Az ajtó nagy erővel csapódott a falnak, mintha egy istencsapást mértek volna rá, még a szoba is beleremegett. Tekintetem azonnal a hang iránya felé rebbent. Damien ott állt zihált állapotban, a szemei, mintha vérben forogtak volna, annyira mérges volt. A figyelme köztem és Lucas között cikázott, aki még mindig a lábaim között volt, miközben a könyökén támasztotta magát fölöttem. Ő is a fiatalabbikat figyelte. Ajka szegletében gúnyos mosoly éktelenkedett, mintha pont ezt akarta volna, pont így tervezte a helyzetet.

Tudtam, vagyis sejtettem, hogy Damien nagyon birtokló típus. Olyasfajta ember, aki képes lett volna embert gyilkolni, ha csak egy ujjat is emel arra, ami az ő tulajdonában áll.

A keze a derekára erősített pisztolyra tévedt, majd egy határozott mozdulattal előrántotta, a végét pedig pont Lucas feje felé célozta.

– Nem számít, hogy a bátyám vagy, ha nem szállsz le róla, itt helyben szétloccsantom az agyvelőd – sziszegte fenyegetően. Hogy nyomatékosítsa, amit mondott, bebiztosította a fegyvert, a szerkezet halk kattanást hallatva magából adta tudtunkra azt, hogy tüzelésre készen áll.

A szívem meglódult, ahogy riadtan néztem kettejüket. Képtelen voltam felfogni az előttem levetülő képet. Remegő kezeimmel próbáltam Lucas termetét eltolni magamtól, de lehetetlennek bizonyult, mintha egy sziklát próbáltam volna lelökni magamról, nem ment.

– Tedd le. Az nem gyerekeknek való játék. Még a végén valaki megsérül – mondta kötekedő hangon Lucas, majd jóízűen felkacagott.

Bennem a vér is megfagyott a pisztoly láttán, ő pedig felettem nevetgélt. Teljesen nyugodt volt, mintha biztos lett volna abban, hogy az öccse nem fogja őt lelőni, pedig nekem úgy tűnt, hogy igenis képes lenne rá. A fiú ujja már a ravaszon volt, az én gyomrom ettől összeugrott. Az egész testem remegett a bennem lévő adrenalin löket miatt, és az idegességtől is, amit ezek ketten pakoltak rám.

– Csak szórakozni jöttem – jelentette ki Lucas pár másodperccel később, miután Damien nem szólalt meg.

Lucas ujjai utat törve maguknak, a combjaim közé siklottak. Mivel a törölköző a derekam köré volt csavarva, így elég mennyiségű teret kapott ahhoz, hogy keze szabadon mozoghasson. A testem megrándult, a hátam ívben megfeszült, ahogy ujjbegyei végigszántották a legérzékenyebb pontom. Még egy halk, kéjes sóhajt is képes volt kicsikarni belőlem. Elég volt egyetlen egy érintés ahhoz, hogy fellobbantsa bennem a pusztító vágyat. Csak egy érintés, és a testem felkínálta magát neki. Az agyam borús lett, a pánikot kezdte felváltani a szemérmetlen kéj és sóvárgás. Ő pedig élvezte, ujjai tovább játszadoztak velem, tudta, hogy hol kell megérintenie, és biztos voltam benne, hogy élvezi ezt.

Damien szeme a lábam közé rebbent, figyelte Lucas kezének mozdulatait, aki a másik kezével szélesebbre lökte a lábam, mire tiltakozva újra összezártam őket.

– Elég... kérlek... – suttogtam könyörögve, hiszen az egész helyzet abszurd volt. Azt se tudtam, mit akar elérni a kis játékával.

– Nem – felelte Lucas, majd vágytól égő szemmel pillantott le rám. – Azt akarom, hogy lássa, amit kiváltok belőled, azt amit csak én tudok ébreszteni benned. Engedd el magad. Ezt itt most szabad – suttogta gyengédebb hangon.

