Helló Mindenki!

Mivel ma van karácsony, ezért kaptok egy kis karácsonyi ajándékot, ennek az új fejezetnek a képében. Remélem élvezni fogjátok! Drukkolok, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyott. Én biztos, mert még mindig nem ébredtem fel ebből az álomból. Elmondom, hogy valószínűleg csak jövőre teszek új részt. Elvégre család, téli szüneti nyaralás stb. El vagyok havazva. Erről jut eszembe, hogy ma tényleg volt egy kis hó! De már megint eltérek a témától, ti meg olvasni szeretnétek és belemélyedni a történetbe.

Éppen ezért, Ciaó!

Fanni

Adrien szemszöge:

- Ez meg mi volt? - szegezi nekem Nathalie a kérdést, amikor már úton vagyunk hazafelé. Az átlagos hűvös hangja helyett most aggodalmat hallok benne. Lehet, hogy egyszer az életben törődik velem?

- Megcsókoltam a barátnőmet - jelentem ki teljesen semleges hangon. Bár az is lehet, hogy kérdésként tettem fel. Miért nem tudok olyan magabiztos lenni, mint Macskaként? A limuzin bőrüléseit fürkésztem, mintha azok el tudták volna nekem árulni az igazságot. Közben pedig, megpróbáltam eldönteni, hogy mi is lesz Nathalie reakciója. Örülni fog-e? Megpróbál eltiltani Marinettetől? Kitálal apámnak és rábízza a döntést? Minden lehetőség megfordult a fejemben, kivéve azt, ami végül a valóság lett.

- Találkozni akarok ezzel a lánnyal - kijelentésére elnyíltak ajkaim. De nem igazán modellhez illő módon. Még jó, hogy ilyenkor nincs egy lesifotós se a közelben.

- Találkozni? - valójában csak magamnak tettem fel a kérdést, de Nathalie megadta rá a választ:

- Úgy van. Tudnom kell, hogy a megfelelő lánnyal jársz-e - ha lehet, csak még jobban meglepett. Most komolyan érdekli, hogy mennyire jó az életem? - És esetleg majd apádnak is bemutathatnád - ötletére rögtön elkedvetlenedtem. Látva arckifejezésemet, megváltoztatta az elképzelését. - Persze, csak akkor, ha te is úgy érzed jónak. Bár tény, hogy Mr. Agreste nagyon örülne, ha megosztanád vele az életedet.

- Úgy ahogy ő is megosztja velem az övét, igaz? - mordultam fel. Nem szerettem, ha apáról beszéltek velem. Az, akit ők az apámnak hívnak, nem az én igazi édesapám. Ő talán örökre elveszett. Még akkor, amikor anya eltűnt. Az első perctől kezdve nyúzottabbá és mogorvábbá vált. Akkor még azt hittem, hogy meg lehet menteni. De már csak egy csoda segíthet rajta.

- Ne viselkedj így! Ő igenis szeret téged, a maga módján - pirított rám Nathalie. Most már sokkal inkább elhittem, hogy ő az igazi Nathalie. A szidás és a némaság jellemezte, amióta csak... nos, amióta csak anya eltűnt. Az előtt még képes volt nevetni. Nem beszélve arról, hogy szinte sosem haragudott rám. De annak az időnek már vége. És nem tudom visszaforgatni az idő kerekét. Ezért minden úgy marad, ahogy most is. Nem is szólt hozzám a további percek alatt, amíg meg nem érkeztünk az otthonomba. Én már futva indultam volna befelé, tekintve, hogy dolgom van. De Nathalie utánam szólt. - Hová mész Adrien? - átfutott az agyamon, hogy hazudok neki, de amikor felé fordulva szólásra nyitottam a szám, csak az igazságot tudtam mondani. Legalábbis annak egy részét.

- Összeszedek néhány cuccot, és utána elmegyek találkozni néhány barátommal - bólintott. Vagyis elenged! Odamentem hozzá és megöleltem. - Köszi Nathalie!

- Most megyek. Dolgom van - bontakozott ki az ölelésemből. Hangja a szokásos volt, de az arcán játszó mosolyt nem tudta eltüntetni. Olyan volt, mint akkor régen. Ez a gondolat feldobott. Viszont eszembe jutott, hogy nekem is mennem kellene. Segítenem kell Marinettenek. Életem szerelmének.

