Értem én, hogy csatlakoztam hozzájuk, de miért az én házamban kell ezeknek bandázniuk?!

-Lehetőleg semmit se törjetek szét -sóhajtottam, mikor leültek a nappaliban.

-Túl izgulod Kana -huppant le a kanapéra Giran.

-Giran-san ha így folytatod megutállak -támaszkodtam meg a falnál, mert semmi kedvem nem volt velük vegyülni.

-Majd vigyázok -lengette meg a kezét lustán, majd beleszívott a cigarettájába.

Körülnéztem a szobában lévőkön, akik néma csendben ültek, mintha azt sem tudnák hol vannak. Egy egyszerű kérdéssel próbálkoztam meg, amit talán még sikerül is megválaszolniuk.

-Csak ennyien vagytok? -kérdeztem unottan, mire Kurogiri lelkesen válaszolt nekem.

-Még csak ennyien, de Giran-san majd gondoskodik erről -pillantott az öregemberre.

-Tehát vállaltad a feladatot, hogy furcsábbnál furcsább alakokat gyűjtesz össze nekik -értettem meg a helyzetet azonnal.

-Én csak toborzok -emelte fel védekezőn a kezeit.

-Hát persze -mosolyogtam rá gúnyosan.

A mi kis beszélgetésünkbe egy harmadik személy szólt bele, aminek egy cseppet sem örültem.

-Nem válthatnánk témát?! -szólalt fel idegesen.

Düh kezelési problémái vannak, az is biztos.

-Váltsunk -bólintott Giran.

Itt a szót újra Kurogiri vette át, aki mindenről részletesen beszámolt. Én csak hallgattam, de a többieket valószínűleg nem túlságosan foglalkoztatta. Ez aztán a csapat. Most komolyan ilyen emberekhez csatlakoztam? Nem lehet ezt valahogyan visszavonni? Ezt az egészet a telefonom csörgése zavarta meg, amit gyorsan a kezeim közé is kaptam, majd felvettem.

-Igen? -szóltam bele.

A telefonból az egyik gyakori ügyfelem hangját hallottam, aki most újabb munkát ajánlott nekem. Kérdőn Giranra néztem, aki megvonta a vállát, miszerint az én kezemben van a döntés. Remek.

-Azonnal megyek -értesítettem -Nekem mennem kell -néztem feléjük és látszott hogy ez egyáltalán nem tetszik nekik.

-Hova raktad a fegyveremet? -sandítottam a bagós felé.

-A szekrénybe -vont vállat.

Intettem egyet köszönet gyanánt, majd kiszedtem a cuccaimat a nagy szekrényből, ami az emeleten volt. Amint megvolt minden úgy suhantam ki a házból, mint egy árnyék. Igaz hogy még nappal volt, de a munka az munka, ha az ügyfelem azt akarja akkor az utcán is ölök ha kell. Csak így lehet pénzem, hogy elérjek bizonyos dolgokat.

Utcáról utcára vágtam át keresve a megfelelő épületet. Az egyik hatalmas irodaház volt kijelölve nekem, vagyis erről beszélt a telefonban. Körülbelül tizenkét emeletes lehet, ez sok megnézendő helyet és rengeteg időt jelent. Adhatott volna még több információt azonkívűl, hogy kaptam egy címet és egy nevet. Hogy találhatnám meg? Talán ha vezetnek adatbázist akkor sikerülne megkeresnem, de anélkül kicsit nehézkes a dolog.

Megkerültem az épülettömböt és hátulról másztam felfelé a tűzlétrán. Elölről drágának és fényűzőnek néz ki, de hátulról ez már nem mondható el róla. A létra egy ablak előtt végződött, ezért csak ott tudtam bemenni. Kívülről nem nyitható csakis belülről, ez most zajos lesz. Elfordítottam a fejemet és könyökkel törtem be az ablakot. Vigyázva hogy még véletlenül se vágjam meg magam és hagyjak nyomot, másztam be az ablakon. Szinte azonnal lebuktam ahogy bejutottam és egy kis tükröt elővéve kerestem a kamerákat. Az egyik elöl volt a másik pedig balra mellettem. A kapucnit a fejemre hajtva kezdtem el futni egyenesen az üres folyosón. Mindkét oldalon ablakok nyíltak fél méterenként, de én a lifthez mentem, hogy minél messzebb kerüljek a betörés helyszínétől. A liftet magamra zártam és két szint között megállítottam, majd egy késsel kezdtem szétszedni a lift felső csapóajtóját, amit vészhelyzet esetére szerelnek rá. Nekem ez most pont kapóra jött. Amint leszedtem felkapaszkodtam a két szélére és felhúztam magam. A lift aknában jóval sötétebb volt, mint előbb, de azért még lehetett látni valamit. Szemeim cikáztak szerte szét és mikor megtalálták amit kerestek boldogan csillantak fel. Egy újabb létra, még több mászás, bár ez még az egésznek a könnyebbik fele. Gyorsan felkapaszkodtam ezen is, majd találva egy szellőző nyílást, most azt kezdtem babrálni. Nem volt nagy, de ha összehúzom magamat akkor beférek.

A kényelmetlen és szűk helyen csak lassan tudtam haladni, hiába is próbálkoztam a gyorsabb haladással. Itt, mint vártam több felé is vezetett út, de én csakis egyenesen haladtam. Nem csak oldalra hanem lentre is nyíltak kiutak a szellőzőből, az első ilyennél megálltam és hallgatózni kezdtem. Két ember beszélgetett odalent, mindketten nők voltak.

