- Nagyon örülök - próbáltam udvariasan jelezni, hogy kedvemre lenne, ha azzal a bitang nagy ujjaival nem cirógatná a kézfejemet. Kezdtem kissé nagyon kényelmetlenül érezni magamat, ezért is néztem óvatosan körül a tömegen, barátom arcát keresve segélykérően.

- Hű, mondták már, hogy milyen hatalmasak a szemeid? - hajolt bele a magánszférámba, ami mondhatni még kellemetlenebbé tette a szituációt - Eddig sose láttam srácot ekkora nagy szemekkel.

- Te most sértegetni próbálsz? - vontam fel a szemöldököm, még mindig küszködve azzal, hogy kicsúsztassam kezeimet a szorításából.

- Nem, ezzel csak azt akartam mondani, hogy még mindig nagyon szép szemeid van...

- Na jó, elég legyen - lépett ki a többiek közül Levi, megmentésemre, amit később valahogy meg is fogok neki hálálni.

Hahaha, de még, hogy... Eren, ráérsz máskor perver...akarom mondani gondolkodni, de most ez nem az az idő, ébresztő!

- Én egy mérhetetlenül óvatos és türelmes ember vagyok, de ami sok az sok, még nekem is.

- Miről beszélsz? - engedte el a kezemet és fordult oda Levihez

- Te ki vagy?

- Rivaille Ackerman - fonta karba kezeit és ezt válaszreakcióként a nagyobb is követte.

- Igazán örvendek.

- Bár én is ezt mondhatnám - szórt szikrákat a szeme.

- Csupán csak udvariasságból közöltem, látom beléd nem szorult egy csöpp se.

- Jobb szeretek egyenes lenni, tudod.

- Ha ezeket nem szedjük szét Eren, az az óriás egybe lenyeli Ackermant - suttogta oda nekem Annie.

- Inkább fordítva, ha engem kérdezel. Szét kell szednünk őket, az fix.

Bár szívesen néztem volna még a Törpémet ebben a szituációban - gondoltam magamban.

- Szednünk? Ezt felejtsd el, te miattad van ez az egész, oldd meg magad - ráncolta össze a szemöldökét.

- Az én hibám?

- Nem én vagyok egy buzimágnes, heho - tette fel a kezét védekező állásba.

- Annie!

Egy újjabb mély levegővétel után bólintott.

- Egyébként nem kötekedésből mondom, de ki vagy te, hogy ennyire érdekel? Ennyire eluralkodnak egyesekben az anyai ösztönök?

- Ne legyél gyökér kérlek, akármennyire is próbálkozol, Eren az eny...

- Hugo, gyere gyorsan - üvöltötte át az egész csapatot Annie - A házunkba mintha befutott volna egy farkas. Segíts, te vagy itt köztünk a legerősebb!

- Még, hogy a legerősebb - morogta orra alatt Levi - Még egy botsáska is többet érne, ha őt küldenénk ehelyett.

- Nincs gond Annie, valószínűleg egy kutya volt, errefelé nincsenek farkasok, csak élősködők, rohadt nagy dögök - nézett még mindig farkasszemet a kisebbel.

- Talán el kéne tüntetni ezeket az élősködőket.

- Talán igen.

- Mire vársz nagyfiú, tudtommal te vagy itt a mindenes lótifuti, vagy tévednék?

- Nyugi pöttöm, le tudom csapni őket, ha zavarnak - eresztett egy enyhe mégis hátborzongató vigyort.

- Ez volt a nagy terv? Egy farkas? - dörzsöltem meg a szemeimet kínomban.

- Oh, fogd be Eren, csináld akkor magad, én kiszálltam a játékból.

- A francba - sóhajtottam egy hatalmasat.

- Öhm, drágám - közelítettem meg őket, hangsúlyozva a jelenlegi helyzetet a megszólítással.

- Igen? - nézett a szemembe Hugo - Mondjad csak.

- Hozzám beszélt te radioaktív hülyegyerek - fogott rá a kezemre.

- Aranyos, ahogy...

- Igen, és most fogja visszaoltani, figyeljetek - egy női hang nyilatkozott mögöttünk, mire egyesével mind odafordultunk.

- Hanji? - vontam fel szemöldökömet, miközben én próbáltam felmérni a történéseket.

Han egy kamerával állt velünk szemben - amit az osztálykirándulás főbb pillanatai megörökítésének céljából hozott - és mintha felvételt indított volna, mert a kis piros pont a tetején hirtelen világítani kezdett.

- Hmm? - nézett fel a képernyőről, de ahogy Levire esett a pillantása azonnal kilőtte a felvételt és elrakta a válltáskájába a készüléket.

- Gyáá, olyan jó lesz ez a rész - ugrándozott.

- Mit művelsz Pápaszem?

- Anyagot gyűjtök. Eddigi legjobb fejeztem lesz, hahaha - hangosan kacagott és felvett egy levakarhatatlan vigyort, amit ha szerettél se tudtál volna levakarni róla.

- Mihez?

- Hát az Ereri fanfictionomhöz!

Furcsán szuggeráltam a lányt, a mondata folytatásáért, de nem akarta kifejteni azt.

- Fanfictiont ír rólad és Ackermanról - sóhajtotta Jean - Amit abszolút nem értek meg, én sokkal érdekesebb ember vagyok, rólam igazán jó történetek születhetnének.

- Már van - bólogatott Marco - Egy egész sorozat.

- Igen? Mutasd már meg - csillogott fel a szeme.

Maro előkapva telefonját pár másodperc keresés után odatolta a kezébe.

