Nem szóltunk többet, míg meg nem áll egy vidámparknál. Furcsán méregettem a bejáratot és John-t. *Egy vidámpark? Hmm...*
- Ez nem egy közönséges vidámpark. - kacsint egyet.
- Ne olvass a gondolataimba...- morgok fel.
Erre csak felnevet. - Hiihii..
- *Ez lenne a meglepetés?* - direkt nem mondtam ki, csak gondoltam.
- Haj, te lány... gyere ..- nyújtja felém a kezét.
Elsőnek nem akartam megfogni, de nem hagyta hogy gondolkodjak. Behúzott a kapun, azt már akkor is furcsálltam, hogy még fizetni se kellett semmit. Nem álltunk meg sehol úgy mentünk, szlalomoztunk az emberek közt, mint ha ott se lettünk volna. - Most nem látnak? - nézem az embereket közben.
- Talált. - mosolyog rám.
Aztán egyszeriben megáll, még hozzá ütközök. A kísértetkastélyt pillantom meg. - Ez most komoly. - húzom fel szemöldököm.
- Jaj, ne légy már ilyen. - húzza el a száját.
- Hmm...
Nem mond többet csak vigyorog és tovább húz. Ahogy beléptünk fogyatékos emberek, fogyatékos jelmezekben próbálják ijesztgetni a bent lévőket. De mi elhaladunk néhány mellett és John viccből fellök néhányat ami nevetésre késztet. Az arc amit vágnak, vicces, csak kapkodják a fejüket ide-oda. Aztán megáll egy tükör előtt. John még mindig a kezemet fogja, amitől furcsa érzés kerít hatalmába, de még magam se tudtam nevet adni neki. Hirtelen furcsa aurát látok meg magam körül, míg John tiszta fekete köd borítja. Csak nézem vöröslő szemeit. Aztán se szó-se beszéd átugrunk a tükrön, elsőnek megijedek, hogy megsértem magam és eltörik, akaratlanul még a szemem is becsukom. Mikor a vállamon megérzem lágy érintését. Furcsa zaj fogad, ezért kinyitom a szemem. És egy másik világ tárul elém. Egy mágia övezte vidámpark, és különféle lények, vannak kicsik, óriásiak, szőrösök, csupaszok, és hasonló kinézetűek, mint az én világom állatait, max annyi különbséggel, hogy két lábon járnak és beszélnek. Ledöbbenek.. és a tájról még nem is beszéltem. Az ég itt fekete, de még sincs sötét, lámpások és megannyi csillagszerű lény tündöklő fényáriája táncolnak az égen. Olyan, mintha több ezernyi kis tündér világítaná be az eget. Lenyűgöző látványt nyújt. Repülő dodzsemek, ahol a szellem gyerekek kifele ugrálnak, egyik járműből, a másikba, és ott az óriáskerék, ami körbe járja az egész vidámparkot. A hullámvasút, ami oly magasra visz, hogy egy bolygót is megérinthetsz. És minél többet láttam, annál jobban görbült felfelé a szám és örömömben felugrottam.
- Na végre. - nyugtázta nekem John és vállamba bokszolt. - Mivel kezdjünk?
- Vezess. - csak ennyit mondtam és neki indultam.
Elsőnek játékos test cserés helyre vitt, ami nagyon vicces volt, bármelyik ott lévő bábuba bele tudtam költözni, csak meg kellett érintenem. Voltam, gyerek, színész, énekes, végre jó volt a hangom. És így tovább. Érdekes élmény volt pár másodpercre más bőrébe bújni, más szemével látni. Állítólag az ide jött barátok egymás testét is kitudták próbálni, de ettől John teljesen elzárkózott, így ezt nem erőltettem.
Utána a dodzsem jött, a para erdő, és a vég nélkül...Ez abból állt, hogy tárgyakat tudsz összetörni és a munícióból sose fogysz ki, bármit összetörhettél. Aztán egy jó kis fegyveres csata, más démonokkal és lényekkel, itt John sokszor kihúzott a csávából, most éreztem elsőnek olyat, hogy valaki előttem állt és megvédett. Ez az érzés jó volt, mert soha nem éreztem ezt, aztán hirtelen megtorpantam. John ezt egyből észre vette és kivezetett. - Jól vagy?
Feleszméltem. - Kicsit elfáradtam, és éhes is vagyok. - hazudom szemrebbenés nélkül, de féltem, hogy megtudja.
- Akkor pihenjünk egy kicsit, mutatok egy jó kajáldát.
Egy étteremhez mentünk, én leültem ő meg elment kaját szerezni. Elsőnek az jutott eszembe, hogy ez már majdnem olyan mint egy randi, a másik az még akkor jutott eszembe mikor ott ugrált előttem és a mosolygó fejét bámultam, hogy ezt élvezi, de ha eltűnik kifog megvédeni. Ki fog megvédeni az osztálytól, anyámtól és mindenkitől aki ártani akar nekem. Mert ő egy démon és egy nap lehet már nem lesz itt, vagy a szobor, vagy a hely ami eddig megnyugtat. Hirtelen olyan kétségbeesés fogott el, hogy megszédültem.
Mikor John, lerakta elém a finomnak kinéző kajákat. - Tényleg jól vagy?
- Igen. - vágom rá.
Ő csak néz, és elkezdi enni a kaját.
- Ettől én nem félnék, te hamarabb fogsz itt hagyni. - mondja két falat közt.
És hirtelen tudatosult bennem, hogy semmit nem rejthetek el, ami nem zavart, nem is értettem ezt az érzést.
- Így gondolod?
- Úgyhogy, hagyd abba ezeket a hülye gondolatokat és játszunk megint úgy mint eddig.
Csak bólintottam és ettem tovább.
A nap végére a szobámban találtam magam, nem nagyon emlékszem mi történt utána, de John-t ölelve aludtam el. Vagy csak álmodtam...