A szobát fehéres színű fények töltötték be, az ablakot tejfehérre mázoltak. Nyilván azért, hogy ne tekintsek ki rajta, ne tudjam hol tartózkodom. Még mindig ugyanabban az épületben voltam, viszont másik szobában, egy olyanban, ami luxusban gazdag volt. A hálószoba ugyan kicsi volt, mégis kettő ablakkal; az egyik kétszárnyú volt, míg a másik csupán egy. A nagyobbik mellett egy hosszú szekrénysor helyezkedett el, amit egyetlen egyszer sem nyitottam ki, nem tudtam, mit rejt a belseje, de nem is találgattam. Egyszerűen nem érdekelt. Rabként éreztem magam. Mint akit megfosztottak a szabadságától és bebörtönöztek egy helyre, amit kulccsal zártak, és két őr őrzött éjjel-nappal.

Az ágyon kuporogtam. Hátam a háttámlának döntöttem, míg karjaimmal átöleltem a térdem. Csupán egy elnyűtt póló volt rajtam, amit akkor vettem fel, amikor idekerültem a néma pokolba, ahol csak én és a négy sárga fal voltunk. Természetesen a vékony szövet alatt nem bizonyultam meztelennek, viseltem a melltartóm és a bugyim. Egy ideje nem látott a bőröm vizet, tusfürdőt végképp nem, ezért áradt belőlem a savanyú izzadtságszag, ami lassan betöltötte az egész szobát. A legrosszabb talán az volt, hogy az ablakokat beszögelték, nem lehetett őket kitárni, hogy legalább szellőztessek... Még ennyit sem tudtam megtenni.

A napok alatt az ételt is elutasítottam, csupán vizet ittam. A testem rettenetesen le volt gyengülve a makacsságom miatt. Nem voltam hajlandó elfogadni annak az embernek az ennivalóját, aki miatt ártatlan lányok haltak meg.

Ha csak arra a férfira gondoltam, akinek még a nevét sem tudom, kirázott tőle a hideg, és felállt az összes szőr a hátamon.

Arcom grimaszba torzult, amikor meghallottam az ajtózár halk kattanását, majd az ajtó mögött pontosan az a férfi jelent meg. Emlegetett szamár. Csak rá gondolok, ő pedig megjelenik a semmiből.

Pár másodpercig néztem az élénk kék szempárjába, ami szikrákat szórt felém, miközben az állkapcsa feszülten megrándult. Többször is végignézett rajtam, majd arca eltorzult, ahogy beleszippantott a förtelmes levegőbe. Egyből elfogta az undor. Egyik kezével próbálta takarni az orrát, hogy kevesebbet érezhessen ebből a romlott tojásra emlékeztető förtelemből.

– Szent ég! Olyan büdös van itt, mintha egy egy hetes hulla lenne a szobában – morogta. Belépett a helyiségbe, az ajtót nyitva hagyta maga mögött, hogy egy kis friss levegő is beáramoljon.

Megvontam a vállam, ami egyre csontosabb lett, ahogy múltak a napok. Vészesen fogytam, bár sosem voltam könnyen hízó típus, mindig is vékony alkattal áldott meg az ég, viszont semmi alakom nincs. De így, hogy megvonom magamtól az ételt, még inkább nincs. Lassan olyan leszek, mint egy csontváz. Ajkamra apró mosoly húzódott, amikor elképzeltem azt a jelenetet, hogy csontvázként ülök a néma csendben az ágyon, üreges tekintettel.

Egy kéz hirtelen megragadta a karom, a hosszú ujjak simán körbe érték az átmérőjét. Az idegen férfi lábra rántott egy mozdulattal. A térdem megrogyott, ha ő nem fogott volna erősen, akkor rongybabaként estem volna a padlóra. Semmi erőm nem volt.

– A francba, te őrült nőszemély – szitkozódott az orra alatt. Egyik karját a térdhajlatom alá csúsztatta, míg a másikat a hátamra, így emelt fel engem. Egy szó nélkül hagytam, hogy kilépjen velem a folyosóra. Nem volt kedvem tiltakozni, de lehet nem is tudtam volna. Fejem tehetetlenül döntöttem a mellkasának, míg a kezeim a hasamon pihentek.

Nem sokkal később megállt egy ajtó előtt, amit szerencsétlen módon próbált kinyitni, de mivel a karjaiban tartott, ez nehéznek bizonyult. Viszont mégis sikeresen valahogy kinyitotta. Egy fürdőszoba tárult elém. Egyszerűen volt berendezve. Volt egy tükör a mosodókagyló felett, és az melett egy szűk kád.

