A szememre mintha ólomsúly nehezedett volna, olyan nehezen tudtam kinyitni. A testemre is hasonló érzet telepedett, alig bírtam megmozdítani a végtagjaim. Szinte reszkettem, belül égtem, mégis majd' megfagytam, mintha épp a ventilátort fújták volna rám, annyira hidegnek éreztem a környezetem.

Nagyokat pislogtam. A tekintetem még homályos volt, de még így is felismertem az ismerős, kopottas bútorok sorait a saját szobámban, viszont egy dolog hibádzott a rendszerben. Láttam egy nagyobb termetű alakot is, aki az íróasztalom mögött ült, vagyis inkább feküdt púpos háttal, karja behajlítva volt a kemény felületen, a fejét rajta pihentette. Minél többször pislogtam, annál inkább kirajzolódtak előttem az ismerős jellemvonásai. Sötét éjfekete haja, a vastag, ívelt szemöldöke, a karakteres arca és persze azok a telt, dús ajkak, amiket már jól ismertem.

Szóval egy álom volt...

Magamban halkan felnevettem azon az őrült, katasztrófális álmon, amit átéltem. Nem hiába tűnt teljesen abszurdnak, csak egy buta álom volt. Biztos a mély kutatásaim miatt álmodtam azt amit.

Felemeltem a kezem, hogy kiseperjem a homlokomból a hajam, de ekkor valami nedves, puha szövetet érintettem meg az ujjbegyeimmel. Felvont szemöldökkel markoltam meg az anyagot, ami valójában egy vizes rongy volt. Valószínűleg Lucas tehetette a homlokomra, hogy csillapítsa a lázam.

Egy csiga lassúságával felkönyököltem az ágyon, a vizes ruhát az ölembe ejtettem, fejem a háttámlának döntöttem. Oldalra pillantva egy pohár vizet pillantottam meg, mellette pár fájdalom- és lázcsillapitó pirula és egy lázmérő volt téve. Megragadtam az utóbbit. Kezem a takaró alá vittem, majd feltűrtem a pólóm a jobb elérhetőség érdekében, majd a hónom alá helyeztem a kis tárgyat. A testem kellemetlenül megborzongott a hideg fém érzete miatt, ami lassan átmelegedett a testhőmérsékletem miatt.

Míg mértem a lázam, addig ismét Lucas felé pillantottam, figyeltem az alvó mivoltját, közben az álmomban történteken gondolkodtam, és azon, hogyan kerültem én ebbe a helyzetbe. Ha az emlékeim nem csaltak, akkor még tart a születésnapom. Viszont a bíborvörös rózsaszirmokat már nem láttam a parkettán – nyilván Lucas feltakarította őket. Bár akkor ez azt jelentené, hogy nem is lépett ki az ajtón, nem hagyott itt engem.

A sípoló hang kirántott az elmélkedésemből, ezért kihúztam a pólóm alól, majd megnéztem.

37.3 Nos, lázam már nem volt, és ezt hőemelkedésnek se lehetett volna mondani, szóval már jól voltam.

A kis készüléket a helyére raktam, majd elvettem a pohárvizet és nagyokat kortyoltam belőle. A hűvös folyadék nagyon jólesett a kiszáradt, égő torkomnak. Mintha a mennyekbe repültem volna, olyan felszabadító érzés volt.

Miután teljesen kiittam, visszaraktam a helyére, majd újra a takaró alá tuszkoltam magam. Oldalra fordultam, próbáltam úgy fordulni, hogy az ágy ne adjon ki semmilyen hangot sem – nos, ez nem sikerült. Lucas lassan ébredezni kezdett a nyikorgó hangok miatt. A szeme megrebbent, a homlokát ráncolta, miközben halkan morgott valamit, s közben mocorgott.

Nem csodálnám, ha elfeküdte a nyakát vagy a karját abban az észbontó ülő pozícióban.

Végül sötétjei megtaláltak engem, szinte lyukat fúrtak belém, viszont továbbra sem egyenesedett fel, csak nézett engem az álomittas tekintetével, mire megejtettem felé egy apró mosolyt.

– Jó reggelt, Csipkerózsika – mondta kásás hangon, mire halkan felnevettem.

– Szerintem még bőven nincs reggel – pillantottam a falióra felé, ami este fél tizenegyet ütött éppen.

