Sirius puha tenyeret érzett a homlokán, orrába pedig kellemes narancsillat kúszott. Melege volt, és meztelen felsőtestét szúrta a durva pokróc, amivel betakarták. Szája kiszáradt, ajka cserepes volt a több napos láztól. Érezte, a tenyér gyengéden simítja meg arcát.

- Ana? - kérdezte erőtlenül. Szemét még nem tudta kinyitni, csukott szemhéja időnként meg-megrándult. Emlékei tejfehér ködként kavarogtak elméjében.

- Igyál - suttogta a nő, aki tarkójánál fogva megemelte fejét, hogy inni tudjon.

Sirius annyira kába volt, hogy azt sem tudta volna megmondani, hogy a hang ismerős, vagy ismeretlen embertől származik-e. A víz viszont jól esett neki, mohón kortyolni kezdte, míg ki nem itta a pohár teljes tartalmát.

- Még - kérte. Két teli pohár vizet ivott meg az első után, és a folyadékkal, mintha ereje is kezdtett volna visszatérni testébe. Fel akart ülni, de két tenyér finoman, mégis határozottan visszanyomta őt az ágyra.

- Pihenj még - hallotta újra a nő hangját, és érezte, ahogy ujjával letöröl álláról egy kósza vízcseppet.

Siriusnak jól esett volna még aludni egy keveset. Ismét nehéznek érezte mindenét, talán volt még valami abban a vízben. A gondolatra rögtön kipattant a szeme, keze a nő csuklójára kulcsolódott.

- Nadia? - kérdezte, ahogy kezdte felismerni a mellette ülő, kissé riadt tekintetű nőt. - Ne haragudj.

Az egyik tábori sátor puritán szobájában feküdt egy szétnyitható vendégágyon, aminek az egyik kiálló rugója nyomta az oldalát. Az ágy lábánál csak egy rozoga fiókosszerkény állt; egy nagy kancsó, valamint különböző üvegcsék és tégelyek sorakoztak rajta. Sirius előbb felkönyökölt, majd ülő pozícióba tornázta magát.

- Látom, nem akarsz tovább pihenni. Pedig muszáj lenne. - Nadia mosolygott, és párnákkal polcolta ki Sirius hátát, hogy kényelmesen fel tudjon ülni.

- Mennem kell.

- Nem, nem kell - döntötte hátra a nő. - Nyugodj meg, mindenki jól van. Van pár sérült, de túlélik. Hyden és Alfrida ápolja őket.

Siriusnak nagy kő esett le a szívéről. Kezdett kitisztulni az elméje, a dementorokkal vívott csatát egyre élesebben látta maga előtt. Utolsó emlékei a feje felett röpködő átkok, és a lábába nyilaló pokoli kín voltak. Ahogy combjához nyúlt, felszisszent a hirtelen éles fájdalomra. Érezte, a sebet vastag kötés fedi, helyenként mégis nyirkosnak találta.

- Tessék - vett elő Nadia egy fiolát a zsebéből -, fájdalomcsillapító, vedd csak be. A szekrényben van még bőven.

- Köszönöm. - Sirius egyből felhajtotta az üveg tartalmát. Ahogy visszadőlt, a párnákra, felsőtestéről lecsúszott a takaró, és látni vélte, hogy Nadja tekintete hosszabban időzik el rajta, mint illendő lenne.

- Pihentetned kell - szólt végül a nő Sirius lábára mutatva. Szemlátomást nem jött zavarba az indokolatlanul hosszú mustrálástól. - És nagyjából három óránként cserélni a kötést, mert rendesen váladékozik. Sosem láttam ilyet ezelőtt.

Nadia gyógyító volt a Varázslények Okozta Sérülések főosztályán. Hyden szervezte be maguk közé, ez volt a második alkalom, hogy Sirius a csapattal látta. Nadia mungós egyenruhában ült a széken, aminek - ahogy Sirius megállapította - eggyel több gombja volt nyitva a kelleténél. Hosszú szőke haját a feje tetején tekerte szoros kontyban, azon keresztülszúrva tárolta pálcáját.

