
Tizennyolcadik rész
-Hát persze, hogy ezt tettem, hiszen én...-kedztem bele, de ekkor Jackson ráugrott az asztalra, és ezzel lesöpörte az asztalról a sok piát.
-Jacksoon! Kelj fel innen!-próbálta felhúzni BamBam, de Jackson Hyung magára rántotta a pasiját.
Azzal a lendülettel legurultak az asztalról, és egymáson feküdtek a földön.
-Szerintem menjünk innen.-ragadta meg a csuklómat Mark.
Engedelmesen mentem utána.
Átverekedtük magunkat az embereken, aztán kimentünk a szórakozóhely elé.
Kicsit megszédültem, és úgy éreztem, hogy azonnal le kell ülnöm.
Le is vágtam magam a földre, Mark pedig legugolt mellém.
-Fáj valamid?-kérdezte aggódva, miközben a kezei közé vette a sok pálinkától kipirult arcomat.
-Szédülök.-mondtam bágyadtan.
A karjaival átnyúlt a vállam alatt, és felsegített a járdáról.
Így engem támogatva sétáltunk egy picit, aztán megálltunk egy számomra ismeretlen háznál.
-Hol vagyunk?-kérdeztem kíváncsian, de választ nem kaptam.
Mark a zsebébe nyúlt, kivett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót.
Bevonszolt, és letett egy ágyra.
Hirtelen kedvem támadt futni egyet, ezért felpattantam, és szuper gyorsasággal rohangáltam a házban.
-Yugyeom! Neki fogsz menni valaminek!-kiabált utánam Mark, mire hátranéztem rá, és futottam tovább.
-Vigyázz ott egy...-mutatott felém, de mire megfordultam volna, már be is vertem a fejem valamibe.
-Aú~.-szisszentem fel a fájdalomtól.
Azt hiszem jól bevertem a fejemet.
Lehunytam a szemem, és mikor legközelebb kinyitottam, Mark arcát láttam meg.
Szélesen elmosolyodtam, és bámultam rá.
-Jól vagy?-aggodalmaskodott már megint, mire én lazán bólintottam egyet.
A pia hatása kezdett kimenni belőlem, már sokkal tisztábban láttam, és nem is szédültem.
Az ajkait kezdtem el bámulni, aztán visszanéztem a szemeibe, amelyek könnyesek voltak.
-Mi a baj?-simítottam meg az arcát, mire ő csak magához ölelt.
-Megcsalt.-suttogta a fülembe, mire én megkönnyebbültem.
Ha megcsalta a barátnője, bizonyára szakítottak.
És akkor szabad az én szöszim.
Miközben simogattam a hátát, próbáltam gondolkozni, hogy mit mondjak neki, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe.
-Semmi baj.-mondtam ki végülis, aztán lassan eltolt magától, és rám nézett.
A szemem cikázott az igéző tekintete és a telt ajkai közt.
El kéne neki mondanom, hogy szeretem.
Vagy... Van egy jobb ötletem.
Hirtelen elkezdtem zokogni, mire ő értetlenül nézett rám.
-Gyeomie, miért sírsz?-kérdezte meglepetten, de én nem válaszoltam, csak bömböltem tovább.
Ez be fog jönni.
-Engehem sehenkihii sehem szerehet....-bőgtem olyan hangosan ahogyan csak tudtam.
-Dehogynem.-cáfolta meg a feltevésemet.
Én csak tovább hullattam a könnyeimet.
-Na jó, elég volt. Neked aludnod kell.-vett fel mennyasszonypózba,én meg átkaroltam a vállát, és abbahagytam a hisztizést.
Ha velem alszik akkor egy szavam nem lesz.
Letett az ágyra, és be is takart.
-Aludj velem~.-néztem rá bociszemekkel.
Nem akart befeküdni mellém, eztért magamhoz rántottam.
Körbefontam a két kezemmel, és nem engedtem el.
-Jó alszom veled csak ne fojts meg.-fordult meg felém, így megint bámulni kezdtem.
Egy jó pár perces szemezés után megszólaltam.
-Életem legjobb tette az volt, amikor kiejtettem a telefonomat.-gondolkodtam hangosan, mire először egy értetlen, utána meg egy mosolygós pillantást kaptam.
-Nekem meg az volt a legjobb döntésem, hogy visszavittem neked.-mondta ki halkan, mire a szívem zakatolni kezdett.
Talán van esélyem nála.