- Camembertet akarok! - Plagg hangja hideg zuhanyként ért. De sajnos igaza volt. Nem adtam neki délelőtti, déli és délutáni sajtadagot, nem beszélve a plusz adagairól. Így aztán összeszedtem az összes létező camembertet a szobámban. Plagg jóízűen befalta. Szinte meg sem éreztem a camembert szagát, kivéve, amikor megszólalt. Pont az orrom előtt. - Kell még!

- Ne viccelj már! Dolgunk van! Plagg, Karmokat ki!

Marinette szemszöge:

Kezemben a képekkel, előttem egy továbbra is tátott szájjal meredő Alyával álltam a szobám közepén. Szépen lassan megfordultam és szembe találtam magam Fekete Macska zölden világító szemével. Ugrottam egyet ijedtemben. És összefejeltem a kedvenc hősömmel.

- Bocsi - kezdtem volna szabadkozni, de leintett.

- Nincs semmi baj - kijelentését meghazudtolva bőszen tapogatta a fejét. - Neked aztán kemény a koponyád Marinette.

- Öhm... Kösz?

- Mit keres Fekete Macska a szobádban? - barátnőm hangja teljesen váratlanul ért. Főleg, hogy mellőlem érkezett. Megint ugrottam egyet, de most nem Macska felé. Így sikeresen el is estem. A magazinokból kivágott képek, pedig úgy szállingóztak a padló felé, mint ősszel a levelek. Hamar neki láttam összekapkodni őket. Társam segítőkészen épített belőlük egy szögegyenesen álló halmot. Persze, hogy neki minden sikerül.

- Úgy látom, odavagy ezért az Agreste gyerekért - jelentette ki hamiskás mosollyal. - Sőt, ha jól tudom, már jártok is.

- Így van - összeszorítom a számat. Hirtelen lett egy remek ötletem. - Már nem azért, de te is felfűzhetnéd Katicát - összehúzza a szemeit és közelebb hajol hozzám. Egész arckifejezésével azt sugallja, hogy benne van a játékban.

- Hahó! Én is itt vagyok! - Alya ideges hangja hallatára távolabb lépünk egymástól. Tekintetemet felé fordítom és a szemem sarkából látom, hogy társam is így tesz. Barátnőm elégedetten bólint. - Máris jobb - jelenti ki. Majd folytatja. - Na, szóval. Megosztanátok velem is, hogy mit keres itt Macska?

- Katicát keresem - vágta rá Fekete Macska. Gondolatban küldtem neki egy pacsit. Ez egy jó ötlet volt. Már csak azt kellene kitalálnia, hogy miért keres engem. Pontosabban a szuperhős énemet. Alyát is ez a kérdés foglalkozhatta, mert felvonta a szemöldökét. A néma kérdésre társam folytatta. - Úgy volt, hogy találkozunk az Eiffel-torony előtti tetőn, de nem volt ott. Ezért azt gondoltam, hogy Marinette talán tudja, hogy hol van - elismerően néztem rá. Ennél jobb hazugságot nem is találhatott volna ki! Legjobb barátnőm sajnos nem így gondolta.

- És honnan vetted, hogy itt lesz? - magamban vertem a fejemet a falba. Hogy nem jutott eszembe, hogy Alyának nem elég egy röpke, légből kapott hazugság! Neki leginkább tények kellenek. De legnagyobb szerencsémre Fekete Macska szinte azonnal rávágta a választ:

- Természetesen azért, mert Marinette Katica legjobb barátnője! - tapsolni kezdtem. Volna. - És az sem mellékes, hogy a nap bármely percében el tudja érni - jelen pillanatban pedig képes lettem megfojtani azt a nyavalyás Macskát. Alya még a végén kitalálja, hogy én vagyok Katica! Kényszeredett vigyorra húztam a számat, amikor Alya rám emelte a tekintetét. És bámult. És még tovább bámult. Kezdett kényelmetlenné válni a dolog. De akkor Alya megszólalt.