Lucas beleegyezően hümmögött, közben nagyot nyújtózkodott. Láthattam a hasizmait, ahogy az ing feljebb csúszott a felsőtestén. Egy ideig az üde bőrén legeltettem a tekintetem, majd újra az arcát kémleltem.

– A frászt hoztad rám. Éppen a küszöböt léptem át, amikor te elájultál. Még szerencse, hogy az ágyon landoltál – mesélte mély, dörmögős hangon, miközben ujjaival végigszántotta a kúsza hajtincseit. Mélázva kísértem végig minden egyes apró mozzanatát. Valahogy nem tudtam feldolgozni, hogy ez már tényleg a valóság, és nem egy álomvilág. A biztonság kedvéért a takaró alatt összecsíptem a karomon a bőrt. Enyhe fájdalmat éreztem. Valóság.

– Sajnálom... nem tudtam, hogy beteg vagyok, nem is éreztem – mondtam halkan, miközben a takarót a nyakamig felhúztam. Még mindig rázott a hideg és fáztam. A bőröm lángolt, szinte izzott.

– Nem gond, csupán pár óráig voltál kiütve, közben volt, amikor félálomban sikerült lenyeletnem veled pár gyógyszert – mondta, miközben félmosolyra húzódott a szája, ami engem is hasonló dologra késztetett.

Lucas a mellkasa előtt összefonta a karjait, majd hátradőlt a székben, miközben maga elé – az asztalra – bámult. Követtem a tekintetét. Ott volt az összes jegyzet, kép és papír, amit a halálesetekről gyűjtöttem. Biztosan leszedte őket az ágyamról, hogy minden zavaró dolog nélkül dughasson engem az ágyba.

– Volt egy fura álmom... – suttogtam halkan, bizonytalanul. Nem tudtam, hogy beszélhetek-e vele erről, ugyanis az álmomban ő... vagyis csak a végén, nem tűnt megbízhatónak.

– Milyen álom? – kérdezte a férfi, miközben tekintetét elszakította a papírhalomról, hogy újra engem figyeljen.

Ahogy tekintetünk egymásba fonódott, a gyomrom öklömnyire zsugorodott, a szívem szélsebes vágtába kezdett. Felmerültek bennem azok a dolgok, amiket tett velem. A keze finom érintésére, a csókjaira, az ujjai édes kényeztetésére... Az arcom égni kezdett, lemertem fogadni, hogy a sápadt bőröm most már rózsaszín pír borította.

Voltak homályos képek de ez belém, nem, ez a testembe égett.

– Nos... nem fontos. Az egész hülyeség, de azt hiszem volt egy fiatalabb elmebeteg testvéred, aki beteges játékokat szervezett. Ja, és anyukád egy maffiafőnök volt – mondtam, miközben vártam a reakcióit.

Ajka sarkában mosoly bujkált. Viccesnek találta azt, amit mondtam. Tudom, elég nagy hülyeségnek hallatszódott, ezért csak egy álom.

– Nos, igazából anyám elég félelmetes, de nem tartozik semmilyen szervezetbe, még a maffiába sem, inkább csak egy zsémbes nyugdíjas asszony, aki várja az unokákat.

– És... véletlenül nincs még egy testvéred, aki hasonlít is rád? Például... – pár pillanatig elgondolkodtam a karokon lévő tetkókon –, tetkókkal a karjain, világos kék szemekkel, fekete hajjal?

Lucas idegesen dobolni kezdett az ujjaival.

– Igazából van. Damien a neve. Biztosan láttad már őt a hírekben vagy a címlapokban, ugyanis elég híres.

Damien... Mégis van annak az álomnak valóságalapja.

– Nos... ha már benne volt az álmomban, akkor biztosan – motyogtam bizonytalanul, majd jobban összehúztam magam a takaró alatt.

– Sokkal fiatalabb, mint én, mégis sikeresebb – mondta Lucas. A szemében pár pillanatig mintha bosszúság és féltékenység csillant volna.

– Hány éves? – tettem fel a kérdést halkan.

– Huszonöt vagy huszonhat. Pont a nők kedvenc korosztálya – mondta gúnyosan, közben az ajkát is elhúzta kelletlenül.

Igen, határozottan féltékeny és neheztel rá.

Lucas felkelt a székről, majd felém sétált. Tenyerét a homlokomra tapasztotta. Az érintése kellemesen hűs volt az én perszelő bőrömhöz képest, ami kellemesnek bizonyult, még a szemem is lehunytam elégedetten.