-Te vagy a legfontosabb nekem.-mondtam ki véletlenül.
-Ne mondj ilyeneket. Csak az alkohol beszél belőled.-sóhajtott fel szomorúan.
Az utóbbi gesztusát nem tudtam mire vélni, de már annyira fáradt voltam, hogy elnyomott az álom...
-Gyeomie~.-hallottam meg egy ismerős hangot, mire kinyitottam a szemeimet.
Mark csillogó szempárja nézett rám vissza.
Hol a tökömbe vagyok?
-Jó reggelt.-ültem fel az ágyba.
-A reggelről már lemaradtál. Tizenegy óra van.-nézett az ajtó fölött lévő szerkezetre.
Kezdtek rémleni dolgok tegnapról.
Mark idehozott, és itt aludt velem.
És már nincs együtt a barátnőjével!
-A többiek jól vannak?-kérdeztem kicsit aggódva, ugyanis ahogy tegnap elnéztem őket, ki tudja mi lett velük éjjel.
-Igen, Youngjae nem ivott sokat. Jinyoung megőrült, de reggel írt Jaebum, hogy jól vannak mindketten. Jackson és Bam is valahogy hazakerültek.-tájékoztatott a többiek helyzetéről.
Minden jó, csak a fejem szakad ki mindjárt.
Most még jobban fáj mint a múltkor.
-Fájdalom csillapítót kapok légyszi~?-vettem elő az aranyos tekintetemet, mire Mark bólintott.
Kaptam gyógyszert, ami hamar használt is.
Egész nap Mark-kal voltam, nagyon jól elvoltunk.
Videójátékoztunk, meg sokat beszélgettünk.
Én meg rájöttem, hogy minden egyes vele töltött perc után egyre jobban szeretem őt.
Haza is kísért, és figyelmeztetett, hogy holnap már mennem kell suliba, mert a hétfőt már ellógtam.
De tulajdonképpen ő is lógott.
Otthon vacsoráztam, aztán lefürödtem és bepakoltam a könyveimet másnapra.
Néztem tévét, aztán le is feküdtem aludni...
Reggel elég jó kedvvel keltem, boldogan húztam fel a redőnyt.
Régen nem volt már ilyen jó kedvem csak úgy.
Gyorsan rendbe hoztam magam, felöltöztem, és megreggeliztem.
Mosolyogva sétáltam az utcán, és szintén így mentem be az iskolába.
De azonnal leolvadt a mosoly az arcomról.
Taehyung és Wonho közeledett felém, és elég mérgesnek tűntek.
Próbáltam besietni a terembe, de Taehyung megragadta a csuklómat és visszarántott.
-Hát te még jársz iskolába?-nézett rám Wonho gúnyos vigyorral az arcán.
Nem válaszoltam, és ennek meg is lett az eredménye.
-Miért nem válaszolsz?-vágott hozzá a szekrényhez Taehyung.
A fejem nagyot koppant, és a vállam lezsibbadt.
-Te meg mi a lófaszt csináltok m megint!?-tűnt fel hirtelen Mark, aztán rájuk kiabált.
-Mi izé...mi csak....-makogott Wonho, Taehyung pedig lehajtotta a fejét.
-Addig húzzatok el innen, amíg nem verem be a képeteket.-mondta a megmentőm higgadt hangon, de láttam rajta, hogy olyan mérges, hogy legszívesebben megölne valakit.
A két fiú el is szaladt egy szó nélkül, és Mark pedig aggódva lépett mellém.
-Ugye nincs bajod?-nézett fel rám gyönyörű szemeivel.
Ez a tekintet mindig elvarázsol.
-Neked hála nincsen.-mosolyogtam rá.
-Köszönöm.-tettem hozzá.
-Nincs mit.-karolta át a vállam(legalább is próbálta, mert a magasságom miatt nem nagyon ért fel), aztán elkísért a teremig.
Elbúcsúztunk, és bementem a tanterembe.
Az egész napom unalmas volt, Mark-kal nem találkoztunk.
Délután hazamentem, és a telómon néztem videókat.
Egyszer csak kopogott valaki.
Felpattantam a kanapéról, és kinyitottam az ajtót.
BamBam-ot láttam meg, aki zokogva ugrott a nyakamba.
-Mi történt?-remegett meg a hangom, de Bam nem válaszolt, csak bömbölt tovább.
Mi folyik itt?
Sziasztook! Remélem tetszett a rész, ha igen 👍 & 💬
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro