A pukkanás, ami felriasztotta Anát álmából, úgy hatott, mint a mennydörgés egy csendes éjszakán. Ismerős hang szitkozódását hallotta meg, amit ezer másik közül is felismert volna. Szíve akkorát dobbant, hogy azt hitte, a bordáin is keresztültör. Felpattanva a karosszékből rögtön meglátta közeledni a két férfit, alakjukat a Hold fénye világította meg.

– Sirius! – Ana rohant előre, mintha az élete múlna rajta.

Marcus a hóna alá nyúlva támogatta a mellette sántikáló Siriust, aki jobb lábára ugyan bicegett valamelyest, de egyébként Ana úgy látta, nincs komolyabb baja.

– Mi a fene történt? Hol voltatok idáig? – kérdezte, miközben magához ölelte a férfit. A mellkasát szorító érzés egy csapásra megszűnt, mikor a varázsló a karjaiba zárta őt. A jól ismert szívdobogás olyan földöntúli nyugalommal töltötte el, hogy arról is megfeledkezett, hol vannak éppen.

Marcus még mindig Siriust támogatva türelmesen várakozott, Sirius pedig ahelyett, hogy Ana kérdésére válaszolt volna, feltett egy másikat:

– Miért nem tetted fel a kérdést?

– Mi? – értetlenkedett Ana, és homlokráncolva nézett fel rá. Hogy jutott pont ez az eszébe?

– Tedd fel a kérdést.

Ana sóhajtott. – Rendben. Milyen talárt kaptam tőled az első karácsonyunkra?

– Ne ezt! A másikat – kacsintott alig láthatóan Sirius. Szája szeglete megrándult egy elfojtani kívánt mosolyt leplezve.

Ana a füle hegyéig elvörösödött, Sirius pedig már nem is próbálta titkolni jókedvét.

– Tudod, ha eddig lett volna egy szemernyi kétségem is afelől, hogy valóban te vagy-e Sirius Black, ezután a kérdés után pláne biztos lennék benne, hogy igen. Senki másnak nem jutna eszébe a másik kérdést kérni, mikor nem vagyunk egyedül!

– Mi volt az? – kotyogott közbe Marcus.

– Semmi közöd hozzá! – mordult rá Ana.

– Csak nem az, hogy milyen fehérnemű volt rajta az első alkalomkor? – Marcus levakarhatatlannak tűnő mosollyal az arcán fordult Siriushoz.

Sirius nevetni kezdett, mire Marcus is felkacagott. Egyedül Ana nem találta olyan viccesnek a dolgot, ő csípőre tett kézzel nézte hol az egyik, hol a másik férfit.

– Tudod – kezdte Sirius. A nevetéstől majd' összeesett, ezért újra Marcusba kapaszkodott –, az a finom anyagú, francia típusú. Azt hiszem, így hívják. Ugye, Ana?

– Ó, igen, persze – fonta keresztbe a karját, és incselkedve húzogatta szemöldökét. – Emlékszem arra is, mikor felpróbáltad, és azt nyilatkoztad, hogy nagyon kényelmes!

Sirius tekintete elsötétült, Marcus pedig még hangosabban hahotázott.

– Megígérted, hogy a mi titkunk marad!

– Tényleg? Ilyet ígértem? Látod, erre nem emlékszem. 

– Ha tudom, hogy egy magyar mennydörgőhöz jövök haza, lehet egy-két éjszakát még a táborban töltök.

– Marcus – fordult Ana a könnyeit törölgető férfi felé –, köszönöm, hogy idáig elhoztad, most már nyugodtan engedd el. Majdcsak bekúszik valahogy.

Ana hátat fordított, és elvigyorodott. Hát újra itthon van, gondolta, és valójában szinte szárnyalt a boldogságtól. Lépett egyet előre, de Sirius elkapta a karját, és magához húzta.

– Hiányoztál, te átkozott.

– Te is nekem. – Ana körül megszűnt a világ. Elakadt a lélegzete, ahogy érezte Sirius ujjait a tarkóján, és meleg leheletének cirógatását az arcán. A varázsló nem szólt semmit, csak nézte őt, Ana pedig a sötét ellenére is kiolvasott szemeiből mindent, amit tudnia kellett. Szíve hevesen kezdett dobogni, mint mindig, amikor Sirius ilyen közel volt hozzá. A füle mögé tűrte a varázsló kócos haját, és gallérjánál fogva húzta őt közelebb magához.

