-Yugyeom! Kellj fel! Reggel van!-hallottam meg Mark hangját, mire csak átfordultam a másik oldalamra.

Ahj, még mindig nagyon fáj a fejem.

-Meg kell mérni a lázad.-bújt hozzám közelebb.

Annyira imádom.

-Oké.-fordultam felé, aztán az aggódós tekintetében elvesztem.

Csodálatos érzés, hogy gondoskodik rólam.

Még akkor is velem van, amikor beteg vagyok.

Csak az az egy baj, hogy ezt ő nem olyan érzések hatására teszi, ahogyan én gondolok rá.

-Hozom a lázmérőt.-pattant fel mellőlem, aztán a polcnál kutatott, utána meg visszaült mellém.

-Fáj valamid?-kérdezte, miközben a lázmérőt a hónom alá tette.

-A fejem, de az nagyon.-néztem a szemébe.

-Jobb lesz, hidd el.-simította meg a hajam, aztán egy puszit nyomott a homlokomra.

Ennek hatására teljesen elvörösödtem, és odalent is gondjaim akadtak...

Nem hiszem el, hogy egy homlokpuszitól fel lehet izgulni.

Mondjuk Mark-nak csupán a látványától is fel tudnék izgulni.

Főleg amikor mosolyog, vagy kacsint...

Csipogott a lázmérő, Mark kivette, és tátott szájjal bámult.

-Basszus... Gyeomie... Jól érzed magad?-nézett rám full aggódó tekintettel, aztán magához ölelt.

-Csak a fejem fáj.-mondtam gyorsan, aztán eltoltam magamtól.-Mi az? Mennyit mutatott?-kérdeztem.

-Negyven egész egy tized.-mondta még mindig sokkolt állapodban.

Komolyan mondom, én nem féltem annyira, mint ő.

-Azonnal megyünk a kórházba.-jelentette ki, aztán elszaladt.

Nem tudom hová megy, de remélem nem gondolja, hogy én negyven fokos lázzal gyalogolni fogok a kórházig.

Most még kevesebb erőm volt, mint tegnap.

Alig tudtam elmenni az ágytól a szekrényig, de nagynehezen sikerült.

Felkapkodtam magamra a ruháimat, aztán visszaültem az ágyra.

-Menjünk.-kiabált be Mark, mire én kiballagtam a nappaliig.

-Nem tudok.-mondtam elhaló hangon, aztán leültem a kanapéra.

Mark mellém jött, és megfogta a kezem.

-Semmi baj. Segítek kimenni a kocsiig.-mondta, mire teljesen megkönnyebbültem.

Ez az.

Nem kell gyalogolnom.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá.

-Na gyere.-segített fel, aztán átkarolta a derekamat, én meg a nyaka köré fontam az egyik karomat, és így botorkáltunk ki az autóig.

Segített beülni is, aztán gyorsan behuppant mellém, és elindultunk a kórház felé.

A fejem majd szétment, és szédültem is.

Fogalmam sincsen, hogy mi ez.

Megállt a kocsi, és Mark kiszállt, aztán segített nekem is.

Nagyon gyengének érzem magam.

Próbáltam rendesen menni, de elég nehezen ment.

Leültünk a váróba.

Mark vállára hajtottam a fejemet, és már majdnem elaludtam, amikor szólt, hogy mi jövünk.

Még az orvoshoz is bekísér.

Egyem meg, de aranyos.

-Jó napot!-köszöntünk egyszerre.

-Sziasztok!-mosolygott ránk a doktor.

Hát nekem nincsen ilyen jó kedvem, az aztán biztos.

-Mik a panaszai?

-Fáj a fejem, és szédülök. Meg néha nehezen veszek levegőt.-mondtam a doktor úrra nézve.

Mondjuk az utóbbit lehet Mark közelsége okozza...

-És negyven fokos lázat mértünk nagyjából tíz perccel ezelőtt.-tette hozzá Mark.

Az orvos megvizsgált, és kijelentette, hogy tüdőgyulladásom van.

Ami legalább egy hétig tart.

Rohadt jó, egy hétig egyedül fogok dögelni otthon.

Mark nem lehet velem, mert suliba kell mennie, anyám meg lelépett.

Meg kell tanulnom ellátni magamat.

Felírt a doktor valamilyen gyógyszert is, azt útközben kiváltottuk.

Mondjuk fogalmam sincs, hogy milyen pénzből fizetem vissza, de sajonos muszáj.