- Én kicsi pónim? Mi ez? - szuggerálta a képernyőt, majd undorodva felnézett belőle - De hát ez tök csajos

- Ez a lényeg - nevetett Marco, mire Jean jó erősen vállba bokszolta őt. Bár Marco jajveszékelve röhögött tovább. Ezt nevezem barátságnak.

- Na várj csak, add azt ide - tépte ki Levi közben Hanji hónalja alól a kis füzetkéjét .

- Ahha, szóval erről van itt szó.

- Az olvasóim büszkék lesznek rám - pattogott fel alá még mindig Hanji.

- Hé - nézett fel a füzetből Levi - Megmagyaráznád nekem, hogy honnan tudod, hogy Eren milyen pózokban szokott az ágyán fetrengeni és ami a fontosabb, honnan a rákból tudod, milyen alsógatyákat szokott hordani?

Egy pár hosszú idegőrlő pillanatra mindenki elhallgatott, ez az, lehetne még kellemetlenebb a mai nap?

- MEGMONDTAM! Tudtam, hogy valami megmozdult a szekrényben a múltkor! - fogtam meg Levi vállát.

- A franc tudta, hogy tényleg egy elmeroggyant fujoshi élvezkedik a szekrényünkben, annyira szürreális volt - tárta ki karjait.

- Teeee - mutogattam rá, miközben egyre nagyobb léptekkel közelítettem felé.

Hanji most nem tudta, hogy féljen vagy nevessen. Nemigen láthatott még mérgesnek, vagy ez esetben mérgesnek tettetve magamat.

- Még egyszer ilyet meg ne próbálj csinálni - fenyegettem meg, de azért odasúgtam neki - Egy bazi izmos seme akarok lenni, értve?

- Hogy mit motyogsz ott? - vont kérdőre a mögöttem álldogáló Levinátor.

- Éppen megdorgáltam - köhintettem, fel szemmel nézve Han-t.

- Meglesz, megoldható - kacsintott egyet a lány.

- Hogyan?

- Ahj Levi, ne aggódj már annyit - simítottam végig a tarkóján a kezemet, mire ő válaszként belecsípett a fenekembe.

Ránéztem Hugo-ra, aki még mindig a kis jelenetünket nézte, karba tett kézzel.

- Hugo van mára még programunk? Ha nincs lenne egy kis elintéznivalóm - mosolyogtam, miközben próbáltam lehámozni egy újabb kezet a mai napon magamról, csak most egy elég intim helyemről.

- Azt hiszem sem... - gondolkodott el, majd egy nagy vigyor keretében elővette a telefonját a zsebéből - Szeretném elkérni a csapatvezetők telefonszámát, a feladatok közben muszáj tartanunk a kapcsolatot.

- Azt már nem.

- Levi, én vagyok a csoportvezető, muszáj megadnom.

- Akkor adj meg egy kamuszámot - suttogta oda, hogy csak én halljam, mire belőlem kitört egy jóleső kacaj.

- Jó ég, nem ismerek rád - törölgettem a nevetéstől kicsordult könnyeimet.

- Chh csinálj, amit akarsz, úgy is az enyém vagy - nyalta meg az alsó ajkát, ami miatt egy kisebb ám egy elég kellemes bizsergés futott végig a gerincemen.

Megadtam én is meg Annie is a számukat és már csak azt vettük észre, hogy besötétedett, ami egyet jelentett a vacsoraidővel. A hasam rendesen megadta magát mostanra és ezt hatalmas korgásokkal jelezte a külvilág felé. Az étkezőt két hosszú asztal szelte át és a teríték vetekedhetett volna egy Roxforti menüvel is, és ezzel még nem túloztam el semmit. Ahhoz képest, hogy ez egy eldugott kis falucska, egész modernen volt felépítve és berendezve. Belépve az épületbe, elfogott egy "aztabüdöskurva" érzés, szinte szájtátva vettem szemügyre töviről hegyire a termet. Gyönyörű bordó színű falakról és a festményekről lesütött, hogy a tulaj megrögzött művészlélek, amit a padló is alátámasztott.

- Ide akarok költözni - szinte nyáladzva szuggerálta a főtt ételt Sasha.

- Gyönyörű - tettem apró lépéseket a helyiség mahagóni deszkáin.

- Nem rossz - hümmögte mellettem Levi, miközben rákulcsolta ujjait az enyémre - Mellém ülsz.

-Ez kérdés akart lenni? - mosolyogtam rá.

-Nem. Tényeket közlök veled - vont közelebb magához, ajkait a fülemhez érintve suttogott bele - Este ne tervezz alvást.

- És ha ellenkezem? - nyaltam végig a fülcimpáját, amivel egy kisebb nyögést préseltem ki belőle.

- Akkor megbüntetlek - nézett a szemembe és ráhajolt ajkamra és még mielőtt elmélyíthettük volna a csókot, közbe ordított Hugo.

- Elnézést a késésért, meg kellett néznem a kutyát, amit Annie említett - kiáltotta.

- És ez ki az anyámat érdekli? - kelt ki magából Levi, miközben elfoglaltuk a helyünket.

- Pedig már kezdtem élvezni a kirándulást - mormoltam az orrom alatt.

- Igen? - arcán kaján vigyor terült el, ami nagyon jól állt neki mellesleg.

Egy valami biztos, érdekes lesz ez a kirándulás.

To be continued...

Sziasztok, meg is jöttem a résszel, egy kicsit csúszva ugyan. A wattpad is ellenem volt, mert egybehúzta a mondatokat és a párbeszédeket is, amikor ki akartam rakni a részt -.-

Remélem tetszeni fog nektek :3