A kékszemű férfi belépett, majd óvatosan letett engem a fürdőkád szélére. A bőröm libabőrös lett, ahogy megéreztem csupasz combjaimhoz simulni a hűvös felületet.

Megnyitotta a hideg és a meleg csapot egyszerre, lassan beállította a szerinte megfelő hőmérsékletű vizet, s megtöltötte vele a kádat, ami nem tartott sok időbe, hiszen tényleg nem volt nagy.

– Vetkőzz! – utasított, de én nem voltam hajlandó megmozdulni, csak bámultam magam elé, néztem a csempékkel burkolt falakat.

Újabb szitkozódás hagyta el a száját. Megragadta a megviselt póló szélét, majd egy mozdulattal lerántotta rólam. Összeszűkített szemmel néztem rá, miközben a düh ott zsongott a véremben. Mégis hogy merte ezt tenni?

De a férfi csak állt előttem. Gyönyörű szemei nagyra nyíltak a csodálkozás miatt, ahogy a félig meztelen testemet tanulmányozta hosszú pillanatokig. Hát igen, nem csak a hátam borították azok a hegek, hanem a testem majdnem minden apró zugát. Talán ő volt az első, aki látta őket. Szégyenkeznem kellett volna, hogy látta az igazi valómat, de mégsem tettem. Más helyzetben és környezetben biztos így éreztem volna.

– Miért nem eszel rendesen? – tette fel a kérdést, miközben letérdelt elém, majd szemöldökét felvonta kérdőn.

Arcán erős, férfias vonások jelentek meg, ahogy letekintettem rá. Jóképű volt, és egy kicsit hasonlított is valakire, főleg ahogy éjfekete hajtincsei a szemébe hulltak. Nem zavarta őt?

– Azért, mert tőled van – suttogtam halkan.

Frusztráltan kifújta a levegőt, majd a nadrágja zsebéből előhalászott egy csokit, majd felém nyújtotta.

- Ez nem tőlem van. Úgy kaptam - mondta.

Vonakodva elvettem tőle. Remegő ujjakkal téptem el a csomagolást, majd kibontottam azt. Mohó harapásokkal kezdtem el enni a csokit, ami édesen olvadt el a számban, kellemesen csiklandozva az ízlelőbimbóim.

Amikor végeztem, elvette tőlem a papírt és zsebre vágta.

– Most pedig fürödj meg. Később hozok fel neked kaját. Ha nem eszed meg, akkor én fogom letuszkolni a torkodon. Értve vagyok? – kérdezte, miközben szigorú pillantással meredt rám.

Nem voltam képes ellenkezni, ezért elintéztem az egészet egy bólintással. A csokoládé szelet miatt a hasam újra feléledt, halk korgással jelezte azt, hogy több élelemre van szüksége, amit belégyűrtem az nem volt elég.

– Helyes. Nem hagyom, hogy ilyen könnyen meghalj. Gondoskodom arról, ami az enyém – suttogta, majd lassan közelebb hajolt az arcomhoz. Hagytam, hogy ajkát az enyémhez nyomja, hogy lassan megcsókoljon, hogy kezeivel kikapcsolja a melltartóm, majd lesimítsa a pántokat a vállaimról. Az anyag lehullott a földre, a lábam körül hevert a padlón, ezt követte a bugyim is. A csókot nem szakította meg még akkor sem, amikor felemelt, és a kellemesen meleg vízbe helyezte az apró termetem.

Vajon ennek a csóknak mi értelme van? Mi ösztönözte arra, hogy újra megcsókoljon?

Végül megtörte a csókot, majd zihálva nézett rám, miközben szeme enyhén csillogott, s mintha valami intenzívet is láttam volna benne az arcom tükörképén kívül.

– Segítek – mondta, a hangja mélyebb és karcosabb volt, mint ezelőtt.

Felemelte az egyik karját, hogy a tusfürdőért nyúljon, de én elhúzódtam tőle, annyira amennyire csak lehetett. A férfi jót derült emiatt, majd a fejét csóválta.

– A nevem Damien.

Nem válaszoltam semmit. Nem árultam el a saját nevemet. Csendben méregettem őt, mintha bármikor árthatott volna nekem. Felsőtestén fehér ing feszített, az ujjait a könyökéig feltűrte, így látszódtak a bőrébe varrott tetkók; egy kígyó, ami egy botra tekeredett, a másikon egy rózsa, aminek szirmaiból valami csepegett – talán vér –, amit egy sebes, női kéz tartott kecsesen. Ehhez egy fekete farmer nadrágot és egy egyszerű Nike sportcipőt társított. A derekára egy pisztoly volt erősítve.