– Könyörgöm, ezt ne most – nyögött fel fájdalmasan Marcus. – Dög nehéz a fickó!

Ana kelletlenül bontakozott ki Sirius öleléséből, akinek a szájából mintha a bepótoljuk szó hangzott volna el.

– És még neked grizzly a patrónusod? Alig bírsz pár percet állni, egy kis teherrel? – szúrt oda Marcusnak. 

– Ha valami dögös csaj csimpaszkodna belém, hidd el, nem esne nehezemre akár órákat is állni, de te nem vagy épp az esetem.

– Na persze! Láttam a múltkor is, hogy bámultál…

Ana hátat fordított a két idiótának. Haragja elszállt, amiért három napig hagyták kétségek közt vergődni, hiszen a lényeg az volt, hogy életben vannak. Marcus segített Siriusnak elérni a házig, Ana közben hallgatta vidám szócsatájukat. Csak mosolygott magában; szíve csordultig volt szeretettel, elmondhatatlanul örült, hogy a két férfi ilyen jól egymásra talált.

Miután sikeresen beértek a házba, Marcus és Sirius a kanapén foglaltak helyet, Ana pedig töltött mindhármuknak egy-egy italt.

– Akkor végre el is mondhatjátok, mi történt. – A két férfi sokat sejtetően egymásra nézett, mintha nem is tudnák, mivel kezdjék a beszámolót. 

– Minden úgy volt, ahogy mondtad – kezdte Marcus. – A Bowland-erdei vérfarkasokat akarták ártalmatlanítani egy tucat dementorral.

Ana megborzongott. Az egész annyira szívtelen és kegyetlen volt, hogy fel sem bírta fogni ésszel. Főleg, ha a két gyerekre gondolt, akik közül az egyiket látta is egy évvel ezelőtt. Hálát adott Merlinnek, hogy kihallgatta a beszélgetést.

– Egészen jól alakultak a dolgok, a dementorok felét sikerült befognunk a ládába…

– Ezek szerint működik? – vágott közbe kíváncsian Ana.

– Működik. A láda Alexnél van, az elfogott dementorok pedig benne sínylődnek. Meglehetősen ügyes és kreatív pasas ez a Botkin.

Ana ezt tudta jól, hiszen javarészt neki volt köszönhető, hogy Sirius túlélte a minisztériumi csatát. Na meg az is, hogy ő, Ana hirtelen öregedett hét évet, amiről Sirius azóta sem tud. Talán a véla vérvonalnak köszönhetően nem olyan nagy mértékű a változás, hogy az bárkinek feltűnjön.

Botkin azóta ugyanúgy járta a világot, de szerencsére nem volt lehetetlen elcsípni őt. A ládát tőle szerezték, ő maga készítette, és egy sajátos bűbájjal olyan védőpajzzsal látta el, ami pozitív energiákból állt. Pont, mint a patrónusok. 

– És azután mi történt? Voltam a helyszínen, és amit láttam – hangja elcsuklott, nehezére esett volna folytatni, de szerencsére nem is kellett. Marcus fűzte tovább a szót.

– Arra nem számítottunk, hogy varázslók is jönnek velük. Hirtelen a semmiből bukkantak föl, és ártalmatlanították pár emberünket. A dementorok fele megmenekült, aztán csatázni kezdtünk.

– A lábam valami bestia harapta meg – folytatta Sirius. – A gyógyító, Hyden szerint talán rúnakígyó lehetett, de valami hibrid lény sem kizárt. Szerencse, hogy ő is ott volt, különben már nem élnék.

Ana szorosabban markolta Sirius karját, miközben tekintete a lábára tévedt. A nadrágon keresztül nem látszott, hogy bármi sérülés érte volna, de sejtette, a ruha alatt nem túl szép a látvány.

– Rúnakígyó? – suttogta. – De hát hogyan?

– Mi sem tudjuk, hogyan lehetséges. A gyógyító kimetszette a gócot, így a méreg nem terjedt túl mélyre.

– Három napig feküdt lázasan, azt sem tudta, hol van.

– Miért nem értesítettél? – szegezte Marcusnak a kérdést Ana. – Majd' belehaltam az aggodalomba! – Az elmúlt három nap emlékére a boszorkány egész testében remegni kezdett. Sirius nyugtatólag ölelte át, ujjai finoman siklottak fel-alá Ana karján.

