Este tíz óra volt, amikor úgy döntöttem, hogy egy tál popcorn mellett ledőlök az ágyamra, s bekapcsolom a tv-t, hátha találok valami érdekes filmet. A popcorn tálat az ölembe helyeztem, miközben jobb kezemben volt a távirányító, csupán kapcsolgattam a csatornák között, míg beadta a híreket.

– A legfrissebb híreink szerint megtalálták azt a washington-i fiatal lányt, aki pár nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Az eltűnését huszonnégy órával később egy barátnője jelentette be a rendőrségnél, akik azonnal nekiálltak a keresésének, viszont nem találták őt sehol sem.

Egyből felültem az ágyamon, a hirtelen mozzanatom miatt az edény a földre esett, a popcorn szemek szétterültek a szőnyegemen. Kezemben megremegett a távirányító, ahogy erősen szorítottam. Magamban csupán ezt kántáltam: Csak ne Ellie legyen az. Felhangosítottam a tv-t, hogy jobban halljak. Szívem már a torkomban dobogott az idegesség, s a félelem miatt, amik kezdtek eluralkodni rajtam.

– A mai napig. A fiatal lányt egy turista találta meg nem messze Washingtontól egy elhagyatott kis helyen, az erdő közepén. Részleteket egyelőre erről még nem tudunk csak annyit, hogy a huszonegyéves Ellie Smith sajnálatosmódon elhunyt.

Éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabb tempót diktál Ellie neve hallatán. Meghalt. Ellie meghalt. A legjobb barátnőm, az egyetlen volt a világon, aki fontos volt számomra már nem él. Egy könnycsepp legördült arcom mentén, majd még egy, míg végül hisztérikus sírásban törtem ki, kiadva magamból azt gyomorforgató fájdalmat, ami életre kelt bennem, s csak növekedett, ahogy tudatosult bennem az, hogy Ellie már nem fog mosolyogni, nem fog nevetni, nem fog beszélni. Nem hallhatom többé a hangját, a nevetését, ahogy beszélt mindenféle hülyeségről, míg én csak a fejemet rázva hallgattam, s figyeltem őt.

– A fiatal washington-i lány teste kivizsgálás alá került, amit eddig tudunk róla, hogy nem egyből az eltűnése után vesztette el életét. Testét súlyos sebek borították be, pár végtagját levágták, körmeit letépték, és a szemgolyóit speciális módon eltávolították. A lány kegyetlen módon megkínozták, míg meg nem halt.

Csak a fejemet ráztam, ahogy tovább hallgattam a rettenetes tényeket, azt hogy barátnőm valaki megölte, de előtte még jót szórakozott vele, mint egy játékszerrel.

– ...és az sem kizárt, hogy többszöri megerőszakolás áldozata lett.

Nem bírtam bírtam tovább hallgatni. Kikapcsoltam a készüléket. Az ágyon magzatpózban helyezkedtem, karjaimmal erőtlenül öleltem át a térdeim, s húztam a hasamhoz. A sós, forró könnyek lassan eláztatták arcom. A hangos szipogásom és sírásom betöltötték az egész helyiséget, visszhangoztak a négy fal között. Fájt. Elviselhetetlenül fájt.

– Oh, istenem... Ellie... Miért? – suttogtam halkan, hangom rekedtes volt, néha elcsuklott.

Utáltam ezt az érzést. Elveszítettem őt örökre. Nem láthattam őt többé. Nem lehettem vele többé. Mert valaki elvette tőlem. Pedig oly fiatal volt, s ragyogó. Olyan volt, mint a nap, beragyogta mindenki életét a fényes sugaraival. Értelmet adott az én értelmetlen, szürke és sötét életemnek. Feloldott a bűneim és a szenvedéseim alól. Mellette teljes lehettem. Önmagam. Úgy éreztem, mintha a szívem kitépték volna a helyéről, nem maradt más, csak a fájdalom és üresség. Sosem tudtam milyen érzés elveszíteni olyasvalakit, aki egy világot jelentett nekem eddig a pontig.

Bosszút akartam. Véres bosszút akartam állni azon, aki elkövette ezt. Az az ember, aki megkínozta, s megerőszakolta őt vezekelnie kellett a bűnei miatt.

Ekkor eszembe jutottak Liam szavai. Azt állította, hogy Ellie otthon volt a buli másnapján még, utána nap már Ellie a szüleihez költözött, mert összevesztek, s szünetet tartottak.

Istenem.

