Reggel mosolyogva ébredtem fel. Kikeltem az ágyból, majd egy szaggatott farmer, egy fehér fekete "01 queen" feliratú ujjatlan felső és egy lenge hosszú ujjú társaságában indultam a fürdőbe. Ráérősen letusoltam, majd miután alaposan megtöröltem magam és felvettem a ruháimat. Kifésültem a hajamat, befontam és lementem a konyhába. A nagyiék éppen reggeliztek.
- Jó reggelt - köszöntem nekik, majd leültem közéjük én is enni.
- Neked is kincsem. Ó milyen csinos vagy - mosolygott a papi.
- Köszönöm - kaptam be egy falatot.
- Csak nem egy fiúval találkozol ma? - kérdezte a nagyi, mire én félrenyeltem a tükörtojásomat. A papi rémülten veregette a hátamat, majd mikor már nem akartam megfulladni vörös fejjel néztem a nagyira.
- Miből gondolod, hogy fiú van a dologban?
- Csak kérdeztem - vont vállat, ekkor valaki letrappolt a lépcsőn.
- Megfulladt már? - kérdezte kíváncsian Laura.
- Még élek - néztem rá, mire undorral az arcán forgatta meg a szemeit és visszament a szobájába. - Fú, de utálom - morogtam, mire a nagyi rosszallóan megrázta a fejét.

☀☀☀☀☀

- Szia, Isa - köszönt jó kedvűen Harry. Egy fehér pólót, világos farmer nadrágot, egy fekete sport cipőt és egy napszemüveget viselt. Egész jól nézett ki. Várj mi??? - Szia, Harry - köszöntem én is.
- Mehetünk?
- Ühüm - bólintottam és elindultunk az egyik fagyizó felé. - Jól áll, ha be van fonva a hajad - mosolygott le rám.
- Öhm, köszi - feleltem kissé zavartan.
- Meddig maradsz a városban? - társalgott tovább. Igazából fogalmam se volt róla... - Talán augusztus közepéig. Még nem tudom - ráztam meg a fejem és ránéztem. A napszemüvegtől nem láttam a szemeit. Pedig szerettem volna. Oké, velem valami gond van!
- Az jó - bólintott mosolyogva, majd beálltunk a fagyizó előtti sorba. Amíg várakoztunk addig egész sokat beszélgettünk. Mikor végre sorra kerültünk Harry egy pisztácia fagyit kért én pedig egy karamellásat. Miután Harry kifizette elindultunk sétálni a park felé.
- Nem is tudtam, hogy Avery és Laura unokatestvére vagy - nézett rám Harry, mire én meglepetten néztem fel rá. - Honnan tudod? - kérdeztem értetlenül.
- Laura mondta - vont vállat, mintha csak egy egyszerű téma lenne az, de nekem nem volt az.
- Hogy került szóba?
- Az most lényegtelen - legyintett. - De figyelj, Izzie. Ha bármi baj van, akkor nyugodtan szólj nekem és akkor segítek bármiről is legyen szó - mosolygott rám kedvesen, mire én hitetlenül néztem rá.
- Igazán?
- Persze. Egy barátért bármit - kacsintott.
- Köszönöm, Harry - néztem rá hálásan.

☀☀☀☀☀

Kora este hazakísért engem. A tornác előtt még beszélgettünk egy kicsit.
- Remélem jól érezted magad.
- Igen, köszönöm a mai napot. Felejthetetlen volt - mosolyogtam rá.
- Jó éjszakát, Izzie - hajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra ezután elment. Döbbenten figyeltem a távolodó alakját, majd boldogan rohantam be a házba. Egyenesen a szobámba mentem, de amit bent láttam... A ruháim cafatokra tépve hevertek a földön, a rajzaim széttépve terültek el az ágyamon, a könyveimből pedig elég sok lap hiányzott. A szemeimben könnyek gyűltek, miközben leguggoltam az egyik kedvenc pólóm darabkái után.
- Így jár az, aki ellenem uszítja a város rossz fiúját! - hallottam hirtelen Laura hangját a hátam mögül.
- Miért tetted ezt?
- Azért pici, Isabella, mert azt akartam, hogy szenvedj! Hogy ugyanúgy szenvedj, mint én három éve! - szórt szikrákat a szeme, majd az ajtót becsapva elviharzott. Könnyezve öleltem magamhoz a pólóm anyagát. De vajon kire értette, hogy a város rossz fiúját? Várjunk csak?!
„- Nem is tudtam, hogy Avery és Laura unokatestvére vagy.
- Honnan tudod?
- Laura mondta.
- Hogy került szóba?
- Az most lényegtelen - legyintett.” Hát persze! Hogy lehettem olyan hülye?! Harry mégis beszélt vele, pedig nyíltan mondtam neki, hogy ne tegye! Istenem és ő egy rossz fiú lenne? Pedig nem is tűnik annak, habár... Laura csak régebb óta ismeri, mint én. De mi van akkor, ha hazudik? - Jézusom, itt meg mi történt?! - nyitott be a nagyi. Sírva néztem rá. - Laura bosszúja, mert Harry mondott neki valamit velem kapcsolatban! De ha ez őt megnyugtatja akkor nem beszélek többet Harryvel, sőt! Akkor inkább haza megyek Seattle-be! - mondtam elszántan.
- Biztos, hogy ezt akarod? Haza mennél és egyedül töltenéd a nyár hátra levő részét? - kérdezte a nagyi.
- Nem lennék egyedül, mert Nancy ott van nekem.
- És ha ő éppen a családjával nyaral? Most képes lennék megfutamodni a problémáid elől?
- Igen, mert már nem tudom elviselni Laurát - ingattam a fejem. Nagyot sóhajtva ült az ágyam szélére én pedig a fejemet a térdére hajtottam.
- Csak azért csinálja, mert látja, hogy tud ártani neked. Ha látná, hogy hidegen hagynak a sértései akkor idővel befejezné. Higgy nekem, kicsikém - simogatta a fejemet.
- És egyébként is... Avery nem utál téged - folytatta, mire én értetlenül néztem rá. - Hogy érted ezt? Ha -em utálna, akkor beszélne velem vagy keresné a társaságomat - érveltem, mire a nagyi mosolyogva megrázta a fejét. - Ezt nem nekem kell elmondanom neked. Beszélj vele te... Már ha maradsz még a nyár végéig a városban - állt fel, majd kiment a szobából engem egyedül hagyva. Lehunytam a szemeimet, hogy átgondoljam a helyzetemet. Pár perccel később elkezdtem összepakolni a cuccom.