Marcus kiitta a kupa teljes tartalmát, mielőtt válaszolt. – Nem ő volt az egyetlen sérült. Ha voltál ott, gondolom, kitalálod, mi történhetett. Csoda, hogy mind megúsztuk. 

– Szinte mindenünk odalett a tűzben. A füzet is. Marcus meg nem tudott csak úgy lelépni. Mivel én kiütve feküdtem, neki kellett gondoskodni a csapatról. Felelősek vagyunk értük.

– Ráadásul miután minden sérültet biztonságba helyeztünk, visszatértünk megfékezni a tüzet. Több órába telt, és közben még a muglikra is figyelnünk kellett. Jöttek a helikoptereikkel meg a tűzoltóautójukkal. Dirknek még amneziálnia is kellett néhányukat.

Ana bólintott, és ő is kiitta az utolsó kortyot a poharából, majd kezét Sirius lábára tette. – Rendbe jön?

– Elvileg igen. Fájdalomcsillapítóval csak egy kis lüktetést érzek, Hyden pedig intézi az elixírt, ami végleg begyógyítja a sebet.

– Pihentetnie kell – vágott közbe Marcus, mielőtt Sirius megfeledkezhetett volna erről az információról. – Hyden a lelkemre kötötte, hogy adjam át: ne erőltesse, míg meg nem lesz az új elixír. Addig pedig ezzel kend – adott át egy nagy tégelyt a boszorkánynak.

Úgy tűnt, Sirius valóban elhallgatta volna ezt a részletet, mert hitetlenkedve fújtatott. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, Ana megelőzte.

– Üzenem Hydennek, hogy ki sem fog mozdulni az ágyból egy darabig – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

– Hm, végül is, ez jobban hangzik, mint elsőre gondoltam. – Sirius sokatmondóan nézett Anára, aki csak szemforgatva rázta a fejét, de azért hozzátette:

– Lehet, szabadságoltatom én is magam erre a hétre.

– Tedd meg – biztatta Sirius. Közelebb hajolt a boszorkányhoz, keze lassan felkúszott a combján, Anának pedig a lélegzete is elállt egy pillanatra, az érintés a jól ismert bizsergést hozta magával.

– Legjobb lesz, ha én megyek – csapott a combjára Marcus, és már fel is kelt a kanapéról.

– Várj még, Bones. Ana még nem is mesélte, mi volt a gyűlésen.

Ana összeszedte magát, és beszámolt a Rend gyűlésén zajlottakról. Az ötletet, ahogy Harry Pottert szándékoznak kihozni a Privet Drive-ról, mindkét férfi egész jónak találta.

– A napokban beszélnünk kell Rémszemmel – jelentette ki Sirius. – Mi is részt veszünk az akcióban.

– Várjuk meg, hogy alakul a lábad…

– Ha azt hiszed, bármi visszatarthat, tévedsz.

– Tudom, hogy nem – sóhajtott Ana. – Viszont, ha csak hátráltatnád őket a sérüléseddel… 

Ana elhallgatott. Valahol mélyen talán azt remélte, Sirius kimaradhat egy újabb veszélyes akcióból, bár tudta, hogy lehetetlen. És ezt el is fogadta akkor, mikor adtak maguknak egy új esélyt. Egy kicsit az is bántotta, hogy ő sem tudja kivenni a részét az átmenekítésből. Talán kap egy zsupszkulcsot, és várhat türelmetlenül egy párost…

– Rendbe jövök addigra. – Sirius hangja határozottan csengett, nagyon biztos volt a dolgában, holott nem is rajta múlt a dolog.

– Ha sikerül beszélnetek vele, szóljatok. Biztos jól jön egy hátvéd csapat, akár a földön, akár a levegőben. – Marcus újra felállt. – Most már tényleg megyek.

– Mindent köszönök, bájgúnár – szólt utána Sirius.

– Bármikor, seggfej.

Ana újra csak a fejét rázta, és kikísérte Marcust. Kicsit talán mégis haragudott, amiért három napig nem üzent neki egy szót sem, de végül is megértette, és hálás volt, amiért gondját viselte Siriusnak. Megvárta, hogy Marcus kiérjen a bűbájok alól, remélve, hogy más már nem fog betoppanni hozzá. Aki igazán számított, az már itt volt vele.

– Na végre – húzta ölébe Sirius a boszorkányt, amint az visszatért a nappaliba. 