A testem engedelmeskedett neki, habár a bennem tomboló bizonytalanság és kétely nem szűnt meg, de ettől függetlenül már nem feszült be minden egyes izmom.

Lucas ezt egy kacér vigyorral díjazta.

Damien még mindig dermedten állt az ajtóban. A karjai szorosan a teste mellett lógtak, kezében még mindig a fegyvert szorongatta, viszont a tekintete... sötét volt, mintha a helyzet felizgatta volna. Szemével megszállottan figyelte a combjaim között lévő területet.

A testem kezdett túlságosan érzékeny lenni, egyrészt Lucas varázs ujjai, és a két férfi teljes figyelme miatt, amit nekem, vagyis a testemnek szenteltek.

Lucas lassan a fülemhez hajolt, megharapta a fülcimpám érzékeny területét, mire halkan felnyögtem. A gerincem mentén kellemesen forró borzongás futott végig.

– Most pedig becsúsztatom egy ujjam. Ne ijedj meg – duruzsolta, miközben szabad kezével nyugtató módon simogatta a combom külső részét.

Ajkaim elnyíltak, kapkodva küszködtem a levegőért, ahogy éreztem ujját közelebb siklani a nyílásomhoz, majd lassan, puhatolózóan helyezte belém az egyik ujját. A hüvelyem azonnal köré szorult, főleg ahogy hangyányit beljebb nyomult vele. Halkan felnyögtem, kezeimmel erősen a belé kapaszkodtam, a csípőmmel akaratlanul is ficánkoltam. A világ megszűnt létezni, apró darabokra hullt körülöttem, s csak arra a férfira tudtam gondolni, aki után vágyódtam, aki most épp örömöt okozott nekem, úgy, hogy közben vigyázott rám. Úgy bánt velem, mint egy törékeny porcelán babával, amit ha erősebben szorít, menten széttörik az erős marka között.

– Szólj, ha sok, oké? – búgta a fülembe, majd ezzel egy időben elkezdte ujját ki és be mozgatni bennem. Először kellemetlen feszítő érzés fogott el, kellett egy kis idő míg hozzászoktam, de utána már felettébb kellemesnek bizonyult, ahogy lassú tempót diktálva használta az ujját. A hangom képtelen voltam visszafogni, apró, kéjes sóhajok, néha nyögések törtek fel a torkom legmélyéről, amivel még saját magamnak is meglepetést okoztam.

Pár perc lepergése után az ágy besüppedt alattunk, egy újabb tag társult hozzánk. Tekintetem ijedten siklott Damien alakjára, aki a fejem mellett, az ágy szélén ült. Megbabonázva végignézett rajtam tetőtől egészen a talpamig, minden egyes részem magába szívta, na nem mintha nem látott volna még ruha nélkül, most mégis intenzívebben nézett engem. Olyan másabb és vadabb volt. Szavakkal lehetetlen lenne kifejezni, amit láttam magam előtt, sőt még a helyzetet se tudnám szavakba önteni, olyan bizarr volt, de mégis... élveztem.

– Ez egy álom...? Álmodom? – tettem fel a kérdést elhalt hangon. Lucas eltávolította az ujját belőlem, majd élvezte a nedves és sikamlós bőröm forróságát, amibe a testem minden porcikája beleremegett.

– Nem, nem álmodsz, Gyöngyvirágom – mondta Lucas a vágytól túlfűtött hangon, miközben rám emelte a tekintetét. Ha most tehette volna, letépte volna rólam a törölközőt és minden megbánás nélkül tett volna magáévá. Láttam a szemében ezt szikrát, de nem tette, visszafogta magát.

– Ő az enyém – hallottam meg Damien karcos hangját, aki elkapta az egyik kezem, majd a szájához emelte, s érzéki csókot nyomott rá, miközben mérgesen nézett Lucas irányába.