- És mi okozta? Tudod, mi történt? Hol van Bones?

- Marcus azt üzente, hogy amint visszatér, egyből benéz hozzád. Addig én vigyázok rád. Bár szemlátomást sokkal jobban vagy - mosolyodott el Nadia -, aminek én szívből örülök. Kár lett volna egy ilyen vonzó pasiért, mint te, Noir.

Sirius felvonta a szemöldökét, nem számított rá, hogy Nadia kikezd vele. Vonzó nő volt ugyan, de egyáltalán nem kívánta viszonozni a közeledését.

- Tudod, mi történt? - kérdezte újfent.

- A sérülésed rúnakígyó harapására emlékeztette Hydent. Ne kérdezd, ez hogyan lehetséges. Kivágta a gócot, ahogy kell, viszont a rávaló kivonat nem működik rendesen, ezért azt feltételezi, keresztezték valamivel. Mivel gyorsan el tudott látni, talán nem lesz maradandó a sérülés.

- Talán?

- A váladék, aminek a szivárgását eddig nem sikerült teljesen megszüntetni, kis mértékben ugyan, de roncsolja a szöveteket, és az ideget. Ezért fáj még, és ezért nem szabad erőltetned. Minél nagyobb fizikai terhelésnek teszed ki, annál jobban gennyedzik. Hyden már kísérletezik a megfelelő elixíren, és azt mondta, közel jár. Ezek itt - emelt el két üvegcsét a szekrényről Nadia -, már egészen jók, de még mindig nem tökéletesek.

Sirius bólintott. Ismerte már Hydent ő is egy ideje, tudta, az egyik legjobb a szakmájában, közel negyven éve foglalkozott már bestiák okozta sérülésekkel.

- És mi történt ott?

- Nem tudom pontosan. Engem tegnapelőtt rendeltek melléd...

- Tegnapelőtt? Két napja fekszem itt magatehetetlenül?

- Ami azt illeti, három - Nadia Sirius kézfejére tette a kezét. - Ezt akár szerencsének is felfoghatod, elég nagy volt a fejetlenség.

- Öntenél még egy pohár vizet? - kérte Sirius, hogy megszabaduljon a kényelmetlen érintéstől. Nadia felállt. Egyenruhája egészen szűkre volt szabva, és Sirius gyanította, a hossza sem épp szabványméret. Ana talárjai jutottak eszébe, és az hogy az az átkozott milyen jól néz ki bennük, hiába takarják szinte mindenét. Ha hazajut, venni is fog neki egy újat.

- Ezidáig lázas voltál, folyton motyogtál álmodban. Ez az Ana a feleséged?

- Még nem. De az lesz. - Sirius igyekezett olyan nyomatékkal ejteni a szavakat.

- Értem - nyújtotta át a poharat, és halványan elmosolyodott. - Biztos különleges nő. És szerencsés is.

- A legkülönlegesebb. Hol a többi holmim? - Siriusnak kezdett nagyon kényelmetlenné válni ez a beszélgetés. Elő akarta keresni a füzetét, hogy megírja Anának, jól van. Már éppen újra fel akart kelni, mikor Alex húzta el a sátor vászonfalát, hogy bedugja rajta a fejét.

- Jól hallottam hát, hogy fent vagy, kutyus! - kezdte vidáman, és beljebb lépett. Szájában cigaretta lógott, hóna alatt pedig egy koponyát szorongatott, aminek eredetét Sirius inkább nem is akart tudni. - Nézzenek oda, három napig fekszel, aztán meg itt nyugiban bájcsevegsz. Igaz, ami igaz, ilyen kellemes társaságban én sem tennék mást. Hölgyem. - Alex meghajolt, és kezet csókolt Nadiának. - Remélem kipihented magad, öregem. Bárcsak engem is kiütött volna valami, nem kellett volna Marcus idegbajos parancsait hallgatnom! Olyan volt, mint egy dühös troll, akit ráadásul seggbecsípett egy hippogriff. Hozzá se lehetett szólni. Annyi feladatot adott, még Dildrát sem hagyta fűzni, pedig... - Alex csak mondta és mondta a magáét, Sirius pedig nem is lehetett volna hálásabb az időzítéséért. - ... Szóval nagyjából mindenünk odalett a tűzben, de a láda biztonságban van. A kis lidércek meg bekaphatják odabenn, néha még egy kis vidító varázst is kapnak tőlem, fene a lélekgyűjtő pofájukat.