Otthon lefeküdtem pihenni, de annyira nem ment, mert fájt a fejem.

-Jobban vagy?-kérdezte Mark, miközben mellém ült.

-Nem nagyon.-fordultam felé, aztán gyönyörű szemeibe néztem.

Teljesen elvesztem az arca kémlelésében, amikor észrevettem, hogy mozog a szája.

Jajj, figyelnem kellett volna.

-Vedd be a gyógyszert.-kelt fel mellőlem, és az orvossággal a kezében jött vissza.

-Majd kifizetem, esküszöm. Nem tudom miből, de ki fogom.-hajtottam le a fejem.

-Dehogy fizeted ki!-emelte fel a hangját.-Tudom, hogy elment anyukád. Nekem mondta, hogy elmegy. Miután elindult, találkoztam vele. Sajnálom, Gyeomie. De nyugodj meg, én mindig itt leszek neked. Ha beteg vagy, ápolni foglak, ahogyan most is, és addig, amíg meg nem gyógyulsz.-simította meg az arcélemet, aztán elmosolyodott.

Nekem könnybelábadt a szemem a szavaitól.

Szeretem.

Őt a legjobban az egész világon.

-Én... Köszönöm.-mondtam mosolyogva.

Nem mondhatom neki, hogy szeretem.

Pedig olyan szívesen elmondanám neki.

De nem lehet.

Barátnője van.

-Na vegyük be azt a gyógyszert.-mondta, majd a kezembe adta a pirulát egy pohár vízzel együtt.

Lenyeltem a gyógyszert, aztán letettem a fejemet a párnára.

Még mindig ugyanúgy fájt, és valószínüleg egy darabig még fog is.

Mark bebújt mellém az ágyba, és a kezét a derekamra vezette, a fejét pedig a mellkasomba fúrta.

A gyomrom liftezett, és a mellkasom is egyre gyorsan emelkedett és süllyedt.

A közelsége mindig ilyen hatással van rám.

Olyan jó lenne rátapadni az ajkaira...

-Nincs kedved filmet nézni?-emelte rám a tekintetét, mire én bólintottam egyet.

Mark felkelt mellőlem, és kiment.

Szerintem a konyha felé mehetett.

Jól gondoltam, ugyanis egy tál popcorn-nal, és pár szendviccsel jött vissza.

Ugye azokat nem nekem kell megenni?

Semmi kedvem hozzá.

-Hoztam ennit.-mondta, aztán leül mellém.

-Egész nap nem ettél, úgyhogy most egyél legalább egyet.-nyomta a kezembe az egyik szendvicset.

Kérésének eleget téve beleharaptam, és valamennyit megettem belőle.

Mark eközben bekapcsolta a tévét, és keresgélt.

Úgy nagyon nem talált semmit, úgyhogy ki is kapcsolta a tévét.

-Ez mind unalmas. Van valami DVD-d?-nézett körül, aztán megakadt valamin a szeme.

-Ez jó lesz.-vett a kezébe egyet.

Jaj ne...

Horror...

Csak azt ne.

Elég nehezen bírom az ilyen filmeket.

Na mindegy.

Mark elindította, aztán befeküdt mellém.

Átkarolta a derekam, én meg a vállát.

Úgy összebújtunk, mint egy szerelmes pár.

De mi sohasem lehetünk azok.

Tudom, tisztában vagyok vele, hogy ő csak barátként tekint rám.

De a testem így is hevesen reagál az érintéseire.

Azt vettem észre, hogy elfogyott a kaja.

Ettem belőle.

Végre, egy jó ideje először ettem meg valamit jóízűen.

Ez is miatta van.

Ha ő nem hozza el akkor, azon az estén a telefonomat, akkor nem lennék most itt.

Apámat sem kapták volna el.

Anya szerintem ígyis-úgyis  elment volna.

De most apám halálra verhetne, ha Mark nincsen itt.

Itt velem.

Velem egy ágyban, összebújva.

Egy idő után hozzászoktak a közelségéhez, és már annyira nem vert hevesen a szívem, és nem éreztem zavarban magam.

Már megnéztük a film nagy részét, és eddig annyira nem voltak benne ijesztő jelenetek.

Ekkor csöngettek.

Mark felpattant, és kiment ajtót nyitni.

Vajon ki lehet az?

Sziasztoook! Remélem tetszett ez a rész, ha igen, akkor : 👍 & 💬
Vajon ki lehet az?