– Én vetettem legelőször szemet rá. Az én alkalmazottam. És ha nem raboltattad volna el, ha nem rendezted volna meg ezt az egész baromságot, akkor már rég egymásba olvadtunk volna többször is – morogta Lucas, majd arcát a nyakhajlatomba fúrta. Forró lehelete lágyan csiklandozta a bőröm, miközben ajkával csókot lehelt rá, majd egyre lejjebb haladt, amivel még jobban felizzította a testem, és a bensőm is. Fokozva azt, amit már azt hittem ennél jobban nem is lehetne.

– Tudod jól, hogy a pénz érdekében van az egész – mondta Damien kelletlenül, majd elkezdte végigcsókolni a karom, az ujjperceimtől egészen a vállam szegletéig. Minden egyes csók és érintés után újabb és újabb sóhajokkal jutalmaztam meg őket.

Az egész olyan volt, mintha éppen rajtam osztozkodnának, megosztanának maguk között.

A világ újra szétesett körülöttem, majd összeállt. Ez a folyamat újra és újra ismétlődött bennem.

Minden lelassult. Semmiéve foszlott, míg csak a túltengett érzések maradtak.

– Nem kellene anyánk seggét nyalnod – jegyezte meg Lucas. Keze feljebb siklott, a szöveten át érintette a hasam, míg elérte a mellem, gyengéden megszorította. A hátam újra megfeszült ívben, az apró halom a tenyeréhez simult, míg csípőm önkéntesen a levegőbe emelkedett. Sosem hittem volna, hogy ennyire érzékeny tudok lenni. Az alapelveim kezdték értelmüket veszíteni.

– Alapíthatnál egy céget. Kiléphetnél az árnyékból – folytatta Lucas.

Damien nem válaszolt, csupán elterelte a témát.

– Legközelebb, ha betörsz hozzám, először haszáld a csengőt – mondta Damien gúnyosan, majd arcomra apró puszit nyomott, kezével a másik mellem kényeztette, viszont az ő szorítása erősebb volt, birtoklóbb.

Lucas felhorkkantott.

– Felesleges.

– Srácok... – szóltam közbe, majd zilált állapotban néztem mind a kettejükre. – Nem akarom megzavarni ezt a családi idillt, de... de abbahagynátok ezt?

– Persze. Csendben maradunk – válaszolta Lucas kuncogva, majd a megkarcolta fogaival a nyakam vonalát. Újabb nyögést váltott ki belőlem.

– Nem erre gondoltam, hanem... arra amit éppen csináltok. Nem helyénvaló, nem illendő...

– Tényleg? Nekem úgy tűnik, hogy élvezed – mondta Lucas incselkedő hangon, majd a fülemhez hajolt. – Remélem az én farkam akarod elsőként – suttogta halkan, mire megfagyott az egész testem. Sokkolt.

– Tessék? – nyögtem ki elképedve, mintha az életem pergett volna le előttem úgy néztem a sötét szempárjába. Valószínűleg el is sápadtam a kérdése hallatán.

– Jól hallottad – mondta Lucas, mire Damien kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Mit mondtál neki? – sziszegte a fiú idegesen.

– Semmit – vágtam rá, mielőtt Lucas bármit is mondhatott volna. A férfi halkan felnevetett, végül felegyenesedett, és felkelt az ágyról. Lassan elkezdett felöltözni.

Szóval vége...

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, örültem, hogy nem ma kell búcsút intenem a szüzességemnek, ráadásul két fejlett férfi által.

– Hát jó – mondta Damien, majd elengedett engem, lazán a hátára gördült.

Megigazítottam a törölközőt, hogy újra takarjon ott, ahol szükséges, majd lassan felültem. Gömbbé összehúztam magam, állam a térdemen megtámasztottam. Figyeltem, ahogy Lucas becsatolja az övét, betűri a nadrágja derékpantjába a gyűrött, hófehér ingjét, majd az ujjait, is feltűri egészen a könyökéig. Mozdulatai lassúak és természetesek voltak, mintha pár másodperccel ezelőtt mi sem történt volna.

Közben váratlan gondolatok furakodtak az elmémbe, mint például: Vajon az egész kialakult helyzet csak a véletlen műve? Nem a majdnem szüzességem elvesztésére gondolok, hanem másra... Okkal kerültem ebbe az őrültekkel telt épületbe, vagy el volt tervezve? Lucas is tudott róla? Ezért volt az a sok figyelmeztetés, pedig csak Ellie után kutattam.

– A washingtoni gyilkosságok... – szólaltam meg bizonytalanul, mire mind a ketten rám kapták a tekintetük. – Közötök van hozzá?

Damien és Lucas összenéztek, mintha néma párbeszédet folytattak volna le egymás között, majd mind a ketten bólintottak.

– Összesen tizenkét áldozata van annak az esetnek – mondta Damien kímérten, összevonta a szemöldökét, tétovázott. – De semmi közöm hozzá. Nem gyilkolok ártatlan lányokat.

– Nem hát, csak őrült játékokat rendezel... – motyogtam magam elé gúnyosan.

– Ez egy bosszú – mondta Lucas.

Egyből ránéztem, tekintetemmel kérleltem, hogy fejtse ki bővebben azt, amit mondott.

Karjait széles, izmos mellkasa előtt összefonta, majd a falnak dőlt.

– Damien és én Washingtonban születtünk, ahogy Liam is. Van a családunknak ellenségei, és ugyebár a játék is elterjedt a fekete biznisz területén. Az egyik lány, akit láttál ott lent, az egyik maffiafőnök lánya. Így állt illetve áll bosszút a lánya halálán, ártatlan washingtoni lányokat gyilkolt. De hogy miért pont tizenkettőt? Azt nem tudjuk.

Fejemet ingatva próbáltam felfogni az információkat, és azt, hogy Lucas mindenről tudott. Így már pár dolog összeállt a fejemben, az ő keze is benne volt ebben a dologban, ezért volt ott az orvosi szobában, ezért...

És ezért figyelmeztetett Liam is, hogy ne bízzak meg senkiben sem. Valószínűleg a macskajelmez alatt felismert engem, és azóta tudta, hogy Lucas és én kapcsolatban állunk egymással. Ezért figyelmeztetett. Én pedig vak voltam, nem vettem észre az apró jelzéseket, amelyek a szavai mögött lapultak.

– Remélem... a ti fajtátok a pokol mély bugyrában fog kipusztulni – suttogtam remegő hangon, majd nem foglalkozva semmivel és senkivel, megiramodtam előre, kifutottam a szobából. Apró termetem körül erősen szorítottam a szövetet, mezítláb végigfutottam a meglepően üres folyosón. Hallottam a cipő kopogásokat, a kiáltásokat a hátam mögött, de ez mind csak ösztönzött arra, hogy fussak. Gyorsabban.

Fuss! Fuss! Ne állj meg! Menekülj! – mondta egy hangocska, pont ugyanaz, ami az erdőben is buzdított a túlélésre.

Leszaladtam a hosszú lépcsőn, néha megbotlottam, megcsúszott a meztelen talpam, felhorzsoltam a bőröm, de nem álltam meg. Az alagsorban zihálva néztem körül menekülési útvonalat keresve. Rengeteg ajtó volt, mindegyik ugyanolyan. Belestem a nyílásokon.

A szemem tágra nyílt. Mindegyik ajtó mögött rabul ejtett, megbilincselt beesett arcú lányok ültek vagy feküdtek.

– Istenem... – suttogtam meggyötört hangon. A kezem a szám elé kaptam. Nem hittem a szememnek. Nem akartam hinni. Több lány is volt. Semmi sem ért véget.

Még csak most kezdődött. 

A hosszú, véget nem érő játszma.