Anán jóleső borzongás futott végig, ahogy Sirius ujjai a hajába szántottak, másik kezével pedig szorosan húzta magához a derekát. A boszorkány gyomrában mintha cikeszek röpültek volna versenyt, a férfi vágyakozó pillantására úgy érezte, cseppfolyóssá válnak a csontjai. Sirius csókja forró volt és szenvedélyes, majdnem el is feledtette Anával, hogy még van mit megbeszélniük. Sirius keze már meztelen bőrét cirógatta a ruha alatt; ajkaik egy pillantra elváltak, Ana pedig ezt a pillanatot volt kénytelen kihasználni.

– Várj – kérte a férfit, és a kérésbe ő maga is majdnem belehalt. – Mondanom kell valamit.

– Te most komolyan beszélgetni akarsz? – Sirius Ana nyakára lehelt érzéki csókot.

Ana lehunyta szemét, a férfi vállába kapaszkodva sóhajtott fel. Dehogy akart ő beszélgetni, de túl szeretett volna esni rajta.

– Fontos.

Sirius elhajolt tőle, fejét megvetette a kanapé háttámláján, és homlokráncolva figyelte a zavart boszorkányt. Ana habozott, nem tudta, hol kezdje, csak abban bízott, hogy a jelenlegi forró helyzetükben Sirius kevésbé akad ki mondandóján.

Nagy levegőt vett, kezét végighúzta a hasán, mire Sirius elkerekedett szemmel nézett rá.

– Merlin bakancsára, te terhes vagy!

– Mi? – értetlenkedett a boszorkány, és egy pillanatra őt is sokkolta a hír, hogy gyereket vár, hiába tudta, hogy nem igaz. – Nem. Ezt mégis miből gondoltad?

– Mi más lehet, amit nem mondhattál el Marcus előtt, és ami nem várhat még tíz percet?

– Tíz perc? Ígéretes kilátások… – fonta keresztbe karját maga előtt.

– Rég láttalak, te átkozott – nevetett fel a férfi Ana durcás képét látva. – És mintha vonzóbb is lennél azóta. Igen, határozottan kerekebb a feneked és...

– Elég! Hízelgésből kapsz egy K-t – sandított a férfira még mindig tettetett sértődöttséggel.

– Na mondd már, mi az az őrült fontos mondandód. Szeretném minél előbb folytatni.

– Itt jártak a szüleim, apám bocsánatot kért, én megbocsátottam, meghívtak minket egy fogadásra, amit ők szerveznek a kastélyban augusztus elsején. – Ana úgy hadart, hogy csak onnan tudta, Sirius értette is, amit mondott, hogy a férfi egy mozdulattal átültette őt az öléből maga mellé.

– Most ugye csak viccelsz? – Ana a fejét rázta, Sirius pedig a plafonra emelte a tekintetét. – Magasságos Merlin, inkább lennél terhes!

Anát a feszült helyzet dacára megmosolyogtatta a mondat. – Egy kisbaba kevésbé ijesztő?

– Sokkal kevésbé – motyogta, majd újra Ana felé fordult. – Szóval megbocsátottál.

Ana nem érzett szemrehányást vagy csalódottságot Sirius szavaiból, mégis úgy gondolta, meg kell magyaráznia a dolgot.

– Nagyon rosszul néz ki. Még az is megfordult a fejemben, hogy beteg, csak nem árulják el. Ezekben az időkben nem akarok haragban élni. El kell engednem azt az estét, hisz ki tudja meddig élünk, én csak…

– Megértem – simította meg a boszorkány arcát Sirius. – De azt ne várd, hogy én is úgy tegyek, mintha semmi sem történt volna. Nem fogom megjátszani magam, és jópofizni vele.

– Nem kell. Csak kísérj el.

Ana beszámolt Siriusnak mindenről a fogadással kapcsolatban. Szinte látta, ahogy pörögnek a fogaskerekek Sirius fejében, miközben fél kezével sérült lábát masszírozta. Ana hozott egy lavór langyos vizet, majd levette a varázsló nadrágját. Lehúzta az átázott zöldes színű kötést, amire Sirius halkan felszisszent. A látvány nem volt túl szép. Sirius combjából egy tenyérnyi darab hiányzott, és a bőr még nem húzódott össze rendesen. Több helyen váladékozott, és a színe természetellenesen szürke volt.

– Hol van az az újság a hirdetéssel? – kérdezte homlokráncolva Sirius.