- Rá tudnád venni, hogy még ma este tartsuk meg azt az interjút, amit megígért? - halkan sóhajtottam. Szóval nem jött rá. És szerencsére a kérése is könnyen elintézhető.

- Aha, persze. Megyek és felhívom - kijelentésemre Alya izgatottan felugrott.

- Neked megvan a teló száma? Add meg nekem is kérlek! - hangja könyörgésbe csapott át, ezt pedig bociszemekkel tetézte. Miért hiszi azt mindenki, hogy ez ellenem a leghatásosabb fegyver?

- Nekem is csak az egyik mobilszáma van meg. Ugyanis a lány, külön-külön kezeli a civil életét a szuperhősétől. Mellesleg idegeneknek nem veszi fel a telefont. Úgyhogy bocsi, de nem lenne értelme - fagyos hangom arról árulkodott, hogy megint Lara cselekszik helyettem. De most kivételesen kedvesebb volt a szokásosnál. Legalábbis szerintem.

- Kár - jegyezte meg Alya csalódottan. Én meg a telefonommal a kezemben felálltam és elindultam kifelé.

- Ha nem baj, akkor kimegyek, amíg beszélek vele - néztem vissza rájuk a teraszomról. - Addig, ha lehet, ne üsd le és rabold el, hogy utána Párizs Macska nélkül maradjon - intettem a fejemmel társam felé, szavaimat barátnőmhöz intézve.

- Milyen dolgokat képzelsz rólam, kislány? - tetetett sértődöttséget Alya.

- A lehető legrosszabbakat, Alya - vigyorogtam rá, majd végleg eltűntem a szemük elől. Úgy képzeltem, hogy elég lesz az, hogyha majd a fülemhez tartom a telefont és úgy teszek, mintha Katicával beszélgetnék. Azonban nem így történt.

- Marinette! - be kell, valljam, meg is feledkeztem Tikkiről. Egészen mostanáig, amikor is halkan megszólalt.

- Mi a baj Tikki? - suttogva tettem fel a kérdést, mivel nem akartam, hogy lent lévő barátaim meghallják. Kis barátom arcán végtelen szomorúság és aggodalom tükröződött.

- Az előbb kaptam egy üzenetet Wayyztől. Tudod, ő Fu mester kwamija - magyarázta. Bólintottam. Hát persze, hogy tudom. Zajt hallottam a hátam mögül. De amikor hátra néztem, csak Alya fejét láttam felbukkanni a feljáróban. A telefont gyorsan a fülemhez emeltem és úgy álltam, hogy Tikki takarásban legyen. Majd suttogva magyarázkodni készültem. De csak egyetlen szót tudtam kinyögni:

- Kicsöng - nyomatékképpen, pedig rá mutattam a készülékre. Alya bólintott, majd visszament. Egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében fordultam meg. - Mi volt az üzenetben?

- Épp ez a baj. Nem értettem tisztán az üzenetet, csak néhány szót. De ezek a szavak nem voltak túl biztatóak - Tikki idegesen repkedett fel és alá. Lassan nekem is kezdett elmenni a türelmem. Hiába, amióta Lara itt van, azóta ilyen vagyok.

,,Meg ne próbáld rám fogni! A te hibád, hogy nem bírsz..." - ezzel kicsit sem segítesz Lara.

- Tikki kérlek, mond el! - súgtam majd fennhangon folytattam. - Á, helló! Igen, köszi, jól vagyok. És te?

- Wayyz valami olyasmiről üzent, ami közeleg... és amihez neked is közöd van - kis híján elejtettem a telefont. Mihez lenne nekem közöm?

- Tényleg, ez remek! Örülök, hogy szóba hoztad. Mert, épp itt ül a szobámban és téged keres! Hát nem édes? - ahhoz képest, hogy a semmivel beszélek, egészen jól megy. Mindenesetre tovább folytattam a sugdolózást kis kwamimmal. - És mást nem mondott?

- Csak félszavakat. Abból meg még nem jöttem rá semmire - rázta szomorúan a testéhez képest nagy fejét. Rájöttem, hogy ez minden kwaminál így van, és ez teszi őket még aranyosabbá.