Damien látta, hogy valami elvonta a figyelmem, ezért elkezdte bekenni a felsőtestem a tusfürdővel, aminek kellemes kókusz illata betöltötte az egész fürdőszobát. A bőröm végre fellélegzett, éreztem ahogy a sok mocsok lekerül rólam, felváltja a tenyereinek a lenyomata. Még sosem érintette meg a mezítelen testem egy férfi sem, ezért szokatlan volt és fura. Viszont nem indított be semmit sem, mint amikor Lucas érintett meg engem. Vajon az ő érintése és a csókja miért más? Miben különbözik?

– Egyedül is meg tudom csinálni – morogtam kelletlenül az orrom alatt, majd ellöktem a kezeit, mielőtt privát helyekre evezett volna velük. Nyomtam a tenyerembe egy adag tusfürdőt, majd a maradék területet a testemen elkezdtem bekenni vele.

Damien halkan felnevetett, leült a kád szélére, majd minden illem nélkül elkezdett engem bámulni. Nem néztem az arcára, de még így is éreztem, ahogy a engem vizsgál.

– Honnan szerezted ezeket a hegeket? – kérdezte. Biztos a kíváncsiság hajtotta őt, ezért tette fel ezt a kérdést.

Megvontam a vállam, majd lemostam a habot a testemről. Végre tisztának tudhattam magam.

Élesen beszívta a levegőt, mintha ideges lenne valami miatt.

– Kezdesz unalmas lenni – jegyezte meg, közben a reakciómat kereste, de nem reagáltam semmit sem. Figyeltem a hófehér habot körülöttem, a vizet, ahogy a hullámok lassú táncba kezdtek, amint megmozdultam – még ha ez csak egy apró mozdulat is volt. – Amikor megláttam az elszántságot a szemedben, amikor a kést a nyakadnak szegezted, azt hittem, hogy végre megtaláltam azt a nőt, akit nekem szánt a sors. De úgy tűnik, tévedtem.

Ajkamon keserű mosoly jelent meg. A sors gúnyosan vigyorgott rám, miközben hallgattam a szavait. Inkább meghaltam volna, mintsem elviseljem ezt a börtönt... Úgy legalább Ellie-vel lehetnék. Viszont így mi jutott nekem megint? Igazából semmi. Csak egy börtön és egy pszichopata. Én még azt hittem, hogy Liam az elmebeteg. Nos, úgy látszik, még őt is felül tudja múlni valaki.

– Mi lett a többi lánnyal? – tettem fel a kérdést. Azóta nem is láttam a lányokat. Ezért érdekelt, hogy velük mi lett. Vajon még élnek?

– Lent vannak.

– Ők is... ők is megküzdenek majd egymással? – kérdeztem bizonytalanul. Nem akartam tudni a választ.

A víz kezdett kihűlni. A fogaim összekoccantak néha-néha a vacogásom miatt.

– Ez lesz az utolsó. A nyertes kiszabadul, de nem mehet haza, viszont jobb élete lesz.

– Itt? – kérdeztem gúnyosan.

– Vannak, akik értékelik azt, amit adok nekik – válaszolta, miközben halkan felnevetett.

Felkelt, majd levett a fogasról egy világoskék törölközőt. Felém nyújtotta. Készségesen elvettem tőle, és megszárítottam vele magam. Természetesen minden egyes mozdulatomat figyelte ragadozó módjára. Nem csak pszichopata, de még perverz is.

– Nem mostál hajat – állapította meg. – Térdelj le a kád elé!

Kérdőn felvontam a szemöldököm, mivel nem értettem a szándékát. Végül magam köré csavartam a szövetet, bár feleslegesen, hiszen már minden porcikámat az agyába véste, viszont a hűvös levegő ellen legalább védett. Jobb volt, mint a semmi.

Tettem, amit mondott. A lábtörlőre térdeltem a kád előtt. Damien újra leült a szélére, majd megragadta a tarkómat, hogy fejem a víz fölé nyomhassa. Először azt hittem, hogy bele akar fojtani a vízbe, de nem így lett. Teljesen mást tett: elkezdte megmosni a hajam. Pedig a vízbe fojtás kegyes halál lett volna a számomra.