Ana gondolkodott pár másodpercig. Hagyta Sirius sebét levegőzni, addig kiment, hogy a tornácon keresse meg a lapot. Benézett a karosszék és a motor alá is, bejárta a ház mindkét oldalát, de sehol sem találta. Bent is kereste egy darabig, de csakhamar feladta a dolgot.

– Nem tudom, hová tűnhetett. Kint olvastam legutóbb, emlékszem volt benne egy érdekes cikk az amneziálásról…

– Nem érdekes – mondta végül a varázsló. – A lényeget úgyis elmondtad. Elkísérlek – határozott. – Nem sétálhatsz csak úgy be ennyi halálfaló közé. Lehet, egyáltalán nem is kéne odamenned.

– Muszáj kiderítenem, mi ez az egész valójában. – Ana visszaült Sirius mellé, finoman áttörölte a sebet, utána pedig bekente a kenőccsel.

– Majd mi Bonesszal odamegyünk.

– Nem hiszem, hogy beengednek, ha nem vagy rajta a listán. Plusz, én ismerem a kastélyt. Az esküvő elejéről viszont biztosan lemaradunk.

Sirius mintha nem is figyelt volna rá, mit mond. – Miért, pont most? Miért pont most rendezik ezt meg, miért nem mondjuk két hónappal ezelőtt?

Ana megrázta a fejét. Ezt a kérdést már ő is feltette magában, de a válaszra nem jött rá. Csak azt tudta, több van mögötte, mint amennyit a szülei elárultak.

– Ez az egész nem vall rájuk. Azt mondják azért, hogy bebiztosítsák magukat, ha Tudjukki átvenné a hatalmat.

– Azt enélkül is megtehetnék. Viszont, ha azt mondod, nem vall rájuk…

– Imperius?

– Megeshet. Tényleg nem kéne odamenned.

Ana befejezte a seb átkenését, és már az új kötésen munkálkodott. – Ők a családom. Muszáj megtennem.

Sirius megemelte Ana állát, hogy a szemébe nézhessen. – Büszke vagyok rád, tudod? – Nem várva meg a választ, folytatta. – Amiért már egy éve kitartasz a lehetetlen körülmények ellenére. Nem adod fel, pedig az első találkozásunkkor azt gondoltam, nem leszel sokáig a Rend tagja.

– Őszintén, én is azt gondoltam.

– A másodiknál már tudtam, hogy ki fogsz tartani – folytatta Sirius. – Ott volt a félelem a szemedben, de ott volt az elszántság és a bizonyítási vágy is. És bizonyítottál, Ana. – Ana hagyta, hogy a férfi hanyatt döntse a kanapén. Sirius ledobált pár díszpárnát hogy kényelmesebben elférjenek rajta.  – És sokat jelent az is, hogy nem akarsz magadhoz láncolni. Sosem teszel szemrehányást. Szabadon engedsz, mégis így kötsz magadhoz teljesen. És én egyáltalán nem bánom.

– Mert szeretlek – suttogta Ana alig hallhatóan. Sirius közelsége, az erő, amit sugárzott, és szavai teljesen elbódították.

Ajkait újra a sajátján érezte. Minden csókjukat megfűszerezte a bizonytalanság, hogy talán ez lesz az utolsó. Az elmúlás keselyűként körözött fejük felett, még intenzívebbé téve minden érintést, még vágyakozóbbá minden pillantást, és még élesebbé minden kéjes sóhajt. 

Az állandó félelemtől, hogy bármikor elveszítheti szerelmét, Ana csak még közelebb érezte őt magához. Hagyta, a férfi vezesse, hogy szeresse őt feje tetejétől a lábujjáig. Élvezte, ahogy keze és szája szinkronban kényeztetik őt, ahogy megszabadítja minden felesleges ruhadarabjától, ahogy Sirius birtokba veszi, és elhesseget a fejéből minden más gondolatot. A boszorkány viszonozni akarta a gyengédséget, és emlékezetébe vésni a férfi vágytól izzó tekintetét, megfeszülő izmait, izzadságtól nedves, vadul hullámzó mellkasát, és azt az érzékiséget, amivel nevét tudja újra és újra ismételgetni.

Ana ajkáról egy utolsó igen gördült le, mielőtt a csillagok közt lelt volna pillanatnyi békére, és Sirius is hamarosan követte őt oda.

