújt. Mire megbizonyosodott, hogy nem mozgok, ezáltal nem jelentek számára veszélyt, újra visszatért, és már teljesen előjött. Tett egy pár lépést felém, majd visszahátrált. Ezt játszotta, mit ne mondjak, elég sokáig. A kis macska, miután ezt megunta, leült velem szembe, és elkezdte mozgatni a farkát. Szépen, lassan nyújtottam felé a kezem, amire ő csak újra elkezdett hátrálni. Mire teljesen kinyújtottam, úgy döntöttem várok egy kicsit. Nemsokára visszatért, és elkezdett dörgölőzni a kezemhez. Csak most vettem észre, milyen kicsi is valójában. Megmozdultam egy kicsit, mire ő teljesen lefagyott. Csak nézett rém, mintha magában azt kérdezné: „Ez tud mozogni?" Kaptam a lehetőségen, és elkezdtem simogatni.
-Olyan puha. – mondtam halkan, csillogó szemekkel. Mire magához tért a cica az okozott sokkból, elkezdett nyávogni, majd odabújt hozzám. Fehér volt a bundája és kékek a szemei. Mikor megelégelte a simogatást, felállt és szépen bekullogott a fák közé. Úgy döntöttem, még itt maradok egy kicsit, és majd később folytatom az utamat az ösvényen. Lehunytam a szemem, és nemsokára el is aludtam. Egyszer csak nyávogásra ébredtem fel. Lenéztem a cicára, aki büszkén nézett rám, és mutogatta, hogy hozott nekem valamit. Egy képeslap volt egy erdőről, de a hátoldalán betűk helyett csak jelek álltak.
-Na ezzel sem megyünk sokra. -mondtam halkan, sóhajtottam egyet, majd mosolyogva ránéztem a cicára. Felálltam, majd elindultam az ösvény irányába. A macska elém futott, rám nézett, és elkezdett nyávogni. Megkerült és lement az ösvényről. Egy darabig néztünk egymásra, nem tudtam pontosan, mit is kéne csinálnom. Tettem egy lépést előre, mire ő elkezdett újra, hangosan nyávogni. Valahogy levontam a következtetést; azt akarja, hogy kövessem. Kicsit félve, de letértem az ösvényről, és követtem a cicát. Folyton azon járt az agyam, hogy most mihez is kezdjek. Főleg, ha kijutnék innen. Nem csak azt nem tudom, hol lakok, de még sem a családom, sem a saját nevemre nem emlékszem. Mire észbe kaptam, már kezdett egyre frissebb lenni a levegő, és egyre világosabb is lett. A valószínűleg órákig tartó séta meghozta gyümölcsét. Várjunk csak „órákig tartó"? Mennyi ideje lehetek már itt? Ahol eddig voltam ott folyton sötét volt, a fák eltakarták a napot. De itt, ahogy már szabad az ég, úgy tűnik, minta már késő délután lenne. Percekig gondolkoztam ezen, mire a cica nyávogott egyet és észrevetette velem, hol is vagyunk. Egy gyönyörű, türkizkék forrás volt előttünk. A víz lassan csordogált, felszínén visszatükröződött az ég, de ez nem akadályozta meg, hogy lássuk a bene úszkáló halakat. A környéken madarak csiripeltek, és a lombok mozgása is csak még szebbé tette a tájat. A macska lefeküdt az egyik kőre, ami a napon már felmelegedhetett, és úgy várt rám, amíg én csodáltam ezt a gyönyörű helyet. Mintha ez nem is annak az erdőnek a része lenne, amiben az előbb voltunk. Vagyis még vagyunk. Amikor felfedeztem a táj legrejtettebb részét is, lemászott a cica, és kíváncsian rám nézett, mintha azt kérdezte volna, tovább mehetünk-e. Rámosolyogtam, amit a cica, úgy tűnik, igennek vett. Ő elöl, én pedig mögötte sétáltam a fák között. Számos új helyet fedeztünk fel, de egyik sem volt olyan szép, mint ez a forrás. Itt és ilyen módon kezdődött és indult el a mi kis utazásunk, és remélem az utunk közben az emlékeimet is visszaszerzem, valamint ki is jutunk erről a helyről.

Szóval... Itt lennénk újra egy jó kis kihagyás után. Elégedetlenség miatt úgy döntöttem, hogy fogom magam és újraírom az egészet, ami eddig volt.Most rémélhetőleg nem lesz egy jó pár hónapos kihagyás a részek között. Valószínűlegszerdáig letudom a már eddig megírt részeket („Az erdő"-ből), utána pedig újfejezetekkel fog bővülni főhősünk története.