– Már nem vagy lázas. Ennek örülök – mondta. A hangjából hallottam azt, hogy mosolyog.

Végül elhúzódott. Az érintése után üresség keletkezett bennem. A szemem kipattant, de ekkor már újra a széken ült, és meredt maga elé.

Csalódottan sóhajtottam.

Az arca eltorzult, mintha töprengene valamin. De még így is jóképű volt.

– Beszélnünk kell – jelentette ki hirtelen, mire minden izmom megfeszült. Ha valaki így kezd egy beszélgetést, az sosem kezdődik jól.

– Miről?

– Rólunk.

Megjelent előttem a feldúlt tekintete, az ahogyan szétcincálta a rózsacsokrot, amit nekem szánt a szülinapom alkalmából, de előtte még emlékszem a túlfűtött légkörre is közöttünk. Úgy robbantak elém a képek, mint egy időzített bomba, ezért zavarosan állt össze a kép.

– Nem kertelek, akarlak téged – mondta, miközben határozottan nézett mélyen a szemembe. – Testileg, de szerintem ezzel te is így vagy. Hiszen kívánsz engem.

– Én... – dadogtam bizonytalanul, majd lesütöttem a szemem idegesen. Nem bírtam tartani vele a szemkontaktust. Össze voltam zavarodva. Nem tudtam, mit gondoljak, hiszen ott volt még az a fura, elmebeteg, bizarr álom is.

– Én tudok neked segíteni. Van befolyásom. Vannak kapcsolataim, amikkel szálakat tudok megmozgatni, információkat gyűjteni, kideríteni azt, hogy ki ölte meg a barátnőd.

Szemem tágra nyílt a csodálkozás miatt. Minden gondom megszűnt létezni csupán azzal, hogy Ellie szóba került.

– Hova akarsz kilyukadni?

Lucas vigyorgott. Ördögien.

– Légy az enyém, és én pár nap alatt rács mögé juttatom a gyilkost. Mert ezt akartad, nem? Kideríteni azt, kitette.

Az ajánlata felkeltette az érdeklődésem, mivel ez egy könnyen járható útnak tűnt.

– Mit értesz az alatt, hogy legyek a tiéd?

– Mindent, amit csak el tudsz képzelni.

Elkaptam róla a tekintetem, majd a másik oldalamra fordultam, hogy háttal legyek neki. A képzeletem az álom miatt csak szárnyalt, ezért képtelen voltam ránézni. Bár nem kellene erre gondolnom, csak egy álom volt. Egy bugyuta agyszülemény.

– És a titkárnőd...? – kérdeztem elhalt hangon. A számban savanyú íz terjedt szét, mintha citromba haraptam volna.

– Nos, ő már minek, ha itt vagy te nekem? – suttogta a fülembe, mire ijedten megugrottam, ugyanis észre sem vettem, hogy a hátam mögé osont. Pedig észre kellett volna, ugyanis a forró lehelete elég feltűnően cirógatta a bőröm érzékeny pontjait. A testem megdermedt, a szívem meglódult, az arcom forrt. Felbolygatott.

– Tényleg segítesz? – suttogtam halkan.

A fejem lassan felé fordítottam, így arcunk csupán pár centi választotta el egymástól. Önkéntelenül is az ajkára esett a figyelmem, ahogy hasonlóan az övé is.

– Igen, a szavamat adom – suttogta, majd közelebb hajolt hozzám, mire automatikusan lehunytam a szemem.

A szája lassan, mégis mohón tapadt az enyémre, miközben egyik kezével megragadta a tarkóm, s erősen tartotta. Eleinte még próbált gyengéd lenni, viszont ez nem tartott sokáig, hamar úrrá lettek rajta az érzelmei. Kegyetlen módon ostromolta ajkam, miközben a nyelve utat tört magának, míg az enyémre nem lelt. A nyelvünk forró táncába beleremegtem, elgyengültem, teljesen elvesztem.

Nem tudom, meddig csókolózhattunk, de a végén már azt éreztem, hogy nem jutok levegőhöz, ezért én voltam az első, aki megszakította a heves csókcsatát.

– Ez a csók az egyességünk pecsétje? – kérdeztem kifulladva.

Lucas mosolyogva bólintott.

– Csók-pecsét.