Anát megnyugvás szállta meg, mikor Sirius hátulról hozzábújt. Érezte a férfi oldalra fésüli a haját, hogy a fülébe tudja súgni mondandóját.

– El foglak venni, Ana. Mondjuk egy hónap múlva. Szeretném, hogy minden lehetséges módon hozzám tartozz. Felfedem magam. 

Ana már majdnem elaludt, most viszont gurkó nagyságúra tágult szemekkel fordult Sirius felé.

– Mit mondtál? – hápogta megilletődötten, Sirius mosolyából pedig azt olvasta ki, hogy a férfi pontosan erre a reakcióra számított.

– Persze csak ha te is szeretnéd.

Ana felkönyökölt, és nem jutott szóhoz. Csak nézte Siriust, a férfit, akiről tudta, óriási lépésre szánta el magát. Nem is elsősorban a nősülés miatt, hanem mert szándékában áll felfedni magát mindenki előtt. Ana mindig is azt sejtette, hogy Sirius, aki annyit raboskodott életében, nem csak azért hagyta, hogy halottnak higgyék, hogy Harryt óvja magától. Tudta, a férfi sosem vallaná be, de ő mégis úgy gondolta, Sirius nem tudott mit kezdeni a hirtelen rázúduló szabadsággal. Kellett neki az inkognitó, hogy ne érezze a kétes pillantásokat magán, amit neve váltana ki az emberekből. Sajnálkozást, szánalmat, vagy épp kétkedést az ártatlanságát illetően. Bűntudattal átitatott tekinteteket, akik nem mernek hozzászólni.

Ana végigsimított a varázsló arcán, ami a világot jelentette neki. Úgy tűnt, Sirius Black, bár még mindig súlyos béklyókat cipel magával, azért az utóbbi egy évben két feladathoz is felnőtt.

– Mindennél jobban szeretnék a feleséged lenni – mondta végül Ana. Könnyei megállíthatatlanul szántották keresztül arcát.

Sirius gyengéden letörölte őket. – Tudom, hogy sem gyűrűvel, sem hangzatos beszéddel nem készültem, de egyszerűen muszáj volt most kimondanom.

Ana mosolygott. – Így volt tökéletes. – Tökéletesen váratlan és őszinte. Többet jelentett ez így neki, mintha az Eiffel-torony tetején térdepelt volna elé. Nem is igazán tudta elképzelni Siriusról, hogy így tenne.

– És Ana, csak hogy tudd – Sirius keze lentebb csúszott egészen Ana hasáig –, ha egészen véletlenül úgy alakulna… Szóval, én azt hiszem, nem bánnám.

– Biztos, hogy nem vagy lázas? – Ana könnyei megáradt folyóként eredtek el újra, és nem tudott nem teljesen, totálisan és tökéletesen boldognak lenni. Sirius arcán ugyanezek az érzelmek tükröződtek; fáradt szemeiben öröm csillant, ráncai szinte eltűntek széles mosolyától.

– Éppen pár perce sikerült eloltanod a tüzet, ami bennem égett, úgyhogy azt hiszem, nem.

Ana nevetve a szemét forgatta, aztán komolyan fordult a férfihoz. – Tudod, hogy én nagyon vigyázok, ugye? 

– Tudom. És ez rendben is van. Nincs most ideje egy gyereknek, csak akartam, hogy tudd, ha valamilyen csoda folytán mégis teherbe esnél, én… Már nem menekülnék el ordítva.

– Eddig ordítva menekültél volna? – Sirius hümmögött valami talán-félét, és próbált ártatlan arcot vágni.

Ana nevetett, majd közelebb bújva a férfihoz, annak mellkasára hajtotta fejét. Rettenetesen örülne egy babának Siriustól. Ugyanakkor nem szeretné, ha ilyen háborús időkben születne. És különben is, épp elég neki Siriusért aggódnia folyamatosan.

A felesége lesz… Ana alig merte elhinni. Tényleg megkérte! Vagyis, inkább kijelentette, de ezer örömmel megy hozzá.

– Holnap megünnepeljük? – kérdezte álmosan.

– Mindenképp – Sirius egy puha takarót húzott magukra. – Most aludj csak, szépségem.

A férfi szavai hipnotikus erővel bírtak, és Ana szemhéjai lassan elnehezedtek. Béke és biztonság vette körül. Hajában apró csókot érzett, majd mielőtt teljesen elnyomta volna az álom, távoli suttogásként kúszott fülébe a szó: szeretlek.