- Jó, hogy itt vagy kölyök.

- Jó, hogy magadhoz tértél, kutyus!

- Jól hallom? Fent van a legsötétebb barátunk? - Lépett be Marcus is a sátorba. - Hogy van ez vén kecske? - fordult Nadiához, aki látszólag nem értette a vén kecske kifejezést, amivel Marcus Siriust illette.

- Végre láztalan, most már rendbe fog jönni - mondta. - Pihentetni és kenni kell a sebét ezekkel. - Azzal átadta az üvegcséket Marcusnak. - Elég lesz egy darabig, de Hyden gondoskodik az utánpótlásról. - Újra Siriusra nézett. - Azt hiszem, én most megyek.

- Köszönök mindent, Nadia - szólt utána Sirius.

Nadia bólintott, és elhagyta a sátrat, a három fiú pedig magára maradt.

- Na mibe' fogadunk, hogy megnézte a micsodádat, míg eszméletlen voltál? - kérdezte fojtott hangon Alex. - Úgy stírölt, mint a kentaur a bolygók állását, és azt jövendölte magában: hamarosan enyém leszel, ó fekete herceg!

- Te tiszta hülye vagy! - nevetett fel Marcus. - A nők nem csinálnak ilyet!

- A bájgúnár már csak tudja! - ugratta Sirius, magában reménykedve, hogy semmi ilyesmi nem történt.

- Te megnéznél titokban egy eszméletlen nőt?

- Naná! - vont vállat Alex. - Persze csak akkor, ha egyébként is tetszik.

Marcus hitetlenkedve megcsóválta a fejét, Sirius pedig megpróbált felkelni az ágyból. Úgy tűnt, a fájdalomcsillapító használt; lába csak tompán sajgott, azonban akaratának még nem engedelmeskedett igazán.

- Bones, úgy látszik, segítened kell majd hazamenni.

- Ez természetes. Hozok valamit enned, aztán indulhatunk is. Ana már biztos aggódik, időm se volt értesíteni a történtekről sem őt, sem a Rendet.

- Én meg megyek, megkeresem Dildrát - szólt Alex. - Megkért, hogy segítsek neki valamiben.

- Előbb menj, és kerítsd elő Hydent - utasította Marcus.

Alex a Na erről beszéltem típusú arckifejezésével nézett Siriusra, aki erre elnevette magát.

- Milyen gyorsan kell idehozzam? - gúnyosnak szánt kérdésére nem várt választ, Marcus mégis reagált rá.

- Gyorsabban, mint ahogy '21-ben Roderick Plumpton elkapta a cikeszt*.

Alex szúrós szemmel nézte Marcust, majd Siriushoz fordult:
- Örülök, hogy jobban vagy, kutyus, majd beszélünk. - Azzal orra alatt francia szidalmakat morogva kivonult a sátorból.

Marcus Alex után sietett. - Ne feledd, hogy értem ám, amit motyogsz!

Sirius jóízűen nevetett két társán, és a párnáknak dőlt. Már megint iszonyat szerencséje volt, hogy megmenekült. A halál talán megorrolt rá valamiért, és nem akarja fogadni. Nem hibáztatta érte: ő sem akart még meghalni, ahhoz túl sok dolga volt. Korgó gyomra emlékeztette, valóban éhes, jól fog esni pár falat. De még jobban fog esni hazamennie végre! Anára gondolt, és arra, hogy azt ígérte neki, minden napot különlegessé tesz, amit együtt töltenek. Most sem lesz ez másképp. Elégedetten elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte Ana arcát, mikor felteszi neki a kérdést. Csak menjenek már végre!

☆☆☆

Ana leugrott a tornácról, és egyenesen az érkező felé sietett.

- Ő mit keres itt? - kérdezte köszönés helyett anyjától.