Kezem a remegő ajkaim elé helyeztem, ahogy tudatosult bennem az, hogy Liam valószínűleg hazugságokat ültetett az elmémbe. Ellie másnap nem volt már otthon, nem is költözött a szüleihez. Már a buli másnapján eltűnt.

– De mi van, ha ő volt az...? Ha Liam tette ezt? – tettem fel hangosan is a kérdést.

A puzzle kisdarabkái kezdtek lassan összeállni, de mégis valami nem stimmelt. Üres feltételezések voltak ezek, mégis düh gyulladt bennem. Nem tudtam uralni a heves érzelmeimen. Erőszakosan töröltem le a könnyeket az arcomról. Felkaptam a székemen pihenő férfi kabátot, majd megragadtam a leközelebbi éles tárgyat, egy szikét.

Egy óra gyalog után már a barátnőm apartmanjának ajtaja előtt álltam, egyik kezemben a szike, másikban a fekete kabát volt.

Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Liam volt az. Ő tette. Ő ölte meg.

Kettőt kopogtam az ajtón. Semmi. Majd megismételtem. Teltek a percek, míg ott álltam bosszútól éhes szemekkel, elködösült elmével, meggondolatlanul az ajtó előtt, s vártam, hogy Liam kinyissa.

Hosszú percek teltek el újra, mire végre hallottam a zár kattanását. Az ajtó kinyílt. Felemeltem a jobb kezemet, az éles tárgyat a torkához illesztettem, s durván löktem be őt a helyisége. Az ajtó résnyire nyitva maradt, bevilágította a szűk és sötét előteret.

– Add vissza őt! Add vissza Ellie-t, te rohadék! Te beteg, őrült, pszichopata! – üvöltöttem teljes torkomból. A testem remegett, de próbáltam figyelmen kívül hagyni.

Azt akartam, hogy bűnhődjön azért, amit tett.

– Lara... – suttogta, de nem törődtem vele. Másik kezemmel meglöktem őt. Ő hagyta. Teste hangosan ért földet, én pedig fölé kerekedtem. Hagyta azt, hogy újra a torkához helyezzem a szikét, azt, hogy a penge a bőrébe marjon. A vére sötét volt, láttam lefolyni a vörös cseppeket a nyaka mentén.

– Miért...? – suttogtam, hangom elcsuklott. Összetört voltam. Nem tudtam mit teszek. Vállaim reszketni kezdtek. Újra sírni kezdtem. Úgy tűnt a könnyeim nem akartak elapadni. – Miért vetted el őt tőlem, te gyilkos...?

– Lara, nézz rám – mondta, hangja gyengéd volt. Ez pedig még rosszabb volt. Hogy lehetett egy gyilkos hangja ilyen gyengéd, s selymes?

Két erős kéz megragadta a tarkóm, felemelte a fejem, ekkor találkozott tekintetem két ismerős szempárral, amik nem hozzá tartoztak. A sokk hatására kiesett az éles tárgy a kezemből egyenesen a padlóra. A fülem lassan sípolni kezdett, miközben körbe néztem a lakáson. Teljesen ismeretlen dolgok voltak bent. Nem Ellié volt. Rossz helyre mentem be.

– Én... Én... – dadogtam összezavarodottan. A nagy kezek szorítása erősebb lett, ujjak túrtak bele a hajamba a tarkómnál.

– Lara, nézz rám.

Újra ránéztem, de ekkor már hangos sikítás és zokogás ütötte meg a fülem. Csak pár másodperccel később jöttem rá, hogy ezek a hangok belőlem jöttek.

– Sssh. Semmi baj. Add ki magadból. Ügyes lány.

Lucas gondoskodó hanga miatt még rosszabb lett minden. Remegő kezekkel kapaszkodtam bele a ruhájába, míg ő fejem a mellkasának nyomta erősen. Lágy simogatásokkal próbált nyugtatni a hátamon. Vigasztalt pedig nem tudta, hogy miért sírok. Karjaiba zárt annak ellenére, hogy majdnem megöltem őt, pedig nem is ő volt a célpontom, mégis hagyta magát. Borzasztóan éreztem magam amiatt, amit tettem vele.

—

– Szóval, ha jól értem, akkor Liamnek szántad azt a szikét és nem nekem, amiért megölte a barátnőd, akivel ráadásul kapcsolatban volt – kérdezte Lucas.

Szipogva bólintottam. Figyeltem, ahogy magas alakja körbe-körbe jár a nappaliban emésztve az információkat.