Ökölbe szorította a kezemet, majd egyetlen csapással kivertem a helyéről a lemezt. Ijedt sikoltás hallatszott lentről, ezért sietősebbre vettem a dolgot. Leugrottam és először az egyiket, majd a másikat ütöttem ki. Az egyiknél volt belépő kártya, ezért azt el is vettem tőle, bár nem tudtam hogy mit nyithat. A ruháimat lecseréltem az övékre, majd felkötöttem a hajamat és felraktam a névtáblát. A szobában csak egy kávégépet és pár papírt találtam, amik talán egy tárgyalás részletei lehettek. A kávéra pillantva egy nagyon jó ötletem támadt.

Az új kinézetemmel és egy kávéval a kezemben siettem végig a folyosón keresve valakit, aki megmondhatja, hogy kit is keresek valójában. Az egyik biztonsági őrt kedvesen megszólítottam, aki csak unottan rám meredt. Milyen jó kedve van..

-Elnézést, még új vagyok és csak annyit mondtak nekem, hogy vigyem el Kaito Hideki-sannak de eltévedtem-sütöm le a szemeimet szégyenemben -Én annyira béna vagyok, biztosan kifognak rúgni -imitáltam szipogást, mire hebegve magyarázta el nekem merre kell mennem.

Mosolyogva megköszöntem az útbaigazítást, aztán követve a mondott irányt eljutottam az irodáig. Kettőt kopogtam, bentről pedig rögtön egy "Gyere" kiáltás hallatszott. Óvatosan benyitottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Idebent csak egy asztal volt és egy férfi, aki az asztal mögötti székben foglalt helyet.

-Meghoztam a kávét -emeltem fel a teli poharat és leraktam az asztalára.

-Nagyon szépen köszönöm -vette el a kávét fel sem nézve a papírjaiból.

Közelebb kell mennem, különben kiabálni fog. Egy lágy mosollyal az arcomon megkerültem az asztal és kivettem a kezéből a papírokat. Zavarodottan pillantott rám, én pedig ezt kihasználva beleültem az ölébe. Észrevétlenül elővettem a hátam mögül a kést és közelebb csúsztam hozzá.

-Tudod ki vagyok? -simítottam végig az arcán, miközben kérdőn a szemeibe néztem.

-Akiko-chan? -olvasta le a nevemet a kicsi tábláról, mire megráztam a fejemet.

-Egy bérgyilkos vagyok, akit a maga meggyilkolására béreltek fel Hideki-san -suttogtam a fülébe nyájasan.

Mire felfogta a szavak értelmét és megpróbált volna segítséget hívni, addigra én már átmetszettem a torkát.

-Milyen kár -sajnálkoztam a fehér ing láttán, amit beterített a vér -Pedig milyen jól állt nekem.

A hazafelé vezető úton kerültem a nyilvános helyeket már csak a véres öltözetem miatt is. Mire hazaértem már sötétedni kezdett odakint. A ház előtt megállva elővettem a kulcsaimat és beleakartam illeszteni a zárba, mikor az nyikorogva kinyílt. Nyitva van, de miért is?

-Hé, Giran nyitva hagytad az ajtót! -üvöltöttem befelé, mikor egy fej felbukkant a konyhába vezető ajtónál, de ez nem Girané volt.

A szőke lány, Toga állt ott és éppen sütit tömött az arcába, ami nagyon emlékeztetett arra, amit én hagytam a hűtőben. Őt megkerülve trappoltam be a konyhába, ahol ott vacsorázott mindenki.

-Miért vagytok még mindig a lakásomban?! -keltem ki magamból.

Egy emberként kapták rám a tekintetüket és mindenkiéből mást lehetett kiolvasni. Lehunyt szemekkel próbáltam magam nyugtatni kevés sikerrel.

-Az előbb vágtam el valaki torkát, úszom a vérben és az izzadtságban, fáradt vagyok, szeretnék zuhanyozni és aludni. Tehát csak egyszer mondom el -mondtam nekik normál hangnemben -MOST AZONNAL TOLJÁTOK KI INNEN A SEGGETEKET ROHADT KIS INGYENÉLŐK! -ordítottam el a fejüket.

Kurogiri látszólag kényelmetlenül érezte magát, de azért halkan megszólalt.

-Giran-san biztosított nekünk mára fekvőhelyet és azt mondta mondjuk meg neked is, hogy ma estére maradunk -állt fel az asztaltól.

-Mit nem értettél ezen te idióta lila felhő? A kifelé, kifelét jelent, szóval siessetek -ropogtattam meg az ujjaimat -Különben dühös leszek.

-Beszéljük meg ezt a... -lépett felém mikor a telefonom csörögni kezdett.

-Igen? -vettem fel és szóltam bele -Igen, elvégeztem -helyeseltem az ügyfélnek.

-Hmm, hmm rendben -bólintottam, aztán leraktam a telefont.

A négyesre pillantottam, akik befészkelték magukat a lakásomba, majd sóhajtottam.

-Egyetlen éjszaka. Nincs törés, zúzás, hangoskodás vagy hasonlók. Szeretem a csöndet és a nyugalmat, szóval ha bárki bármit is tesz, ami nem felel meg az etikettemnek, az első dolgom lesz levágni a helyéről a fejét -jeleztem feltett mutatóujjal, hogy komolyan gondolom.

-Jóéjt -köszöntem el tőlük.