- Bocsánatot kérni jött. - Erica Drops gyengéd hangjától Ana szinte elszégyellte magát. - Már egy éve nem válaszolsz a leveleire, folyamatosan kitérsz a találkozás elől.

- Ez nem véletlen, anya! Attól, hogy kész tények elé akartok állítani, még nem fogok megbocsátani neki.

- Anabelle?

Édesapja hangjára kissé összerezzent. Több, mint másfél éve nem beszéltek egymással, és Ana nem volt felkészülve az újbóli találkozásra. Ahogy viszont apjára pillantott, a szíve köré gyűlt jégtáblák olvadni kezdtek. Philip Drops háta mögé kulcsolt kézzel állt a homokos parton, Ana pedig - bár elég távol állt - jobban megnézte őt magának. Látszott, hogy az édesapja sokat fogyott az utóbbi időben: arca megnyúlt, ráncai mintha megduplázódtak volna, elegáns öltönyét pedig nem ártott volna szűkebbre venni. Ana szíve összefacsarodott; mintha nem is egykori, jó kiállású apját látná maga előtt.

- Gyere - húzta szelíden édesanyja apja felé.

Ana paranoiája újra előbújt. Mi van, ha ez csapda? Mi van, ha ezek az emberek itt nem is a szülei? A bűbájok a halálfalók ellen védenek - és mi van, ha itt leselkedik valahol egy, arra várva, hogy elhagyja a biztonságot jelentő bűbájok védelmét?
Ana, ne légy ostoba. Közel s távol egy búvóhely sincs. Senki nem tud váratlanul rádtámadni.
Kivéve, ha láthatatlanná tévő köpeny alatt rejtőzik valaki.
Ana az édesanyjára szegezte pálcáját, de úgy, hogy apja ne láthassa:

- Mi volt gyerekként a kedvenc ételem?

Erica Drops pár másodpercre megmerevedett, hiába nem ez volt az első alkalom, amikor lánya nekiszegezte ezt a kérdést. - A sütőtökkrémleves - nyögte ki végül zavartan az asszony.

- Ne haragudj, anya. Tudod, mi van. Nem lehetünk elég óvatosak. - Ana eltette a pálcát. A tudat, hogy valóban anyja állt előtte, valamelyest megnyugtatta, de apjával még mindig nem akaródzott beszélnie. - Most pedig inkább menjetek el. Majd máskor beszélünk.

- Az a fene büszkeséged! Épp olyan vagy, mint ő! - bökött állával férje felé Mrs. Drops. Hirtelen kirohanása meglepte Anát; Erica Drops ritkán veszítette el a türelmét. - Időtlen idők óta hallgatom tőle, mennyire megbánta, amit veled tett, mégsem csinált semmit azon kívül, hogy leveleket írogatott. Most meg, hogy végre rászánta magát, hogy a szemedbe nézzen, te nem vagy hajlandó meghallgatni őt.

- Mert enélkül is van épp elég bajom!

- Kicsikém - Mrs. Drops hangja újra olyan szelíd lett, olyan megértő, mintha minden baját orvosolni tudná. - Én pedig úgy vélem, egy gondot végre elengedhetnél. Te jössz mindig azzal, hogy a mai világban mennyire kell vigyázni. Hogy bármikor bekövetkezhet a baj. Mikor azt kérem tőled, hogy beszéljetek, ez jusson eszedbe. Olyan hamar elmúlunk, ne haragoskodjatok tovább!

Ana elbizonytalanodott. Talán mégis beszélhetnének. Meghallgatná, túlesne rajta, aztán lezárhatnák az ügyet. Ő sem szeretett haraggal a szívében élni, és titokban nagyon is vágyott rá, hogy apja egyszer felkeresse. Sikerült a lehető legrosszabb időpontot választania.

- Rendben. Gyertek be.

A boszorkány hátat fordított szüleinek, és előresietett. Nem bírt ismét az apjára nézni; szíve vadul dobogott, és a gombóc, amit a torkában érzett, megnémította. Nem igazán tudta, mit mondhatna neki, nem véletlenül nem válaszolt a leveleire sem.