– Miből gondolod azt, hogy ő volt az? – jött az újabb kérdés.

Csendben maradtam. Némán merengtem magam elé, hiszen nem voltak konkrét bizonyítékaim, csak feltételezések. Tudtam én is, hogy rosszul tettem azt, hogy hallgattam a negatív érzéseimre. Engedtem a dühnek. Haragból cselekedtem, ami rossz dologhoz vezetett.

Lucas mélyen sóhajtott. Megrázta a fejét.

Szemeim megállapodtak a friss seben. Ott ahol megvágtam őt. Szerencsére nem volt mély. Lucas leápolta miután nagyjából magamhoz tértem a kiakadásom után.

– Sajnálom. Nem gondolkodtam – suttogtam magam elé. A kanapén kényelmetlenül mocorogni kezdtem, ahogy hosszú ujjaival megtapintotta a nyakán a heget.

– Megérdemeltem, amiért múltkor úgy beszéltem és viselkedtem veled. Szóval kvittek vagyunk.

A megértősége csak rontott mindenen. Kedves volt velem, ami nem jellemezte őt. Nem ismertem Lucasnak ezt az oldalát. Pedig azt hittem, hogy ő csak egy szörnyű ember. Viszont a véleményem róla kezdett lassan megváltozni... Ez nem jelentett jót.

A főnököm lassan megállt, felém sétált, s leguggolt elém, mire lenéztem rá.

– Ugye tudod, hogy ez a második emelet? – kérdezte, dús ajkain mosoly tácolt. Rávilágított arra, hogy figyelmetlen is voltam, mivel Ellie lakása a negyedik emeleten volt, csak a szoba számot találtam el sikeresen. Én is elmosolyodtam, pedig nem terveztem. Nem tehettem, hiszen már Ellie sem mosolyoghatott. Ő sem lehetett boldog, akkor én sem. - Figyelj. Ilyeneket nem tehetsz alaptalanul. Valószínűleg, ha nem nekem rontottál volna, hanem egy vadidegenre, akkor mostanra már bilincsben vittek volna el.

Igaza volt. Ezen nem is gondolkodtam. Ebből is látszott, hogy hülye ötlet volt.

– Sajnálom, majd jóvá teszem... – mondtam, miközben sötétkék szemeibe néztem, amik megcsillantak. Hasam beleremegett abba, ahogy nézett rám. Aggódással, törődéssel. Mintha nem is ő lett volna.

– Egy csók. Tedd jóvá tetteid egy csókkal – suttogta halkan. Hangja egyre mélyebbé vált és gyengédebbé. Egyik kezét az arcomra simította, míg tekintete elnyílt ajkaimra estek. Fejét közelebb hozta az enyémhez, szinte éreztem forró leheletét a bőrömön, hallottam nehéz lélegzetvételeit, amik az enyémekkel keveredtek. Csak úgy kapkodtuk egymás elől a levegőt, míg a távolság egyre csökkent köztünk. Nem tiltakoztam, amikor puha szája az enyémre tapadt, forró, s lassú csókba invitálva engem, amivel elérte azt, hogy egy csiklandós, kellemes érzés keletkezzen a hasamban, ezzel szinkronban elöntött a melegség is. Amikor remegő ajkakkal viszonoztam csókját, torkából egy mély morgás tört fel. Kezei arcomról a derekamra csúsztak, miközben hátra döntött, a hátam finoman feszült hozzá a kanapé felületéhez. Lucas fölém mászott, testét enyhén hozzám préselte, ügyelt arra, hogy csókunkat egy pillanatra se törje meg. Szája vigasztaló módon mozgott az enyémen, mintha ezzel azt akarta volna üzenni, hogy tudja mit érzek. Kérlelte azt, hogy enyhítsen a bennem lévő fájdalmaimon. Biztosított arról, hogy nem voltam egyedül. Lassan a csóknak sós íze lett, ahogy könnyeim újra útnak indultak. Sosem hittem volna, hogy a legelső csókom a főnökömmel lesz, akit utáltam. Viszont ez a csók... enyhített a fájdalmaimon.

------

Nos, igazából még én sem tudom, hogy mi ez. Csak írom ezt a történetet. Nem gondoltam volna, hogy bárki is lesz, aki olvasni fogja, vagy követni a történéseket, amiért nagyon hálás vagyok. Köszönöm szépen azoknak, akik ezt a történetet jelenleg olvassák! Nagyon sokat jelent nekem! És remélem, hogy élvezitek is!! ^^