- Igen és tudod, ki van még itt? Alya! És afelől érdeklődne, hogy megtarthatjátok-e ma az interjút, amit beígértél neki? Tényleg? Alya ennek nagyon fog örülni! Hát persze, hogy belerángatom! Még mit hittél? Ha azt, hogy kihagyom a buliból, akkor csalódást kell neked okoznom. Ott lesz. Öt perc múlva? Tökéletes. Még egyszer, köszi, hogy beszéltünk. Szia! - végre letehettem a telefont. Legalábbis elvileg, mivel valójában nem is beszéltem senkivel. Vagyis Tikkivel igen, de nem telefonon. - Bújj el! - súgtam neki, majd miután bebújt a boleróm alá, visszatértem a szobámba. Ahol is, azzal szembesültem, hogy Alya éppen részletesen beszámol Macskának az Adrien iránti megingathatatlan szerelmem miatt történt összes baklövésről. Talán mondanom sem kell, hogy az arcom azonnal a vörös árnyalataiban játszott. Mindketten engem figyeltek. Társam szemében pajkosság csillogott, Alyáéban pedig nem láttam semmit. Mármint nem vettem észre érzelmet a szemében. Fura. Viszont tény és való, hogy amikor megszólalt, a hangjából csak úgy csöpögtek az érzések.

- Mit mondott? Kérlek, mond azt, hogy benne van! - nagy levegőt vettem és egy kaján vigyor került az arcomra.

- Persze, hogy benne van - barátnőm közbe akart szólni, ezért gyorsan folytattam. - És úgy öt perc múlva vár az Eiffel-torony előtt, és Katicával arra gondoltunk, hogy Macska elvihetne téged. És ha már ott van, akkor be is állhatna ő is interjúalanynak - maszkos barátom arcára ráfagyott a mosoly. Szerintem más programot képzelt el magának ma estére.

- Remek! De ugye te is benne vagy Macska? - Alyának nem lehetett nemet mondani. Ezt még szerelmemnek is el kellett ismernie.

- Megyek, megyek - kijelentése után közelebb lépett hozzám és mélyen a szemembe nézve folytatta. - Úgyis beszélnem kell Katicával valamiről - alig láthatóan, de bólintottam.

- Nem kellene indulnunk, Macska? Még a végén késünk - Alya megszólalása után én is siettetni kezdtem őket.

- Tényleg nem ártana, ha elindulnátok. Alya addig is ki tud találni néhány kérdést - barátnőm utolsó mondatomat hallva a fejére csapott.

- Nem igaz, hogy pont most hagytam otthon! - morogta. Majd hangosabban folytatta. - Mielőtt a Louvréhoz mennénk, be kell ugranom a pendriveomért. Arra tettem fel az összes saját, illetve a blog rajongóinak kérdéseit - bár nem hozzám beszélt, hanem Macskához, még is én válaszoltam neki.

- Akkor most már komolyan mehetnétek - Alya bólogatott. Szerencsére Fekete Macskának sem volt ellenvetése. - Sziasztok! - intettem, ahogy kimásztak a tetőre. Megvártam, amíg elhal az a jellegzetes suhogó hang, amit akkor szoktam hallani, ha szuperhős társam a levegőt szeli.

- Szerinted mit jelent Wayyz üzenete? - fordultam az éppen előbújó Tikki felé.

- Fogalmam sincs - Tikki csüggedten nézett maga elé. Már bele kezdtem volna a vigasztalásába, de hirtelen megszólalt. - Ugye óvatos leszel Marinette?

- Az leszek - bólintottam komolyan. De aztán vigyorogva folytattam. - Különben is, te mindig ott leszel és rám szólsz majd - ő is elmosolyodott.

- Bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá - jegyezte meg. - De tudod, mire lenne igazán szükség?

- Mire? - a mosoly az arcán még nagyobb lett, látva, hogy fogalmam sincs róla, hogy miről beszél.

- Hát arra, hogy elindulj! Még a végén megváratod Adrienéket! - hangja boldogságról árulkodott. Örült nekem. Nekem és Adriennek. Azaz annak, hogy összejöttünk. Remélem, hogy majd ő is több időt tölthet Plaggel.

- Akkor, Tikki, Pöttyöket fel!