- Kértek inni? - kérdezte rekedtes hangon, mikor szülei leültek az asztalhoz, ő maga pedig legurított egy nagy pohár vizet, hogy torkát ne érezze olyan száraznak.

- Egy teát elfogadunk - hangzott a bizonytalan felelet Mrs. Drops szájából. - A barátod most sincs itthon?

- Nincs. - Sirius említésére újra görcsbe rándult a gyomra, keze enyhén megremegett, ahogy a teáskannát a tűzhelyre helyezte.

- Nem is jön haza?

- Térjünk a lényegre - fordult szülei felé, és egyenesen apja mélybarna szemébe nézett.

Ilyen közelről Mr. Drops megviselt külleme még szembetűnőbb volt. Mintha nem is egy, hanem legalább húsz évet öregedett volna. Megritkult, ősz haja alatt jól látszott fejbőre, amit egyre több májfolt tarkított. Táskás szemei kialvatlanságról tanúskodtak, a fogyástól arcbőre petyhüdten lógott. Philip Drops egy száz éves aggastyán benyomását keltette, hiába volt bajusza és szakálla kifogástalanul szabályosra nyírva.

- Anabelle - kezdte Mr. Drops. Öregesen állt fel az asztaltól, és közelebb lèpett lányához.

Anának könnyek homályosították el a látását. Néha, amikor elgondolkodott rajta, milyen lesz újra találkozni édesapjával, azt gondolta, hűvös tud maradni, és meg tudja őrizni büszkeségét. Most azonban pontosan tudta, anyjának igaza van, és meg fog bocsátani. Érezte apja kezének nyirkos érintését a sajátján; könnyei lassú egymásutánban csordogáltak lefelé az arcán.

- Anabelle - kezdte újra az apja, de mielőtt folytathatta volna, Ana átölelte őt. Szerette őt, bármit is tett. Tudta, hogy büszke ember, akinek nehezére esik bocsánatot kérni, és nem is akart neki megalázó perceket okozni emiatt. A boszorkány először csak halkan sírdogált, majd egyre hangosabban, apja pedig a haját kezdte simogatni
- Mindent sajnálok, kicsikém. Mindenben igazad volt. Annyira sajnálom!

Percekig álltak így. Ana immár megállíthatatlanul zokogott, apja karjaiban adta ki magából a stresszt, ami az utóbbi időben gyűlt fel benne. Pont, mint gyerekkorában, ha valaki megbántotta, és vígaszra szorult.

A meghitt pillanatot a tűzhelyen fütyülő teáskanna törte meg. Ana elhúzódott, és egy mély lélegzetvétel közben letörölte könnyeit. Halkan szipogva lépett a tűzhelyhez, hogy a forró vizet a csészékbe töltse, amiknek mindegyikébe egy-egy teafiltert rakott.

Mr. Drops már újra az asztalnál ül; felesége a kezét szorongatta, miközben ő is a könnyeit törölgette. Ana felszolgálta a teákat, majd az asztalfőn foglalt helyet.

- Örülök, hogy kibékültetek - mosolygott Mrs. Drops. - Nem is volt olyan nehéz.

Ana ezt nem állította volna ilyen határozottan. Tudta, ezzel még nincs minden helyrehozva, csak elindultak egy úton, hogy kapcsolatukat új alapokra helyezzék. Szólni egyelőre nem tudott, érzései pedig még mindig örvényként kavarogtak lelkében, ugyanakkor egy jó adag feszültséget adott ki magából. Egy darabig nagyokat hallgatva kortyolták a teáikat, végül Mr. Drops törte meg a csendet.

- Mesélnél, kérlek róla? Milyen ember, mit csinál, és miért titkolod őt előlünk?

Ana nagyot sóhajtott. Mereven figyelte a csészéje alján maradt zaccot, miközben válaszolt.

- Auror, mint Marcus - füllentette. - És nem titkolom őt senki elől, egyszerűen csak ritkán van itthon. Állandóan életveszélyes küldetéseket teljesít, főleg mióta Tudjukki visszatértét elismerte a Minisztérium. - Felnézett apja búskomor arcába. - Ő egy nagyszerű ember, és szeret engem.

Mr. Drops finoman megsimította Ana arcát. A boszorkány sejtette, arra a két pofonra gondol, amikkel életében először és utoljára sújtotta a Drops kastély szalonjában. Látta a férfi tekintetében a fájdalmat és az őszinte megbánást.

- Nekem ennyi bőven elég - mondta végül. - Örülnénk, ha egyszer megismerhetnénk ezt a remek embert. A kviddicset szereti?

- Nem, nem igazán. A motorok jobban lenyűgözik.

- Az, ami a tornácon áll? - fordult az ablak felé Mr. Drops, az üvegen keresztül egészen jól kivehető volt a motor egy része. - Érdekes szerkezet, szívesen meghallgatnám, hogyan működik.

- Apáddal tartunk elsején egy nagy fogadást, gyertek el - szólt közbe Mrs. Drops. - Ott lesz szinte a teljes varázslóelit.

Ana kezéből majdnem kiesett a csésze. - Hogy mit tartotok?

- Egy fogadást, amin...

- Hogy rendezhettek ilyesmit, ezekben az időkben? Hiszen senkiben sem lehet megbízni! Mégis honnan jött ez az eszement ötlet?

- A kastélyt levédettük mindenféle védőbűbájjal, plusz egy rakás őrvarázslót fogunk alkalmazni...

- És szerinted az őrvarázsló kiszúrja, ha valaki mérget önt az italodba?

- Ugyan, kicsikém! Az aranyvérű családok mind tisztelik egymást.

- És az aranyvérű családokból került ki a legtöbb halálfaló! - kiabálta Ana.

Szülei egymásra néztek, Ana pedig ebből a pillantásból tudta, van még valami, amit még nem mondtak el. Felállt, és fel-alá kezdett járkálni a nappaliban.

- Sejtettük, hogy így fogsz reagálni. - kezdte Mr. Drops. - Most, hogy valóban eljöttek ezek az idők, amiket megjósoltál... - a férfi érezhetően zavarban volt. - Valahogy be kell biztosítanunk magunkat. Mi ugyan nem vagyunk halálfalók, és Merlinre, nem is leszünk soha ennek a rendszernek a hívei, de ha Tudjukki... Ha Tudjukki átveszi a hatalmat, tudnia kell, vagy legalábbis el kell hinnie, hogy megbízhat bennünk. Hogy nem fordultunk, és fordulunk szembe vele.

Anának egy két évvel ezelőtti beszélgetés jutott az eszébe. Hasonló dolgokról esett szó, mint most: akkor is a család biztonságát helyezték mindenek elé. És ő akkor sem tudta érvényesíteni az akaratát. Nem is ment hát bele felesleges körökbe, helyette kibámult az ablakon.

Talán a szüleinek tényleg nincs más választása. Ha nem hódolnak be önként, kényszeríteni fogják őket, és a halálfalók nem válogatnak az eszközökben. Ott van Meredith, aki újra várandós, és ott vannak az unokabátyja gyerekei. Minden vágya volt megbeszélni a dolgot Siriusszal, aki valószínűleg ki fog akadni.... De még ezt sem bánná, csak jönne már haza!

- Átgondolom - mondta csendesen, még mindig kifelé bámulva. A nap már rózsaszínűre festette a horizontot, a napkorongot pedig mintha félig elnyelte volna a tenger.

- Rendben, kicsikém. - Mrs. Drops mellélépett, és megsimította a karját. - Csak gondold el: újra együtt leszünk, senki sem fogja azt gondolni, hogy valaha is rosszban voltál a családoddal.

- Hát erre ment ki az egész? - futotta el a pulykaméreg Anát aznap már másodjára. - Hogy mind együtt páváskodjunk az elit előtt, mint egy tökéletes mintacsalád?

- Nem, dehogyis! - visszakozott az anyja. - Csak téged is próbálunk biztonságban tudni. Ha ott vagy te is, senki nem gondolná, hogy esetleg más utakon jársz.

Pontosan tudják, gondolta Ana. A halálfalók - vagy legalábbis többen közülük - jól tudták, hogy tagja a Főnix Rendjének. Egy éve sikeresen bujkál előlük, most pedig önszántából sétáljon be az oroszlánbarlangba? Nem fűlött hozzá a foga, mégis úgy érezte, meg kell tennie. Egy belső hang azt súgta, a történet még nem kerek, valami húzódik még a háttérben. És ezt mindenképp ki kell derítenie.

- Valóban csak ennyi az oka? - kérdezte, hátha szülei nyíltan beavatják őt mindenbe, de azt a választ kapta, amire számított.

- Ennyi. Mi más lenne még?

Ana bólintott. - Megbeszéljük és eldöntjük. Az az igazság, hogy egy esküvőre is hivatalosak vagyunk aznap.

- Már az is nagyszerű lenne, ha pár órára beugranátok. Szeretném végre megismerni a leendő vejemet.

Ana lesütötte a szemét. - Ha életben van még egyáltalán.

- Persze, hogy életben van, ne is gondolj másra - simította meg újra anyja Ana karját.

Erica Drops nem sejthette, miféle küldetéseken vesz részt Sirius, ahogy azt sem, hogy a legutóbbi ütközet helyén a nagy fekete semmi maradt. Ana nem is kívánta beavatni a részletekbe szüleit; egyrészt, mert nem akarta vele felzaklatni őket, másrészt nem is tudott beszélni róla.

Szülei maradtak még pár órát, amit Ana egyáltalán nem bánt, legalább elterelték a figyelmét Siriusról. Mesélt nekik az Uniós projektről, aminek a tárgyalásai még mindig javában tartottak, ő pedig megtudta: a Drops birtokon még mindig ugyanolyan unalmas az élet, mint volt. Csak a gyerekek zsivaja lehel néha életet a hatalmas kastélyba.

Amint szülei távoztak, Anának első dolga volt a Reggeli Próféta korábbi számait tanulmányozni. A gyűlésen látott egy cikket, amit akkor nem volt sem ideje, sem kedve elolvasni; az új fejlemények tudatában viszont nagyon is hasznos információt rejthetett magában, segíthetett megfejteni, mit titkolnak a szülei.

Percekig túrta, és dobálta félre a lapokat, mikor végre megtalálta a tíz nappal korábbi példányt, amiben a Drops kastély nagylátószögű fényképe díszelgett a gyönyörű angolkerttel. Alatta pedig a rövid leírás:

A Drops rezidencia állásajánlatot hirdet:
Diplomás kertészt keresünk, aki el tudná látni a három hektáros birtok gondozását. A jelölttel szemben elvárás, hogy értsen mind a mágikus, mind a mugli növényekhez, jól terhelhető, agilis és lojális legyen.
Szállást igény szerint biztosítunk a kastély egyik vendégszobájában.
A konkrét feladatokról és bérezésről egy személyes interjú keretében esik majd szó, ami 1997. július 10-én, 16:00 órától lesz esedékes.
A jelentkezőket a fenti időpontban várjuk, kérjük, referencialeveleiket hozzák magukkal!

Erica és Philip Drops

Ana még kétszer átolvasta a szöveget. Teljesen átlagos volt, mégis megmagyarázhatatlan aggodalom kerítette hatalmába. Megnézte a dátumot: július tíz. Az két napja volt. Most viszont nem is említették a szülei a kertészcserét, pedig Clairmonte-t mindenki szerette! Furcsának találta az esetet; ugyanakkor tény, hogy nem azért jöttek, hogy a kertészről beszélgessenek.

Tekintete áttévedt az újság másik oldalára, ahol egy szintén érdekesnek tűnő cikk kapott helyet.

Mennyit felejthetünk? - Interjú a Mágiaügyi Minisztérium amneziátorával, Arnold Peasegolddal

Ana a hóna alá kapta az újságot, és kiült vele a tornácra. A nap már lement, helyette a Hold világított valamelyest, fényes folyosót festve a hullámokra. Meggyújtott egyet a tornácon lévő olajlámpák közül, és kedvenc karosszékébe heveredett.

A felejtésátok, közismert nevén Exmemoriam, nem véletlenül sorolandó az átkok, nem pedig a bűbájok közé. Használata ártalmatlannak tűnik, azonban az amneziátorok, köztük Arnold Peasegold is, óvatosságra intenek a felejtésátok használatát illetően. Hogy miért lehet kifejezetten káros, sőt, veszélyes a rendszeres alkalmazása, az az alábbi interjúból kiderül.

Érdekes, gondolta Ana, és nagyot ásított. Feljebb ülve a széken folytatta az olvasást.

R: Mióta foglalkozik amneziálással?

A: Idén lesz harminc éve, hogy amneziátornak tanultam tovább a Roxfort után. Emellett apám nyugalmazott amneziátor, és az ő apja is az volt, így elmondhatom: elég széleskörű tapasztalatra tettem szert a témában.

R: Főleg muglikat amneziálnak, akik olyan varázstevékenységgel találkoztak, amivel nem kellett volna. Egy egyszeri felejtésátok okozhat bármilyen rövid-vagy hosszútávú károsodást? Van különbség aközött, hogy muglit, vagy varázslót amneziálunk?

A: A Szent Mungó gyógyítóival folytatott kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy az egyszeri felejtésátok gyakorlatilag semmilyen hosszútávú agyi károsodással nem jár, sem varázslók, sem muglik esetében. Bár ez egy elég könnyelmű kijelentés, ugyanis a dolog ennél jóval bonyolultabb.

R: Kifejtené, hogy mi, laikusok jobban megértsük?

A: Először is, egy jól kivitelezett felejtésátokhoz három fontos dolog együttműködésére van szükség: a varázsló képességére a feladat elvégzéséhez, egy jól működő pálcára, és annak az emléknek az ismeretére, amit törölni, módosítani szerertnénk. Ehhez a tudáshoz még nincs különösebb szükség amneziátor diplomára.

R: Akkor miért különlegesebb a maga tudása, mint bármelyikünké?

A: Máris mondom.

Ana újra ásított, és öklével dörgölte meg a szemét. Hosszú nap volt, ő pedig már napok óta nem aludt rendesen, de a cikket el szerette volna olvasni.

A helyzet akkor kezd bonyolódni, ha nem a rövidtávú, hanem a hosszútávú memóriát kell módosítani. Mi, amneziátorok leginkább a rövidtávú memóriával foglalkozunk, és igyekszünk még azelőtt törölni egy emléket, mielőtt véglegesen bevésődik a hosszútávú memóriába.

R: Tehát, ha a hosszútávú memóriából kell emléket törölni, az már járhat maradandó agyi károsodással?

A: Járhat, de ez is több összetevős dolog. Függ attól, milyen régi az emlék, mennyire szoros hozzá a kötelék, mennyi benne az érzelmi töltet, vagy, hogy aki az emlékezettörlést végzi, alanya-e a konkrét emléknek. Minél nagyobb ezen tényezők aránya, annál nehezebb módosítani az emlékezetet, illetve annál könnyebb olyan hibát véteni, ami maradandó károsodást okoz az alanyban.

R: Egyszer törlést, máskor módosítást említ. A kettő ezek szerint nem ugyanaz.

A: Természetesen nem...

Ana szeme előtt kezdtek összefolyni a betűk. A mondatok értelmüket vesztették, csak pár szót tudott rendesen kiolvasni a betűhalomból.
Fehér köd... megtölteni... visszaadni... pálca... legenda... az emlékek őre.

A szeme lecsukódott, feje oldalra biccent; a kezéből kicsúszott az újság, és a földre esett. A feltámadó északi szél apránként leseperte a tornácról, hogy magával sodorja a messzi délre.

☆☆☆

Megjegyzés:
*A kviddics történetének legrövidebb mérkőzésére 1921-ben került sor, amikor a Tutshilli Tornádók akkori fogója, Roderick Plumpton három és fél másodperc alatt elkapta a cikeszt a Caerphilly Katapultok elleni meccsen. (J.K.R: A kviddics évszázadai)